Slomó sátra – gondolatok a hetiszakaszhoz

 „A vallást az ember a szívében éli meg.” –  Mondta mindig áldott emlékű nagymamám, aki legmerészebb álmában sem merte volna gondolni, hogy lesz neki majd olyan unokája, aki vallásos életet él majd, annak összes „ó-módi” vallási külsőséggel együtt. „Minek ez a megannyi ó-héber gyakorlat? Nem igaz-e, hogy valóban a szív a lényeg? Miért kell a vallásunkat minden féle külsőségekkel teli szabályokon keresztül megélni? Különösen furcsa és látszólag minden alapot nélkülöző azoknak a gyakorlatoknak a szigorú megtartása, melyeket nem értünk, pláne olyan emberek számára, akik úgy érzik „nem tartanak ott…”.

•••

 Bizonyára mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, hogy úgy éreztük, hogy nem érzünk semmit. Tudjuk, hogy esetleg rossz úton járunk, de nem érzünk semmilyen motivációt a kitörésre. Előfordul, hogy önmagunkat becsapva még tovább visszük a dolgot, és azt mondjuk: „Ha nem száz százalékos a cselekedettel együtt járó érzés, akkor jobb, ha nem is cselekszem, mert az egyenesen képmutatás lenne.” Mi tehát a teendő, ha a cselekvés motivációja hiányzik? Kezdjünk el esetleg önmagunkkal birkózni? Próbáljuk meg meggyőzni magunkat? Vagy kivárni, hogy megjöjjön a teljes érzés a teljes eltökéltség?

Alap filozófiai gondolat, hogy mindennek van teste és lelke. A tett esetében a cselekedet a test és a mögöttes emóció és áhítat a lélek. Általában feltételezzük, hogy a test táplálkozik a lélekből és nem fordítva. Más szóval először kell az emóció és utána jöhet a cselekedet.

A valóságban azonban ez fordítva is tud működni. A folyamatos cselekvés ugyanis vissza is hat emóciós lelki világunkra, bizonyos szellemi környezetet teremt. Hogy szélsőséges példákkal éljünk: nem csak a kegyetlen emberekből lesznek a gyilkosok, hanem a gyilkosságokat elkövető emberek is egyre kegyetlenebbek lesznek. Ugyan ez igaz fordítva is: Nem csak a jó szívű emberek adakoznak, hanem maga az adakozás tette is visszahat: minél többet adakozunk, annál könnyebben megy, annál jobb szívűek leszünk.

Más szóval, nem csak a szívünket követi cselekedetünk, hanem cselekedetünk gyakorlatát követi szívünk is. Ez pedig egy kitűnő recept arra, hogy mi a teendő a motiváció és az áhítat hiányában.

Ne arra várjunk, hogy egyszer csak megjöjjön az áhítat és a tökéletes átérzés, hanem kezdjünk el tenni és ez által megjön majd a kellő érzésvilág is.

•••

Erre látunk utalást eheti tóra-szakaszunkban is. A Bo szidrájában a Tóra az egyiptomi kivonulás történetével foglalkozik. A kivonulás előestéjén, az utolsó csapás, az elsőszülöttek halála előtt, a zsidók parancsba kapják, hogy tartsák meg az első széder estét, fogjanak egy birkát, vágják le és a vérét kenjék az ajtófélfára. A húsát pedig egyék meg. A Tóra rögtön azt is meghagyja, hogy a peszáchi áldozat kötelessége a későbbi korokban is kötelezni fog. Az egyiptomi kivonulásra ugyanis mindig emlékeznünk kell, és így amíg állt a Jeruzsálemi Szentély, a pászka és a torma mellet, az áldozatot is elfogyasztottuk.

De temérdek szabály és részletelőírás övezi ezt az áldozatot (2Mózes 12.). Pl. Minden áldozathoz tartozik egy család, vagyis előre fel kellett rá iratkozni. Tilos volt kivinni húsát otthonról, az áldozatokat egészben kellett megsütni, csontot nem lehetett benne törni. Stb. stb.

Fontos üzenete és tanulsága van a peszáchi ünneplésnek és a kivonulás permanens emlékezetének. De miért olyan lényegest ezt ilyen nüánszokba menő szabályrendszerrel megtoldani?

A barcelonai rabbi Áháron Hálévinek (13. sz. közepe) tulajdonított Széfer Háchinuch  a következőképp magyarázza ezt (Bo, 16. micva):

„Nos, fiam, ne ragadd magad a következő szavakra, és ne kérdezd: Miért parancsolta az Örökkévaló, hogy mindezeket megcselekedjük s emlékezzünk a csodára? Vajon nem vésődött volna lelkünkbe egyetlen megemlékezéssel is, hiszen ezáltal nem merül feledésbe ivadékaink ajkáról?

Tudd, hogy az embert befolyásolják cselekedetei. Szíve és minden gondolata cselekedetei után húzza, legyenek azok akár jók, akár rosszak. Még az az ember is, akinek szívét megátalkodott gonoszság tölti meg és szívének minden indulatát gonoszság hatja át egész nap – ha felrázza lelkét és erőfeszítéseit és foglalatosságát következetesen a Tóra és a micvák szerint rendezi, rögvest a jó felé fordul, még akkor is, ha nem az Örökkévaló kedvéért tette, s jó cselekedeteinek ereje tompítja gonosz hajlamait. Hiszen a szív a cselekedetek után húz.

Ugyanígy, még ha valaki mindenestül erényes is, és szíve becsületes és tiszta, a Tórára és a parancsolatokra vágyódik, ha minduntalan tisztátalan dolgokkal foglalatoskodik – például azért, mert az uralkodó nemtelen mesterségre kényszeríti – ha állandóan, egész nap, azzal a mesterséggel foglalatoskodik, előbb-utóbb elfordul szívének jámborságától és mindenestül gonosszá válik. Mivel köztudomású és igaz, hogy minden embert cselekedetei befolyásolják, miképpen azt fent is állítottuk.

Éppen ezért Bölcseink ezt mondták: Az Örökkévaló úgy akarta, hogy Izrael érdemdús legyen: éppen ezért sok tórai parancsolatot adott neki (Mákot 23b.). Azért, hogy gondolatainkat ezekhez kapcsoljuk, és minden foglalatosságunk ezek körül forogjon – és ezáltal érdemeink legyenek az elkövetkezendő világban. Mivel jó cselekedeteink arra ösztönöznek, hogy jók (erényesek) legyünk, s ezáltal kiérdemeljük az örök életet. Bölcseink erre utaltak, amikor így szóltak: Kinek ajtaján mezuzá, ruháján szemlélőrojtok (cicit) és homlokán tefilin van, bizonnyal nem vétkezik. Mivel ezek folytatólagos [mindig megtartandó] micvák és folyamatosan hatnak az emberre.

Éppen ezért, gondosan ügyelj munkádra és foglalkozásodra, hiszen ezek után húzódsz, és nem te húzod azokat magadhoz.

Most, hogy ezt megértetted, nem eshet nehezedre belátni, mi az oka annak, hogy számos rendelkezés vonatkozik az Egyiptomban esett csodákról való megemlékezésre – hiszen ez a Tóra egyik alappillére. Minél inkább foglalatoskodunk velük, annál inkább befolyásol bennünket.

Ami pedig a parancsolat részleteit illeti – például, ha valaki eltöri a csontot, még ha az elfogyasztására rendelt idő után is; mi a törvény, ha akár egy olíványi hús található még rajta; mi a porcogókra és a lágy, de előbb-utóbb megkeményedő inakra vonatkozó törvény; és a többi részletkérdés – ezek mind megtalálhatók a Talmud Pszáchim traktátusában, és vonatkozik mind a férfiakra, mind a nőkre, amikor áll a Szentély. Aki megszegi és eltöri a peszáchi áldozat csontját, megbüntetik.”