Sorozatunk első darabjában a fehérről volt szó. A második részben ennek ellentéte, a fekete kerül sorra. Bár a színelmélet egyiket sem tekinti színnek, a köznyelvben színként használjuk e kifejezéseket.
Míg a fehér a ráchámim, a könyörület színe, addig a fekete a gvurá, a szigorú erőé. Azért nem szokás jom kipurkor, az engesztelőnapon feketébe öltözni, nehogy Isten a gvurá szellemében, vagyis szigorúan hozzon felettünk ítéletet.
A rituális élet tárgyainak egy része kötelezően fekete: feketére festett bőrből készül a tfilin (imaszíj) és fekete tintával írják a Tórát, egyéb tekercseket (pl. Eszter könyve) és a tfilinbe, valamint a mezuzába (az ajtófélfára erősített tok) helyezett szövegeket. Sok háredi közösségben a tisztelet, a vallásos elköteleződés és a cniut, szerénység jeleként kötelező viselet a férfiaknak a hosszabb-rövidebb fekete kabát, illetve a fekete kalap. Bár nem előírás, csak szokás, de a tálesz (imalepel) csíkjai is gyakran feketék (de lehet kék, fehér, ezüstszínű, zöld, bordó, stb.) csíkozással is találkozni.
A nem-zsidó világban a feketéről legtöbben azonnal a gyászra asszociálnak. Korábban a zsidó szokások között is szerepelt a fekete öltözet a gyász jeleként, ez azonban mára elhalványult. A Talmud (Joma 39b) idézi a következő történetet: „Abban az évben, amikor Simon Hácádik [a főpap] meghalt, azt mondta nekik: ’Ebben az évben meghalok’. Azt mondták neki: ’Honnan tudod?’ Azt mondta nekik: ’Amikor jom kipurkor beléptem a Szentek Szentjébe, egy fehér ruhába öltözött öregemberrel találkoztam, akinek a feje is fehérbe volt burkolva és velem együtt lépett be a Szentek Szentjébe és velem együtt hagyta el. Ma azonban egy feketébe öltözött öregemberrel találkoztam, akinek a feje is feketébe volt burkolva. Velem együtt lépett be a Szentek Szentjébe, de nem jött ki onnan.’ Valóban, szukot ünnepe után hét napig beteg volt és meghalt.”
A Talmud (Sábát 114a) Jánáj rabbit idézi, aki arra kéri a fiait, hogy ne feketében temessék el, nehogy olyan legyen a túlvilágon, mint a fehér ruhába öltözött vőlegények között a gyászoló és ne fehérben, nehogy olyan legyen a túlvilágon, mint a gyászolók között a vőlegény, inkább szürkében temessék el, hogy bárhova kerül is, illeszkedjen másokhoz. (A mai szokás a jeruzsálemi Talmud döntését követi és fehérben temetik el a halottakat.) Mivel a Tóra több helyen is megtiltja a népek szokásainak követését, ahogy a fekete a gyász egyértelmű jelévé vált a nem-zsidó világban, úgy a zsidók számára kérdésessé vált, hogy a fekete gyászruha nem jelenti-e e tórai tilalom áthágását. Bár nincs kifejezett tilalom erre vonatkozólag, sokan mégis úgy vélik, hogy érdemes elkerülni, hogy az ember szándékosan, kizárólag a gyász jeleként viseljen feketét. Ha azonban máskor is szokta ezt a színt viselni, nincs akadálya.
Más a helyzet a tfilinnel, ahol bölcseink egyértelműen előírják, hogy a tfilin szíjainak feketének kell lenniük. A Tóra igen szűkszavúan említi a tfilin micváját, a parancsolat pontos részleteit – többek között a tfilin formáját és színét – a szóbeli hagyományból ismerjük, amit Mózes az Írott Tannal, vagyis a Tórával egyszerre kapott meg a Színáj-hegyen. Ezt a hagyományt szájról szájra adták tovább nemzedékeken keresztül, míg végül Jehuda Hánászi meg nem szerkesztette ebből a Misnát. Bölcseink azzal magyarázzák a tfilin fekete mivoltát, hogy az Isten tökéletes egységét és egyedülvalóságát jelképezi. A fekete ugyanis nem keveredik más színekkel és a fekete felületen nem látszik meg úgy minden folt, mint a fehéren.
A Talmud összesen több mint húsz tényezőt sorol fel, melyek közül mindnek teljesülnie kell ahhoz, hogy egy tóratekercs kóser legyen. Ezek között szerepel az is, hogy a tekercset erre a célra készített tollal és tintával kell megírni. Ez a tinta pedig fekete. A Jeruzsálemi Talmud szerint a Tóra fehér tűzön fekete tűzzel íródott. Sokan sokféleképpen értelmezik ezt, itt csak a prágai Máhárál (Jehuda Lőw ben Becálel rabbi, 1520-1609) magyarázatát említjük, mely szerint a kétféle tűz a Tóra két különböző aspektusát jelenti. A fehér a cheszed, az odaadó szeretet, a fekete pedig az emet, a kérlelhetetlen igazság jelképe. Ez a két aspektus tartja egyensúlyban a világot.
Érdemes végül megemlíteni a táleszt, melynek fehér anyaga sok helyen feketével csíkozott. A reggeli Smá elmondásának idejét az határozza meg, hogy mikor van már elég világos ahhoz, hogy meg lehessen különböztetni a cicesz (rojtok) fehér szálait a tchélettől, a hagyományos kék festékkel festett szálaktól. Mivel ma nem tudjuk pontosan, hogy miből és hogyan készült ez a kék festék (illetve nem mindenki fogadja el a napjainkban egyre többek által használt módszert), vannak, akik úgy vélik, hogy a tálesz fekete csíkjai szolgálják ezt a célt, hogy meg lehessen határozni általuk a Smá mondásának idejét. Egy másik magyarázat pedig az, amit már korábban is láttunk, hogy a fehér a cheszedet, az isteni jóakaratot, a sötét (fekete, kék, sötét színű) csíkozás pedig a gvurát, az isteni szigorúságot szimbolizálja.
Fotó: Milad Fakurian on Unsplash
