Slomó sátra – gondolatok a hetiszakaszhoz

És szólt az Örökkévaló Mózeshez, Áron két fiának halála után, mikor közeledtek az Örökkévaló színe elé és meghaltak. És mondta, az Örökkévaló Mózesnek: Szólj Áronhoz, a te testvéredhez, hogy ne menjen be minden időben a szentélybe… Szent lenköntöst öltsön föl, lennadrág legyen testén: lenövvel övezkedjék, lensüveget tegyen föl, szent ruhák ezek.

3Mózes 16:1-4.



Áron két fiának titokzatos halálával – és az onnan vett tórai következtetésekkel – igen sokat foglalkoznak a Biblia kommentárjai. A rejtélyt csak növeli, hogy az ifjú kohaniták halála után Mózes egy olyan kijelentést tesz, amelyből láthatóan arra következtethetünk, hogy szerinte Áron két fia nála és Áronnál is magasabb szinten voltak, és ezért rajtuk, és nem Apjukon és nagybátyjukon keresztül teljesült az isteni ígéret, hogy „a hozzám közelállók által fogok megszenteltetni”, azaz „a hozzám közelik fognak meghalni nevemért”.

Nem világos, hogy milyen bűn miatt kellett meghalniuk, nem világos, hogy miért gondolta ennek dacára Mózes azt, hogy még náluk is magasabb szinten álltak és nem világos az sem, hogy miért a fiúk halálára visszautalva szólítja fel Isten Áront a jomkipuri szolgálat mikéntjére. Arra, hogy csakis ilyenkor lépjen a szentek szentjébe, és még ekkor is csak sima, fehér len ruhában.

A Smini szakaszban már idéztem azt a Midrást (Talmud, Szánhedrin 52a), amely szerint a két fiú bűne az volt, hogy Mózest és Áront látva azt mondogatták magukban: „Mikor fog már ez a két öreg meghalni, hogy én és te vezethessük ezt a nemzedéket?…”. A vezetésre való vágyat nem feltétlenül kell a szó szoros értelmében vett hatalomvágynak tekintenünk. Elég, ha úgy vesszük, vágyakoztak azután a magas isteni megnyilatkozás után, amely a zsidó nép vezetőit, Mózest és Áront illette.

Igen ám de mi volt ebben az oly súlyos vétek, hogy emiatt meg kellett halniuk? És ha már meg kellett halniuk, miért gondolta Mózes, hogy ők magasabb szinten állnak még nála is?

Áldott emlékű üknagyapán, Silberstein Slomó, néhai sarkadi rabbi a következőképp adja meg a választ ezekre a kérdésekre.

„Előbb Isten a szigor attribútuma által gondolta megteremteni a világot… majd később hozzáadta a könyörület attribútumát is” írja a Midrás (Brésit rábá 12.; idézi Rási 1Mózes 1:1.). A mondás egyszerű jelentése nem más, mint hogy látta az Örökkévaló hogy a világ nem tud fennmaradni, ha túlságosan kemény fegyelemmel ítéli meg a teremtményeket, ezért aztán a könyörület attribútumát is latba vetette. Van azonban ennek egy mélyebb magyarázata is. Egyes kabbalisták szerint (Dávid Slomó Eibsitz ?-1810: Árvé náchál, Noách) ez azt jelenti, hogy a magasabb szellemi világokban az isteni „gondolat” szférájában sokkal nagyobb szerepe van a szigornak, mint a mi fizikai világunkba. Ezért a hozzá és a szellemi világokhoz közel került igazakkal sokkal szigorúbban jár el az Örökkévaló, mint az egyszerű földi halandókkal. Ez logikus is, hiszen egy király is sokkal szigorúbb bizalmasabb minisztereinek apró hibáival szemben, mint egyszerű emberek jóval nagyobb vétkeivel. Minél nagyobb az ember annál nagyobb a felelősség. Ezt láthatjuk Mózesnél is, aki azért a kis hibáért, hogy nem beszélt a vízfakasztó kőhöz, hanem ráütött, olyan súlyos büntetést kapott hogy nem léphetett az ígéret földjére.

Mózes azt gondolta, hogy bizony nagyon magas szinten lehettek Áron fiai, ha még csupán ezért a valamire való vágyért is, hogy ők tapasztalhassák meg Isten közelségét, ilyen súlyos büntetést kaptak. Csupán azért, mert ezt némi önzőséggel tették.

Ha ilyen csekély bűnért ilyen súlyos volt a büntetésük, akkor nagyon közel lehettek Istenhez.

Hetiszakaszunkban, „Áron két fiának halála után” figyelmezette Isten Mózest, hogy ne gondolja azt, hogy az ő általuk elért magasztos szint váltotta ki ezt a szigort. Sokkal inkább a hely szentsége, ahova léptek, volt meghatározó. Ez a hely, a Szentek szentje a szentség olyan szintje, ahol mindenki a legfelsőbb világokba kerül egy pillanatra. Azokra a szintekre, amelyekben az isteni szigor dominál, ahol még a legkisebb önző gondolatért is büntetést kap az ember.

Éppen ezért Áron se „menjen be minden időben a Szentélybe”, hanem csak az év legszentebb és legönzetlenebb napján, az Engesztelőnapon. És még akkor sem akárhogy. Nem az általában megszokott pompás főpapi ruhákban, hanem „lenköntöst öltsön föl”, egyszerű fehér öltözetben legyen. Mindezt azért, hogy még csak hátsó gondolatai se legyenek annak kapcsán, hogy mint főpap végzi a munkáját. Mert a Szentek szentjében, a személyes szinttől függetlenül, még a gondolat is számít.