KITISZÁ SZAKASZA
benne 4 cselekvő és 5 tiltó parancsolat
(105) AZ ÉVI FÉL-SÉKEL ADÓ KÖTELESSÉGE (N’A)
„Ezt adják: mindenki, akit számba vesznek, adjon fél sékelt…” (2Móz 30:13).
Az egyszeri fél sékelből, amelyet mindenki adott az első népszámlálás során, állandó és kötelező évi adó lett, amelyet a kohanitáknak adtak. Ezt a Szentély egy speciális irodájában tartották, és ebből finanszírozták a köz áldozatait, a napi kétszeri támid (állandó áldozatot), a muszáf áldozatokat; stb. stb., mindazokat a kiadásokat, amelyek a Szentély fenntartásához szükségesek voltak.
Ez a micvá nem volt „progresszív”, mivel a szegény és a tehetős ugyanannyit volt köteles adni (bár egész évben mindenki adhatott a Szentély részére adományt, amennyit szíve előirt neki). Chinuch. szerint itt az egyenlőség elve dominált, mindenki egyformán vette ki a részét a Szentély fenntartásából.
A fél sékelt nem lehetett részletre fizetni. Adár elsején tették közzé a felhívást, hogy mindenki hozza a fél sékelt a Szentélybe. Akinek nem volt, az kölcsönkért, vagy eladta ruháját, de köteles volt adni. A fél sékel ezüstben számolva 80 árpaszem súlyának felelt meg. Aki nem egy fél (sékel) pénzdarabot adott, hanem az összeget apróban, az köteles volt a pénzváltó által kért tarifát megfizetni. Ez egy kis összeg volt, amit kalbonnak hívtak.
Ezra és Nechemjá idejében, amikor a nép nagyon szegény volt, csak egy harmad sékelt adtak.
Manapság, amikor nincs Szentély ez a micvá sem aktuális. Emlékére olvassu k fel egyszer egy évben a „fél sékel” szakaszát, az ádár hó elseje előtti szombaton, amit sábbát skálimnak hívnak.
Az a szimbolikus „fél sékel”, amelyet purimkor, a megillá felolvasása előtt adunk jótékony célra – nem kapcsolódik ide, hanem a Hámán által felajánlott 10.000 kikkár sékelt (a zsidók kiirtására) van hivatva ellensúlyozni.
(106) A KOHANITÁK TISZTÁLKODÁSA MUNKA KÖZBEN (N’A)
„…Áron és fiai mossák meg benne (a rézmosdóban) kezüket és lábukat” (2Móz 30:19).
Ez egy speciális kohanita micvá – sok van ilyen! – amely még a Szentély fennállása idején is csak a szolgálattevő kohanitákat érintette. A parancsolat lényege kezet és lábat mosni, amikor bemennek a Szentélybe, és mielőtt szolgálatot teljesítenek.
Bár egy ilyen természetű micvá nem szorul külön magyarázatra, Chinuch megjegyzi, hogy ez nem egy higiénikus indíttatású micvá – hiszen napközben a kohanita nem köteles kezet mosni, bármilyen piszkos munkát is végzett hanem azt a célt szolgálja, hogy emelje a Szentély tekintélyét. Náchmánidész szerint nem csupán szimbolikus tisztálkodásról van szó – ami a szentség fogalomkörébe tartozik – hanem arról, hogy a kohanitának le kellett mosnia a port és piszkot kezeiről és lábairól, mielőtt a szent szolgálatot megkezdené. Elég volt egyszer egy nap, reggel, kezet és lábat mosni, de ha aludt közben, vagy szükségletét végezte – akkor újra kellett tisztálkodnia. Innen származik egyébként az a törvényerejű, kötelező szokás, hogy alvás után, vagy szükségletünk végzése után kötelező a kézmosás.
Kizárólag a Szentély idején érvényes. Manapság kötelező a kohaniták számára a kézmosás, mielőtt megáldják a népet (lásd ott).
(107) SZENT KENŐOLAJ FŐPAP/KIRÁLY BEIKTATÁSÁRA (N’A)
„És készíts (az említett alapanyagokból) szent kenőolajat…” (2Móz 30:25).
A fenti címet a Chinuch adja ennek a parancsolatnak, azonban a micvá gyökere a szent kenőolaj elkészítése. Ezzel kenték fel a mindenkori főpapot, egyes királyokat (amikor viszály volt a trónöröklés körül), valamint a pusztabeli Hajlék edényeit.
A Tóra részletesen előírja, milyen alapanyagokból kellett a szent kenőolajat elkészíteni (köztük mirha, fahéj, olívaolaj stb.). Laikusnak tilos volt hasonló összetételű olajat készítenie és használnia (lásd erről a 109. micvát), mivel a szent olaj a szentséget és a Szentélyt jelképezte.
A parancsolat értelméről mondja a Chinuch, hogy ez a Szentély és tisztségviselőjének fennköltségét van hivatva hangsúlyozni, mivel annak idején csak királyokat és nagy embereket kentek fel ilyen drága olajjal. A főpap fejére öntött olaj a Szentély első emberének szentségét jelképezte.
Mindig kellett, hogy megfelelő mennyiségű szent olaj legyen kéznél. Amikor Sámuel, a próféta, felkente Sault Izrael első királyának – ezt a szent olajjal tette. Később ugyancsak
Sámue! Dávidot kente fel királynak Saul helyett. A Talmud elmondja, hogy a szent olajat elrejtették a frigyszekrénnyel és a Szentély többi edényével együtt. (Horájot 12a).
Érvényes, amikor van Szentély és főpap.
(108) A SZOMBAT (SMITÁ) ÉV TÖRVÉNYE (R’A)
„Hat napon keresztül dolgozz, és a hetedik napon pihenj; szántás és aratás idején is pihenj.” (2Móz 34:21).
Műveletlenül hagyni a földet a hetedik (smitá évben), vagyis hagyni parlagon heverni, hogy pihenjen, ahogy mi pihenünk szombaton, és ahogy a Teremtő megpihent a teremtés hat napja után – a hetediken. Ezt Maimonidész (és nyomában a Chinuch) a fenti mózesi versből vezetik le, amely öszszekapcsolja a két fogalmat: pihenni minden szombaton (a hetedik napon) .= pihenni a hetedik évben.
Mások szerint ez a vers a szombati munkát tiltja – ismételten — hozzáfűzve, hogy még a sürgős és körömre égő mezőgazdasági munkákat, mint a szántás és aratás – sem szabad szombaton végezni.
A smitá-év parancsolatával találkozunk másutt is (3Móz 25:2 és 5). Az indokolást lásd még feljebb, a 69. parancsolatban.
Napjainkban csak részben érvényes, vagyis nem a Tóra, hanem csak a Talmud bölcsei szerint (dö rábbánán) és csupán Erec Jiszráélben. Tiltó micvák
(109) IDEGEN NE HASZNÁLJA A KENŐ OLAJAT (N’A)
„(Idegen) ember testére ne kenjék (a szent kenőolajat)…” (2Móz 30:32).
Ez a negatív, tiltó parancsolat, párja a fenti (107.) micvának, amely előírja a szent kenőolaj előállítását, és azzal a főpap majd a királyok ünnepélyes felkenését. Ha idegen használja azt – ez profanizálja az olajat. Chinuch szerint a tény hogy ez az olaj elérhetetlen volt az egyszerű emberek számára – kívánatossá tette azt, és ez emelte a Szentély fényét.
Aki megszegi ezt a tilalmat – ha szándékosan, akkor büntetése kárét (idő előtti halál), míg ha véletlenül/tévedésből tette, akkor vétek áldozatot kell hozni.
Napjainkban nem aktuális, mert nincs kenőolaj és nincs Szentély.
(110) A KENŐOLAJ PROFÁN ELŐÁLLÍTÁSÁNAK TILALMA (A)
„…és összetételében hasonlót ne készítsetek…” (2Móz 30:32).
Az előző tilalomhoz kapcsolódó, azonos versben lévő, további tilalom: nemcsak hogy laikus, erre nem jogosult, nem használhatja a szent kenőolajat, de előállítani sem szabad az előirt összetétel szerint. A tilalom értelme azonos a 109. micváéval.
A Talmud szerint (Kritot 5b) a Mózes által készített kenőolajjal „csoda történt” mivel ez elegendő volt örökre, és nem kellett további kenőolajat készíteni.
Chinuch szerint a micvá –legalábbis elméletben – ma is érvényes, mivel az olaj pontos összetétele adott – tilos azt előállítani és forgalmazni.
(111) A TÖMJÉN PROFÁN ELŐÁLLÍTÁSÁNAK TILALMA (A)
„És füstölőszert (tömjént) amelyet készítesz – hasonlót magadnak (magán célokra) ne csinálj…” (2Móz 30:37).
A fenti (101.) micvá párja, tiltó módon. Akárcsak a szent olajat, a tömjént sem volt szabad profán célokra használni. Előállítani is tilos volt, az adott összetételben, nehogy egy privát ember illatosítsa magát vele. A már említett Ávtinász családról azt mondja a Talmud (Járná 38a), hogy soha családjukban egy menyasszony sem illatosította magát esküvőjére, hogy ne mondja valaki, hogy erre a szent tömjént használta.
Ellentétben a szent olajjal, amely egyszeri jelenség volt, a tömjént évről évre készítették, valószínűleg nagy mennyiségekben. Tilos volt rögtönözni, vagy az összetételét megváltoztatni.
Chinuch szerint ez a micvá is érvényes napjainkban. Aki megszegj a tilalmat- büntetése a már említett kárét.
(112) NE EGYÜNK AZ IDOL-KULTUSZ ÉTELÉBOL (A)
„Vigyázz nagyon nehogy szövetséget köss az ország (pogány) lakosaival, …nehogy szövetséget köss (barátkozz) az ország lakóival, akik idoljaikkal dorbézolnak és áldoznak bálványaiknak, és 6 meghív(hat) téged, és te ennél az ő áldozatából…” (2Móz 34:12-15).
Ez egy nagyon jelentős, átfogó és aktuális parancsolat. Mivel a barátkozás óhatatlanul is a fehér asztalnál folytatódik, az a vége, ahogy a Tóra ezt előre látja, hogy lányaidat fiaiak- hoz adod, és fiaid lányaikat veszik el, és azok tévútra csábítanák fiaidat és lányaidat, vegyes házasság és az azt követő pogány tivornyák által. Ennélfogva tilt a Tóra mindenféle baráti kapcsolatot a bálványimádókkal.
Az idegen istenek imádását a Tóra többször is említi és tiltja, többek között a Tízparancsolatban is. Itt a Chinuch abban látja a hangsúlyozottan idolos evés-ivás tilalmát (eltekintve a zsidó étkezési törvényektől: kóser, nem-kóser), hogy a „Tóra távol akarja tartani a zsidókat, mindenféle bálványimádó kapcsolattól és ezeket szemeink elől és gondolatainkból száműzni”. J.Z. Hertz szerint „pogány áldozat húsából enni ugyanannyit jelenti, mint megtagadni az egyetlen Istent, mivel az áldozással természetesen más kuftuszbeli cselekedetek voltak összekötve, és aki ezekben részt vett, annak a vallásnak a követője lett”.
A midrás szerint a peori orgiák (lásd 4Móz 25:1-9) azzal kezdődtek, hogy a céda moábita és midianita nők erős borral kínálták a minden tekintetben „kiéhezett”, pusztát járó hébereket, akiket meghívtak áldozati ünnepségükre, és ily módon sikerült elcsábítani őket, hogy szexuális tivornya keretében térdet hajtsanak bálványaik előtt.
A gyakorlatban manapság ez a tilalom főleg a nem-zsidók borára vonatkozik, aminek élvezete tilos, akár használták kultuszcélokra (mint misebor), akár nem. Egy nem-zsidó lakomán a kóserság törvényei tiltják a részvételt, még ha a lakomának nincs is vallási jellege. Bölcseink a borra vonatkozóan kiterjesztették a tilalmat arra az esetre is ha egy nem-zsidó akárcsak hozzáér egy nyitott üveg kóser borhoz, ami ezáltal a zsidó ember számára élvezhetetlenné válik. Ennek természetesen semmi személyi éle nincs – az illető gój lehet egy nagyon rendes ember, toleráns, művelt és kulturált – a cél a távolságtartás, elejét venni a vegyes házasságnak, ami a zsidó nép eltűnéséhez, felszívódásához vezet.
Aktuális, mindig, mindenütt, mindenkire nézve, a 21. században is.
(113) NEM ENNI TEJEST HÚSOSSAL EGYÜTT (A)
„…Ne főzd meg a gödölyét az anyja tejében” (2Móz 34:26).
Ezzel a tilalommal már találkoztunk szószerint (lásd a 92. micvát, 2Móz 23:19), majd itt látjuk, és még látni fogjuk Mózes ötödik könyvében (14:21). Bölcseink olyképp magyarázták a háromszori előfordulást, hogy első ízben az cgyüttfőzés (hús tejben) tilalma jelenik meg; itt a tejes és húsos együttes evése, és minden, ami ebből következik, harmadszorra pedig a tilalom arra vonatkozik hogy eladni, illetve hasznot húzni is tilos a tejes-húsosból.
A micvá fellelhető értelmet lásd a 92. parancsolatban.
Ez a háromszoros tilalom, ameiy mindig, mindenütt, minden zsidóra nézve érvényes – a kóser konyha egyik alapja.
VÁ-JÁKHÉL SZAKASZA
benne egy tiltó parancsolat
(114) NEM VÉGREHAJTANI HALÁLOS ÍTÉLETET SZOMBATON (N’A)
„Ne gyújtsatok tüzet szombaton…” (2Móz 35:3).
További megemlékezés a szombati munka tilalmáról. Bölcseink szerint a tilalom, bővített értelmében, arra is vonatkozik, hogy nem szabad szombaton valakit, akit tűzhalálra ítéltek, kivégezni, mivel tilos tüzet gyújtani. Ezt a Talmud- bölcsek kiterjesztették más halálnemekre is. (lásd a 48. és 51. parancsolatokat)
Ebből következik, hogy szombati nyugalom napján még a vétkeseknek is jár a nyugalom (Chinuch).
Ez a parancsolat is csak akkor aktuális, amikor van Szentély és szánhedrin, amely hozhat halálos ítéletet.
PKUDÉSZAKASZÁBAN nincsenek parancsolatok
