Elindult a Dáf Jomi

14. alkalommal kezdték meg a világon több százezren a 2711 lapból álló Babilóniai Talmud tanulását a Dáf Jomi, azaz a “napi egy oldal” program keretében. Ezzel a módszerrel hét év és öt hónap alatt a Talmud teljes anyaga elsajátítható – igaz, ehhez az kell, hogy kihagyás nélkül, minden egyes nap áttanulmányozzuk az adott napra eső, két oldalból álló talmudi lapot.

A Talmud nem más, mint a Tórát kiegészítő szóbeli tan, melyet a magyarázatok egyre bővülő száma és a zsidó közösségek hányattatott sorsa miatt végül írásba foglaltak. A szóbeli tan nélkül nem értelmezhetőek és így be sem tarthatóak az írott tan törvényei, ezért a Talmud anyaga a zsidó vallás egyik legfőbb tartópillére.

A tanulási program ötlete Mose Menáchem Mendel Spivak rabbitól ered, aki 1920-ban írt ötletéről a kelet-európai ortodox zsidókat összefogó Águdát Jiszráel szervezet lapjában. A kezdeményezést Meir Sapiró rabbi ültette át a gyakorlatba 1923-ban. A rabbi így írt az új tanulási módszerről: “Milyen nagyszerű dolog! Egy zsidó hajóra száll, hóna alatt egy Talmud kötettel. 15 nap alatt Izrael földjéről Amerikába érkezik, s eközben minden nap áttanulmányoz egy lapot. Miután megérkezik Amerikába, belép egy New York-i tanházba, ahol a zsidók éppen azt az oldalt tanulták aznap, amit ő, így örömmel tud hozzájuk csatlakozni. Egy másik zsidó Amerikából indul útnak Brazília vagy Japán felé. Ahogy belép egy tanházba, az ottani zsidók éppen azt az oldalt tanulják aznap, amit ő is tanul. Mi fejezi ki ennél jobban a közöttünk lévő egységet?”

A Dáf Jomi hamar nagy népszerűségre tett szert az egész zsidó világban. Az első ciklust 1923 ros hásánáján kezdték el és már akkor tízezrek vettek részt benne. Sok neves rabbi a program mögé állt, többe között a guri rebbe, Mordecháj Álter rabbi, aki nyilvános előadást tartott az első napon, hogy minél többe kedvet kapjanak a tanuláshoz. Az első ciklus 1931 februárjában ért véget, és ennek tiszteltére a világ számos pontján, Európában, az Egyesült Államokban és a Szentföldön egyaránt nagy ünnepségeket rendeztek. A központi rendezvényt Sapiró rabbi újonnan megnyílt jesivájában, a rövid életű, de annál nagyobb hatású Cháchméj Lublin jesivában tartották meg.

Meir Sapiró rabbi

A Dáf Jomi programnak számos előnye van. Résztvevői átfogó képet kapnak a szóbeli tan minden területéről, s a mindennapjaik szerves részévé teszik a tóratanulást. A különböző településeken tanulócsoportok jönnek létre, ahol a helyi zsidók együtt haladnak előre az anyagban nap mint nap, s minden egyes talmudi traktátus befejezését közösen ünneplik meg. Mindez nagyban hozzájárul a közösségi élet erősödéséhez. A módszer segítségével olyan, kevésbé ismert traktátusok is az érdeklődés középpontjába kerülnek, melyeket korábban nem igazán vettek elő, mert a mai világban kevésbé praktikus témákat dolgoznak fel. A szervezett, megannyi segédanyaggal támogatott tanulás a zsidó nép olyan rétegei számára is elérhetővé teszi a Talmud bölcsességét, melyek korábban ehhez nem fértek hozzá.

A Dáf Jomi mintájára több hasonló tanulási program is útnak indult az elmúlt évtizedekben. Ilyen például a napi misna, a napi háláchá (vallásjog) vagy a napi muszár (zsidó erkölcs) program. 1980-ban a guri rebbe, Szimcha Bunim Alter rabbi elindította a Jeruzsálemi Talmud naponkénti tanulmányozását, 1984-ben pedig a lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi vezette be a Maimonidész által írt, a zsidó élet törvényeit összefoglaló Misné Torá anyagát napi felosztásban áttanulmányozó programot.

Mose Spivak rabbi

A Dáf Jomi 14. ciklusa tegnap indult útjára a Bráchot (Áldások) traktátussal. Az érdeklődők számra rengeteg, fordítással és magyarázattal ellátott könyv áll rendelkezésre, továbbá az interneten is megszámlálhatatlan mennyiségű videó- és hanganyag található.

Magyar nyelven az Óbudai Zsinagógában indult Dáf Jomi program Köves Slomó rabbi vezetésével, ahol ösztöndíj is igényelhető és a tanórák a Facebookon is követhetőek.

zsido.com

  • Küldés emailben