Talmudi irodalom
Üzletelés nemzsidókkal vallási ünnepnapjaikon
Az ünnep előtt három nappal
Talmud, Ávodá zárá 2a.
Misna: Tilos üzletelni a bálványimádókkal, ünnepnapjaik előtt három nappal, kölcsönözni nekik és tőlük, kölcsönadni nekik és kölcsönt felvenni tőlük, behajtani tőlük, vagy visszafizetni nekik adóságot. Jehudá rabbi azt mondja: szabad behajtani rajtuk az adósságot, mert ez kellemetlen a számára [és ezért biztosan nem fogja emiatt istenét dícsőíteni]. Azt válaszolták erre neki: lehet hogy nagy kín ez neki most, de örülni fog ő még hosszútávon.
Nemzsidók a diaszpórában
Talmud, Ávodá zárá 7b.
Misna: Jismáél rabbi azt mondja: Tilos három nappal előtte és három nappal utána. A bölcsek pedig úgy tartják: Ünnepeik előtt tilos, de utána szabad.
Gemárá: Smuél azt mondja: A diaszpórában csak magán az ünnepnapjukon tilos.
Rási: A diaszpórában a népek nem annyira vallásosak a maguk bálványimádásukban, miként tanultuk[1]: „A nemzsidók a Szentföldön kívül nem bálványimádók…”. Ezen túl pedig tartunk is tőlük.
Miért szabad ma mégis?
Toszáfot, Ávodá zárá 2a.
Rási magyarázata szerint [azért tilos] mert ünnepnapján köszönetet mond bálványainak.
Úgy tűnik Rási megfogalmazásából, hogy az adás-vétel is tilos. Ez viszont nehezen összeegyeztethető azzal, hogy láthatjuk, hogy mindenütt bevett dolog a nemzsidókkal kereskedni ünnepnajaikon is.
Annak ellenére, hogy legtöbb ünnepük a szentjeikkel kapcsolatos [és nem pedig közvetlenül a bálványukkal], mégis minden héten van egy keresztény napjuk (vasárnap), és Jismáél rabbi szerint ez a nap mindig tilos.
Azzal sem érvelhetünk, hogy azt tanultuk, hogy a Szentföldön kívüli nemzsidók nem valódi bálványimádók, hanem csak atyáik szokásait követik. Ugyanis Smuél mégis azt mondja, hogy a diaszpórában is, maga az ünnepnap tilos. Ebből pedig úgy tűnik, magán az ünnepnapjukon mégis tilos.
Így aztán kénytelenek vagyunk arra a következtetésre jutni, hogy a gyűlöletük miatt megengedett ez a dolog. Mint ahogy azt a Gemárá meséli[2] Jehudá Nösziá rabbiról, hogy egyszer egy eretnek küldött neki ünnepnapján egy császári dinárt, és ő azt mondta, „Mit tegyek? Ha nem fogadom el, akkor gyűlölni fog…”.
Mindazonáltal mégsem tökéletes az innen hozott bizonyíték… Így aztán kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy az engedmény oka nem más, mint hogy a köztünk élő nemzsidókról azt tartjuk, hogy nem szolgálnak valóban bálványokat…
Emellett azt is mondhatjuk, hogy arra hagyatkozunk, ami a Jeruzsálemi Talmudban áll a Misnánkról. Ugyanis, hogy milyen esetről van szó? Olyan nemzsidóról, akit nem ismerünk. De az olyan nemzsidóval, akit ismerünk, szabad üzletelni, mert ezzel egyben erősítjük is a köztünk levő barátságot. Mint ahogy tanultuk: ha belépsz a városba, és látod, hogy ők örvendeznek, akkor örvendezz te is velük, mert ezzel csak azt teszed, hogy a barátságot erősíted.
Rábénu Tám pedig úgy értelmezi, hogy az, hogy tilos üzletelni velük csak a bálványimádáshoz szükséges kellékekre vonatkozik, de nem arra hogy mi vásároljunk tőlük… hiszen ők semmilyen áldozatként nem hozzák azt a pénzt…
Ugyanakkor jobb szigorúan kezelni azt az esetet, amikor egy bálványimádó jön, és azt mondja: „Adj nekem kölcsön pénzt a hamiságomra, amit »adománynak« neveznek”.
Rábénu Elchánán azonban azon a véleményen volt, hogy ez, amit „adománynak” neveznek, ez sem tilos, ugyanis az amit adnak, az a papokhoz kerül és nem ténylegesen a bálványoknak, hanem a saját
[1] Talmud, Chulin 13b.
[2] Uo. 6b.
