IV. Biblia, Talmud, Chaszid filozófia

Biblia

Jónás könyve

 1. fejezet

Jóna szökése

1. Az Örökkévalónak szava volt Jónához, Amittáj fiához, következőképen:

2.  Indulj el, menj Ninivébe, abba a nagy városba, és intézz szózatot hozzá, mert gonoszságuk felszállt elém! 3. Jóna pedig felkelt, hogy Társisba meneküljön az Örökkévaló elől, lement Jaffába és talált ott egy hajót, mely Társisba indult, megadta a díját és felszállt rá, hogy a rajta levőkkel Társisba jusson az Örökkévaló elől.

4. De az Örökkévaló nagy szelet bocsátott a tengerre, nagy vihar keletkezett a tengeren, és úgy tűnt, hogy hajótörést szenvednek. 5. A hajósok megijedtek és mindegyik a maga istenéhez kiáltott, a hajó rakományát a tengerbe vetették, hogy könnyítsenek rajta. Jóna maga lement a hajó végébe, lefeküdt és elaludt. 6. A hajóskapitány pedig odament és így szólt hozzá: „Mit alszol itt? Kelj föl, imádkozzál istenedhez, talán az észrevesz minket és nem veszünk el!” 7. Aztán így szóltak az emberek egymáshoz: „Gyerünk, vessünk sorsot, hogy megtudjuk, ki miatt ért bennünket ez a veszedelem!” Sorsot vetettek, és a sors Jónára esett. 8. Akkor így szóltak hozzá: „Mondd csak meg nekünk, te, aki miatt ez a veszedelem ért bennünket, mi a foglalkozásod? Honnan jössz? Hol van a hazád, és mely népből való vagy?” 9. Ő meg így felelt nekik: „Hé­ber vagyok és az Örökkévalót, az egek Istenét tisztelem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta.”

10. Erre nagy rémület fogta el az embereket és így szóltak hozzá: „Hogy tehettél ilyet?!” Ők ugyanis tudták, hogy az Örökkévaló elől menekül, mert megmondta nekik. 11. Aztán így szóltak: „Mit tegyünk veled, hogy a tenger lecsillapodjon körülöttünk, hiszen egyre jobban viharzik?” 12. Ő meg azt mondta nekik: „Vegyetek és dobjatok a tengerbe, akkor lecsendesedik a tenger körülöttetek, mert hát tu­dom, hogy miattam támadt ez a nagy vihar rátok!” 13. Az emberek elkezdtek evezni, hogy visszajussanak a szárazföldre, de nem sikerült nekik, mert a tenger egyre jobban viharzott körülöttük. 14. Akkor az Örökkévalóhoz fordultak, mondván: „Kérünk, Örökkévaló, ne vesszünk el ezen ember miatt, de ne is engedd hogy ártatlanul vérét ontsuk, hiszen Te, az Örökkévaló, azt teszed, amit akarsz!”

15. Aztán fogták Jónát és a tengerbe vetették, és evvel megszűnt a tenger háborgása. 16. Akkor rettenetes félelem fogta el az embereket az Örökkévalótól, áldozatot hoztak az Örökkévalónak, és fogadalmakat tettek.

 2. fejezet

Jóna imádsága

1. Az Örökkévaló meg odarendelt egy nagy halat, hogy elnyelje Jónát, Jóna pedig három napot és három éjjelt töltött a hal gyomrában.

2. Akkor Jóna a hal gyomrából Örök Istenéhez imádkozott,

3. mondván: Szorultságomban az Örökkévalóhoz kiáltottam, és Ő meghallgatott engem.
Az alvilág mélyéből rimánkodtam, és Te meghallottad hangomat.

4. A mélységbe dobtál, a tenger szívébe, körülvett az áradat,
    minden hullámtörésed és zajlásod fölöttem csapott át.

5. Már azt hittem, elűzött vagyok szemed elől;
bárcsak betekinthetnék még szent templomodba!

6. Lelkemig értek a vizek, körülvett a mélység, sás fonódott fejem köré.

7. A hegyek alapzatáig süllyedtem, a föld örökre bezárta reteszeit körülöttem
– s akkor kiemelted életem a sírból, Örök Istenem!

8. Amikor ború szállt lelkemre, az Örökkévalóra gondoltam,
imám el is jutott hozzád, szent Hajlékodba.

9. Akik értelmetlen hiábavalóságokhoz ragaszkodnak, elhagyják jótevőjüket.

10. De én hálám szavával áldozok Neked, teljesítem fogadalmaimat.
Az Örökkévalóé a segítség!”

11. Akkor az Örökkévaló rászólt a halra, és az kiköpte Jónát a szárazföldre.

 3. fejezet

Ninivé megtérése

1. Aztán újra szólt az Örökkévaló Jónához, mondván:

2. „Indulj, menj el Ninivébe, abba a nagy városba, és intézd hozzá a kiáltványt, amit majd mondok neked.”

3. El is indult Jóna, és elment Ninivébe, az Örökkévaló szava szerint. Ninive igencsak nagy város volt, útjai három napi járó utat tettek ki.

4. Jóna bement a városba és egy napi járó utat tett meg, ezt kiáltozva: „Még negyven nap és Ninive elpusztul!”

5. Ninive lakosai pedig hittek Istenben, böjtöt hirdettek, és apraja-nagyja zsákot öltött.

6. Mikor a dolog eljutott Ninive királyához, az felkelt trónjáról, levetette palástját, zsákba öltözött és hamuba ült.

7. A király és főemberei nevében kikiáltották és kihirdették Ninivében a következőt: „Ember és barom, szarvasmarha és juh semmit se ízleljen, ne legeljenek,
vizet  se igyanak,

8. zsákba öltözzön ember és állat és teljes erejével Istenhez kiáltson, mindenki térjen el gonosz viselkedésétől és erőszakos tetteitől!

9. Ki tudja, talán meggondolja Isten, s elhárul felőlünk lángoló haragja, és nem pusztulunk el.”

10. Isten pedig látta, mit tettek, hogy abbahagyták gonosz vi­selkedésüket, s így meggondolta Isten a veszedelmet, amit rájuk akart hozni, és nem tett úgy.

4. fejezet

Jóna panasza

    1. Ez nagyon rosszul esett Jó­nának, és bosszantotta őt. 2. Így imádkozott az Örökkévalóhoz: „Kérdelek, Örökkévaló – hát nem ezt mondtam magamban, mikor még országomban voltam, és nem azért szöktem előled Társisba, mert tudtam hogy Te könyörületes és irgalmas, hosszan tűrő és nagy kegyelmű Isten vagy, aki meggondolja a szerencsétlenséget? 3. Most pedig, Örökkévaló, vedd el, kérlek, életemet, mert jobb meghalnom, mint élnem. 4. Erre azt mondta az Örökkévaló: „Hát méltán bosszantott ez téged?”

5. Jóna pedig kiment a városból, leült a várostól keletre, kunyhót készített magának, és annak árnyékában ült, hogy lássa, mi történik a városban. 6. Az Örökkévaló Isten meg odarendelt egy ricinusfát, ami Jóna fölé nőtt, hogy árnyék legyen a feje fölött és így megszabaduljon a veszedelemtől. Örült is Jóna nagyon a ricinusfának.

 Isten intése

7. De másnap hajnalban odarendelt Isten egy férget, hogy megszúrja a ricinusfát, és az elszáradjon. 8. Mikor pedig a nap felkelt, Isten tikkasztó keleti szelet bocsátott oda, és Jóna napszúrást kapott, ájuldozott és halálát kívánta, mondván: jobb meghalnom, mint élnem!

9. Akkor így szólt Isten Jónához: „Méltán haragszol e a ricinusfa miatt?” Az meg azt felelte: „Bizony halálosan haragszom!” 10. Az Örökkévaló ezt mondta: „Te sajnálod a ricinusfát, amin nem fáradoztál és amit nem te növesztettél, mely egy éj alatt keletkezett, s egy éj alatt elpusztult – 11. hát én ne sajnálnám Ninivét, ezt a nagy várost, melyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, aki nem tud különbséget tenni a jobb és a balkeze között, és még sok barom?”