Istenek, orgiák és az emésztési végtermék
A szexualitás és az isteni egység utáni vágy

Bál peor – az emésztési hulladék istene

Vannak fura vallási szokások, de ki hallott még olyan szakrális rituáléról, hogy egy istenszobor előtt összecsináljuk magunkat? Nos, létezett ilyen. Az ókori moábita és midjánita népek között bevett bálványimádási forma volt a Bál peor, amely előtt ezzel a furcsa, és első ránézésre nem kifejezetten megtisztelő aktussal kedveskedtek.

A Talmud (Misna, Szánhedrin 7:6.) megfogalmazásában a következőképpen:
„A Bál peor szolgálata úgy történik, hogy valaki elereszti magát előtte”

De mi ebben a jó? Miért gondolná bárki is, hogy egy bálvány – ha tudna örülni – akkor megtiszteltetésnek venné, hogy valaki vallási kötelességből elé csinál egy jó bűzöset?

A dolog abszurditását jellemezi az alábbi talmudi történet (Szánhedrin 64a):
„Történt egyszer egy pogány asszonnyal, hogy nagyon megbetegedett, és azt fogadalmat tette, hogy ha felgyógyul, akkor a világ minden bálványa előtt tiszteletét teszi. Fel is épült, és el is ment a földkerekség minden bálványához. Amikor a Bál peorhoz érkezett, megkérdezte papjait: Mivel szolgáljátok [isteneteket]? Mire azt mondták neki: Spenótot kell enni, bort kell inni, és üríteni kell őelötte. Így szólt erre az asszony: Inkább legyen csak betegség az osztályrészem, mint hogy ilyen módon szolgáljak isteneket…”

Mellékhatásból lényegi elem

A haszid magyarázat szerint, ez a felettébb furcsa vallási rituálé kezdetben csak mellékhatása volt a bálvány előtt végzett extázissal járó transznak, később azonban a mellékhatás maga lett a bálványszolgálat elemi része. Kezdetben a Peor féle bálvány előtt végzett extázisos szertartás olyan transzot eredményezett, hogy a bálványimádó közösség teljesen magánkívüli állapotba esett és össze-vissza csinálta magát. Később viszont, a korai nemzedékek transzos állapota és lelkesedése elmaradt, az eredeti mellékhatás, pedig alap szertartássá vált.

•••

A paráznaság és a bálványimádás

A Bál peor rituáléja, magában a Tórban is nem egyszer szerepel. Először e heti szakaszunkban. Miután a kuruzsló Bilám szerencsétlen próbálkozása nem járt sikerrel, ugyanis minden próbálkozása ellenére nem volt képes a zsidó népet elátkozni, Bilám azt tanácsolja a moábita Báláknak és a héberek többi ellenségének, hogy a zsidók érdemeit a férfiak gyengéjén keresztül, a moábita lányok csábításával próbálja meg megtörni.

„Ezeknek [a zsidóknak] az istene gyűlöli a paráznaságot, tanácsot adok neked… küldjél közéjük kéjnőket, lányaitok közül…” (Talmud, Szánhedrin 106a)

A tanács sikerrel is jár. A Moábita kéjkedők nem csak orgiákra veszik rá a zsidókat, hanem a bálványimádásra is.
„Mikor Izrael Sittimben lakott, elkezdett a nép paráználkodni Móáb leányaival. És ezek meghívták a népet, az ő isteneik áldozataihoz, és a nép evett és leborult az ő isteneik előtt. Izrael csatlakozott Baál-Peórhoz és föllobbant az Örökkévaló haragja Izrael ellen.” (4Mózes 21:1-5.)

Tudjuk, hogy a Talmud szerint a korlátok nélküli szexuális kicsapongás és a bálványimádás amúgy is együtt jár (Midrás, Brésit rábá 6:5.): „Mindenütt a világon, ahol megjelenik a paráznaság és bálványimádás, ott pusztulás jön a világra és jókat, rosszakat egyaránt megöl…”.

Ebben a történetben azonban úgy tűnik, hogy nem véletlenül egyszerre jelent meg ez a kettő, hanem mintha ok-okozati kapcsolat lenne közöttük.

Rási ezt a következőképpen írja le (4Mózes 25:2.): „Amikor [egy izraelitán] úrrá lett a vágy és arra kért [egy moabita nőt], hogy adja oda magát neki, [a nő] előhúzott egy Peor-bálványt kebléből, és azt mondta neki: „Borulj le ez előtt!”.
A Bál peor tehát, nem csupán a bálvány előtti eresztés, hanem a parázna ocsmánykodás istene is. A testi korlátok mindennemű felrúgása, a testiség bálványozása.

A szexualitás és az isteni egység utáni vágy

Erich Fromm, a fogyasztói társadalom nagy kritikusa, az ismeretterjesztő és egyben prédikáló lélektan kiváló mestere, A szeretet művészete című könyvében kifejti, hogy a korai pogány bálványimádó szertartásoknak azért volt sok esetben velejárója a közösségi orgia, mert a szexualitás – mint a szeretetre való vágy ösztönös kifejeződése – az Istentől való eltávolodás, és az istenközeli ősállapothoz való vágy, tudatalatti manifesztációja.

Ez a gondolat némileg egyezik azzal a haszid magyarázattal, amely a szexualitás iránti vágyat, az „egyé-válás” áhítatát, a teremtés pillanatára, az Istennel való egységre vezeti vissza.
Kezdetben Isten a „saját képmására” teremtette az embert. Szemben az összes többi teremtménnyel, emberből egy volt (aki egyszerre volt férfi és nő). Ez az ősállapot azonban az oldalborda kivételével, a férfi és a női elemek különválasztásával, a tiltott fa gyümölcsének bűnével és az édeni ősállapotból való kiűzetéssel megszűnt. Az ember szexuális vágyai pedig ennek az ősállapotnak, az egység kívánságának a kifejeződései. [Éppen ezért a zsidó vallásban a nemi élet nem egy megtűrt rossz, hanem a megfelelő egészséges korlátok mellett egy olyan öröm, amely egyben a legszentebb aktusok egyike.]
Így tehát nem véletlen, hogy a félrecsúszott spiritualitás iránti vágy, más szóval a bálványimádás és kereteket felrúgó szexualitás, a paráznaság, együtt járnak. Mint mindig, a legszentebb és legmagasztosabb dolgokból sülhet ki a legromlottabb és legátkozottabb galádság.

Az elszabadult testiség, és a félrecsúszott spiritualitás találkozása.

Ez a Bál peor bálványa, az elszabadult testiség, a fékek nélküli szexualitás, és a félrecsúszott spiritualitás találkozása.
Mi sem fejezi ki ezt jobban annál, minthogy végül is a Bál peor a széklet, a végtermék, a felhasználhatatlan hulladék bálványozása lett. Ahogy feljebb említettük, kezdetben, a bálványimádás közbeni eresztés egy transz állapot mellékhatása volt, később azonban ebből lett a lényeg, magát a mellékhatást kezdték bálványozni. Hasonló ehhez a szexuális szabadság korlátok nélküliségének kérdése. Lehet, hogy kezdetben a szexuális szabadság, a függetlenség egy kifejeződése, de idővel a kifejeződés értelmetlen öncélú hulladékká válik, és nem hogy nem tesz szabaddá, hanem épp ellenkezőleg az eredeti transz állapot helyett egy testi szükséglet öncélú bálványozásává válik.

Megszakítás