1. Őrhelyemen hadd álljak és megálljak a sáncon; és kitekintek, hogy lassan mit beszél velem és mily választ nyerek szemrehányásomra. 
 
2. És felelt nekem az Örökkévaló és mondta: Írd fel a látomást, éspedig világosan táblákra, azért hogy végig fusson rajta, aki olvassa. 
 
3. Mert még csak időre szól a látomás és a vég felé siet és nem hazudik; ha késedelmezik, várj reá, mert jőni, jőni fog, nem késik el. 
 
4. Íme felfuvalkodott, nem volt egyenes őbenne a lelke; de az igaz hűsége által öl. 
 
5. Hát még mikor a bor hűtelen, a fennhéjázó férfi nem tud nyugodni, aki kitágította mint az alvilág lelkét, s ő maga olyan, mint a halál és nem lakik jól; egybeszedte magának mind a nemzeteket, s egybe gyűjtötte magának mind a népeket. 
 
6. Nemde ezek mindannyian ő róla példázatot hangoztatnak, ékes beszédet, rejtvényeket ő reá; mondják ugyanis: Oh az, ki abból gyarapít, mi nem az övé – meddig még? – és megterheli magát sarccal. 
 
7. Nemde hirtelen támadnak kínzóid és ébrednek zaklatóid, hogy prédául légy nekik! 
 
8. Mert te kifosztottál sok nemzetet, kifosztatnak majd téged mind a megmaradt népek, emberek elontott vére miatt; meg az erőszak miatt, országon, városon és mind a benne lakókon. 
 
9. Oh aki nyerészkedik gonosz nyerészkedéssel a háza számára, hogy a magasban rakja meg fészkét, hogy megmeneküljön a veszedelem markából. 
 
10. Szégyent tanácsoltál házadnak, kivágván sok népet, vétkeztél tenmagad ellen. 
 
11. Mert kő a falból fog kiáltani és léc a fagerendázatból felel majd neki. 
 
12. Oh, ki várost épít vérontással és várat megszilárdít jogtalansággal. 
 
13. Nemde, íme, az Örökkévalótól, a Seregek Urától van! Fáradnak tehát népek tűzért és nemzetek a semmiért bágyadnak el. 
 
14. Mert megtelik majd a föld az Örökkévaló dicsőségének megismerésével, mint vizekkel, melyek a tengert borítják. 
 
15. Oh aki megitatja felebarátját, ki hozzáöntöd mérgedet, meg is részegítve őt, azért hogy oda tekints a meztelenségükre. 
 
16. Jóllaktál a gyalázattal inkább, mint dicsőséggel; igyál te is, és meztelenedjél meg, kerüljön át te hozzád az Örökkévaló jobbjának serlege: csúfos gyalázat a te dicsőségedre. 
 
17. Mert elborít téged a Libánonon tett erőszak és a vadakon elkövetett pusztítás, mely rettenti őket, emberek elontott vére miatt, meg az erőszak miatt országon, városon és mind a benne lakókon. 
 
18. Mit használt a faragott kép, hogy faragta az alakítója, az öntött kép s a hazugságot tanító, hogy bízott az alakító az ő alkotásában, készítvén néma bálványokat? 
 
19. Oh aki a fának mondja: ébredj – serkenj föl! a merev kőnek! Az tanítson? Íme foglalva, van aranyba, ezüstbe és semmi szellem nincsen benne. 
 
20. De az Örökkévaló az ő szent templomában – csitt előtte az egész föld!