Köves Slomó rabbi vezetésével a Dáf Hájomi tanulási program résztvevői most arról tanulnak, hogy a törvényi sorrendiség miként befolyásolja az igazságszolgáltatást és a vallási gyakorlatokat.

Szánhedrin 49 – Napi Talmud 1857

Az előadással kapcsolatos hanganyag, jegyzetek, és a Talmudi oldal az alábbi linken letölthető: https://napitalmud.hu/esemeny/sanhedrin-49 —————————————————- Szánhedrin (Törvényszék) – סַנְהֶדְרִין A halálbüntetés törvényei: melyek azok a vétségek és bűnök, melyek halállal büntetendők, és miképpen kell az ítéletet végrehajtani. Részletesen tárgyalja a különféle bíróságok összetételét, illetve a bírósági eljárást.

Köves Slomó tanításai a Talmudból

Köves Slomó rabbi magyarázatával mélyebben megismerhetjük a Talmud egyik legizgalmasabb részét: Joáb kivégzését és a halálbüntetések sorrendjének jogi jelentőségét.

Joáb bűnei és Salamon ítélete

Joáb, Dávid király hadvezére, katonai sikerei ellenére nem kerülhette el az igazságszolgáltatást. Két gyilkossággal vádolták, és hiába menekült a szentély oltárához, Salamon király parancsára kivégezték. A Talmud nemcsak Joáb sorsát elemzi, hanem a halálbüntetések sorrendiségének mélyebb jogi és vallási jelentőségét is feltárja. 

Tanulságok Köves Slomó rabbi magyázatában

Köves Slomó rabbi rámutat arra, hogy a Talmud értelmezésében a sorrendiség nem csupán technikai kérdés, hanem elvi jelentőséggel bír. A jogi rendszerekben a rendnek fontos szerepe van, akár az ítéletek, akár a vallási szertartások terén. Emellett a Joáb-történet arra is figyelmeztet, hogy a hatalommal járó felelősség nem jelent mentességet a tetteink következményei alól.

Az előadással kapcsolatos hanganyag, jegyzetek, és a Talmudi oldal a napitalmud.hu oldalon elérhető.

Ha érdekel a Talmud tanulmányozása és szeretnél elő magyar nyelven tanulni Köves Slomó rabbival, csatlakozz a Dáf Hájomi programhoz!

Helyszín: Óbudai Zsinagóga (1036. Budapest, Lajos u. 163.)
Időpont: Minden hétköznap reggel 7:30-8:30
Érdeklődés: talmud@zsido.com
További információ: zsido.com/talmud

A szánhedrin

Először a legfelsőbb bíróságot állítják fel a Szentélyben. Ennek a neve Nagy Szánhedrin. 71 bírából állott, hiszen írva van:122 „Gyűjts össze nekem hetven férfiút Izrael vénei közül.” És Mózes elnökölt körükben, ahogy [a vers folytatásában áll]: „hogy álljanak ott veled”. Így lesz a szám 71.

Az a feje a Nagytanácsnak, aki a legbölcsebb közülük. Ő az ülés feje, vezetőjes az ő tisztségének neve nászi – fejedelem mindenütt. Ő foglalja el Mózesnek, a mi Tanítónknak helyét.

A [többi] 70 között a legnagyobb rangban a tanács fejének kijelölt he- lyettese. Ő ül a nászi jobbján, s a neve áv bét din – a bíróság atyja. A többi bíró előttük ül, koruk és [tudásbéli] rangjuk szerint. Akinek nagyobb a bölcsessége a többinél, az ül közelebb a nászihoz, annak balján. [A Szánhedrin tagjai] félkörben ülnek, hogy a nászi és az áv bét din láthassa egyszerre mindnyájukat.

Ehhez járul még két, egyenként 23 bírából álló bíróság. Az egyik a Szentély udvarának bejáratánál tartja üléseit, a másik pedig a Templom- hegyre vezető kapunál.

[Ezen felül] nevezünk ki Izrael minden városában, melyben 120 vagy több [felnőtt férfi] lakik, [úgynevezett] „kis” szánhedrint. A város bejáratá- nál tartják üléseiket, ahogyan írva van:126 „És állítsátok föl a kapuban a jogot.” Hány bíró legyen egy ilyen bíróságon. Akinek a legnagyobb a bölcsessége, az legyen a főbíró, és a többi üljön félkörbe, hogy a főbíró láthassa mindannyiukat.

Olvassa el a teljes cikket oldalunkon!

Az előadás teljes hanganyaga, strukturált tartalmi összefoglalója és a kapcsolódó talmudi oldal elérhető a napitalmud.hu oldalon.

A Talmud tanulmányozásának hagyománya 1923-ig nyúlik vissza, amikor Meir Spira rabbi elindította a Dáf Hájomi programot. Ez a program napi egy talmudi oldal tanulmányozásával hét év alatt vezeti végig a tanulókat a teljes Babilóniai Talmudon. A Dáf Hájomi azóta széles körben elterjedt a zsidó közösségek körében. Most, Köves Slomó rabbi vezetésével először nyílik lehetőség magyar nyelven csatlakozni a programhoz. Az előadások 2020. január 4-től 2027. június 7-ig minden hétköznap reggel 7:30–8:30 között zajlanak az Óbudai Zsinagógában.

Ha érdekel a Talmud tanulmányozása és szeretnél elő magyar nyelven tanulni Köves Slomó rabbival, csatlakozz a Dáf Hájomi programhoz!

Helyszín: Óbudai Zsinagóga (1036. Budapest, Lajos u. 163.)
Időpont: Minden hétköznap reggel 7:30-8:30
Érdeklődés: talmud@zsido.com
További információ: zsido.com/talmud

Megszakítás