A „kiválasztott” zsidó nép mássága

Kiválasztottság küldetése

Nissan Dovid Dubov

„Minket választottál az összes nép közül” (Liturgia)[1]. A zsidókat szokás „választott népként” emlegetni. Sok zsidóban merül fel a kérdés: „Miféle feladatra lettünk mi kiválasztva?”

A válasz erre a kérdésre abban a Tóra-szakaszban rejlik, amelyben az Örökkévaló Mózeshez szól, közvetlenül a Sinai-hegyi kinyilatkoztatás után[2]: „És Mózes fölment az Istenhez, és szólította őt az Örökkévaló a hegyről, mondván: »Ekként szólj Jákób házához, és hirdesd Izrael fiainak: Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, és hogy felemeltelek benneteket sasszárnyakon, és elhoztalak benneteket magamhoz. Most tehát, ha hallgatva hallgattok hangomra, és megtartjátok szövetségemet, akkor értékes kincs lesztek számomra az összes népek közül, mert enyém az egész föld. És ti lesztek számomra papok birodalma és megszentelt nép! Ezek azok a szavak, amelyeket el kell mondanod Izrael fiainak!«”

Ezekben a szavakban rejlik az oka annak, hogy az Örökkévaló „kiválasztotta” a zsidókat, azazhogy „papok birodalma és megszentelt nép” legyen.

Azok a „papok”, akikről itt szó van, nem a kohaniták, nem Áron főpap leszármazottai, hiszen ebben az értelemben nem pap minden zsidó, ez nyilvánvaló. Az utalás itt a papi funkciókra vonatkozik inkább.

A pap feladata, hogy az Örökkévalót „lehozza” a néphez, és hogy a népet fölemelje az Örökkévaló közelébe. A zsidók célja, hogy az Örökkévalót „lehozzák” a világba, és a világot közelebb vigyék az Örökkévalóhoz.

A külvilággal való közlekedésünk során mindannyiunknak – férfiaknak és nőknek is – be kell töltenünk papi feladatokat. A „papok birodalma” és a „szent nép” egymás mellé állítása azt jelzi, hogy szentnek és a Tóra és parancsolatai iránt elkötelezettnek lenni a magánéletünkben, ezzel lehetünk sikeres követei a külvilágban. A külvilágra gyakorolt hatásunk lényegi összeköttetésben áll a Tóra és a parancsolatok iránti elkötelezettségünkkel.

A „papi funkciókról” mondja Jesájá próféta, hogy az „fény a nemzeteknek”[3].

Akárhol élnek zsidók, a diaszpórában vagy Izrael földjén, legyen az akár egyetlen zsidó a föld legeldugottabb sarkában, kötelessége emlékezni arra, hogy része és képviselője a zsidó népnek, s ennélfogva feladata van. Ha élnek is zsidók a gálutban (száműzetésben), csak a testük van száműzetésben, a zsidó lélek sosem kerül száműzetésbe, mentes minden külsődleges alávetettségtől. Tehát ha a száműzetésben élnek is, a zsidóknak nem szabad megfeledkezniük feladatukról, sem pedig lebecsülniük képességeiket, bármennyire korlátozottak legyenek is a földi eszközeik éppen.

Mindenkinek ahhoz mérten vannak kötelességei, milyen pozíciót foglal el az életben. Aki prominens szerepet tölt be a társadalomban, különösen ha lehetősége van másokra befolyást gyakorolni, például a fiatalokra, annak több a kötelessége. Az ilyen embernek értékelnie kell a kiváltságot és felelősséget, amit az isteni gondviselés juttatott neki, hogy terjessze a Tóra világosságát, és hadakozzon a sötétség ellen, akárhol és akármilyen formában üsse is fel a fejét.

Senki se gondolja: „Ki vagyok én, mi vagyok én, hogy ilyen riasztó hatalmam van?” Mert láttuk – nagy fájdalmunkra –, mire képes a csekélyke méretű anyag is, ha az atomenergia által elszabadított pusztításra gondolunk. Ha ilyen erő tud rejleni kevéske anyagban a pusztításra – a teremtés és annak céljai megtagadására –, mennyivel nagyobb teremtő erő bízatott az emberre, hogy harmóniában munkálkodjon az isteni céllal? Az ember különleges képességekkel ruháztatik fel, különleges alkalma adatik az isteni gondviseléstől, hogy elérje a célt, amire teremtetett, annak a világnak a valóságba hozatalát, amelyben „…értse meg minden teremtmény, hogy Te teremtetted; hadd mondja mind, akiben lehelet van: »az Örökkévaló, Izrael Istene az Úr, és uralma mindenre kiterjed«” (Újévi liturgia)[4].

 

Nem erővel és hatalommal, hanem lélekkel

A zsidó nép kapta ezt a parancsot: „Nem hatalommal, sem nem erővel, hanem az én szellememmel, mondja az Örökkévaló”[5]. A zsidó nép és a zsidó közösségek számára (sőt annak minden tagja számára) különleges isteni képességek adattak, hogy feladatukat a legteljesebben kivitelezni képesek legyenek. Mert ami a zsidókat illeti, fizikai erejük és hatalmuk összekapcsolódik, illetve alárendelődik spirituális erejükkel, ami pedig korlátlan.

Történeti példa erre Salamon király idejéből, mikor a zsidó nép tökéletessége teljében magasodott ki a népek közül. Bölcseink erről az állapotról mondják, hogy az olyan volt, mint „a hold az ő teljében”, mert – amint az közismert – a zsidó népet a holdhoz hasonlítják, és az időket a zsidóság a hold(hónapok) rendje szerint „ismeri fel”. Ennek az egyik magyarázata az, hogy miképpen a hold látható alakja periodikus változásokon megy át, a zsidó nép is változásokon esik át, ami az Örökkévaló világossága visszasugárzásának mértékét illeti, Őróla van ugyanis megírva: „Mert nap és pajzs az Örökkévaló, az Isten.”

Ez a tökéletesség Salamon király idejében (dacára annak, hogy a zsidóság számszerűen és földi szempontból „kisebb volt minden népnél”) kifejezést nyer abban a sajátos viszonyban, melyben a zsidó nép volt akkoriban minden más néppel. Salamon király bölcsességének híre erős vágyat ébresztett a királyok és vezetők szívében, hogy eljöjjenek, és lássák magaviseletét, és tanuljanak bölcsességéből – abból a bölcsességből, amiért imádkozott, és amit az Örökkévalótól kapott, s amit így átjárt az isteniség.

És mikor eljöttek és látták, hogyan él a nép az ő vezetése alatt, földi élete is milyen, „biztonságban lakozik mindenki a maga szőleje és fügefái alatt”, azon a földön, ahol „az Örökkévaló, a mi Istenünk szemei nyugosznak, az esztendő kezdetétől annak végéig”. Ez hozott békét a zsidók és a körülöttük élő népek közt.

Nyilvánvaló tehát, hogy amikor a zsidók a Tóra szerint élnek, azzal eljön az igazi békesség, és vezérlő világosságul lehetnek a föld népeinek – „népek jönnek világosságodhoz” – a Tóra és a parancsolatok világosságához.

A zsidóság feladata nem korlátozódik azokra az időkre, amikor „telihold” van, hanem a száműzetésre is érvényes, mikor „szétszórattak és elosztattak a népek között”.

Mert még ott is egy nép ők, melynek törvényei eltérnek a többi nép törvényétől, s ezt felismeri a világ minden népe.

[1] Sámuel imája – Zsidó imakönyv, Chábád Lubavics Egyesület, Budapest 1996, 344. oldal.

[2] 2Mózes 19:3–6.

[3] Jesájá 42:6., 49:6., 60:3.

[4] Izrael fohásza – A zsidó újév imarendje, Chábád Lubavics Egyesület, Budapest 1997, 124. oldal.

[5] Zchárjá 4:6.

Megszakítás