Az anyagi és a spirituális világ ötvözése
Likuté Szichot III., 1002–1007. old.
A Tóra hatása a fizikai világra
Lág báOmer, rabbi Simon Bár Jochájnak, a Talmud egyik legkiemelkedőbb tudósának, és a Zohár szerzőjének a halálozási évfordulója. Rabbi Simon tudása a jogi törvények rétegétől a legmélyebb, misztikus titkokig átfogta a Tórát. Ezen túlmenően megvolt az az egyedülálló képessége, hogy a tudás e két területét ne elkülönült, független tanként, hanem egyetlen összetett egységként szemlélje, amelyben az összefüggő egészet alkotó Tóra teste a törvényi aspektus, a lelke pedig a misztikum.
Ennek a Tórán belüli egységnek felismerése vezette el Simon rabbit oda, hogy anyagi világunkban felismerje az isteni egységet, és hogy ezt a konkrétumokban ugyanúgy meglássa, mint az elvontakban. Mindent magába foglalóként értelmezte a Tóra-tanulást, amely életünk valamennyi aspektusát képes befolyásolni és kontrollálni.
A Zohár elmondja, hogy Izrael földjét egyszer nagy aszály sújtotta. Mikor a zsidók Simon rabbihoz fordultak segítségért, ő megmagyarázta nekik az „Íme, mi jó és mi kedves, hogy testvérek együtt laknak!” verset[1] – és eleredt az eső.
Ugyanígy meséli el a Midrás[2], hogy rabbi Simon egyik tanítványa, miután külföldön meggazdagodott, hazatért Izraelbe. Látva, hogy a többi tanítvány irigykedik rá, rabbi Simon egy völgyhöz vezette őket, és így kiáltott: „Völgy, völgy, telj meg aranypénzzel!” – és lőn. „Aki akar, vihet belőle – közölte –, de tudnia kell, hogy az Eljövendő Világ-béli részét viszi el.”
Simon rabbi képes volt e világi anyagi javakként manifesztálni az Eljövendő Világ spirituális gazdagságát.
Nem eltávolodás, hanem kiterjedés
Lág báOmer napján Simon rabbi e képességét szeretnénk követni. Szokás ezen a napon, hogy a jesivák fiatal tanulói elhagyják az osztálytermeket, és kimennek a szabadba. E szokásnak nyilvánvalóan nem az a célja, hogy a Tóra-tanulás szüneteltetésével emlékezzenek meg rabbi Simonról, hanem az, hogy a tanulás központját, a jesivát kivigyük a természetbe. Rabbi Simon képes volt egyesíteni a Tóra legmélyebb, misztikus és a fizikai világ természetes elemeit. Az ő példáját követve a gyerekek annyira kiterjesztik a jesiva atmoszféráját, hogy az még a Tóra birodalmától látszólag távol álló mezőt is magába foglalja. Simon rabbi azt tanította, hogy a Tóra és a fizikai világ alapvető egységének nemcsak egyszer egy évben, hanem minden nap ki kell fejeződnie.
Mindent magába foglaló elkötelezettség
Ennek fényében megérthetjük a „Ne mozduljon el szádtól e könyv, s elmélkedj róla éjjel nappal”[3]. verssel kapcsolatos klasszikus talmudi vitát[4]. Rabbi Jismáel azt állítja, hogy a verset nem szabad szó szerint értelmezni, hanem inkább úgy, hogy a lehető legtöbb időt kell a Tóra-tanulásnak szentelni, de egy bizonyos időt a megélhetésre kell fordítani. Simon rabbi ezzel szemben úgy véli, hogy igenis szó szerint kell értelmezni: az embernek minden idejét és erejét a Tóra-tanulásnak kell szentelnie, és az anyagi szükségletek biztosítását az Örökkévalóra kell bízni.
Simon rabbi hű volt a maga tanításaihoz. A Talmud[5] azt mondja róla: Toráto umánuto – „A Tóra volt a mestersége”. Kizárólag a Tóra-tanulásnak szentelte magát, és egyáltalán nem foglalkozott világi dolgokkal.
Kihasználni a pillanatokat
Fontos-e számunkra Simon rabbi álláspontja? A vitát összefoglalva, a Talmud megjegyzi:[6] „Sokan hajlottak Jismáél rabbi tanácsára, és boldogultak, mások Simon rabbi tanácsát követték, és nem boldogultak.” Noha Simon rabbi képes volt a maga fennkölt szintjén funkcionálni, úgy tűnik, hogy ez a legtöbb ember képességeit meghaladja. Sőt, rabbijaink azt állítják[7], hogy a Simon rabbi-féle Toráto umánuto fogalma már nem létezik.[Rabbi Simon Bár Jocháj állítólag belátta végül, hogy az ő odaadása a legtöbb ember képességét meghaladja. A Talmud[8] elmondja, hogy mikor Simon rabbi és Elázár rabbi tizenhárom évi rejtőzködés után előjött a barlangból, mindennapi dolgaikkal foglalatoskodó emberekkel találkoztak. Elázár rabbi nem értette. „Hogyan képesek emberek lemondani az örök életről (azaz a Tóra-tanulásról), és ideiglenes dolgokkal törődni?” Simon rabbi így békítette: „Te meg én elég vagyunk a világnak.”] Hogyan lehetséges hát, hogy megértjük a tanítását? Bölcseink megjegyzik[9], hogy a Tóra csak azoknak adatott, akik mannát ettek – azaz a sivatagban vándorló zsidóknak. Ennek a kijelentésnek nem az a célja, hogy korlátozza a Tóra-tanuláshoz hozzáférő emberek számát, hanem arra tanít, hogy miképpen közelítsünk hozzá.
Amíg őseink a mennyekből kapták az élelmet, nem kellett azzal foglalkozniuk, hogy miből éljenek meg. Mivel minden szükségletükről csodák gondoskodtak, ezért megtehették, hogy teljes energiájukat a spirituális fejlődésnek szenteljék. Mi ezzel szemben nem élvezünk nyilvánvaló csodákat, következésképp időnk egy részét kénytelenek vagyunk világi dolgokra fordítani. Mindazonáltal a Tóra-tanulás ideje alatt minden ügyes-bajos dolgunkat, minden anyagiakkal kapcsolatos gondolatot félre kell tennünk. Így a Tóra-tanulásra szánt időben meg tudjuk közelíteni azok szintjét, „akik mannát ettek”, és Simon rabbi Toráto umnáuto elvét.
Snéur Zálmán rabbi elmagyarázza Tánjá című könyvében[10], hogy bármely micva teljesítése örök egységet biztosít Istennel. Ilyenformán már a „mannát evők” osztatlan figyelmével végzett rövid Tóra-tanulás is rabbi Simon Bár Jocháj szintjén erősít meg minket az Örökkévalóhoz fűződő időtlen kötelékben. Az ilyen tanulás után még akkor is megmarad a belső kapcsolat, amikor az illető az anyagiak felé fordítja a figyelmét.
Előkészület a végső egységre
A megváltás korában az anyagi és a spirituális Simon rabbi által példázott egysége az egész világon tükröződik majd. Simon rabbi tanításainak elterjesztése által a Megváltás eljövetele siettethető. Ahogy a Zohár írja[11]: „Mert a zsidó nép végül megkóstolja az Élet Fáját, ami nem más, mint a Zohár Könyve, és kegyelemben kijön vele a száműzetésből.” Jöjjön el még a mi időnkben.
[1] Zsoltárok 133:1.
[2] Smot Rábá 52:3.
[3] Jósuá 1:8.
[4] Bráchot 35b.
[5] Sábát 11a.
[6] Bráchot uo.
[7] Sulchán Áruch Háráv, Az imák törvényei 106:4., A Tóra tanulás törvénye 4:4–5.
[8] Sábát 33b.
[9] 2Mózes, Möchiltá 16:4.
[10] 25. fej.
[11] 3:124b.; lásd Igeret Hákodes, 26. levél
