Mordecháj hasonlóképpen központi szerepet játszotta történetben, miért nem hívják a megilát Mordecháj vagy Eszter és Mordecháj könyvének? A kérdésre Reuven Taragin rabbi válaszolt az Arutz7 hasábjain.
A vezetői tisztség definíciója, hogy egy ember magára vállalja mások segítését és támogatását egy közös cél elérése érdekében. Mordecháj és Eszter egyaránt vezetői szerepet töltött be a purimi történetben. A megila központi témája az, hogy hogyan teljesítik a szerepüket és hogyan alakul kettejük kapcsolata. És itt rejlik a feltett kérdésre adható válasz.
Mordecháj vezetői szerepe

A megila Mordechájt családfájával és családi történetével együtt mutatja be, és elmondja, hogy a zsidó nép vezetőivel együtt hurcolták el száműzetésbe Jeruzsálemből. Követve elődei útját, Mordecháj magára vállalta a susáni zsidók vezetését. Örökbe fogadta Esztert és megakadályozta az összeesküvőket abban, hogy megöljék a királyt. Később, hallván Hámán gonosz rendeletét, zsákruhát öltött a királyi udvarban és megparancsolta Eszternek, hogy a zsidó nép érdekében könyörögjön Áchásvérosnak. Eszter azonban habozik, Mordecháj pedig élesen megszidja őt, hangsúlyozva a felelősséget, ami pozíciójával együtt népéért rá hárul. Sőt, még ennél is tovább megy: hozzáteszi, hogy nemcsak népe, hanem saját sorsa is egy hajszálon függ. Ha Eszter nem cselekszik, az Örökkévaló más utat talál a zsidók megmentésére, de akkor elveszik ő és egész családja is.
Mordecháj kezdettől fogva megfelel a vezető fent leírt definíciójának: magára vállalja mások segítését és támogatását egy közös cél elérése érdekében. Eszter azonban passzív. Míg más lányok kapva kaptak a lehetőségen, hogy megmérettessenek a királyné szerepéért, Esztert elviszik a palotába, majd elviszik Áchásvéroshoz. Döntései – például hogy ne fedje fel zsidó identitását – Mordecháj parancsát követik, nem saját elhatározásából cselekszik.
Ha ez így van: miért nem Mordechájról nevezték el a könyvet?
Eszter magához veszi a gyeplőt
A válasz Eszter válaszában rejlik.
Nemcsak cselekszik, hanem magához veszi a kezdeményezést. Mordecháj szidására nem az ő útmutatásának követésével, hanem saját tervével felel. Ahelyett, hogy Áchásvéroshoz menne, könyörögni a népéért, bölcsen lakomára invitálja őt és Hámánt. A folyamatba bevonta az egész zsidó népet, és Mordechájt nevezte ki felelőssé értük, hogy inspirálja őket. Azzal, hogy Mordechájt utasította, hogy gyűjtse össze a susáni zsidókat, hogy közösen böjtöljenek és imádkozzanak három napon át, mielőtt megpróbál bemenni Áchásvéroshoz, mindannyiunkat arra emlékeztet, hogy a zsidók megmenekülése nem az egyén hősi tetteiben rejlik, hanem abban a képességében, hogy inspiráljon másokat a küldetéshez való csatlakozásra. Ahogy Mózesnek szüksége volt a zsidó népre, hogy kimutassák: hisznek Istenben és abban, hogy kiszabadítja őket, Eszternek is szüksége volt a zsidókra, hogy böjttel és imával támogassák és segítsék őt.
Eszter a válaszában a passzív-irányított szerepből kilépve kezdeményező-irányítói szerepbe kerül. Mordecháj ettől fogva nem az egyetlen vezető. Eszter szintén „magára vállalja mások segítését és támogatását egy közös cél elérése érdekében”, sőt, megfordulnak a szerepek: ettől fogva ő osztja az utasításokat és Mordecháj engedelmeskedik.
Ettől a pillanattól fogva Eszter a megila központi alakja, Mordecháj pedig háttérszereplővé válik. A megila legfontosabb fejezeteiben, amikor a fordulat („venááfoch hu”) történik, Eszter játssza a vezető szerepet. Csak azt követően hozza vissza Mordechájt a képbe, hogy Hámánt felakasztják.
Vagyis a történetet Mordecháj írta le, ám a történet maga Eszter vezető szerepét és hősiességét húzza alá. Kezdetben ugyan Mordecháj volt a vezető, ám végül Eszter volt az, akinek zseniális terve megvalósult, és ő vállalta a legfontosabb szerepet is. Éppen ezért viseli a megila is az ő nevét: megilát Eszter – Eszter könyve.
Tanulságok vezetők számára
A megilában szereplő vezetőktől fontos dolgokat tanulhatunk. Mordecháj azt a vezetőt testesíti meg, aki képes felismerni az adott helyzet jelentőségét, végiggondolja a szükséges lépéseket és biztosítja, hogy mások is kivegyék a részüket a megvalósításból.
Eszter arra tanít, hogy azoknak is alaposan végig kell gondolnia a megfelelő válaszlépéseket, akik kezdetben csupán mások után mentek, és szükség esetén változtatnia kell a dolgok menetén, a saját kezébe véve a gyeplőt.