Chászid filozófia
Az önfejlesztés negyvenkilenc lépése
A Szfirát háÓmer 49 napja a Kabbala megvilágításában
Napjainkban az emberek egyre fokozottabban keresik, kutatják életük értelmét és célját. Egyesek a meditációban vélik megtalálni a választ, mások terápiában, vallásban, jógában, tizenkét pontos programokban, vagy elmerülnek az Új Kor filozófiájában.
Kevesen tudják, hogy a legősibb – és legidőtállóbb – választ mintegy 3300 évvel ezelőtt már megkaptuk a Szináj hegyen. Ez nem más, mint a Tóra.
A „tóra” szó jelentése: „tanítás”. A Tórában olvasható történetek, saját életünk történetei. A Tóra spirituális tervrajz, amely feltárja lelkünk bonyolult rétegeit és dimenzióit. A Tórában foglalt micvák, parancsolatok megmutatják, hogyan teljesítsük be az Örökkévalónak velünk kapcsolatos tervét, melynek megvalósításáért megteremtett bennünket. A Tórában foglalt törvények megértésével megérthetjük az Örökkévaló nekünk szóló üzenetét.
A Tóra minden szavában mély, személyes és spirituális jelentés rejlik.
* * *
A Szináj hegyi Tóraadás már negyvenkilenc nappal korábban megkezdődött, az Egyiptomból való kivonulással. E negyvenkilenc nap hagyományos neve Szfirát haÓmer, vagyis az ómer-számlálás napjai.
Mózes III. könyvében (23:15.) olvashatjuk a következőt: „És számláljátok magatoknak a napokat… attól a naptól, amikor hoztátok a lengetésre szánt kévét (ómert).” Az ómer bizonyos mennyiségű árpát jelentett (mintegy két liternyit), melyet a zsidók a Peszách-ünnep második napján mutattak be minchá-, azaz délutáni áldozatként. Ezt követte az ómer-számlálás, melynek során a zsidók hét héten keresztül számolták a napokat – összesen negyvenkilenc napot – egészen az ötvenedik napig, Sávuot ünnepéig, amikor megtörtént a Tóraadás a Szináj hegyen.
Az ómer-számlálás hagyománya a szertartás színhelyének, az Első, majd a Második Szentélynek a lerombolása után is megmaradt. A Peszách ünnep második napjától kezdve a Peszách ünnepet Sávuot ünnepével összekötő negyvenkilenc napot „megszámoljuk”.
E negyvenkilenc nap mindegyikén az esti ima elmondása után külön áldást mondunk és elmondjuk a nap sorszámát. Az ómer-számlálásról való megemlékezésen túl a szfírá negyvenkilenc napjának számlálása kifejezi népünk lelkes várakozását, hogy Sávuot napján, ötven nappal a peszáchi megszabadulás után megkapjuk a Tórát.
Mi a jelentősége a negyvenkilenc napon át történő számlálásnak, és miképpen viszonyul az a Tóraadásra való várakozáshoz, illetve az ahhoz kapcsolódó előkészületekhez? Mi a jelentősége napjainkban, és miképpen segítheti elő lelkünk legrejtettebb mélységeinek feltárását?
Egyiptom mint kötöttség
A válasz a zsidó nép Egyiptomból való kivonulásának mélyebb megértésében rejlik. Egyiptom héber nevének – „Micrájim” – jelentése: „határok”, „korlátok”: ami szabad mozgásunk és önkifejezésünk korlátozására, akadályozására utal. Éppen ezért, az Egyiptomból való kivonulás egyúttal a kötöttségektől való megszabadulást is jelenti. Egyiptom elhagyása után a zsidók a következő negyvenkilenc napot a sivatagban töltötték, hogy spirituálisan felkészüljenek minden idők legnagyszerűbb eseményére: a Sínai hegyi Tóra-adásra.
Ez a negyvenkilenc nap az emberi jellem nemesítésének, megtisztulásának időszaka volt. Negyvenkilenc napon át a zsidók egy-egy fokkal magasabbra emelkedtek lelkük lajtorjáján a tisztaság egy-egy magasabb fokára. A jellemnemesítés éppoly fontos napjainkban, mint 3300 évvel ezelőtt volt. Ugyanúgy, ahogy szolgák voltunk Egyiptomban, most is szolgái lehetünk saját személyiségünknek, melyet olykor látszólag általunk ellenőrizhetetlen erők irányítanak.
A szfírá negyvenkilenc napja arra tanít, miképpen nyerjük vissza az ellenőrzést érzelmeink felett, miképpen nemesíthetjük jellemünket lépésről-lépésre, a Tórában foglalt örök igazságok szellemében.
Túllépve a korlátokon
A negyvenkilenc napos időszak után, miután elértük a belső megújhodást, elérkezik az ötvenedik nap, a mátán Tóra, a Tóraadás ünnepe. Mi a jelentősége az ötvenedik napnak, a mátán Tórának? Ezen a napon ünnepeljük Sávuot ünnepét. Miután mindent megtettünk, ami saját erőnkből telik, érdemesekké válunk arra, hogy megkapjuk Fentről azt az ajándékot (mátán), melyre e megtisztulás nélkül nem lettünk volna érdemesek. Megkapjuk azt a lehetőséget, hogy megérintsük az istenit; isteni emberekké váljunk, akik rendelkeznek azzal a képességgel, hogy saját lényük korlátain és kötöttségein túllépve fejezzék ki magunkat.
Az Egyiptomból való kivonulás utáni szefíra-számlálást minden évben, újból és újból meg kell ismételjük, hogy megteremtsük saját, személyes szabadságunkat.
A Szfirá érzelmi attribútumai
A héber Szfírá szónak több jelentése van. A RáMáK (rabbi Mose Kordovero, meghalt 1570), hírneves kabbalista Párdész című monumentális művében azt írja, hogy a szfírá egyik jelentése miszpár, azaz „szám”, másik jelentése pedig szipur, azaz „elbeszélés”. A szfírá harmadik értelme a szápír, azaz zefír, a csodálatos fénnyel csillogó drágakő.
A Szfírá-számlálás megvilágítja érzelmi életünk különböző aspektusait. A Szfírá napjai történetet beszélnek el: saját lelkünk történetét.
Az emberi tapasztalás spektruma hét érzelemre és tulajdonságra osztható: ezek a szefírot (szférák). Ezen hét tulajdonság mindegyike további hét-hét tulajdonságot foglal magába, azaz összesen negyvenkilencet. (Itt nem foglalkozunk a három intellektuális alapszférával, mert az ómer-számlálás csak az emóciós síkon mozog).
Minden egyes napnak saját élete van.
Minden egyes nap különleges energiák folyama, melyet az ember legbelső lényébe kell irányítani.
A Szfírá negyvenkilenc napja a negyvenkilenc érzelem egyikét világítja meg: egy-egy nap energiája pedig megvizsgálja és tökéletesíti a napnak megfelelő érzelmet. Miután tökéletesítettük és megtisztítottuk mind a negyvenkilenc dimenziót, készen állunk a mátán Tórára, hiszen ráhangolódtunk arra a negyvenkilenc isteni attribútumra, melyből az emberi attribútumok is erednek.
* * *
Következzen tehát a hét érzelmi attribútum leírása, melyek kombinációja alkotja azt a negyvenkilenc tulajdonságot, melyeket ezen időszak alatt tanulmányoznunk és fejlesztenünk kell. Az alábbiakban természetesen csupán az egyik lehetséges értelmezést tesszük közzé.
A hét érzelmi attribútum
Cheszed: szívjóság; jóindulat.
Gvurá: igazság; fegyelmezettség; visszafogottság; áhítat.
Tiferet: szépség és harmónia; könyörület.
Necách: állhatatosság; bátorság; ambíció.
Hod: alázatosság; ragyogás.
Jeszod: kötődés, alap.
Málchut: nemesség; önállóság; vezetés.
* * *
A Szfírá negyvenkilenc napos időszaka napokra és hetekre oszlik. Minden hetet a hét attribútum egyike jelképez, míg a hétnek a napjait a hét attribútumának egy-egy aspektusa. Az érzelem többdimenziós, a hét attribútum elegyéből tevődik össze.
Például a Szfírá első hete a Cheszednek, a szívjóság attribútumának van szentelve. Az első hét első napján a Cheszed sebeCheszed-et, azaz a szívjóságban rejlő szívjóságot vizsgáljuk meg. Az első hét második napján a Gevurá sebeCheszed-et azaz a szívjóságban rejlő szerénységet vesszük szemügyre. Az első hét harmadik napján a Tiferet sebeCheszed-re, azaz a szívjóságban rejlő harmóniára helyezzük a hangsúlyt, és így tovább, a hét minden egyes napján.
Ez a napról-napra történő elemzés lehetőséget ad arra, hogy figyelmesen megvizsgáljuk szubjektív érzelmeinket. Gyenge és erős pontjaink felfedése lehetőséget teremt arra, hogy kibontakoztassuk és tökéletesítsük ezeket az érzelmeket, s ezáltal közelebb kerüljünk az érzelmi és spirituális érettséghez.
Az első hét: Cheszed
Szívjóság, jóindulat
A szeretet életünk leghatalmasabb és legszükségesebb eleme. Az emberi viszonyok szeretetből erednek és azon alapulnak. Adás és kapás. A szeretet lehetővé teszi, hogy túllépjünk saját magunkon, hogy megtapasztaljuk a másik embert, és a másik ember is megtapasztalhasson bennünket. Ez az az eszköz, amellyel megtapasztalhatjuk a legfenségesebb valóságot: az Örökkévalót. A szeretet transzcendencia.
A második hét: Gvurá
Igazság, fegyelmezettség, visszafogottság, áhítat
Ha a szeretet minden emberi kifejezés alapja, a fegyelmezettség (Gvurá) az a mód, ahogyan a szeretet kifejezésre jut. A fegyelmezettség irányt, irányultságot ad életünknek és szeretetünknek. A lézersugárhoz hasonlóan erőssége abban rejlik, hogy a fényt egyetlen irányba, egyetlen pontra irányítja, összpontosítja. A Gvurá – a fegyelmezettség és a mérték – összefogja és helyes irányba tereli törekvéseinket és szeretetünket.
A Gvurá másik aspektusa a tisztelet és az áhítat.
Az egészséges szeretet megkívánja, hogy tiszteljük azt, akit szeretünk.
A harmadik hét: Tiferet
Szépség és harmónia, könyörület
Tiferet: a Cheszed szabadon áramló szeretetét a könyörülettel vegyíti és a Gvurá fegyelmezettségével elegyíti. A Tiferet ezt egy harmadik dimenzió segítségével éri el: az igazság dimenziójával, amely sem nem szeretet, sem nem fegyelmezettség, és éppen ezért mindkettőt magábafoglalja. Az igazságot önzetlenséggel közelíthetjük meg: ha felülemelkedünk saját egónkon és hajlamainkon, magasabb igazság birtokába jutunk. Az igazság tiszta képet ad a saját és mások szükségleteiről. A szeretet és a fegyelmezettség közötti egyensúly hiánya szubjektív, ennélfogva korlátozott látásmód eredménye. Az igazság megjelenése, az előítéletek elvetése, lehetővé teszi, hogy a lehető legegészségesebb módon fejezzük ki érzelmeinket, beleértve a Cheszed és a Gvurá szintézisét.
Ez a tulajdonság adja a Tiferet nevét, melynek jelentése „szépség”: elegyíti a szeretet és a fegyelmezettség színeit, és ez az a harmónia, ami szépségessé teszi.
A negyedik hét: Necách
Állhatatosság; bátorság; ambíció
Az állhatatosság és az ambíció – az elszántság és a kitartás elegye. A türelem, az elvhűség és a bátorság egyensúlyán alapul. Állhatatosnak lenni annyi, mint megbízhatónak és számonkérhetőnek lenni, s ezek alapozzák meg a biztonságot és az elkötelezettséget. Állhatatosság nélkül még a legjobb szándék is kudarcra van ítélve.
Állhatatosnak lenni annyi, mint élni az életet, egészséges és értelmes célokra törekedni. Készenlét arra, hogy küzdjünk elveinkért, hogy ne álljunk meg félúton. Effajta elkötelezettség nélkül minden erőfeszítés lapos és üres marad. Ez az a bensőnkből fakadó energia, amely nem torpan meg, míg célját el nem érte. Szükség van persze arra, hogy tüzetesen megvizsgáljuk az állhatatosságot annak érdekében, hogy egészséges és produktív célokra fordítsuk.
Tegyük fel magunknak a következő kérdéseket:
– Mennyire köteleztem el magam értékeim iránt?
– Milyen mértékig állnék ki mellettük?
– Könnyen elbizonytalanodom-e?
– Milyen árat fizetnék elveimért?
– Létezik-e olyan igazság, amelyért akár életemet is feláldoznám?
Az ötödik hét: Hod
Alázatosság, ragyogás
Ha az állhatatosság az élet mozgatórugója, az alázatosság adja energiáját. Miképpen a Gevurá (fegyelmezettség) összpontosítja a Cheszedet (szeretetet), úgy szab irányt a Hod a Necáchnak (állhatatosságnak). Az alázatosság az állhatatosság csendestársa. Ereje halkságában rejlik. Ragyogása nyugalmában.
Az alázatosságot ne tévesszük össze a gyengeséggel és az önbecsülés hiányával. Az alázatosság nem más, mint szerénység és tudomásulvétel (a hodáá-ból, a szó héber gyökéből). Annyi, mint köszönetet mondani az Örökkévalónak. Annyi, mint felismerni saját tulajdonságainkat és erősségeinket, és tudni, mindez nem sajátunk, hanem az Örökkévalótól kaptuk ezeket a saját szükségleteinknél magasabb célok megvalósítása érdekében. Az alázatosság: szerénység. Annak belátása, mennyire kicsinyek vagyunk, és annak felismerése, milyen naggyá válhatunk. Ez teszi az alázatosságot félelmetessé.
Az állhatatosság az alázat tudomásulvételéből meríti erejét. Az emberi állhatatosság csupán toleranciánk felső határáig ér. Az a felismerés, hogy erőnk magasabb helyről ered, lehetővé teszi számunkra, hogy a saját magunk által feltételezett határokon túl is állhatatosak maradjunk. Az Örökkévaló kitartó erejében részesít minket.
A teli poharat nem lehet megtölteni. Ha eltölt bennünket saját lényünk, ha telítődünk saját szükségleteinkkel, ha csak az „én és semmi más” van, ott nincs helye többnek. Ha „kiürítjük” magunkat valami előtt, ami nálunk magasabb, befogadóképességünk jóval nagyobb lesz, mint azt korábban gondoltuk volna. Az alázatosság a transzcendencia kulcsa: csakis az igazi alázatosság ruház fel bennünket a teljes objektivitással.
Az alázatosság érzékenység. Az az egészséges szégyenérzet, amely abból fakad, hogy felismerjük: többre vagyunk képesek és jobbak is lehetünk, mint amilyenek most vagyunk.
Annak ellenére, hogy az alázatosság csendes, mégsem üresség. Az élet dinamikus kifejezése, amely magában foglalja mind a hét tulajdonságot: a szeretetet, a fegyelmezettséget, a könyörületet, az állhatatosságot, az alázatosságot, a kötődést és az önállóságot. Az alázatosság nem passzív, hanem aktív; nem pusztán létezés, hanem kölcsönhatás, még akkor is, amikor nyugodt és nem cselekszik.
A hatodik hét: Jeszod
Kötődés, alap
A kötődés a legnagyszerűbb érzelmi kapocs. Az első öt tulajdonság – a szeretet, a fegyelmezettség, a könyörület, az állhatatosság és az alázatosság – kölcsönhatásban áll ugyan, ám mégis kettősséget fejez ki: az, aki szeret, és az, akit szeretnek. A kötődés azonban a kettő teljes egyesülését fejezi ki.
Kötődés nélkül azonban egyetlen érzelem sem teljesedhet ki. Kötődni annyi, mint kapcsolódni: nem csupán érzünk valamit a másik iránt, hanem kapcsolódunk is hozzá. A kötődés nem látszólagos elkötelezettség, hanem teljes odaadás. Köteléket hoz létre az adó és a kapó között. A kötődés örök időkre szól. Mindörökké tartó egyesülést hoz létre, melynek gyümölcsei biztosítják fennmaradását.
A kötődés az élet alapja, az emberi psziché érzelmi gerince. Minden embernek szüksége van kötődésre a fejlődéshez. Anya és gyermeke, férj és feleség, testvérek és közeli barátok, mind-mind kötődnek. A kötődés megerősítés: a valakihez tartozás érzését erősíti, azt az érzést, hogy „fontos vagyok”, „jelentek valamit”. Bizalmat teremt: bizalmat önmagunkban s másokban. Kötődés és szeretet nélkül képtelenek lennénk megvalósítani önmagunkat.
A kötődés az előzőekben felsorolt öt tulajdonságot szilárd kötelékbe fonja, s innen ered neve: „alap”. Míg minden más emberi érzelem individuális, egy épület különálló szintjei, az emberi tapasztalat fontos eleme, a kötődés egyetlen kötelékké egyesíti ezeket, olyan alapot teremtve, melyre szilárdan épülhet az emberi érzelmek bonyolult struktúrája. Kötődni annyi, mint egész lényünket adni: nem csupán egyetlen érzelmet, hanem valamennyit. Ezért a Jeszod kiteljesíti az első hat érzelem spektrumát.
A Jeszod alapzata különbözik minden más alapzattól. Nem pusztán a struktúra magasabb szintjei alatt nyugszik, hanem magába is foglalja azokat. Az érzelmi psziché fundamentuma nem lehet különálló, hanem magába kell foglalnia és át kell hatnia valamennyi érzelmet. Csak így válhat a kötödés konstruktívvá és örökké.
A hetedik hét: Málchut
Nemesség; önállóság; vezetés
Az önállóság – a hét attribútum közül az utolsó – különbözik az előző hattól. Inkább a létezést, semmint az aktivitást fejezi ki. A nemesség az emberi méltóság passzív kifejezése, és csupán annyit mondhat magáénak, amennyit a másik hat érzelemtől kap. Az igazi vezetés az önzetlenség művészete: egy magasabb akarat visszfénye. Ugyanakkor a Málchut kifejezi és aktualizálja az emberi lélek természetét és fenségét. Ez az a tulajdonság, ami emberivé tesz bennünket.
Ha a szeretet, a fegyelmezettség, a könyörület, az állhatatosság és az alázatosság a kötödés által megfelelő módon áramlik a pszichébe, az eredmény nem más, mint Málchut. A kötődés táplál bennünket és lehetővé teszi, hogy a bennünk rejtőzködő önállóság felszínre törjön és kiteljesedjen. A Málchut nem más, mint a Jeszodon keresztül áramló érzelmek iránti fogékonyság.
A Málchut a valakihez tartozás érzése: az a biztos tudás, hogy fontosak vagyunk, hogy sok minden múlik rajtunk, hogy képesek vagyunk okos vezetővé válni, aki valamivel hozzájárul a világhoz. Önállóságot és önbizalmat ad, a bizonyosság és a tekintély érzetét. Amikor az anya karjaiban dajkálja gyermekét és a gyermek tekintete az anya szeretetet sugárzó szemeire téved, a gyerek a következő üzenetet kapja:
„Szükség van rám ezen a világon. Kellemes helyen vagyok, ahol mindig szeretni fognak. Semmitől se kell tartanom. Szívemben királynak érzem magam.”
Ez a Málchut.
Simon Jacobson
