Chanuka ötödik napja az ünnep fordulópontja. Ez az a nap, tanította az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneersohn rabbi, melyen átfordul az arány, és a fény több lesz, mint a sötétség. Ezen a napon ugyanis már öt gyertyát gyújtunk meg a nyolcból, vagyis csak három marad sötéten. Egyetlenegy láng képes átfordítani az egyensúlyt, ahogy azt is tudjuk, hogy egy picike láng is képes nagy sötétséget eloszlatni.
Bölcseink azt mondják, hanuka ötödik napja azért is különleges, mert ez az egyetlen, amelyik soha nem eshet szombatra. Vagyis, mondta a Rebbe, ennek a napnak a gyertyáihoz (azaz fényéhez) soha nem adódik hozzá a szombati lángok fénye, mivel önmagában is megvan a képessége arra, hogy legyőzze a sötétséget. A Rebbe azt is többször említette, hogy apósa, az előző rebbe, Joszef Jicchák Schneersohn rabbi mindig ezen a napon osztogatott chanukageltet – hanukai pénzt. Miért éppen ezen a napon? Pontosan azért, mert ez a nap soha nem eshet szombatra, vagyis ezen a napon bármelyik évben nyugodtan oszthatott pénzt (szombaton tilos pénzhez nyúlni).
„A micváink olyanok, mint a gyertyák, a Tóra pedig maga a fény” – mondja a Mislé (Példabeszédek könyve, 6:23). Továbbá ezt is mondják bölcseink: nér Elokim nismát ádám – az ember lelke az Örökkévaló gyertyája. Chanuka egyik központi gondolata a fény növekedése és győzelme a sötétség felett. Ahogy egyre inkább előrefelé haladunk az ünnepben, úgy adnak egyre több és több fényt a gyertyáink. A Báál Sém Tov azt tanította: a héber or, vagyis fény szó betűinek számértéke azonos a ráz – belső titok szó számértékével. Vagyis: aki ismeri a dolgok rejtett, belső jelentését és titkait, az fényt hozhat a világra.
Az ukrajnai Mezibus városában élt Báruch rebbe, a nagy hírű Báál Sém Tov unokája, aki maga is komoly rabbi volt, számos követővel. Hanukára köré gyűltek a hászidjai, hogy lássák és hallják, milyen átéléssel lobbantja fel vezetőjük az ünnepi lángokat, hogyan lesznek egyre és egyre fényesebbek az esték, hiszen a szentségben csak emelkedni lehet, vagyis hanuka minden napján eggyel több fényt gyújtunk meg, mint a megelőző napon. A rebbe elmondta az áldásokat, meggyújtotta a gyertyákat, és leült a hászidjai körében énekelni. Az egyik láng azonban váratlanul eltűnt, mintha soha ott sem lett volna, egyszerűen nyoma veszett. A rebbe egyik tanítványa szolgálatkészen meg akarta gyújtani az eltűnt lángot, a rebbe azonban leintette őt.
Beszélgetéssel, énekléssel, történetek mesélésével és természetesen tanulással folyt tovább az este, és már-már megfeledkeztek az eltűnt lángról, amikor egyszerre kivágódott az ajtó, és rongyokra szaggatott ruhájú hászid tántorgott be rajta. Kérdést sem várva elmesélte, hogy a hóvihar dacára vágott útnak, hogy a rebbéhez érhessen az ünnepre, ám egy rablóbanda foglyul ejtette az erdő közepén, megkötözték, és egy sötét lyukba dobták. Nem sokkal később a rablóbanda vezére elé vezették. A hászid elmagyarázta, hogy semmije sincs, és csupán azért kockáztatta az utazást ilyen ítéletidőben, hogy az ünnepet a rebbéjével tölthesse. A bandavezér – teljesen váratlan módon – azt mondta: elengedi a hászidot, és ha keresztüljut a rendkívül veszélyes, vadállatoktól és rablóktól hemzsegő erdőn, ő maga is jó útra tér. „Ha eléred a város határát, dobd a zsebkendődet az árokba”, mondta a hászidnak. „Ez lesz a jel, hogy épségben átjutottál a rengetegen.” A hászid visszakapta a kocsiját és a lovát a rablóktól, és útnak indult. A vaksötétben a ló nem akart elindulni, ám egyszerre csak egy apró, táncoló láng jelent meg előtte. A lova most már nyugodtan útnak indult, biztos lábakkal követte a lángot, a vadállatok pedig szerteszét futottak előlük, de még rablók se mertek közel kerülni hozzájuk. Így a hászid sértetlenül tette meg az utat a veszélyes erdőn át egészen Mezibusig. A város határába érve zsebkendőjét, annak reményében, hogy a banditák tényleg megváltoznak, bedobta az árokba. „Utána azonnal siettem a rebbéhez. Látom, mégis későn érkeztem, már szinte le is égtek a gyertyák” – mondta. Ebben a pillanatban, mindenki ámulatára, a korábban eltűnt láng visszatért, és sokszoros fénnyel ragyogott. Mindenki megértette, hogy a mester tudta, miért és hova tűnt el a láng, és nagy átéléssel folytatták tovább az ünneplést.
zsido.com
