3. gyertya: Hanuka Szibériában
A lubavicsi Rebbe rabbikból, tanítókból és más elkötelezett hívekből álló „hadseregének” egyik oszlopos tagja volt Aser Szaszonkin rabbi, aki „forradalomellenes tevékenysége”, vagyis a zsidóság tanítása miatt sok évet töltött szovjet munkatáborokban. Az egyik ilyen szörnyű, lélekölő és elhagyatott helyen ismerkedett meg Náchmán Rozmannal. Rozman zsidó családban nevelkedett, de hagyományos zsidó életvitelét még fiatalon elhagyta, csatlakozott a kommunista párthoz és szolgált a Vörös Hadseregben. A katonaságnál igen magas rangig vitte, ám végül illegális ügyekbe keveredett, és ezért több évnyi szigorú szibériai kényszermunkára ítélték. Így találkozott a rabbival, akivel hamarosan közelebbi ismeretséget kötött.
A nehéz körülmények között a fiatalember szívesen töltötte idejét a rabbi társaságában, amikor a szigorú tábori körülmények ezt lehetővé tették. A rabbi felélesztette benne gyerekkora letűnt képeit, a zsidó otthon melegének emlékét. Áser rabbi segítségével végül, amennyire csak lehetett a nehéz körülmények közepette, visszatért ősei hitéhez, amennyire csak lehetett, betartotta a kóserság szabályait, kerülte a szombati munkát és egy-egy percet az imádkozásra is áldozott, kockáztatva ezzel saját testi épségét, sőt, még az életét is.
Amikor eljött a tél, és közeledett hanuka ünnepe, a rabbi elmondta a tervét a barátjának: megpróbál egy kicsi, kiürült alumíniumdobozt szerezni, amilyen kicsit csak lehetséges. Két héten át megőrzik margarinadagjuk felét, így elegendő éghető anyaguk lesz a mécseshez, és a kabátjuk foszladozó aljából néhány szálat kihúzva éppen megfelelő kanócokat tudnak készíteni. Ha pedig mindenki elaludt, a rabbi ágya alatt, titokban meggyújtják a mécsest.
A fiatalember azonban, akiben nemcsak pislákolt, hanem immár teljes tűzzel lobogott a zsidó szikra, azt mondta: „Reb Áser, hanuka van, a csodák ünnepe. A micvát úgy fogjuk teljesíteni, ahogyan azt kell, rendes hanukijában gyújtjuk meg az olajmécseseket, a megfelelő időben. Van néhány rubelem, le tudom fizetni Igort a fémüzemben, és a konyhán is vannak még kintlévőségeim, amiket behajthatok az ott dolgozókon…” Néhány nappal hanuka beköszönte előtt reb Áser legnagyobb megrökönyödésére Náchmán Rozman bemutatta a hanukijáját a rabbinak. Határozottan valódi volt, nyolc kis tartó egy sorban a nyolc lángnak, a kilencedik pedig külön, a sámásnak, a szolgagyertyának. Az ünnep első estéjén a barakkjuk hátoldalához csatlakozó tárolótér bejáratánál egy alacsony sámlira állították a menórát, és közösen mondták el a fény és a csodák ünnepének első áldásait…
Az első este zavartalanul telt el, ahogyan a második és a harmadik, sőt, a negyedik is. A munkatáborba zárt rabok nem jelentették egymás viselt dolgait, így társaik miatt nem kellett aggódniuk, hogy elárulják őket. Kérdésekkel sem zaklatták a két zsidót, hozzászoktak már ahhoz, hogy időnként szokatlan dolgokat művelnek.
Az ötödik estén azonban váratlan dolog történt: a barakkban pihenő rabok felszisszentek, amikor egy felügyelő lépett be, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, és mielőtt reb Áser és Náchmán még bármit is tehettek volna, mindenki néma csendben, halálra váltan állt és várakozott a priccse mellett. A felügyelő lassan haladt végig a barakkon, jobbra-balra nézve, és szigorú büntetéseket osztott ki azoknak, akik cigarettát rejtegettek, vagy néhány kenyérmorzsát tettek el másnapra szűkös kenyéradagjukból. A hátsó kijárathoz közelebb állók alig hallható suttogással siettették a két ünneplőt, hogy dobják ki a „bűnjelet” a hóba, ám mielőtt bármelyikük is mozdulhatott volna, a tiszt már előttük is állt, és végigmérte mindkettőjüket tetőtől talpig. A mécsesek lángja még pislákolt a kis menórában, a tiszt pedig csak nézte a táncoló lángokat, végül a rabbihoz fordult és csendesen csak ennyit kérdezett oroszul: „Pjáty?” (öt?) – „Öt” – felelte Aser rabbi. A szovjet tiszt egy hang nélkül lépett ki a barakk hátsó ajtaján.
zsido.com
Forrás: cjcc
