8. ? Tartalmas élet

Intim együttlét – A szexualitás szentsége

Intim együttlét

A szexualitás szentsége


Merő dicsőség a herceglány ott bent, aranyszövésű az öltözete. Zsoltárok 45:14

Ha közel vagy, mikor távol kéne lenned, távol leszel, mikor közel kéne lenned. – A Rebbe 



A Rebbe egy pszichológussal beszélgetve egyszer annak a nézetének adott hangot, hogy a társadalomban nagy szükség van az intim együttlét irányelveinek és határainak tudatosítására. Erre azért van szükség, mondotta, hogy megalapozzuk és megtartsuk az egészséges házasságokat, amelyek az egészséges társadalom alapkövei. A Rebbe 1975-ben felkérte a Lubavicsi Nőszervezetnek a világ számos pontján működő testületeit, hogy alakítsanak bizottságokat, melyeknek célja az intim együttléttel kapcsolatos művek kiadása és előadások szervezése. 


Mi a szexualitás, és mi az intimitás?

Az intimitás szempontjából válságos időszakot élünk. Mindenki vágyik az intimitásra, mindenki keresi azt, ennek ellenére sok konfliktus és zavar tapasztalható ezen a területen. 
Sok erő munkál itt. A szexualitás és az intim együttlét társadalmi normái nagyon megváltoztak az úgynevezett szexuális forradalom óta. A mai társadalomra szexuális töltetű képek és gondolatok tömege zúdul, a szexualitás határai elmosódtak.  Nyilvánvaló, hogy legfőbb ideje újra átgondolni a szexualitáshoz és az intim együttléthez való viszonyunkat. Mi is tulajdonképpen a szexualitás, és miféle erő húzódik meg a misztikuma mögött? Miféle mélyebb jelentősége van életünkben? Ugyanazt takarja-e Az intim együttlét és a szexualitás fogalma? A „szexuális forradalom” állítólag felszabadítja az embereket, de vajon szabadok vagyunk-e, vagy még inkább vágyaink rabszolgáivá váltunk, és minden eddiginél nagyobb zavart okoznak a minduntalan változó normák? A szexualitás egyfajta belső, isteni energia, test és lélek találkozása, amelyet az igazi intimitás, a szerénység és a szemérmesség éltet. Egészséges módon csak a házasság megszentelt intézményének keretein belül virágozhat. A szexualitásnak testi és lelki aspektusa, anyagi és spirituális dimenziója is van. Teste az emberi testek legmélyebb fizikai gyönyörűség által kísért egyesülése, lelke az istenivel történő egyesülés, amit a legmélyebb spirituális gyönyör kísér. Ha a szexualitásból eltávolítják a spirituális jelleget, olyan fajta irracionális megszállottsággá alakulhat, amely fölemészti az egyént. A szexualitás az élet legnagyobb erői közé tartozik: képes az önfeláldozás és az elkötelezettség legnagyobb magaslataiba emelni minket, de képes arra is, hogy az önzés és a demoralizálódás legnagyobb mélységeibe taszítson. A szexualitás sohasem semleges.  Furcsa, de azzal, hogy túlságosan összpontosítunk a szexualitásra, egyben tönkretesszük azt. Az intim jellegétől megfosztott szexualitás elveszti valódi jelentését, méltóságát és fenségességét. És ez az a pont, ahol a szexualitás és az intim együttlét elválik egymástól. Az intim együttlét nem egyenlő a szexualitással, hanem egy olyan különleges állapot, amely különbözik életünk minden más helyzetétől, kedvességgel és tisztelettel kell közelítenünk hozzá. A Biblia „megismerésnek” nevezi a szexualitást, mivel abba az is beletartozik, hogy két ember kölcsönösen, bizalmasan megismeri egymást. Ha a szexualitás elveszíti az intimitását, és ugyanolyan megvilágításban látjuk, mint más testi szükségleteinket, alantas hedonizmus alapjává válik, alig lesz több, mint közönséges biológiai aktus. Mivel az ember hajlamos arra, hogy fizikai fogalmakkal határozza meg a dolgokat, és hogy spirituális eszközei helyett az érzékszerveit használja, ezért gyakran figyelmen kívül hagyjuk a szexualitás spirituális tartalmát. Az az erőteljes fogás, amellyel magához vonzza az embert, pusztán fizikai jellegűvé válik, amelyet ki-ki maga határoz meg. A szexualitás gyökerét és szenvedélyét csak akkor tárhatjuk fel, ha megértjük a szexualitás lelkét, azaz az egészséges, intim együttlétet.

* * *


Egyszer egy fiatal nő felkeresett egy rabbit, és elpanaszolta, hogy nemigen talál megfelelő házastársat. A rabbi azt javasolta, hogy elsősorban beszélgessen el a potenciális jelöltekkel, így próbálja meg felmérni, hogy igazán összeillenek-e, és tartózkodjon mindenfajta intimitástól. – De a mai társadalomban ez egyszerűen lehetetlen – válaszolta a nő. A rabbi felsóhajtott, és halkan azt mondta: – Az intimitás olyan, mint a tűz. Ha azt hiszed, hogy azzal, hogy szabad folyást engedsz neki, elolthatod, hamar rájössz, hogy ezzel inkább csak olajat, mint vizet öntesz rá. Ha viszont az intimitást fegyelemmel élik át, a szent házasság keretein belül, akkor olyan tűzzé válik, amely melegséget hoz mindkét embernek fényt adva otthonuknak és családjuknak. 

 

Miért olyan erős a szexualitás?

Az Örökkévaló eredetileg egyetlen embernek teremtette a férfit és a nőt. Egyetlen ember voltak, amely az Örökkévaló képére teremttetett, és csak azután választotta szét őket az Örökkévaló két különálló részre. „Annak okáért – írja Mózes első könyve – elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik a feleségéhez: és lesznek egy testté.”1
Férfi és nő állandóan igényli ezt az újraegyesülést, és ez az egyesülés a szexualitás. A férfi és a nő „egy testté” szeretnének válni, egyesülni az Örökkévalóval, akinek képére teremttettek. Nem csoda, ha az intimitásban ekkora erő van: ez az egyetlen olyan dolog az ember életében, ami által szemtől szembe kerülhetünk az Örökkévalóval. Ugyancsak az intimitás az egyetlen olyan élmény az életben, amely lehetővé teszi számunkra, hogy igazán istenszerűvé váljunk – már olyan értelemben, hogy lehetővé teszi számunkra a teremtést. Bármit teszünk is emberként, semmi sem annyira istenszerű, mint új életet adni. Ez az isteni jelleg adja a szexualitás misztikumát, ez az egyetlen lehetőség, amikor az ember „kóstolót” kap az Örökkévalóból, amikor úgy gondolkodhat, ahogyan Ő gondolkodik, és úgy teremt, ahogyan Ő teremt. Ezen túlmenően az intimitás a kiszolgáltatottság ünneplése: az ember legkényesebb, legszemélyesebb és legvédtelenebb pontjára hat. Következésképp az intimitáshoz egészséges környezetet kell teremteni, olyat, amely lehetővé teszi, hogy nyugodt és biztonságos körülmények között értékeljük és élvezzük ezt a kiszolgáltatottságot.  Legtöbbünk igazi intimitásra vágyik, de félünk átélni az igazi kiszolgáltatottságot, félünk kiadni kezünkből a gyeplőt. Ez azonban nagyon megnehezíti, hogy valaha is átéljük a valódi intimitást, mivel az intimitás legfelső foka az, ha jól érezzük magunkat ebben a kiszolgáltatottságban.  A kérdés tehát az, hogy miképpen tudjuk igazán elengedni magunkat. Lehet, hogy egyszerűen nem is vagyunk képesek rá. Az ember esendő, mondjuk: egyszerűen nem vagyunk képesek megbízni egymásban. Lehetséges, hogy ez igaz lenne, ha állatok lennénk, de nem azok vagyunk: isteniek vagyunk, lelkünk át van hatva az Örökkévaló szellemével, aki képessé tett rá minket, hogy úgy tudjunk szeretni, ahogyan ő szeret. Amikor megtanuljuk meglátni egymásban az isteniséget, onnantól fogva tudunk bízni, túl tudunk lépni a magunk tartózkodó, óvatos bizalmatlanságán, és meg tudjuk tapasztalni az igazi szerelmet és intimitást. Akkor pedig már megengedhetjük magunknak, hogy kiszolgáltatottá váljunk, hogy vértezet nélküli önmagunk legyünk, és nem kell attól tartanunk, hogy a másik visszaél ezzel a helyzettel. Mint minden másban, ebben is van választási lehetőségünk. Az egyik út az, hogy hagyjuk magunkat az intimitás testi szenvedélyétől félrevezetni, és csak azért keressük azt, hogy általa a saját, önös érdekeinket kielégítsük. A másik út az, hogy megértjük a szexualitás és az intimitás igazi jelentőségét, ha belátjuk, hogy ezek olyan eszközök, amelyek révén a legerősebb és legmagasztosabb módon kapcsolódhatunk az Örökkévalóhoz, miáltal férfi és nő újra eggyé egyesül.

 

Az egészséges intimitás

Az egészséges intimitásnak két alkotóeleme van: a fegyelem és a megszentelés. Önkontrollt kell gyakorolnunk, és szentségként kell a szexualitásra tekintenünk. A szexualitás szentségéhez olyan tisztelettel kell közelednünk, mint amikor a Szentek Szentjébe lépünk, ahol minden cselekedet számít, ahol semmiféle hiba nem nézhető el. A szexualitást megfelelő határok között, védett környezetben kell megélnünk. Ez nem tompítja a szerelem kifejeződését, hanem az erőteljes fizikai energiákat egészséges szenvedéllyé alakítja.  A szexualitás a modern társadalomban gyakran olyan embereket vonz egymáshoz, akiket csak a maguk szükségleteinek kielégítése érdekel. A szexualitásnak azonban transzcendensnek kell lennie, és nem szabad hogy önös érdekeink kielégítését szolgálja. Lehetővé kell tennünk, hogy egy másik embert beengedjünk a lelkünkbe, hogy ketten együtt valami nagyobbat hozzunk létre. Férfi és nő csak úgy tud úrrá lenni önös vágyain, ha az Örökkévalót is bevonja ebbe a kapcsolatba, márpedig erre a házasság az egyetlen tökéletes környezet. Az intimitás minden más környezetben egészségtelen és ártalmas. Ennek ellenére hányszor válunk áldozataivá saját szexualitásunknak, hányszor hagyjuk, hogy korlátozatlan testi vágyaink és szükségleteink irányítsák a döntéseinket?  Az egészséges intimitás kulcsa az, hogy megállítjuk a vad szexualitás veszélyes körforgását, ugyanis minél inkább tápláljuk azt, annál éhesebb lesz. A fegyelem és a szemérmesség mindezt egészséges és lélekemelő élménnyé alakítja. Nem igaz az az állítás, miszerint a házasság csak akkor lehet sikeres, ha előtte kipróbáljuk, milyen együtt élni a jövendőbelivel. Ennek ugyanis nagy hátrányai is vannak: ha a szexualitást nem megfelelő módon éljük át, az csak akadályozza azt a képességünket, hogy a megfelelő időben megtapasztaljuk az igazi intimitást: ha közel vagyunk, amikor távol kellene lennünk, távol leszünk akkor, amikor közel kellene lennünk.  Ha azonban megfelelő módon éljük át az intimitást, olyan közelséget élünk meg, amely a természetes fizikai örömön túl egész életünket áthatja majd, és szentséget és egységet hoz minden cselekedetünkbe. Az intimitás szerves része az életünknek, nem lehet külön kezelni. Része az otthonteremtésnek, a családalapításnak, és egész létünknek.2
Az egészséges intimitáshoz a szemérmesség is hozzátartozik. Maga az intimitás szó is azt jelenti: csöndes és diszkrét. A teremtéskor a férfi és a nő „az ember és az ő felesége, mindketten mezítelenek voltak, és nem ezt szégyellték”.3 Olyan ártatlanok voltak, mint a gyerekek, a szexualitást csak az isteni teremtés egyik részének tekintették, amely egy megszentelt funkciót szolgál. Miután azonban megszegték a parancsot, és ettek a Tudás Fájáról, elvesztették az ártatlanságukat: „És mindkettőjük szemei megnyilatkoztak, és észrevették, hogy mezítelenek.”4 Szerénységből fakadó egészséges szégyenérzet hatotta át őket, és elfedték testüket. A mai társadalomban csak a gyerekeket nem feszélyezi a szexualitásuk, mivel a szerénység velünk született tulajdonság. Ezt a szerénységet szülőknek és tanároknak egyaránt életben kell tartaniuk, és táplálniuk kell. Ideális esetben mindannyian olyan ártatlanok lennénk, mint a gyerekek, és a szexualitás egészséges szellemből és lélekből fakadna. Egyszerűen abból tanulnánk meg, hogy mi is az egészséges intimitás, hogy egészséges szülők és nagyszülők mellett élnénk.
A mai zavaros időkben azonban ez nem könnyű, és a szerénység fogalmát pontosabban meg kell határozni. A mai fiatalok a készségesnél is készségesebben hajlandók lennének a mai normáktól eltérő értékrendeket a magukévá tenni, de nagyon nagy erővel nehezedik rájuk kortársaik társadalmi nyomása. A tanárok, a szülők és általában a vezetők dolga, hogy megtanítsák, miben is áll a szexualitás szentsége. Törekednünk kell tehát az igazi intimitás megvalósítására, a belülről sugárzó valódi emberi méltóságra. Miféle üzenetet küldhet valaki, aki provokatívan öltözködik, vagy kellő tisztelet nélkül beszél a szexualitásról? Az ilyen nyílt szexualitás csak ösztönzi a kirívó magatartásformákat, amely tovább torzítja azt a módot, ahogyan embertársainkat szemléljük. A valódi szépség, amely tiszteletet és szeretetet parancsol, a belső szépség. Főleg a mai társadalmakban igaz, hogy az emberek nem akarják, hogy bárki is korlátok közé szorítsa nemi vágyaikat. De be kell látnunk, hogy a szexualitásnak nem minden formája fogadható el. A szexualitás szentsége nyilvánvalóan olyan magatartást kíván, amelyik betartja Teremtőnk isteni törvényeit. Ezek a törvények nem azt követelik tőlünk, hogy tagadjuk meg a szexualitásunkat, hanem azt, hogy olyan egészséges és intim formákban gyakoroljuk, amely hozzájárul az emberi fejlődéshez és haladáshoz, szétszakítja azokat a láncokat, amelyek az embert saját szenvedélye rabszolgájaként megkötik, és amely szenvedélyek végső fokon a társadalom hanyatlásához vezetnek. Az, hogy egy olyan társadalomban élünk, amely jó részt nincs tisztában az egészséges szexualitás fogalmával, nem változtat ezen az igazságon. Például, még ha egy bizonyos aberrált szexuális vágyat veleszületettnek, a gének által hordozottnak tartanak is, akkor sem kell azokat elfogadhatónak – sőt „szentnek” – nyilvánítani, mivel a puszta létünk is nagy részben attól függ, hogy mennyire vagyunk képesek megfelelő korlátok közt tartani természetes vágyainkat.
Mindennek ellenére különbséget kell tennünk az ember, és az ember viselkedése közt. Azzal, hogy megteremtünk egyfajta viselkedési normát, nem szabad egyszersmind semmibe venni azokat, akik nem ennek megfelelő életmódot folytatnak, mivel ezek a szilárd normák arra valók, hogy világos utat mutassanak nekünk, és hogy segítsenek javítani a magatartásunkon. Az emberi szexualitásra vonatkozó isteni norma az, ami mindannyiunk számára a legjobb, nekünk pedig nem szabad félnünk ezeknek az eszméknek a hangoztatásától és tanításától. Ugyanúgy, mint minden olyan esetben, amikor igazságokról van szó, ezt tapintatosan, őszinte szeretettel és aggodalommal szólva kell tennünk, ugyanakkor azonban fegyelmezetten, olyan módon és nyelvezettel, amely hangsúlyozza a pozitívumokat, és a fejlődéshez szükséges motívumokat. A mai társadalomban a szexualitást körülvevő válságot tekintsük olyan lehetőségnek, amely alkalmad ad fontosságának feltérképezésére. Az utóbbi években egyértelműen kiderült, hogy a szemérmetlen szexuális magatartás nem használ a valódi intimitásnak, hanem csak tönkreteszi az egyén, az otthon és a család iránti tiszteletet. Ugyanakkor azonban egyfajta erősödő tudatosságnak is tanúi lehetünk, amely mind intellektuális, mind érzelmi téren erősebb hangsúlyt helyez a kommunikációra, mint a promiszkuózus szexuális magatartásra, és ez nyilvánvalóan egy lépés a helyes irányba. 
Eljött az ideje, hogy visszaigényeljük szexualitásunkat és az intimitásunkat, hogy ezt is, azt is a házasság, az otthon és a család kontextusába helyezzük. Eljött az ideje, hogy ismét bevonjuk az Örökkévalót az intimszféránkba, hogy „egy testté” legyünk, és hogy térjünk vissza a Teremtőnkhöz való eredeti, meghitt kötődésünkhöz. Ha ezt megtesszük, akkor valódi szexuális forradalom részesei leszünk. Vegyük komolyan ezt a felelősséget. Egy egész világ a tét – de először is a mi saját apró világunk.

* * *


A Rebbének egyszer föltették a kérdést, hogy mi a véleménye arról, hogy az iskolában nemi felvilágosító előadásokat tartanak. – Egy ilyen témakör megtárgyalása segít megoldani egy problémát – felelte a Rebbe –, de ahogy bölcseink mondották, minél többet beszélünk a szexualitásról, annál inkább ösztönözzük. Következésképp nagyon óvatosan kell mozognunk ezen a területen. Az ilyesmit képzett oktatóknak kell tanítaniuk, akik tartózkodnak minden provokatív kifejezéstől és utalástól. Négyszemközt, vagy legfeljebb két-háromfős csoportokban kell megbeszélni a tanulókkal, külön a fiúkkal, és külön a lányokkal, hogy egyértelműen felrajzoljuk a határokat.

  • Küldés emailben

Fejezetek