Tisá beávkor, amikor a Szentélyek pusztulását siratjuk, az esti ima részeként felolvassák az Échát (Jeremiás siralmait), valamint a kinot nevű, szomorú, a zsidó népet ért tragédiáról és veszteségről szóló költeményekből álló gyűjteményt.
A kinot (egyes számban »kiná«) nyelvezete igen nehezen érthető, részint, mert többnyire közel ezer évvel ezelőtt íródott szövegekről van szó, részint pedig azért, mert különlegesen poétikus stílusban írták őket, és szövevényes utalásokat tartalmaznak a Tánáchra (a zsidó Biblia), a Misnára és a Talmudra, valamint más magyarázatokra is. A szövegek célja, hogy közösségként, spirituális élményként olvassuk fel őket, ráhangolódjunk a gyászra és kapcsolatba lépjünk az Örökkévalóval.
Több tucat tisá beávi kiná létezik. Az askenáz és a szfárádi hagyomány eltér egymástól. Az egyes költeményekre vagy számmal, vagy kezdő szavaikkal utalnak, egy részüket az első Szentély pusztulását sirató Échát követően, a maradékot a reggeli imában olvassák fel. A szövegek legnagyobb része középkori eredetű. Többnyire egy tehetséges VIII. századi költőtől, Elázár Hákálir rabbitól származnak, de megtalálhatjuk köztük a középkori költő és filozófus Jehuda Hálévi és Slomo ibn Gvirol, valamint a nagy talmudista, a rottenbergi Máhárám verseit. A kinák a könyvekben többnyire időrendi sorrendben szerepelnek, így, ahogy haladunk előre a szövegekben, egyre mélyebben átélhetjük a gyászt, a zsidó nép üldöztetését és ezzel együtt a Cion utáni vágyakozást.
Tematikájában a kinot legnagyobb része az első és a második jeruzsálemi Szentély pusztulásának témakörét, illetve a Siralmak prófétai könyvének részleteit taglalja, illetve az áv hónap kilencedikén történt egyéb tragikus eseményekre reflektál. A két Szentély pusztulásán túl ugyanis ezen a napon tértek vissza negatív és félelemkeltő beszámolóikkal a kémek a pusztában vándorló néphez, ekkor esett el a Bár-Kochvá felkelés során Béjtár 135-ben, és ugyanezen a napon történt, hogy a felkelést leverő Turnusz Rufusz római hadvezér leromboltatott mindent, ami a Templom-hegyen és a környező területen állt. Később a keresztes hadjáratokra és más tragédiákra emlékező kinák is születtek, valamint huszadik századi kompozíciók, melyek a holokauszt borzalmaira fókuszálnak, bár arról, hogy valóban helye van-e ezeknek az idő próbáját már kiállt szövegek között, még folyik a vita. Vannak, akik azt mondják, hogy több időnek kell eltelnie ahhoz, hogy megfelelően tudjuk leírni a tragédiát, mások szerint viszont tisá beáv a zsidó nép tragédiáinak általános emléknapja, ezért helytálló, ha a holokauszttal foglalkozó költemények is megjelennek az imarendben.
A kinot felolvasásának célja az, hogy hozzásegítsen az erre a napra rendelt gyász megéléséhez. Ezért jó, ha az ember érti a felolvasott szövegnek legalább egy részét, így érdemes akár előre készülni és egy fordítás segítségével megismerkedni néhány költeménnyel. Mind az esti, mind a reggeli felolvasásnál alacsony székeken ülünk a zsinagógában, és sok helyen éppen csak néhány gyertya, vagy egy-egy izzó világít, amennyi elég fényt ad az olvasáshoz, de nem világítja be az egész teret.
