Ki gondolná, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyik községe, Bodrogkeresztúr a haszid zsidó élet egyik központja?
Az elmúlt napokban újra Bodrogkeresztúr, helyesebben az ottani ingatlanpiac került a figyelem előterébe. Ennek gazdasági és politikai okaihoz nem akarunk hozzászólni, viszont az orthodox zsidó szempontot szívesen leírjuk. Reb Sájele, az 1925-ben elhunyt keresztúri csodarabbi vonzza a haszidokat a világ minden tájáról, de elsősorban az Egyesült Államokból és Izraelből a Tokaj-Hegyaljára.
Bodrogkereszúr ingatlanárainak oka a csodarabbi
A jelenségről, hogy Magyarország egyik legszegényebb térségében, hogyan értékelődtek fel a házak, már mi is írtunk korábban.
A zsidó múltban és a jelenben jártasabbak sejthetik a térségben korábban elképzelhetetlen ingatlanárak okát.
Az eladók számára csodával határos ingatlanárak oka maga az egykori bodrogkeresztúri csodarabbi, reb Steiner Sájele (1851–1925).
Egy eltűnt világ mindennapjai
A második világháború előtt a vármegyében és tágabb környékén éltek Magyarország legjámborabb zsidó közösségei. Tokaj-Hegyalja lankáin, de jóval azon túl is teljesen megszokott látvány volt a kaftános, pajeszes zsidók jelenléte.
A 20. század elején azonban, ha idegen zsidó érkezett a vidékre, szinte biztosra vehető volt, hogy útja Bodrogkeresztúron vezetett keresztül: reb Sájele háza és a vasútállomás között.
A rebbe, aki sosem lett gazdag
A hatalmas „forgalom” ellenére reb Sájele korántsem volt tehetős ember. Bár látogatóitól gyakran kapott akár nagyobb adományokat, a pénz szinte azonnal tovább is vándorolt: a népes háztartás fenntartására, illetve a rászorulók megsegítésére fordította.
Csak halála után derült ki, hogy több millió forintos adósságot hagyott maga után különböző pénzintézeteknél. A tartozást azonban nemigen lehetett volna behajtani, hacsak nem azon a több tízezer nyomorgón, akiken életében éppen ezekből a kölcsönökből segített.
Nem csak a zsidók rebéje volt
Mielőtt bárki azt hinné, hogy reb Sájele „működése” kizárólag a zsidó közösség számára volt áldás, ezt érdemes gyorsan megcáfolni.
Bár zarándokainak többsége valóban zsidó volt, hétről hétre keresztények is felkeresték. Halála után az arcképe szinte minden környékbeli ház falán ott függött. A hiedelem szerint ugyanis a fotó elűzte a rágcsálókat és más kártevőket.
Gazdasági értelemben is érezhető volt a hatása. A „rebbe vendégháza” biztos megélhetést jelentett fuvarosoknak, kereskedőknek, szállásadóknak. És majdnem száz évvel később is „ragyog” a neve: a településről való kitörés egyik lehetőségévé vált sokak számára, hogy házaikat az ingatlanpiaci értéküknél jóval magasabb áron adhassák el.
Bodrogkeresztúr „őslakosai”
Az elmúlt években több tucatnyi, talán lassan már majdnem száz épület cserélt gazdát. Ebben sokan az őslakosság eltűnését látják, ám ez kissé álságos kijelentés.
Sajnos az „őslakosok” eltűnése nem ismeretlen jelenség Bodrogkeresztúr történetében, de tragikus módon az ország legtöbb településén sem. 1944 késő tavaszán Bodrogkeresztúr lakosságának több mint ötöde tűnt el egyik pillanatról a másikra, amikor a zsidó lakosságot Auschwitzba deportálták.
Az 1941-es népszámlálás szerint a 2248 fős összlakosságból 455 fő (20,2%) volt izraelita vallású – többségüket a hírhedt koncentrációstáborban pusztították el.
Visszatérés a Bodrog partjára
Az 1944-es deportálások következtében mára gyakorlatilag eltűnt a vidékről az autentikus, vallását aktívan gyakorló zsidó közösség. Bodrogkeresztúron azonban, a rebbe egyik leszármazottjának kezdeményezésére egyre gyakrabban térnek vissza az egykori hívek túlélőinek unokái. A Bodrog-parti faluban, őseik házában gyakorolják újra az Isten-szolgálatot, mintegy hidat képezve múlt és jelen között.
Nosztalgia: milyen is volt Bodrogkeresztúr reb Sájele idejében?
A válasz meglepő lehet: nagyon hasonló a maihoz. Erről tanúskodik a Pesti Napló 1925-ös riportja, amely néhány hónappal reb Sájele hirtelen halála előtt készült (Losonczy Zoltán: A bodrogkeresztúri „csodarabbi” jobb életet és jobb erkölcsöket jósol).
A beszámoló szerint „egész kocsitábor állomásozott” a Fő utcai földszintes ház előtt, ahol Sáje Steiner élt. Jöttek-mentek a helyiek és az idegenek: kaftános ünneplőbe öltözött zarándokok, koldusruhás kérvényezők, asszonyok étellel letakart tálakkal.
A konyhából edénycsörömpölés és nehéz ételszag áradt, miközben mesteremberek érkeztek fűrésszel, szekercével, deszkával. „Itt mindig akad munka” – jegyezte meg a riporter, hiszen a rabbi házából a község számos lakója élt. A hátsó udvarban pedig ott állt a rebbe saját imaháza – külön a község zsinagógájától.
Az idézet többi részét ide kattintva olvashatják.
Borítókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.