„Az igaz, akinek jól megy a sora – tökéletes igaz”
És szólt az Örökkévaló Mózeshez Szináj hegyén, mondván: Szólj Izrael fiaihoz és mondd nekik: Ha bementek az országba, melyet én nektek adok, akkor tartson a föld szombatot az Örökkévalónak. Hat éven át vesd be meződet és hat éven át messd meg szőlődet és takarítsd be termését. A hetedik évben azonban szombati nyugalom legyen a föld számára, szombat az Örökkévalónak; meződet ne vesd be és szőlődet ne messd meg.
3Mózes 25:1-4.
Szináj hegyén… – Miért pont a smitáról szóló micvánál van említve Szináj hegye, amikor az összes törvény a Szináj hegyén hangzott el? Azért hogy levonhassuk a tanulságot: úgy akárcsak a smitáról szóló összes szabály, részlet és apró előírás a Szinájnál hangzott el [vagyis a legapróbb részleteinek is kizárólag isteni a forrása], úgy az összes többi törvény szabályai, részletei és apró előírásai szintén a Szináj hegyén hangzottak el.
Rási uo.
Szakaszunk elején a smitá, a hetedik parlag év törvényét olvashatjuk. Minden hetedik évben pihentetni kell a földet, tilos mezőgazdasági munkát végezni, illetve a föld termésével kereskedni. Furcsamód a tórai passzus kiemeli, hogy a smitá törvénye a Szináj-hegyen hangzott el. Hát nem egyértelmű, hogy a Tóra minden parancsa a Szináj-hegyhez, a Tóraadás, az isteni kinyilatkopztatás pillanatához vezethető vissza? – kérdik a kommentárok – Miért kell ezt külön kihangsúlyozni?
Közismert, Rási fent idézett válasza, mely szerint a Smitá hangsúlyozásával akarja szemléltetni számunkra a Tóra, hogy a Szináj-hegyen nemcsak a parlagév általános szabályai, hanem minden részlete hangzott el. Illetve, amennyire ez igaz a smitára, úgy igaz ez a Tóra minden szabályára is. A Tóra minden parancsolatának legapróbb részlete is elhangzott a tóraadás pillanatában a Szináj-hegy lábánál. De miért éppen a smitá szabálya az, amely külön említésre kerül? Miért éppen a parlag év előírásán keresztül adja tudtunkra a Tóra, hogy valójában minden szabály részlete elengedhetetlen? Mi a különleges a hetedik év parancsolatában?
Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó, néhai sarkadi rabbi a következő magyarázatot adja erre a kérdésre:
A Talmud is foglalkozik azzal az ősi kérdéssel, hogy mennyiben függ össze az emberek evilági sorsa, viselkedésük helyességével. A Bráchot traktátusban (7a) a talmud négyféle embersorsot sorol fel: „Az igaz, akinek jól megy a sora; az igaz, akinek rosszul megy a sora; a rossz, akinek jól meg a sora; a rossz, akinek rosszul megy a sora”. Ezek után arra is választ ad a Talmud, hogy ki miért olyan sorú, amilyen: „Az igaz, akinek jól megy a sora – a tökéletes igaz; az igaz, akinek rosszul megy a sora – a nem tökéletes igaz; a rossz, akinek jól megy a sora – nem teljesen rossz; a rossz, akinek rosszul megy a sora – teljesen rossz.”
Ennek az értelmezésnek a magyarázatára sok féle változat létezik, de az általánosan elfogadott interpretáció az, hogy a tökéletesen igaz embert az Örökkévaló itt is és az eljövendő világban is jóval jutalmazza, így aztán ezen a világon is jól megy a sora. Nem így a nem tökéletes igaz, aki majd csak az eljövendő világban kapja meg a jutalmát. Ugyanígy a kevésbé rossz ember a büntetését majd csak a túlvilágon érdemli ki, nem így a teljesen rossz ember, akinek már ezen a világon is rosszul megy a sora.
Egy egészen más értelmezéssel áll elő az első chábád rebbe, Snéor Zálmán rabbi a Tánjá című könyvben. Ugyancsak másképp értelmezi áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó, néhai sarkadi rabbi is ezt a passzust.
Az ő értelmezésében az „igaz, akinek jól megy a sora – a tökéletes igaz” arra utal, hogy ha valakinek jól megy a sora, és ennek ellenére nem fordul el a Tórától, nem bízza el magát és nem gondolja, hogy csakis saját tehetségének és erejének köszönheti gazdagságát, az az ember tökéletes igaz. Sokkal könnyebb dolga van az olyan embernek, aki szegénységből tartja meg a Tórát, hiszen rászorultsága folytán folyamatosan rá van utalva Teremtőjére, hite nélkül nehezen tudná leélni életét. Hasonló módon a túlsó végletben az az ember akinek jól megy a sora és nem a jó úton jár, még valamennyire érthető. Azonban az olyan ember, aki rossz sorsa ellenére sem tér észhez és nem fordul jó útra, az már „teljesen rossznak” számítható.
Ezért tesz külön hangsúlyt a Tóra smitá törvényére. Hiszen a smitá emlékezteti az embert arra pontos időközönként, hogy „enyém az egész föld” (2Mózes 19:5.). Az egy éves teljes mezőgazdasági szünet, olyan helyzetbe hozza az embert, hogy kénytelen ténylegesen ráutalni sorsát az Örökkévaló jóakaratára. Ez emlékeztet bennünket arra, hogy a fenn maradó hat évben éljünk akármilyen jólétben, ne felejtsük, kinek köszönhetjük gazdagságunkat.
Az Istentől való függőség valahol minden micva célja, és ezért emeli ki a Tóra éppen ezt a parancsolatot.
Köves Slomó
