A tfilin írása

A tfilin írása

[A Gömárá most áttér a Misna következő részére, amely a tfilin micvájával foglalkozik. A Misnát idézi:]

אַרְבַּע פָּרָשִׁיּוֹת שֶׁבִּתְפִילִין מְעַכְּבוֹת זוֹ אֶת זוֹ, וַאֲפִילּוּ כְּתָב אֶחָד מְעַכְּבָן.

A TFILINBEN LEVŐ NÉGY FEJEZET ELENGEDHETETLEN, tehát az olyan tfilin, amelyik akár csak az egyik szöveget is hiányolja, nem használható. SŐT, MINDEN EGYES BETŰ ELENGEDHETETLEN az érvényességéhez.

[A Gömárá kérdez:]

פְּשִׁיטָא!

Nyilvánvaló, hogy akár egyetlen hiányzó betű is érvényteleníti a tfilint, hiszen a Tóra megköveteli a tfilin, a Tóratekercs illetve a mezuzá írásánál a tökéletes írást, ahogy erre az uchtávtám (írd) szó¹ is utal: uchtáv tám, azaz írd tökéletesen (az írást). Mi szükség hát arra, hogy a Misna erre külön felhívja a figyelmünket?

[A Gömárá válaszol:]

אָמַר רַב יְהוּדָה אָמַר רַב: לֹא נִצְרְכָא אֶלָּא לְקוֹצוֹ שֶׁל יוּ“ד.

Ráv Jehudá mondta Ráv nevében: A Misna rendelkezése azért szükséges, hogy rámutasson, hogyha egy adott betűnek csak egy kis alkotóeleme is hiányzik, például a י (jud) betű hegye, a tfilin már akkor sem használható.

[A Gömárá elveti ezt a magyarázatot:]

וְהָא נַמִי פְּשִׁיטָא!

Ez ugyancsak nyilvánvaló! Ha a jud hegye hiányzik, akkor a jud nincs rendesen megformázva, és ez olyan, mintha ez a betű teljesen hiányozna. Mi szükség rá, hogy a Misna erre külön felhívja a figyelmünket?

[A Gömárá egy másik, végső magyarázatot kínál:]

לֹא נִצְרְכָא אֶלָּא לְאִידָךְ דְּרַב יְהוּדָה, דְּאָמַר רַב יְהוּדָה אָמַר רַב: כָּל אוֹת שֶׁאֵין גְּוִיל מוּקָּף לָהּ מֵאַרְבַּע רוּחוֹתֶיהָ – פְּסוּלָה.

A Misna inkább úgy magyarázandó, hogy mondanivalója összhangban van Ráv Jehudának Ráv nevében másutt tett kijelentésével. Ráv Jehudá azt mondta ugyanis Ráv nevében: Bármely betű, melyet nem ölel körbe négy oldalról a pergamen, azaz hozzáér egy másik betűhöz, érvénytelen és ezáltal az egész tfilin (vagy mezuzá) használhatatlan lesz. Ezzel összhangban a Misna így értelmezendő: Elengedhetetlen mind a négy fejezet érvényességéhez minden egyes betű tökéletes kiírása.

(34/b lap kezdődik)

A fejre való tfilin négy rekesze

[A Gömárá itt hosszasan tárgyalja a tfilin törvényeit. Először a fejre helyezendő tfilin alaki követelményeiről szól.]

תָּנוּ רַבָּנַן: “לְטֹטָפֹת” “לְטֹטָפֹת” “לְטוֹטָפֹת” – הֲרֵי כָּאן אַרְבַּע, דִּבְרֵי רַבִּי יִשְׁמָעֵאל.

A Bölcsek úgy tanították egy Brájtában: Az Írás háromszor, totáfot-ként említi a fejre való tfilint². Mint tudjuk, az általában csak mássalhangzókat használó héber írásban, az „o” וֹ magánhangzó kivétel, mivel ezt lehet is meg nem is jelölni a feltüntetett mássalhangzók között. A totáfot először³: לטטפת, váv, azaz a magánhangzó jelölése nélkül szerepel a Tórában; másodszor⁴ לטטפת ugyancsak váv nélkül; harmadszorra⁵ azonban לטוטפת-nak van írva, váv-val a két tet között⁶. Ez összesen négy, hiszen a harmadik helyen szereplő váv, mely a többes számot jelöli, plusz egyre utal⁷. Innen tudjuk, hogy a fejre való tfilin négy rekeszből áll. Ezek rabbi jismáél szavai.

רַבִּי עֲקִיבָא אוֹמֵר: אֵינוֹ צָרִיךְ, טַט בְּכַתְפִּי שְׁתַּיִם, פַּת בְּאַפְרִיקִי שְׁתַּים.

Rabbi ákivá viszont úgy tanítja, hogy ezt máshonnan következtetjük ki: fölösleges az általad javasolt módon magyarázni a verset, mivel a totáfot szó önmagában fölfedi, hogy a fejre való tfilinnek négy rekeszének kell lennie. Hiszen a טטפת szó két rövidebb szó, a טט és a פת összetétele, és a kászpi régió nyelvében a tát szó azt jelenti: „kettő”, az áfriki régió nyelvén pedig a pát szó jelez „kettő”-t, ami összességében négy rekeszt ad ki. A totáfot szó tehát négy rekeszre utal⁸.

[A Gömárá tehát már leszögezte, hogy a fejre való tfilinnek négy rekesze van. Most rátér a formájára és az elkészítésére:]

תָּנוּ רַבָּנַן: יָכוֹל יִכְתְּבֵם עַל אַרְבָּעָה עוֹרוֹת וִינִיחֵם בְּאַרְבָּעָה בָּתִּים בְּאַרְבָּעָה עוֹרוֹת?

A Bölcsek úgy tanították egy Brájtában: gondolhatná valaki, hogy a négy fejre való tfilin-fejezetet négy különálló bőr pergamenre kell írni, és azokat négy különálló bőrdobozba kell helyezni⁹.

תַּלְמוּד לוֹמַר: “וּלְזִכָּרוֹן בֵּין עֵינֶיךָ“, זִכָּרוֹן אֶחָד אָמַרְתִּי לְךָ וְלֹא שְׁנַיִם וּשְׁלֹשָה זִכְרוֹנוֹת.

Ennek elkerülése végett, hogy a négy rekesz valójában egy doboz része legyen és egyetlen bőrből készüljön, a tóra azt mondja¹⁰: „És legyen ez neked jelképként kezeden és emlékeztetőként szemeid között”, ebben a versben a Tóra még a fejre való tfilinről is egyes számban beszél¹¹, ami arra utal: egyetlen emlékeztető készítését parancsoltam, és nem kettőt-hármat, vagyis, hogy jóllehet a fejre való tfilin négy rekeszből áll, és ezért általában többes számban hivatkoznak rá, van egy olyan aspektusa is, mely egyetlen egységbe integrálja részeit.

הָא כֵּיצַד? כּוֹתְבָן עַל אַרְבָּעָה עוֹרוֹת וּמְנִיחָן בְּאַרְבָּעָה בָּתִּים בְּעוֹר אֶחָד.

hogyan kell hát hogy készüljön a gyakorlatban a fejre való tfilin? A négy fejezetet négy külön bőrre írja, de négy olyan rekeszbe teszi őket, amelyek egyetlen doboz részei, hiszen egyetlen bőrből készültek¹². Ez úgy történik, hogy a bőr egy darabját egy olyan prés alá teszik, amelyben egy közös tőből négy párhuzamos és négyszögletes hasáb áll ki. A bőrt ezután száradni hagyják. Később, a présből kivett bőrön négy „rekesz” lesz látható.

[A Brájtá így folytatódik:]

וְאִם כְּתָבָן בְּעוֹר אֶחָד וְהֱנִיחָן בְּאַרְבָּעָה בָּתִּים – יָצָא.

És ha ahelyett, hogy a négy fejezetet négy külön pergamendarabra írta volna, mind a négyet ugyan arra a bőrre írta, ezeket ezután beillesztette a fejre való tfilin egyetlen bőrből készült négy rekeszébe, teljesíti az előírást.

Úgy illeszti be, hogy a pergamen felső részéről a fejezetek közötti részt fésű alakban kivágják, miáltal a négy fejezet úgy ugrik ki egy közös tőről, mint az ujjak a tenyérből. Ezáltal a fejezeteket már be lehet dugni függőlegesen a megfelelő rekeszekbe és így lesz a tfilin használható¹³.

וְצָרִיךְ שֶׁיְהֵא רֶיוַח בֵּינֵיהֶן, דִּבְרֵי רַבִּי. וַחֲכָמִים אוֹמְרִים: אֵינוֹ צָרִיךְ.

De követelmény, hogy legyen jelenetős mennyiségű hely a rekeszek között. Ezek rabbi Jehudá, a Fejedelem szavai. A bölcsek viszont azt mondják: nem muszáj jelenetős helyet hagyni a rekeszek között.

וְשָׁוִין, שֶׁנּוֹתֵן חוּט אוֹ מְשִׁיחָה בֵּין כָּל אַחַת וְאַחַת.

De egyetértenek rabbi Jehudá és a Bölcsek abban, hogy egy minimális elválasztás kell minden rekesz közé, és közéjük egy zsinórt vagy egy zsineget kell illeszteni, hogy ezzel láthatóan elválasszák őket.

וְאִם אֵין חֲרִיצָן נִיכָּר – פְּסוּלוֹת.

És ha a rekeszek közötti rés kívülről egyáltalán nem lenne észlelhető, azaz hogyha a rekeszek falai teljesen a tfilin dobozának belsejében lennének, akkor a fejre való tfilin nem használható.

A kézre való tfilin

תָּנוּ רַבָּנַן: כֵּיצַד כּוֹתְבָן? תְּפִלָּה שֶׁל יָד כּוֹתְבָהּ עַל עוֹר אֶחָד.

A Bölcsek úgy tanították egy Brájtában: Hogyan írja az ember a tfilin fejezeteit? A kézre való tfilin mind a négy fejezetét egyetlen bőrre kell hogy írja.

וְאִם כְּתָבָהּ בְּאַרְבָּעָה עוֹרוֹת וֶהֱנִיחָהּ בְּבַיִת אֶחָד – יָצָא.

De ha mégis négy különálló bőrre írta, de annak szabálya szerint egyetlen rekeszbe tette őket, akkor még teljesítette a kívánalmakat.

וְצָרִיךְ לְדַבֵּק, שֶׁנֶאֱמַר: “וְהָיָה לְךָ לְאוֹת עַל יָדְךָ“, כְּשֵׁם שֶׁאוֹת אַחַת מִבַּחוּץ כָּךְ אוֹת אַחַת מִבִּפְנִים, דִּבְרֵי רַבִּי יְהוּדָה. רַבִּי יוֹסֵי אוֹמֵר: אֵינוֹ צָרִיךְ.

Ennek ellenére ez esetben összevarrással vagy összeragasztással össze kell kötni a pergameneket, mielőtt a rekeszekbe teszi őket, mert írva van¹⁴: „és legyen ez neked jelképként kezeden…”, ebből megtudjuk, hogy a kézre való tfilinnek még „neked”, magának a tfilin viselőjének is egyetlen jelképnek kell lennie. Vagyis ugyanúgy, ahogy a kézre való tfilin kívülről egyetlen jelkép, hiszen a doboz kívül-belül egy: látható, hogy csak egyetlen rekesze van, mivel a külsején nincsenek vájatok, ugyanúgy egyetlen jelképnek kell lennie belül is, azaz feltétlenül egy kell, hogy legyen az írást tartalmazó pergament is¹⁵. Ezek rabbi jehudá szavai. Rabbi joszé viszont azt mondja: nem szükséges összekötni a négy pergament.

אָמַר רַבִּי יוֹסֵי: וּמוֹדֶה לִי רַבִּי יְהוּדָה בְּרַבִּי, שֶׁאִם אֵין לוֹ תְּפִילִּין שֶׁל יָד וְיֵשׁ לוֹ שְׁתֵּי תְּפִילִּין שֶׁל רֹאשׁ, שֶׁטּוֹלֶה עוֹר עַל אַחַת מֵהֶן וּמְנִיחָהּ.

Rabbi joszé mondotta továbbá: És rabbi jehudá, „a bölcs”¹⁶ elismeri, hogy ha valakinek nincs kézre való tfilinje, de van két fejre való tfilinje, és mindkettőnek négy-négy rekesze van, s azok mindegyikében egy-egy pergamen, akkor ráteríthet egy darab bőrt az egyik fejre való tfilinre, hogy olyannak látszódjon, mintha csak egyetlen rekesze volna, azután fölteheti a karjára.
[A Gömárá megkérdőjelezi ezt a kijelentést:]

מוֹדֶה, הַיְינוּ פְּלוּגְתַּיְיהוּ!

Hogyan állíthatja rabbi Joszé, hogy rabbi Jehudá „elismeri” az ilyen engedékenységet?! Hisz épp ez a vitájuk tárgya! Mivel rabbi Jehudá érvényteleníti az olyan kézre való tfilint, amelynek négy rekesze illetve négy különálló pergamen van, vajon miért értene egyet azzal, hogy a fejre való tfilin, amely négy különálló rekeszt tartalmaz, csupán az által, hogy egy bőrt terítenek rá, karra való tfilinként használható legyen?!

[ A Gömárá válaszol:]

אָמַר רָבָא: מִדְבָרָיו שֶׁל רַבִּי יוֹסֵי, חָזַר בּוֹ רַבִּי יְהוּדָה.

Rává azt mondta: Rabbi Joszé szavaival (miszerint rabbi Jehudá ebben az eseten látszólag ellenkezik azzal, ahogy rabbi Jehudá a szóban forgó Brájtával kapcsolatban állást foglal) burkolt formában azt tudatja velünk, hogy rabbi Jehudá a későbbiek során megmásította a véleményét, és már nem kívánja meg a kézre való tfilin négy szakaszának összekapcsolását.

Magasabb szentségből alacsonyabba

[A Gömárá most magát a rabbi Joszé-féle szabályt vonja kétségbe:]

אֵינִי? וְהָא שָׁלַח רַב חֲנַנְיָה מִשְּׁמֵיהּ דְּרַבִּי יוֹחָנָן: תְּפִלָּה שֶׁל יָד עוֹשִׂין אוֹתָהּ שֶׁל רֹאשׁ, וְשֶׁל רֹאשׁ אֵין עוֹשִׂין אוֹתָהּ שֶׁל יָד, לְפִי שֶׁאֵין מוֹרִידִין מִקְּדוּשָּׁה חֲמוּרָה לִקְּדוּשָּׁה קַלָּה!

Úgy van-e tehát, hogy szabad fejre való tfilint kézre való tfilinként használni? De hát Ráv Chánánjá egyszer a következő rendelkezést küldte Erec Jiszráélből rabbi Jochánán nevében: Kézre való tfilint használhatunk fejre való tfilinként¹⁷, de fejre való tfilint kézre valóként nem, mivel nem tehetjük meg, hogy egy micva tárgyát magasabb szentségből alacsonyabb szentségbe helyezzük. Mivel a fejre való tfilin nagyobb szentség hordozója, mint a kézre való,¹⁸ ezért az előbbit nem lehet az utóbbivá alakítani. Hogyan rendelkezhet hát rabbi Joszé másként?

[A Gömárá válaszol:]

לֹא קַשְׁיָא: הָא בְּעַתִּיקְתָּא, הָא בְּחַדְתְּתָא.

Ez nem kérdés valójában. Rabbi Jochánánnak ez a szigorú rendelkezése használt fejre való tfilinre vonatkozik, hiszen ha a tfilint akár csak egyszer is használtak már a micvára, azután már tilos a szentségét csökkenteni, és kézre való tfilinné alakítani. Míg rabbi Joszénak ez az engedékeny rendelkezése új, sose használt fejre való tfilinre vonatkozik, mivel a használatig, a fejre illetve a kézre való tfilin státusa egyenlő. Csak a velük kapcsolatos micva teljesítésének kezdete ruházza fel őket a különböző mértékű szentséggel és nem a dobozkák elkészítési módja vagy a fejezetek megírása.

[A Gömárá egyezteti a fenti választ egy másik talmudi elvvel:]

A Szánhedrin traktátusban¹⁹ két talmudi bölcs arról vitázik, hogy egy szent rendeltetésre szánt tárgy mettől kezdve nem használható más célra:

Ábájé úgy vélekedik, hogy „a kijelölés törvényi jelentéssel bír”, vagyis ha egy tárgyat már szántak valamilyen szent célra, akkor az már nem használható semmilyen más célra.

Rává viszont úgy tartja, hogy egy valamilyen célra szánt tárgy, más célra történő használata egészen addig nem tilos, amíg ténylegesen nem használják eredeti rendeltetésére.

Ennélfogva a rabbi Joszé-féle rendelkezés problémát jelent Ábájénak, mert jóllehet a tfilin új, fejre való tfilinként akarták használni, és rabbi Joszé ennek ellenére megengedi, hogy a fejre való tfilint kézre való tfilinné alakítsák.

A Gömárá kifejti a kérdést:

וּלְמַאן דְּאָמַר הַזְמָנָה מִילְּתָא הִיא, דְּאַתְנֵי עֲלַיְיהוּ מֵעִיקָּרָא.

És a szerint, aki azt mondja, hogy a „a kijelölés törvényi jelentéssel bír”, rabbi Joszé minden bizonnyal arról az esetről beszél, amikor az új fejre való tfilin tulajdonosa eredetileg úgy határozott velük kapcsolatban, hogy ha úgy akarja, kézre való tfilinné alakíthatja őket. Mert ebben az esetben Ábájé is egyetért azzal, hogy a fejre való tfilin használható a kézre, mivel úgy vélekedik, hogy ha a még egy sose használt szent rendeltetésű tárgyról a tulajdonos kimondja, hogy szükség esetén másra fogja használni, akkor ez a kikötés érvényes.

A fejezetek sorrendje

[A Gömárá megtárgyalja a fejre való tfilin fejezeteinek elhelyezési sorrendjét:]

תָּנוּ רַבָּנַן: כֵּיצַד סִדְרָן? “קַדֶּשׁ לִי” “וְהָיָה כִּי יְבִיאֲךָ” מִיָּמִין, “שְׁמַע” “וְהָיָה אִם שָׁמוֹעַ” מִשּׂמֹאל.

A Bölcsek úgy tanították egy Brájtában: Mi az elrendezése a négy tfilin-fejezetnek? A Kádes li²⁰ és a Vöhájá ki jöviáchá²¹ fejezetek jobbra helyezendők, a Smá Jiszráél²² és a Vöhájá im sámoá²³ fejezetek pedig balra²⁴.

[A Gömárá ellentmondást vet föl:]

וְהָתַּנְיָא אִיפְּכָא!

De egy másik Brájtá úgy tanítja: A Kádes li és a Vöhájá ki jöviáchá balra; a Smá Jiszráél és a Vöhájá im sámoá jobbra. Pont fordítva mint ahogy itt áll?!

[A Gömárá összhangba hozza a két tanítást:]

אָמַר אַבַּיֵי, לֹא קַשְׁיָא: כָּאן מִימִינוֹ שֶׁל קוֹרֵא, כָּאן מִימִינוֹ שֶׁל מֵנִיחַ,

Ábájé azt mondta: Ez nem kérdés valójában. Itt, az első Brájtában a fejezetek feltételezett olvasójának a jobb oldaláról beszélünk, azaz arról, aki a tfilin viselőjével szemben áll és ránéz a tfilinre, míg ott, a másik Brájtá esetében a tfilin viselőjének a jobb oldaláról. Ugyanis az olvasó jobb oldala megfelel a viselő bal oldalának, mivel egymással szemközt állnak.

Mikor tehát az első Brájtá azt mondja, hogy a Kádes li és a Vöhájá ki jöviáchá a „jobb oldalra” kerül, akkor ezen az olvasó jobb oldalát érti. És amikor azt mondja, hogy a Smá Jiszráél és a Vöhájá im sámoá a „bal oldalra” kerül, akkor ez alatt szintén az olvasó bal oldalát érti.

Mivel a héber szöveg jobbról balra olvasandó, kiderül, hogy az olvasó abban a sorrendben olvassa a szakaszokat, ahogy azok a Tórában felbukkannak, tehát: Kádes li²⁵ jobbról az első; a Vöhájá ki jöviáchá²⁶ jobbról a második; a Smá Jiszráél²⁷ balról a második; és végül a Vöhájá im sámoá²⁸ balról az első.

A második Brájtá, amelyik megfordítja ezt az elrendezést, és azt mondja, hogy a Kádes li és a Vöhájá ki jöviáchá a „bal oldalon” van, a viselő bal oldaláról beszél, ami az olvasónak jobb oldal! Ennélfogva a két Brájtá egyformán rendelkezik.

וְהַקּוֹרֵא קוֹרֵא כְּסִדְרָן.

Az olvasó mindkét Brájtá szerint a Tórában elfoglalt sorrendjük szerint olvassa a fejezeteket²⁹.

Ez a Rási féle értelmezés a tfilin fejezeteinek sorrendjéről, melynek nyomán számos közösségben a tfilin is az ő nevét viseli: Rási-tfilin, mivel benne a fejezetek a fenti sorrendben vannak elhelyezve.

A Toszáfot idézi Rábénu Támot, aki nem ért egyet a Rási-féle értelmezéssel³⁰. Szerinte abból, hogy a Brájtá kihangsúlyozza, hogy „a Kádes li és a Vöhájá ki jöviáchá fejezetek jobbra helyezendők, a Smá Jiszráél és a Vöhájá im sámoá fejezetek pedig balra”, és nem pedig úgy fogalmaz, hogy „ezek a fejezetek jobbról balra ebben a sorrendben találhatók”, kitűnik hogy a mondatok inkább azt jelentik, hogy a Kádes li-nek és a Vöhájá ki jöviáchá-nek az olvasó jobb oldalán kell lenniük (úgy, hogy az elsőként említett fejezet, a Kádes li legyen jobbról az első, a Vöhájá ki jöviáchá pedig közvetlenül mellette álljon), míg a Smá Jiszráél-nek és a Vöhájá im sámoá-nak az olvasó bal oldalán kell lenniük (úgy, hogy az elsőként említett fejezet, a Smá Jiszráél balról az első legyen, a Vöhájá im sámoá pedig attól közvetlenül jobbra). A Rábénu Tám-tfilinben a fejezetek tehát ebben a sorrendben találhatók a szemben álló olvasó jobb keze felől: Kádes li, Vöhájá ki jöviáchá, Vöhájá im sámoá, Smá Jiszráél³¹.

Rávád (Rabbi Ávrahám ben Dávid)³² a négy fejezet elrendezésének egy harmadik módját ajánlja: megfordítja a Rábénu Tám-féle sorrendet. A Rávád-tfilinben a fejezetek tehát ebben a sorrendben találhatók a szemben álló olvasó jobb keze felől: Smá Jiszráél, Vöhájá im sámoá, Vöhájá ki jöviáchá, Kádes li.

Römá MiPáni (107. a Simusá Rábát magyarázva) egy negyedik sorrenddel áll elő: ő a Rási-féle sorrendet fordítja meg. A Simusá Rábá-tfilinben a fejezetek tehát ebben a sorrendben találhatók a szemben álló olvasó jobb keze felől: Vöhájá im sámoá, Smá Jiszráél, Vöhájá ki jöviáchá, Kádes li.

A különböző elrendezések lásd a mellékelt ábrát.

A Sulchán Áruch³³ csak Rási és Rábénu Tám véleményét idézi; „Általános szokás”-ként beszél Rási véleményéről, de hozzáteszi³⁴, hogy „Az Istenfélő ember igyekezzen mindkét véleménynek eleget tenni, és ezért készítsen magának két pár tfilint, és mindkettőt rakja… Az cselekedjen így, aki közismerten jámbor zsidó…”. A chászid közösségek szokása az, hogy az imát Rási-tfilinben mondják, majd az ima végén felteszik a Rábénu Tám-félét és elolvassák a tfilin négy fejezetét.