Lehet-e a hitet parancsolni?
Teljes szabadság a hit által
A zsidó nép kivonul Egyiptomból, megszabadul a fizikai igától, de amíg az Igét nem kapja meg, nem lehet teljes a szabadsága, hiszen a teljes szabadság a belső korlátoktól való megszabadulással jöhet el teljesen . Így nem véletlen, hogy már akkor, amikor Mózes először járult a Fáraó elé, azt mondta neki, hogy „az Örökkévaló, a héberek Istene küldött engem hozzád, mondván: Bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak engem” . A héberek tehát tudták, hogy a Kivonulás célja a Tóraadás, a Kinyilatkoztatás a Szináj hegynél.
Tíz vagy kilenc parancsolat van a Kőtáblákon?
El is jött tehát a pillanat. A zsidók ott állnak a hegy lábánál és a Teremtés legnagyobb csodájára készülnek. Isten fog emberrel találkozni. Egy egész nép fog Istennel „szemtől szembe” beszélgetni. Megszólal az égi hang és elhangzik a tíz ige, a Tíz Parancsolat. Ahogy pedig egy beszélgetéshez illik, az első a bemutatkozás: „Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptom országából, a rabszolgák házából.”
A nagy zsidó filozófusok és kommentárok megoszlanak abban a kérdésben, hogy tulajdonképpen mi is ez az első mondat. Parancs, vagy egyszerű bemutatkozás? Már önmagában a megfogalmazása is más, mint a többi kilenc mondatnak. Ez az első mondat nem felszólító, hanem kijelentő módban hangzik el. Ha pedig a tartalmat nézzük, különösen szembeötlő, hogy tulajdonképpen aligha beszélhetünk parancsról, hiszen hogyan is lehetne hitet parancsolni…
Éppen ezért van például Simon Kajra rabbi (kb. i.u. 840.) azon a véleményen , hogy bizony ez nem is parancs, csakúgy mint pl. Chászdai Kreskás rabbi (1340-1411). Ugyanis hogyan lehetne hitet parancsolni? „Hiszen Isten léte nélkül magát a parancsolat fogalmát sem lehet elfogadni… Így ha elfogadjuk, Isten létezését, (mint parancsolat), akkor azt amúgy is csak azután fogadhatjuk el, ha eleve elfogadjuk létezését” . Ugyanakkor mások mégis azon az állásponton vannak, hogy az első Ige is parancsolat. Maimonidesz például így ír : „A parancsolat, amellyel megparancsolta nekünk, hogy higgyünk Istenben, azaz hogy tudjuk: van egy ok amely mindent létrehoz…”.
A téma felvet még egy másik fontos kérdést is, jelesül azt, hogy ha már bemutatkozik Isten, akkor miért az Egyiptomi Kivonulásra hivatkozik? Nem az lenne logikusabb, hogy a „legnagyobb” – ember által ismerhető – csodát, magát a Teremtést adná meg referenciának?
Van aki azt hiszi, hogy nem hisz
Ahhoz hogy mindezt megértsük, egy általánosabb kérdést kell elemeznünk. Mi is tulajdonképpen a hit?
Egyszer egy idős rabbi, egy fiatal, vallástalan zsidót akart rávenni arra, hogy mondjon el egy rövid imát:
– Ne haragudj rabbi! De én nem hiszek Istenben. – szabadkozott a fiú.
– Sebaj! – mondta a rabbi – Én sem hiszek.
– Hogyhogy nem hiszel? – kérdezte döbbenten a fiú.
– Nos abban az Istenben, amiben te nem hiszel, abban én sem hiszek. – válaszolta a rabbi.
Sokan vannak abban a hitben, hogy hitetlenek. Pedig a hit képessége és a hit tárgya két különböző dolog. Csakúgy mint a szeretet képessége és a szeretet tárgya, a gyűlölet képessége és a gyűlölet tárgya, vagy akár a kognitív értelmezés és annak tárgya. A hit képessége, mint lelki jellemző mindannyiunkban megvan. Úgy születünk, hogy mindannyian tudunk szeretni, gyűlölni, érteni és hinni. Van aki inkább, van aki kevésbé, de az alapképességgel mindenki rendelkezik.
Az már egészen más kérdés, hogy kit vagy mit szeretünk, gyűlölünk, értünk, vagy akár az is, hogy miben hiszünk…
A hit pedig az a képesség, amivel a felfoghatatlanhoz kapcsolódunk. Nem csoda, hogy amikor gyerekek vagyunk, nagyon sok mindenben hiszünk. Hiszünk, mert érteni annál kevesebbet értünk. Ahogy viszont növekszünk, egyre több mindent értünk meg, és a hit képessége által érintett halmaz egyre csak zsugorodik.
Ne engedjük át magunkat a csalódásnak!
Útközben egyre többször csalódunk, hiszen sok mindenről, amiről korábban hittünk valamit, a megértés után kiderül, hogy egészen másképp van. Bizalmatlanokká válunk a hit tulajdonságával kapcsolatban. Juthatunk arra a következtetésre, hogy minden hit tévhit, hogy a hit gyengeség. Pedig belül mindannyian tudjuk és érezzük, hogy az értelemnek is megvannak a maga korlátai, a ráció fölött is létezik egy dimenzió. Ami nem megfogható értelmünkkel, nem biztos hogy értelmetlen.
És csalódásaink ellenére, a hit képessége belül megvan, megmarad, csak lehet, hogy nagyon mélyre ássuk el. Úgy vagyunk ezzel, mint például a szeretet képességével. Előfordulhat, hogy sokszor csalódunk abban, akit szeretünk. Az is lehet, hogy a csalódás olyan nagy, hogy egy idő után eltompulunk és úgy érezzük, képtelenek vagyunk szeretni. De valójában ilyenkor is megvan bennünk a szeretet esélye. Ezt a lelki képességet – csakúgy, mint a hitet – nem lehet belőlünk kiirtani.
Hogyan lehet a hitet növelni?
Mit kell azonban tennünk, ha a hit képessége elsorvad? Hogyan lehet minél kevesebb csalódással megerősíteni a hitet? A haszid tanítás lényege szerint – bármilyen ellentmondásosnak tűnik is – éppen a hit ellenpárjával, a tanulással, a kognitív elmélkedéssel. Próbáljunk meg rációnkkal egyre több mindent megérteni a felfoghatatlanból, az érthetetlenből, és szűkítsük a felfoghatatlan dolgok halmazát. Feszegessük a kereteket, kérdezzünk, vitatkozzunk, és igyekezzünk egyre szűkebbé tenni azt a kört, ami a „nem értem” kategóriába tartozik. És ha így teszünk, lehet hogy a hit halmaza szűkebb lesz, de az, ami beletartozik, minőségi hit lesz, hiszen egyre inkább meg fogunk róla győződni, hogy amiben hiszünk és amit nem értünk, azt nem azért nem értjük, mert korlátozott az elménk, hanem azért, mert értelemmel megfoghatatlan.
Példának okáért: véges értelmünk nem foghatja át a Végtelent. Így azt, hogy mi a Végtelen, soha nem fogjuk felfogni, de nem azért, mert nem vagyunk eléggé fejlettek, hanem azért, mert az egy másik dimenzióban értelmezhető. Azt tehát, hogy mi a Végtelen, soha nem fogjuk tudni, de azt egyre inkább, hogy mi nem az. Így a haszid tanítás szerint , ez tehát a Tíz Parancsolat első parancsa: Nem elég ha hiszel, mert hittel születtél! Mélyítsd el a hitedet, tapasztalásaid, gondolataid, elmélkedésed által tedd egyre mélyebbé azt, amiben hiszel!
Miért a „Kivonulás istene”…?
Végezetül: ez a Egyiptomi kivonulás hivatkozásának értelme is. Amikor Isten bemutatkozik, nem egyszerűen a „legnagyobb tettére” akar referenciát adni, hanem egy olyan felfogható, a hit képzetét gazdagító ismeretre akar rámutatni, amit ráadásul a Kivonulás nemzedéke a maga bőrén meg is tapasztalt. Isten üzenete ezzel az, hogy Ő nem egyszerűen a Teremtő Isten. Nem csupán a Teremtés és a természet „örök mozgatója” , a létezés elindítója, hanem olyan Isten, akinek célja van a Teremtéssel, olyan Isten, aki nem csupán végtelen, hanem a véges világ történéseibe is beleavatkozik, morális elvárásai vannak és tudatosan alakítja a történelem folyását.
