Szombat – a másmilyen nap
A gondolat világa
Tzvi Freeman
Egyvalami mindig zavart a Tórának a teremtésről adott beszámolójában. „Legyen világosság”: ebből hiányzik az a kifejező erő, amit az ember elvárna a legjelentősebb teremtő cselekedet esetén. Hűvösnek és távolságtartónak tűnik.
Mit szólnánk inkább ehhez: „És a Teremtő a fény eszméjéről gondolkodott, és ahogy gondolkodott róla, a fény valósággá lett?”
Vagy mondjuk: „És a Legfelső Értelemben feltámadt a világosság ideája, és lett világosság?”
Azt hiszem, leginkább az zavart, hogy vajon miért kellett a Teremtőnek szólnia a teremtéshez? Nem lett volna-e sokkal csodálatosabb, ha mi mind gondolat volnánk?
Az vagyunk, persze. Így kezdődtek a dolgok, s ez kapcsol minket a szombat napjához.
Tudjuk, hogy az első létező a gondolat világa volt. Az írott Tóra nem ezzel a világgal kezdi beszámolóját. A Tóra egy béttel kezdődik – a héber ábécé második betűjével. A történetnek a második részével kezdődik tehát, de elsőre ott volt az a világ, ami a gondolatból emanálódott, és ott is maradt, benne.
A történet második része során ereszkedtek alá a gondolatok, hogy kézzelfogható világot teremtsenek. Olyat, ami elválasztottnak tűnik Teremtőjétől, kívül a forrásán. Mint a szó: szavaink útjukra indulnak rajtunk kívül, és valaki másnak lesznek részévé.
Ilyen világban éltünk hat napon át. Olyanban, ami úgy tesz, mintha nem volna neki forrása. Mi igyekszünk hatást gyakorolni rá legalább egy kicsit, az hatást gyakorol ránk nagyon, és mind úgy teszünk, mintha ez egy valóságos és autonóm világ volna. Mintha volna a világ és benne mi, és mindannyian elkülönült létezők volnánk.
De aztán, a hetedik napon a Teremtő hagyta, hogy ez a világ megízlelje a „gondolat világának” magasabb valóságát. Úgy hangolódhatunk rá, ha nem igyekszünk tenni éppen semmit – és másnak se hagyjuk, hogy velünk foglalkozzék. Nem változtatunk meg semmit. Nem alkotunk semmit. Nem rakunk tüzet, nem főzünk, nem bőgetjük az autó motorját és nem lépünk fel az internetre. Csak meditálgatunk, gondolkodunk, és élvezzük az életet. Megízlelünk egy olyan világot, ami nem több egyetlen hatalmas, kifejező és csodálatos gondolatnál.
Aztán visszatérünk a másik hat napba. De már megtapasztaltuk addigra e világ rejtett igazságát. Át tudunk látni a felszínen. Félre tudjuk vonni a leplet. Be tudjuk hozni ezt a magasabb létrendet, hogy fénnyel ragyogja be világias világunkat.
