A kőtáblák
2Mózes 31:18., 32:15–19.,
34:1–4., 28–29., 40:20–21.
34:1–4., 28–29., 40:20–21.
Mózes átveszi az első kőtáblákat
31:18. És midőn befejezte hozzája intézett beszédét Szináj hegyén, átadta Mózesnek a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt[1] kőtáblákat…
Mózes összetöri a kőtáblákat
32:15. És megfordult és lement Mózes a hegyről és a bizonyság két táblája kezében volt, írott táblák mindkét oldalon, innen is, túlnan is teleírva. 16. És a táblák Isten műve[2] voltak és az írás Isten írása volt, bevésve a táblákba. 17. És meghallotta Józsua[3] a nép hangját, amint riadozott és szólott Mózeshez: Háború hangja van a táborban. 18. És ő felelt: Nem győzelemkiáltás hangja és nem vereségnek hangja az, – karéneknek[4] hangját hallom én. 19. És történt, midőn közeledett a táborhoz, megpillantotta a borjúbálványt és a körtáncokat és föllobbant Mózes haragja[5] és eldobta kezéből a táblákat és összetörte őket a hegy alján[6].
A második kőtáblák készítése
34:1. És szólott az Örökkévaló Mózesnek: Faragj magadnak két kőtáblát[7], amilyenek az elsők voltak és én reáírom a táblákra az igéket, melyek az első táblákon voltak, amelyeket összetörtél. 2. És állj készen[8] reggelre és menj föl reggel Szinaj hegyére és ott állj reám várva a hegy ormán[9]. 3. Senki[10] se menjen föl veled, senki se legyen látható az egész hegyen, még a juh és a szarvasmarha se legeljen azzal a heggyel szemben. 4. És kifaragta a két kőtáblát, az elsőkhöz hasonlóan és Mózes felkelt korán reggel és fölment[11] Szináj hegyére, amint meghagyta néki az Örökkévaló és kezébe vette a két kőtáblát…
Mózes átveszi és elhelyezi a második kőtáblákat
28. És ott maradt Mózes az Örökkévaló mellett negyven napon[12] és negyven éjen át, kenyeret nem evett és vizet nem ivott és felírta a táblákra a szövetség szavaival[13] a Tíz igét. 29. És történt, hogy midőn leszállott Mózes a Szináj hegyéről és a bizonyság két táblája[14] Mózes kezében volt, midőn leszállott a hegyről: Mózes nem tudta[15], hogy sugárzott[16] arcának bőre, mivel beszélt Vele[17]…
40:20. És vette és elhelyezte a bizonyságot[18] a ládába és elhelyezte a rudakat a ládán[19] és reátette a födelet a ládára fölülről. 21. És bevitte a ládát a hajlékba és elhelyezte a takarófüggönyt és eltakarta véle a bizonyság ládáját, amint megparancsolta az Örökkévaló Mózesnek.
A Tóra írásának parancsolata
5Mózes 31:19.
19. Most tehát írjátok föl magatoknak ezt az éneket[20] és tanítsd meg arra Izrael fiait, tedd a szájukba[21], hogy legyen ez az ének számomra tanú Izrael fiai ellen… 22. És felírta Mózes ezt az éneket azon a napon és megtanította reá Izrael fiait… 24. És történt, midőn Mózes befejezte, hogy könyvbe írja e törvény igéit mindvégig, 25. megparancsolta Mózes a levitáknak[22], akik vitték az Örökkévaló szövetségének ládáját, mondván: 26. Vegyétek a törvénynek e könyvét és helyezzétek el az Örökkévaló, a ti Istenetek szövetsége ládájának oldalára[23], hogy ott legyen tanúul[24] ellened.
A TFILIN NÉGY, ÉS A MEZUZÁ KÉT FEJEZETE
1. A Sömá
5Mózes 6:4–9.
4. Halljad Izrael, Örök Istenünk, az Örökkévaló egyetlen![25] 5. Szeresd[26] hát Örök Istenedet egész szíveddel[27], egészlelkeddel[28] és minden tehetségeddel![29] 6. Ezeket a szavakat pedig[30], amelyeket ma[31] elrendelek neked, vedd a szívedre[32], 7. és tanítsd[33] gyermekeidnek, beszélj róluk[34], amikor otthon vagy[35], ha úton jársz, ha lefekszel[36] és ha felkelsz![37] 8. Kösd őket[38] jelképként kezedre, és homlokkötőként szemeid közé! 9. Írd fel őket házad ajtófélfáira és kapuidra![39]
2. A Vöhájá im sámoá
5Mózes 11:13–22.
13. Ha pedig jól figyeltek rendeleteimre, melyeket marendeltem nektek, és szeretettel, tiszta szívből[40] és egész lényetekkel szolgáljátok majd Örök Isteneteket, 14. akkor időben[41] adok[42] esőt földetekre, őszi és tavaszi esőt, hogy be tudjad gyűjteni gabonádat, mustodat és olajadat. 15. Füvet[43] adok mezőidre[44] állataid számára, te is ehetsz és jóllakhatsz. 16. Vigyázzatok[45], nehogy szívetek megtévedjen[46], és félrelépjetek, hogy idegen isteneket szolgáljatok, és azok előtt boruljatok le, 17. mert akkor fellobban az Örökkévaló haragja ellenetek, és elzárja az eget[47], hogy ne legyen eső, a föld nem hoz majd termést, és ti hamarosan kivesztek[48] abból a jó országból, melyet az Örökkévaló nektek juttat! 18. E szavaimat vegyétek[49] hát szívetekre és lelketekre, kössétek azokat jelképként karotokra, és legyenek homlokdíszek szemeitek között! 19. Tanítsátok meg rájuk gyermekeiteket[50], akár otthon vagytok, akár úton jártok, mikor lefeküztök, és mikor felkeltek! 20. Írjátok fel azokat házaitok ajtófélfáira és kapuitokra, 21. hogy sokáig élhessetek ti és fiaitok azon a földön, amelyről megesküdött Isten őseiteknek, hogy nektek adja, amíg csak ég lesz[51] a föld fölött!
3. A Kádés li
2Mózes 13:1–10.
1. Így szólt az Örökkévaló Mózeshoz: 2. Szentelj nekem[52] Izrael fiai közül minden elsőszülöttet[53], amely elsőként nyitja meg az anya méhét; akár emberé, akár jószágé, enyém az!” 3. Mózes pedig ezt mondta a népnek: Emlékezz erre a mai napra[54], mikor kivonultatok Egyiptomból, a szolgaság házából[55], mikor erős kézzel kihozott titeket onnan az Örökkévaló! Ezért ne egyetek kovászosat! 4. Ma vonultok ki, a gabonaérés hónapjában. 5. S ha majd elvisz az Örökkévaló a kánaániták, chittiták, emoriták, chiviták és jevusziták országába, amelyről esküvel ígérte őseiteknek, hogy nektek adja, abba a tejjel és mézzel folyó országba, akkor ebben a hónapban szolgáld Őt ezzel a szertartással: 6. hét napig kovásztalan kenyeret egyél, a hetedik nap pedig ünnep az Örökkévalónak! 7. Mind a hét nap kovásztalan kenyeret kell enni, ne is lássék kovászos kenyér vagy kovász határaidon belül. 8. És beszéld el fiadnak[56] azon a napon a következőt:„Amiatttörténikez,amitazÖrökkévalótettvelünk, amikor kijöttünk Egyiptomból.” 9. És legyen ez jelképként[57] kezeden és emlékeztetőként szemeid között, hogy az Örökkévaló igéje legyen szádban, mert erős kézzel kihozott az Örökkévaló Egyiptomból! 10. És tartsd be ezt a törvényt[58] évről évre[59] a maga idejében![60]
4. A Vöhájá ki jöviáchá
2Mózes 13:11–16.
11. S mikor majd elvisz az Örökkévaló a kánaániták földjére[61], ahogy megesküdött neked és őseidnek, és neked adja, 12. akkor ajánlj fel[62] az Örökkévalónak mindent, ami megnyitja az anya méhét! Minden jószágod első ellése, ha hím,azÖrökkévalóé. 13. Aszamárelsőszülöttjét[63]váltsd meg egyjuhval[64], sha nem váltod meg, szegd a nyakát![65] És minden ember váltsa meg elsőszülöttjét[66], ha fiú. 14. S ha majd egykor megkérdezi fiad, mire jó ez[67], mondd el neki: Erős kézzel hozott ki minket az Örökkévaló Egyiptomból, a szolgaság házából, 15. s mikor Fáraó megmakacsolta magát, s nem eresztett el bennünket, megölte az Örökkévaló Egyiptom minden elsőszülöttjét[68], mind az emberét, mind a jószágét. Azért áldozok[69] az Örökkévalónak minden hímet, amely anyja méhét megnyitja, a fiaim közt az elsőszülöttet pedig kiváltom[70]. 16. Legyen ez jelkép a kezeden, és homlokkötő[71] a szemeid közt, mert erős kézzel vezetett ki minket az Örökkévaló Egyiptomból!
Cicit
4Mózes 15:37–41.
37. Azután azt mondta az Örökkévaló Mózesnak: 38. SzóljIzrael fiaihoz, és mondd meg nekik: aggassatok rojtokat[72] ruhátok[73] sarkaira nemzedékeken keresztül, és a sarok rojtjaira tegyetek égszínkék[74] fonalat[75], 39. hogy szemlélőrojtként szolgáljanak nektek, lássátok[76] és eszetekbe jusson[77] az Örökkévaló összes rendelete, s aszerint cselekedjetek, ahelyett hogy szívetek és szemetek után[78] járnátok, ami erkölcstelenségre vinne benneteket! 40. Inkább emlékezzetek összes rendeletemre, és teljesítsétek azokat, hogy szentek legyetek Istenetek előtt![79] 41. Én vagyok Örök Istenetek, aki kiszabadított benneteket Egyiptom földjéről, hogy Istenetek legyen. Én vagyok Örök Istenetek.
Az ajtófélfára kent vér
2Mózes 12:1., 3., 6–7., 12–13.
1. És szólt az Örökkévaló Mózeshez és Áronhoz Egyiptom országában, mondván:… 3. Szóljatok Izráel egész gyülekezetéhez, mondván: E hó tizedik napján vegyen magához minden férfi egy bárányt családi házak szerint, minden házra egy bárányt… 6. És őrizzétek azt a hónap tizennegyedik napjáig, akkor vágja le Izráel egész gyülekezete esti szürkület idején. 7. És vegyenek a vérből és tegyenek belőle a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokon a házakon, ahol elfogyasztják… 12. És én bejárom Egyiptom országát[80] ez éjszaka és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom országában, embert és állatot és Egyiptom minden bálványán[81] ítéletet teszek, én az Örökkévaló[82]. 13. És legyen a vér számotokra[83] jel[84] a házakon, ahol ti vagytok és látva a vért[85], elkerüllek benneteket[86] és nem lesz a sújtó csapás[87] pusztító közöttetek, amidőn megverem Egyiptom országát.
A papi ruházatok[88]
2Mózes 28:1–4., 40.
1. És te engedd magad elé járulni fivéredet Áront és fiait vele, Izráel fiainak köréből, hogy pappá avasd nékem őket[89], Áront, Nádábot és Abihút, Eleázárt és Itámárt, Áron fiait. 2. És készíts szent ruhákat[90] fivérednek, Áronnak méltóságra és fényes díszül[91]. 3. És te szólj mind a bölcs szívűekhez[92], akiket megtöltöttem[93] a bölcsesség szellemével és azok készítsék Áron ruháit, hogy föl legyen szentelve[94] és pappá legyen avatva nékem. 4. Ezek a ruhák, amelyeket készítsenek: Melldísz[95], éfód, köpeny és szegélyes szövésű köntös, süveg és öv és készítsék el a szent ruhákat fivéred, Áron és fiai számára, hogy papokká legyenek avatva nekem… 40. És Áron fiainak[96] készíts köntösöket és készíts nekik öveket és magas süvegeket készíts számukra méltóságra és dísz gyanánt.
A fejfedőről
Megkérdezték a pozsonyi rabbit, a Chátám Szofér néven ismert magyar zsidó Tóra-nagyságot: miért van az, hogy a nem zsidóknál a tisztelet jeléül leveszik a kalapot, míg a zsidóknál ez fordítva van? Ezt válaszolta: „Nem tudom, mások mit miért csinálnak. Nálunk a Tórából egyértelmű, hogy a fejfedő a tisztelet jele, hiszen a papok előírásos négy ruhadarabja között találjuk a kalapot (micnefet és migbáát), amely nélkül a kohén Szentély-szolgálata érvénytelen.”
„Nem szokás a szabad ég alatt hajadonfőtt járkálni” (Orách Chájim 2:6.). Bár a bölcsek nem foglalták törvénybe, a szokás, hogy sohasem járunk födetlen fővel – sem otthon, sem a zsinagógában, sem az utcán –, több ezer éves, s mára a zsidó vallásosság jelképe lett.
A Talmudban (Sábát l56b.) a fejfedő mint az istenfélelem jelképe jelenik meg. Egyszer az egyik tanaita édesanyjának azt mondták a csillagjósok, hogy fiából tolvaj lesz. Attól kezdve egy lépést sem engedte tenni fejfedő nélkül, hogy ezzel kivédje a rontást. Egyszer, már felnőttkorában, egy fügefa alatt ült és tanult, azután elbóbiskolt, és a kendő leesett a fejéről. Amikor felébredt, kinyújtotta a kezét, és letépett egy fügét, bár a fa nem volt az övé…
A férjes asszonyok befedett feje – ami szintén a vallásosság jelképe – azt a célt szolgálja, hogy szembeötlő legyen: a nő nem hajadon.
A leggyakrabban használt fejfedő kis, kerek sapka, amelyet jiddisül jármulkénak, héberül kipának hívnak. A sapkácska formájának nincs különösebb vallási jelentősége.
[1] Isten ujjával írt. A táblák kimondhatatlan szentségének kifejezésére és annak hangsúlyozására, hogy a táblának az emberek számára szóló tanításai isteni eredetűek.
[2] Isten műve. Mózes, Izráel viselkedése felett való felháborodásában összetörte a táblákat, noha azok „Isten műve” voltak.
[3] Józsua. Mózes őt a hegyen hagyta (24:13.), és ezért Józsua természetesen nem tudta, mi történt a táborban.
[4] karéneknek. Azaz, karénekben felelnek egymásnak.
[5] és föllobbant Mózes haragja… összetörte. A héber szó, amit „harag”-gal fordítanak, nem csak haragot, hanem méltatlankodást is jelent. Nem is harag volt az, ami őt arra indította, hogy a táblákat összetörje. „Az, aki haragjában összetör valamit, olyan, mint a bálványimádó” mondják bölcseink (Sábát 105b.). A harag önző és vak és pusztán érzéki visszahatás az elszenvedett fájdalom miatt. Ha pl. egy gyermek megüti lábát egy kövön, sokszor teljesen értelmetlenül a követ veri meg. Egészen másnemű a méltatlankodás erkölcsi érzése, amely akkor ragad el bennünket, ha valami gonosztett elkövetését látjuk, nem mintha az bennünket sértene, ami a harag esetében mindíg fennáll, hanem mert a gonosztett támadást jelent az igazság és a jogosság ellen. A jogos felháborodásnak ilyen érzése töltötte el Mózest amidőn látta, hogy az a nép, amely a Szinajon állott, most egy arany borjú előtt táncol. Ez a csőcselék, amely ilyen gonosz és esztelen hálátlanságot tanúsít Istennel szemben, úgy érezte, nem méltó az isteni Törvénytáblákra.
[6] a hegy alján. A hegy lábánál.
[7] Faragj magadnak két kőtáblát. Az az isteni látomás, amelyben Mózes most részesül, a szövetség megújítását jelenti Isten és Izráel között, amely az arany borjúval kapcsolatos pártütés folytán megszakadt. Ezért az eltört törvénytáblákat új táblákkal kellett helyettesíteni.
[8] És állj készen. Még olyan embernek is, aki oly szent életet él mint Mózes, készülnie kell, meg kell tisztítania lelkét, hogy Istenével találkozzék; v. ö. 19:10.
[9] a hegy ormán. Ahonnan Isten a Tíz igét kihirdette (19:20.).
[10] Senki. Sem Áron (19:17.), sem a vének (14:9.) ne legyenek vele a hegyen. Ezúttal egyedül Mózesnek kellett a kinyilatkoztatás tanújának lenni. Bölcseink megjegyzik, hogy az első törvénytáblák, amelyek anyagi és lelki természetű események kíséretében adattak át, elpusztultak. A második kinyilatkoztatás csendben folyt le, csupán egy ember jelenlétében, aki titokzatos bensőséggel közeledett Alkotójához; és ezek a táblák megmaradtak Izráel és az emberiség üdvére (Tánchumá).
[11] fölment. A hagyomány szerint Mózes Elúl hó elsején ment fel, negyven napig maradt a hegyen, és Tisri 10-én jött le, az Engesztelés napján, hozta meg a hírt, hogy Isten teljesen megbocsát a bűnös népnek (Tánchumá).
[12] negyven napon. Ez az idő a felmenésétől számítódik, ami a 4. versben van említve.
[13] a szövetség szavaival. (Ibn Ezra): Mózes írta le ezeket a parancsolatokat, míg a Tíz igét a második táblákra Isten maga véste rá; lásd az 1. verset és 5Mózes 10:1. A héber et szócska itt azt jelenti „-val, -vel”. Máskülönben mindkét kifejezés elé ki kellene azt tenni.
[14] a bizonyság két táblája. Mint 31:18-ban.
[15] nem tudta. Nem tudta, hogy az isteni fénytől ragyogott az arca. A legnagyobb egyéniségek nincsenek tudatában nagyságuknak.
[16] sugárzott. A héber kárán tő vagy fénysugárzást, vagy (ami gyakoribb) szarvat jelent. A Vulgata úgy fordítja, „arcán fény-szarvak nőttek”. A középkori művészek, Michelangelo is, ezért tévesen szarvakkal ábrázolták Mózest.
[17] mivel beszélt Vele. Az Istennel való érintkezés megtölti a lelket isteni sugárzással.
[18] a bizonyságot. A Tíz ige tábláit. A hagyomány szerint az első, összetört táblák darabjait is elhelyezték a frigyládában. Ebből származtatják azt az elvet, hogy még az olyan tudóst is, aki valamely betegség vagy megöregedés következtében elvesztette emlékező tehetségét, tisztelni kell. Luchot vösivré luchot munáchin böáron. (Bráchot 8b.; Bává Bátrá 14b.).
[19] a rudakat a ládán. Ezeket nem távolították többé el a ládáról (25:15.).
[20] írjátok föl magatoknak ezt az éneket. A következő fejezetben foglalt Éneket Mózes és Józsua együtt írták. Ibn Ezra szerint ez a parancs minden zsidónak szólt. A rabbik ebből azt az óhajtást következtették, hogy minden zsidó írja le a maga számára a Tóra egy példányát (Szánhedrin 21b.). Régebben az a szokás alakult ki, hogy a szófér, aki a Tórát másolja, az utolsó mondatok betűit csak körvonalazza. A szijum-nak nevezett ünnepély keretében minden egyes betűt egy más egyén ír be. Ez jelképesen azt jelenti, hogy ő is részt vett a Tóra-tekercs leírásában.
[21] tedd a szájukba. Tanulják meg könyv nélkül.
[22] megparancsolta Mózes a levitáknak. A 9. versben említett levita papoknak, akiknek kötelessége volt a szövetség ládáját őrizni és vinni.
[23] szövetsége ládájának oldalára. A ládában volt a Tízparancsolat, a szinaji szövetség tíz alapelve. Az egész törvénykönyvet, amely tartalmazta a Szinaj-szövetséget és a Móáb-szövetséget (28:69.), a láda mellett helyezték el (König).
A hagyományos magyarázat szerint a széfert a ládából kinyúló deszkára helyezték. Mások azt tartják, hogy a ládában helyezték el a bizonyság táblái mellé (Bává Bátrá 14a-b.; lásd még Jeruzsálemi Talmud, Szotá 8:3.).
[24] ott legyen tanúul. Midőn Józsua idejében (2Királyok 22:8–17.) a Törvénynek ezt a könyvét megtalálták a Templomban, valóban tanú volt Isten mellett Izráelben és eszközül szolgált arra, hogy visszavezesse Izráelt Égi Atyjához.
[25] Halljad… egyetlen! Ősi hagyomány szerint a Sömá és az Echád szavak utolsó betűit (ájin és dálet) a rendesnél nagyobb típussal írják. Az Echád-nal könnyen megmagyarázható az ok: azt akarták elérni ezzel a külön kiemeléssel, hogy az Echád („egy”) helyett ne olvassanak áchár-t („más”), mert ez istenkáromlás lenne. Ugyanezen okból 2Mózes 34:14-ben az áchár szó utolsó betűjét szintén kiemelték, nehogy valaki ott Echád-ot olvasson és így értse a szöveget: „Bizony nem borulhatsz le az Egy-Isten előtt”. A Sömá szó utolsó betűjének kiemelésénél az az aggodalom vezethette bölcseinket, hogy valaki sömá-t fog olvasni helyette, ami annyit jelent: „talán” (Hirsch). A két kiemelkedő betű együtt: éd „tanú”. Minden zsidó a Smá hirdetése által Isten egységének tanújává válik.
[26] Szeresd. Itt először fordul elő az emberiség történetében, hogy egy vallás szeretetet követel Isten iránt. Isten szeretete megkülönböztető jele az Ő igazi híveinek. A hívő, midőn kijelenti Isten egységét, ezzel egyúttal szeretettel és feltétlenül alárendeli elméjét és szívét Isten szent akaratának. Ezt a lelki meghódolást így nevezik: „magára veszi az Ég királyságának igáját”, kábálát ol málchut Sámájim. Amint Isten egysége az alapja a zsidó hitvallomásnak, éppenúgy Isten szeretete az alapja a zsidó életnek. A rabbik szerint a legnemesebb lelki hódolat és szeretet Isten iránt abban nyilvánul meg, hogy úgy éljünk és viselkedjünk embertársainkkal szemben, hogy megszerettessük velük Istent és az Ő Tóráját (Szifré).
„Isten szeretete azt jelenti, hogy az ember vágyódjék Isten közelsége után és törekedjék elérni az Ő szentségét, amint el akar érni bármely tárgyat, amely után szenvedélyes vágyat érez. Olyan örömet és boldogságot kell éreznie, ha Nevét említi, dícséretét hirdeti és ha a Tóra szavaival foglalkozik, amilyet a szerető szív érez ifjúságának asszonya iránt, vagy az apa egyetlen fia iránt. A régi kor szentjei ilyen önzetlen szeretetet éreztek Isten iránt, amint Dávid énekelte 42. zsoltárában: „Amint a szarvasünő vágyódik a friss vizekre, úgy vágyódik az én lelkem Te feléd, Ó Isten!” (M. Ch. Luzzatto).
„Midőn a lélek elmerül az alázatba, Isten szeretetének szikrája lángra lobban és a belső öröm megnagyobbodik. Akik így szeretik Istent, azoknak egyetlen vágya, hogy teljesítsék az Ő szent akaratát és másokat az igazság útjára vezéreljenek” (Rabbi Elázár Wormsból).
[27] egész szíveddel. Mivel csak egy Isten van, osztatlan hódolatot kell neki juttatnunk. „Az Egy Isten megköveteli az egész embert” (Smend). A rabbik úgy magyarázzák ezt a kifejezést: egész szíveddel: minden vágyaddal, még rossz hajlamaiddal is; vagyis, hogy minden földi szenvedélyedet és vágyadat állítsd Isten szolgálatába (Bráchot 54a.).
[28] egész lelkeddel. Készen kell lennünk arra, hogy feláldozzuk legrejtettebb vágyainkat és hajlamainkat Isten szeretetének. A rabbik úgy magyarázzák ezt a kifejezést: egész lelkeddel: egész életeddel (uo.). Vagyis: szeresd Őt szíved utolsó csepp vérével és áldozd életedet Istenért, ha ezt kívánja. Ennek klasszikus példája Rabbi Akiba. Vágyódott arra a magasztos pillanatra, amikor az ő mindennapi hivatása, Isten szeretete, próbára tétetik és cselekedettel bizonyíthatja ezt be. Ez a pillanat elérkezett, midőn a zsidóknak a római birodalom ellen vívott utolsó függetlenségi harcában, hősi magatartása után foglyul esett és a római pribék vasfésűkkel tépte húsát. Akiba így szólt síró tanítványaihoz: „Egész életemben vágyódtam erre a percre, amidőn megadatik nekem, hogy egész életemmel szeressem Istent. Szerettem Őt egész szívemmel és szerettem Őt egész erőmmel; és most, midőn alkalmam van Őt egész lelkemmel szeretni, ne örüljek?” (Bráchot 61b.). A Semá szavainak ilyen értelmezése nyujtott vigaszt és adta meg a zsidó mártiroknak minden korban a bátorságot ahhoz, hogy feláldozzák életüket hitükért. Bachja beszámol egy középkori zsidó szentről, aki így szokott imádkozni: „Istenem, Te a nyomor és éhség martalékául dobtál engem. A sötétség mélyébe taszítottál és megismertetted velem a Te hatalmadat és erődet. De ha ők tűzzel égetnek engem, annál jobban szeretlek Téged és örülök Neked”. Chovot Hálvávot 10:1. végén.
Az ilyen lelki alázat, természetesen, nem gondol jutalomra vagy büntetésre a túlvilágon. Amint ezt egy másik szent bátran ki is fejezte: „Nem vágyódom a Te paradicsomodba sem a jövő élet élvezeteire. Csak Te utánad vágyódom egyedül”.
A mártírság kötelességéről azonban csak a bálványimádás, vérfertőzés és gyilkosság elkerülése okából kívánják.
[29] minden tehetségeddel! Az érzés és erő teljes összefogásával. Egyik rabbinikus magyarázat ezt mondja: „bármilyen sorsot szánt neked a Végzet” (Bráchot 54a.); vagyis szeresd Őt egyaránt a szerencse és boldogság és a szerencsétlenség és bajok idejében. Egy másik magyarázat szerint egész erőddel azt jelenti: „minden vagyonoddal” (uo.); vagyis bármilyen anyagi áldozatot is követel tőled hűséged Izráel Istene és a Tóra iránt. Egy 18. századbeli moralista szerint „minden tehetségeddel!” azt jelenti: „ép akkor, ha nagy vagyonod van” (Pánim Jáfot).
[30] ezek a szavakat. A 4. és 5. versben levők; vagyis Isten egysége és a teljes alázat Iránta, mint a könyv tanításának foglalata.
[31] ma. „Ne tekintsd az isteni parancsolatokat elavult tanoknak”; „Láss ezekben új dolgokat, királyi kijelentést, amely minden nap újból kinyilatkoztatik neked” (Szifré).
[32] szívedre. A szívet úgy ábrázolja, mint egy táblát, amelyre föl kell írni ezeket az isteni szavakat; v. ö. Jeremiás 31:32–33.
[33] tanítsd. Vésd be szívükbe és lelkükbe, hogy mélyen gyökeret verjenek bennük a vallásos eszmék. Az itt használt héber ige sánán nyomatékosabb értelmű mint az általánosan elterjedt: láméd (Hoffmann). „Legyen tiszta, nem zavaros és felületes ismeretük hitük kötelességeiről és tanításairól (Szifré).
[34] beszélj róluk. Állandó érdeklődés tárgyai legyenek, korán és későn, otthon és idegenben (Rási, Szifré).
[35] amikor otthon vagy. „Az ember illendően viselkedjék házában, példaadó legyen háza népe előtt; szelíden bánjon velük, ne félemlítse meg őket” (Zohár 3:269a.).
[36] lefekszel. Erre alapították a Rabbik a Sömá elmondásának kötelezettségét este (Bráchot 10b.). Az esti imában a Smá-t két imarészlet előzi meg. (Az elsőben utalás van arra, hogy isteni rendelkezés szerint követi a nappalt az este, Hámááriv árávim; a második pedig kifejezésre juttatja Isten szeretetét a világ iránt, ami abban nyilvánul meg, hogy a Tórát ajándékozta az emberiségnek Áhávát olám). A Sömá-t két áldásmondás követi: egy hitvallomás Emet vöemuná; és egy bensőséges hangulatú ima, amelyben békés éjjeli nyugalomért könyörgünk: Háskivénu. Ezután mondjuk a Semóne eszré-t, a „Tizennyolc” áldásmondást. (= Három dicsőítő áldásmondás és tizenkét [ma már tulajdonképpen 13] kérő áldásmondás és három hálaáldás), végül pedig az Olénú. A Sömá-t közvetlenül a lefekvés előtt újra elmondjuk – bölcs előkészület a sötétség óráira –, hogy a nemes és Istenbe vetett bizodalom gondolatába elmerülve térjünk nyugovóra. „A Sömá egy élesre fent kard az éjszakai sötétség félelme és kísértései ellen” (Bráchot 5a.).
[37] ha fölkelsz. Erre alapítják a Sömá elmondásának kötelezettségét reggel (lásd az előbbi magyarázatot; Bráchot 10b.). A reggeli Sömá-t – miként az estelit – két áldásmondás előzi meg: 1. Jocér or, amelyben Istent mint a világosság teremtőjét dicsőítjük. 2. Áhává rábá, amelyben hálát adunk a Tóra adásáért. A Sömá-t egy áldásmondás követi reggel, a Gáál Jiszráél. Ebben Istent mint Izráel megváltóját dicsőítjük. Ezután következik a Semóne eszré. Bizonyos napokon a Táchánún és a Tóra felolvasása ékelődik az Olénú, illetve az Ásré és az Uvá löCion közé. Az Olénú után még a „napi” zsoltárt mondjuk el, egyes községekben még más zsoltárokat is mondanak befejezésül, nálunk például a 83. zsoltárt. Itt természetesen nem ismertetjük az egész reggeli imádság rendszerét és tartalmát, csak azokat említettük, amelyek a Sömá-val szorosabb összefüggésben vannak.
[38] Kösd ezeket. A 8. és 9. vers előírásait nem képletes értelemben kell vennünk. „Az előírást szószerint kell megvalósítani és ez azt a célt szolgálja, hogy legyen egy anyagi, látható kifejezés-forma, amely a zsidó hitvallomást megjeleníti” (Driver).
[39] Írd fel őket házad ajtófélfáira. Azáltal, hogy a mezuzá-t minden zsidó ház ajtófélfáira kifüggesztik. A mezuza egy pergamen-tekercs, amelyet egy bádog-, vagy üveg-, illetve fatartóban helyeznek el, hogy megóvják a külső behatásoktól. A mezuzá-t minden lakott helyiség ajtójára úgy kell elhelyezni, hogy a bejövő jobbkezével érinthesse. A mezuza-tekercsre a Sömá fejezetén kívül még 5Mózes 11:13–20-t is felírják. A tekercs másik oldalára csak a Sádáj „Mindenható” szót írják fel és úgy hajtogatják a pergament össze, hogy ez a szó a tartónak erre a célra szabadon hagyott részére (nyílására) essék. A mezuza Isten védelmét szimbolizálja a ház és lakói fölött. Ünnepélyes figyelmeztető ez az összes ki- és bejárók számára, hogy a ház, amelynek ajtófélfáira ez a vallomás ki van függesztve, a Sömá-ban kifejezésre jutó eszméknek szenteltetett.
J. Abrahams 5Mózes 6:4–9. jelentőségét a következőképpen foglalja össze: „Tartalmazza a zsidó vallás alapvető dogmáját (a monotheizmust), alapvető kötelességét (a szeretetet), a zsidó nevelés alapvető gondolatát (a Törvények tanulmányozását) és a zsidó gondolkodás alapvető metodikáját (a „betű” és „szellem” egységét)”.
[40] tiszta szívből. „Mi az, a szívvel szolgálni? Az imádság” (Szifré). A naponként háromszori imádkozás intézménye visszavezethető a legrégibb időkig; v. ö. Dániel 6:11., 14.
[41] időben. Palesztina gazdasági éve két időszakból áll: az egyik esős, a másik száraz. A tél az esős időszak. A nagy esőzés megindulása október végén, a jóreh, nyitja meg a gazdasági évet. Az esőzés növekszik december, január, február folyamán és csökkenni kezd márciusban; rendesen elmúlik április végén. A későbbi esőzés, malkós, a márciusi és áprilisi záporok. Nagyon fontosak a gabonaérés szempontjából, mivel ezek az utolsó esők a nyári szárazság előtt.
[42] adok. Mózes Isten nevében beszél.
[43] füvet. Az állatok táplálására, ami természetesen az ember szempontjából is rendkívüli fontossággal bír.
[44] mezőidre. Különös termékenység jele (Szifré). Nem lesz szükséges az állatokat messzebbre kihajtani a legelőre, hogy táplálkozzanak. Abból, hogy a Szentírás előbb beszél az állatok legeltetéséről, s azután mondja: és enni fogsz, a Talmud azt az intézkedést következteti, hogy az embernek előbb etetni kell az állatokat, mielőtt ő maga az étkezéshez fog (Bráchot 40a.); lásd 25:4.
[45] Vigyázzatok. Hasonlókép fentebb 8:12: midőn eszel és jóllakol után felhangzik: nehogy fennhéjázó legyen a szíved (8:14.). A jóllakottság sok mindent elfelejtet az emberrel.
[46] nehogy szívetek megtévedjen. Nehogy azt higgyétek, hogy mindazt a jót, amit élveztek, „más isteneknek”, a helyi bálványoknak köszönhetitek, amelyeket az ottani pogány lakosok imádnak.
[47] elzárja az eget. V. ö. 28:23.; 3Mózes 26:19.
[48] kivesztek. Ha elmaradnak a korai és késői esők, szárazság következhetik két éven át és ez éhséget és járványt jelenthet.
[49] E szavaimat vegyétek. Ez és a következő vers csekély különbséggel a 6:6–9. verseinek ismétlése. A Szifré ezeket a megelőző szavakhoz kapcsolja és így magyarázza: Ha elkerültök ebből az országból, vagyis ha fogságba visznek benneteket, még ott, a számkivetés országában is teljesítenetek kell ezeket a parancsolatokat. Mivel ezek a szavak az egész néphez szólnak, többesszámú a kifejezés.
[50] gyermekeiteket. Szószerint: „fiaitokat”. Ezt úgy kell érteni, hogy tanítsátok őket a Tórára, tehát elsősorban a fiúkra vonatkozik.
[51] mint az ég lesz. Azaz, addig amíg a látható világ megmarad; v. ö. 4:26.
[52] Szentelj nekem. Lásd 4Mózes 3:13. és 18:17–18.
[53] minden elsőszülöttet. Amint az évenkénti Peszách-ünnep arra szolgál, hogy emlékeztesse az izraelitákat a nagy megváltásra, úgy ennek az emléknek az ébrentartására szolgál minden elsőszülött felszentelése is. Erre a ritusra emlékeztet még Izráelben az „elsőszülött fiú kiváltásának” (pidjon hábén) szertartása. Az izraelita elsőszülöttek Niszán 14-ikét bőjtnapnak tartják, emlékezetül arra a csodára, amely őseikkel történt. A böjtölési kötelezettség alól feloldódnak, ha az elsőszülött fiúk résztvesznek egy talmud-traktátus ünnepélyes befejezésén (szijum) és az azt követő lakomán (szöudát micvá).
[54] Emlékezz erre a mai napra. Minden évben.
[55] a szolgaság házából. Abból az országból, ahol úgy bántak veletek, mint rabszolgákkal.
[56] És beszéld el a te fiadnak. Bölcseink ebből a versből vezeti le (Möchiltá, Pszáchim 116b.), hogy minden apának el kell mondani peszách estéjén gyermekeinek a megváltás történetét. A történet abban a formában, ahogy a peszách-esti házi szertartásra való felolvasásra kialakult, Hágádá sel Peszách-nak nevezik (Peszáchi elbeszélés).
[57] jelül. Az Exodusra való visszaemlékezésnek többnek kell lennie, mint egy minden évben ismétlődő ünnepségnek. Örök tanításainak mindíg a zsidók szeme előtt kell lebegniök, a „jel” által a kézen és az emlékeztető által „szemeid között”. Ezen emlékeztető jeleknek a neve a karon és fejen tfilin, késői héber többesszám a tfilá ima szóból. A Tórának négy szakasza (2Mózes 13:1–10.; uo. 11–16.; 5Mózes 6:4–9. és uo. 11:13–21.) van a tfilin-ben; „ezt a négy szakaszt azért választották ki a Tórából, mert ezek beszélnek a Mennyei Királyság elfogadásáról, a Teremtő egységéről, és az egyiptomi kivonulásról – a zsidóság alapelveiről” (Széfer Há-Chinnuch). A tfilin célja kifejezésre jut abban az elmélkedésben, amelyet elmondanak a tfilin felvétele előtt.
A tfilinben a Tórának az a négy szakasza van, „amelyekben kifejezésre jut Isten tökéletes egysége, és amelyek által emlékezünk azokra a jelekre és csodákra, amelyeket Ő tett érettünk, amidőn kivezetett bennünket Egyiptomból. Ő, akinek ereje és hatalma van a legmagasabb és a legalacsonyabb felett, megparancsolta, hogy karunkra helyezzük a tfillint, emlékezetül az Ő kinyujtott karjára; a szívvel szemben annak a kötelességnek a kifejezésére, hogy alá kell vetnünk szívünk vágyait és óhajait az Ő szolgálatának, áldott legyen Ő; és a fejre, az aggyal szemben, ezáltal azt hirdetvén, hogy az értelmet, amelynek az agy a székhelye, minden érzékünkkel együtt alá kell rendelnünk az Ő akaratának, áldott legyen Ő”.
A tfilint nem hordják éjjel, mert akkor nem tudunk vigyázni a test tisztaságára, sem pedig szombaton és ünnepen, mert ezek magukat nevezik azon nagy igazságok „jelének”, amelyeket a tfilin jelképez. A tfilin parancsa minden férfira vonatkozik a 13-ik születésnapjától kezdve, amikor eléri vallási nagykorúságát (Bár-micva). A születésnap utáni szombaton a Bár-micvát felhívják a Tórához, hogy nyilvánosan elismerje Isten kegyelmét, aki a Tórát adta.
[58] ezt a törvényt. A peszáchról.
[59] évről-évre. Szószerint: „napoktól-napokig”. Ugyanez a héber kifejezés áll Birák XI,40-ben, ahol szintén „évről-évre” jelentése van.
[60] a maga idejében! Azaz, Niszán hóban holdtöltekor.
[61] a kánaániták földjére. Általános kifejezés, e fogalom alá tartoznak az ország többi törzsei is. Az elsőszülött kiváltásának törvénye a Szentföld elfoglalásától kezdve lett kötelező.
[62] ajánl fel. Különítsd el az Örökkévaló számára, hogy ne keveredjék más állatokkal (Ibn Ezra).
[63] szamárnak első fajzását. A szamár tisztátlan állat és nem mutatható be áldozatul.
[64] váltsd meg egy juhval. A pap kapta a bárányt és akkor a zsidó megtarthatta a szamár elsőszülöttjét saját használatára.
[65] szegd a nyakát. Ez az intézkedés biztosította a tisztátlan állatok kiváltásáról szóló törvény lelkiismeretes végrehajtását, mert mindenki szívesebben adott egy bárányt, semhogy elveszítsen egy szamarat.
[66] váltsa meg elsőszülöttjét. „Öt sekellel”; 4Mózes 3:45–47. Ez a törvény határozott ellentéte a pogány sémi törzsek szokásainak akik feláldozták elsőszülötteiket.
[67] mire jó ez? Azaz, mit jelent ez a törvény az elsőszülöttről.
[68] megölte az Örökkévaló Egyiptom minden elsőszülöttjét. És megkímélte a mi elsőszülötteinket.
[69] Azért áldozok. Hálából, hogy megkímélte barmaink elsőszülöttjeit.
[70] fiaim közt elsőszülöttet pedig kiváltom. Emlékezetül, hogy az izraeliták elsőszülötteit megkímélte az Örökkévaló.
[71] homlokdíszűl. Héberül: totáfot; lásd 5Mózes 6:8. Ez és az előbbi vers tartalmazzák az apa feleletét arra kérdésre, amit a fia tesz fel neki. A gyermekek vallási nevelése isteni parancs és a vallás jövője ennek az előírásnak lelkiismeretes megtartásától függ. Ezeken a jeleken és szertartásokon kívül mind a szombatról, mind azokról az ünnepekről is, amelyeknek egyéb történeti vonatkozásuk van, úgy beszél a liturgia, mint zécher lijciát Micrájim. „Emlék az egyiptomi kivonulásról”.
[72] rojtokat. Héberül: cicit. Jechezkél 8:3-ban hajfürtöt jelent. Az összefüggésből kivehető, hogy itt rojtról vagy bojtról van szó.
[73] ruhátok. Csak a férfiaknál; mert általános szabály szerint a nők, akiket a háztartás vezetése nagyon elfoglal, mentesek mindazoktól az előírásoktól, amelyeket meghatározott időben kell végezni. (Micvát ászé seházmán grámá).
[74] kék. A fonalat egy Chilázon nevű puhatestű vérével kellett festeni, amely a főniciai tengerpart vizében élt (Mönáchót 44a.). A festék ritka volt már a Misna korában. Ezért a talmudi tekintélyek megengedték, hogy fehér fonalakat használjanak.
[75] fonalat. Ami be legyen fonva magába a rojtba.
[76] lássátok. A rabbik a „látni”-ból azt következtették, hogy a rojtok csakis a nappali istentiszteletre voltak szánva. (uo. 43a.)
[77] eszetekbe jusson. A cicit állandó emlékeztető jel az izraeliták számára összes Isten iránti kötelességeikre, és arra a különleges kapcsolatra, amely Istenhez fűzi őket, akinek „szineit” viselik. A cicisz kék-bíbor zsinórja a rabbik szerint a tengerre, a tenger az égre és az ég viszont a Dicsőség trónusára emlékeztet (Jeruzsalemi Talmud Bráchot 1:5.). Így a „égszínkék fonalat” „lássátok” külső cselekedete az izraelita számára az isteni parancsolatokkal való szellemi belső összhang cselekedetévé válik. A ceremoniális törvény magas szellemi színvonalra emelése ihlette meg a 36. zsoltár költőjét („Mily drágalátos a te szereteted, ó Isten, az emberfiak szárnyaid árnyékában találnak menedéket… Mert nálad van az élet kútfeje; a te világosságodban látunk világosságot” Zsoltárok 36:8., 10.), amelyet az imádkozó a tálit felöltésénél mond el.
[78] szívetek… szemetek után. A szív és a szemek a bűn ügynökei; a szem látja, a szív megkívánja és az ember megteszi. (uo.) De a hithű zsidó, amidőn beburkolózik a szentelt köntösbe, Istenre gondol s nem megy tévútra és nem gondol a testi vágyak kielégítésére; hanem csupán arra, hogy ő egy „szent” népnek tagja, amely Isten és a szentség szolgálatában áll; lásd a köv. verset.
[79] szentek legyetek Istenetek előtt. Ennek a törvénynek a célja tehát világos, a szentség gondolatának ébrentartása az egyén és a nemzet életében.
A későbbi nemzedékekben a cicisz törvényét megvalósították az árbá kánfót („cidákli”) és a tálisz viselésével. Az előbbi egy fehérneműhöz tartozó ruhadarab, amely egy négyszögletes – kb. egy méter hosszú és félméter széles – vászondarabból áll, középen kivágással, amelyen a fej átfér. Négy sarkára erősítik a ciciszt.
A tálit gyapjú- vagy selyemköpeny, amelyet a ruházat felett viselnek a nappali istentisztelet alatt (kivétel a Kol Nidré ima, amikor néhány perccel az est beállta előtt veszik fel).
„A XIII. század óta nem szokásos zsidóknál, hogy rendes külső ruházatukat cicittel lássák el. De a cicit-viselet sokkal jobban összeforrott Izráel vallási életével, semhogy a divat követelményei teljesen háttérbe szorították volna. III. Ince pápa 1215-ben kényszerítette a zsidókat, hogy lealázó ruhajelet viseljenek; a cicisszel ellátott ruhadarab annál tiszteltebb egyenruha lett, amely Isten szeretetét jelentette Izráel iránt és Izráel rendeltetését, hogy emlékezzék és megtegye Isten összes parancsolatait, és hogy szent legyen Istene előtt.”
[80] És én bejárom Egyiptom országát. V. ö. 11:4. „Isten hatalma félelmetesen fog megnyilvánulni az országban; az Ő fensége rettegést okoz; az Ő ítélkezése félelmet és tiszteletet kelt – és így járja be az országot” (Kalisch).
[81] és Egyiptom minden bálványán. Midőn Isten megölte minden élő elsőszülöttjét, embert és állatot egyaránt, részben elpusztította az egyiptomi kultusz tárgyait is, mert Egyiptomnak egy istensége sem volt, amelyet nem képviselt volna valamilyen állat.
[82] én, az Örökkévaló. Újabb bizonyíték, hogy ez a kifejezés VI,2-ben a hatalom hangsúlyozását jelenti és nem egy új név kinyilatkoztatását.
[83] számotokra. A ti javatokra.
[84] jel. A könyörületesség záloga. A vér látása erősíti szíveteket és bátorít, midőn elpusztulnak az egyiptomiak elsőszülöttei és a pusztítás angyala átvonul Egyiptomon (Ibn Ezra és Reggio).
[85] és látva a vért. „Minden nyilvánvaló Ő előtte, de a Szent, áldott legyen Ő, azt mondta: meg fogom nézni, hogy foglalkoztok-e az Én parancsolataimmal, és ha látom, hogy igen, akkor megkíméllek benneteket” (Rási).
[86] elkerüllek benneteket. Vagy: „megkíméllek benneteket” (Tárgum); „megvédlek benneteket” (Septuaginta). A héber igében benne van az elkerülés és a megkímélés értelme is.
[87] nem lesz a sújtó csapás. A pusztítás angyalának nem lesz engedélye, hogy csapást hozzon rátok (Reggio).
[88] Miután Mózes utasításokat kapott a szentély építésére, most megkapja az intézkedéseket azokra a személyekre vonatkozólag, akik mint papok szolgálnak a szentélyben. Ez a szent hivatás Áronnak, fiainak és utódainak volt fenntartva. Megismerjük e fejezetből azokat a ruhákat, amelyeket a papoknak viselniök kellett szolgálatuk alkalmával a szentélyben. Ezek a ruhák megkülönböztették a papot a világi izraelitáktól és emlékeztették őt arra, hogy a világi embereknél nagyobb mértékben kell neki a szentség eszményének követését élete céljának tekinteni. Ezek a ruházatok hozzájárultak még a templomi szolgálat ünnepélyességéhez és méltóságához is.
[89] hogy pappá avasd nékem. Lökahanó li. Az ige tárgyragja egyesszámban van, mert a csoport vezető személyére, Áronra vonatkozik. Az Imit régi fordítása: „hogy pappá legyen nekem”.
[90] szent ruhákat. Azaz, olyan ruhákat, amelyeket a papoknak szent szolgálatuk idején kellett viselniök.
[91] méltóságra és fényes díszül. Vagy: „tiszteletül és díszül”. (Az IMIT régi fordítása.)
[92] bölcs szívűekhez. A bibliai lélektan szerint a szív nem az érzéseknek, hanem az értelemnek a székhelye.
[93] megtöltöttem. Nem mintha Isten erre a külön alkalomra egyes embereket rendkívüli ügyességgel ruházott volna fel, hanem minden képesség, ami az emberben van, Isten ajándéka. Azoknak tehát, akik rendkívüli művészi érzékkel voltak megáldva, istenadta tehetségüket fel kellett ajánlaniok a szent ruhák készítésére.
[94] hogy föl legyen szentelve. A papi köntösökkel való felruházás a pap beiktatásának (felszentelésének) része volt, amint ezt a következő fejezetből megtudjuk.
[95] Melldísz. Ez és a főpap többi ruhadarabja, amely később le van írva, a rendes papi ruhákon kívül értendő.
[96] Áron fiainak. Az egyszerű papoknak köntösük és övük volt, mint a főpapnak; de bisszus-süveg (micnefet sés) helyett „magas süvegeket” (migbáot) hordtak a fejükön.
