Holokauszt

 Feláldozhatja-e magát egy apa a fiáért?

Egy magyar rabbi története

 

Az itt következő esetet az előbbihez hasonlóan, Cvi Hirs Meisels váci, később chicágói rabbi beszéli el Mekádsé HáSém című, responzumait tartalmazó könyvének előszavában.

 

Az életmentés a haláltáborban

Ros HáSáná előestéje volt, 1944-ben. Az auschwitzi lágerparancsok úgy döntött, hogy csak azokat a 14 és 18 év közötti fiúkat hagyja életben, akik elég erősek ahhoz, hogy dolgozzanak. Válogatást tartottak. A halálra ítélt fiúkat egy speciális börtön blokkban különítették el zsidó kápók felügyelete alatt – itt kellett kivárniuk, hogy másnap este sorra kerüljenek a krematóriumban. Ros HáSáná napja így végül a fiúk egynémelyikének életéért folyó alkudozással telt – ám az alku nem Istennel, hanem a kápókkal folyt. Néhány szülőnek még mindig voltak elrejtett értéktárgyai; a kápók pedig hajlandóak voltak elengedni néhány fiút, feltéve, hogy hoznak helyettük másokat, mert a létszámnak meg kellett lennie.

Az egyik eredetileg kiválasztott fiú apja odalépett Rabbi Meiselshez, és a következő seélá-t (a zsidó vallási törvénnyel, a háláchá-val kapcsolatban feltett kérdés) tette fel neki: „Rabbi, egyetlen fiam a börtönblokkban van. Van elég pénzem, hogy kiváltsam. De biztosan tudom, hogy ha kiszabadul, a kápók egy másikat visznek be a helyére, akinek holnap meg kell halnia. Én tehát most, Rabbi, egy söélá löháláchá ulömáászé-t (végtelenül gyakorlati kérdés) akarok feltenni neked. Hozz a Tórának megfelelő döntést! Megmenthetem-e a fiam életét egy másik ember élete árán? Akárhogy döntesz is, én engedelmeskedem.” A rabbi egy dilemma előtt találta magát. A kápók csak akkor fogadták el a váltságdíjat, ha már kezükben volt a helyettesítő áldozat. Rabbi Meisels így nem számolhatott azzal a lehetőséggel, hogy a helyettes esetleg mégiscsak elkerülheti a halált. Mégsem tudta megtiltani az apának azt, hogy szándékának megfelelően cselekedjen. Igyekezett rávenni, hogy ne ragaszkodjon a seélá-hoz, inkább döntsön ő maga.

 

Izsák feláldozása…

Ám az apa kérdése elől nem lehetett egykönnyen kitérni. „Rabbi, határozott választ kell adnod nekem, míg még van idő megmenteni a fiam életét.” A rabbi így felelt: „Drága, szeretett testvérem, kérlek, könyörgök neked, állj el attól, hogy én neked erre a seélá-ra válaszoljak! Nem adhatok neked semmiféle választ anélkül, hogy előbb utánanéznék a kérdésnek a forrásokban, különösen ilyen félelmetes és szörnyűséges körülmények között.” Az apa így válaszolt: „Rabbi, ez azt jelenti, hogy nem találsz heter-t – engedélyt – számomra egyetlen fiam kiváltásához. Nos, legyen. Készségesen elfogadom ezt a döntést.” A rabbi tovább esdekelt a férfinek, hogy ne tőle tegye függővé a döntését. „Te kedves barátom, én nem mondtam, hogy nem válthatod ki a gyermeked! Nem tudok sem igent, sem nemet mondani. Tégy, ahogy akarsz, mintha sosem kérdeztél volna meg.” De az apa még ekkor sem volt elégedett. Ragaszkodott hozzá, hogy a rabbi feleletét úgy értelmezze, mint valamiféle burkolt választ a kérdésére. Így okoskodott: „… ha nem mondhatod azt, hogy kiválthatom a gyermekem, akkor ez annak a jele, hogy magad sem vagy biztos abban, hogy ezt a háláchá engedélyezi-e… kitérésed tehát egyenértékű azzal a peszák din-nel (egyértelmű döntéssel), hogy a háláchá szerint tilos megtennem ezt. Így tehát egyetlen fiam a Tóra és a háláchá szerint fogja életét veszteni. Szeretettel és örömmel fogadom el Isten döntését. Nem teszek semmit, hogy egy másik ártatlan élet árán váltsam ki őt, mert a Tóra így parancsolta!” Ezt követően egész nap, míg csak tartott a Ros HáSáná, írja Rabbi Meisels, az apa föl-alá járkált, boldogan mormolva, hogy abban az érdemben részesült, hogy egyetlen fia életét a Teremtő és az Ő Tórája akaratának engedelmeskedve áldozhatja fel. Azért imádkozott, hogy tettét ugyanolyan szívesen fogadja az Örökkévaló, mint annak idején Izsák megkötözését, amely motívummal a Ros HáSáná-i tórai heti szakaszban és az imákban is találkozunk.

Megszakítás