Mi foglalkoztatta a száz évvel ezelőtt élő magyar zsidókat? Mik gyötörték őket és miben reménykedtek hanuka ünnepén? Megtudhatjuk Hevesi Simon (szül.: Handler, 1868–1943) Dohány utcai rabbi, teológus Mécseket gyujtunk című ünnepi értekezéséből.
Bár ekkorra már az első világháború három éve véget ért, a harctereken elesett hősök után érzett veszteségek ugyanúgy fájó hiányként árnyékolták be a legtöbb zsidó család életét. A világháborús hősök elvesztése miatti szomorúságot csak fokozták a vörös, majd a fehérterror kegyetlenkedései.
„Összeforrnak-e a sebek, avagy jobban szétszakadnak, tátongóbb lesz-e a mélység népek és nemzetek, emberek és emberek között?” – tette fel a költői kérdést Hevesi rabbi.
A rabbi csupán egy megoldást látott, akárhogy folytatódjon az élet, mindig csak dolgozni és dolgozni kell, nem mellesleg pedig erkölcsileg megerősödni, hiszen a sok fájdalom és a különböző politikai áramlatok sokak vallásos lelkületét ingatták meg.
„Nekünk magyar zsidóknak folytatnunk kell megkezdett munkánkat, vallási kultúránk fejlesztése és emelése körül. A vallási Idea kultusza a mi legszentebb föladatunk. Az elmúlt idők rémes világításában látjuk csak tisztán ennek a programnak rengeteg tartalmát és határtalan fontosságát. Megmondta már a biblia, Mózes tanítónk hatalmas szava, hogy a Tóra a mi lételemünk; megmondta Akiba rabbi, hogy az üldözött hal, mikor szárazra menekül, lételemét hagyja el, Izraelnek pedig éltető eleme a Tóra, amíg abban eszmél: abban él és élete örök.”
A vallásosság megerősödése mellett pedig nem kisebb célja volt a hazai zsidóknak, hogy a hanukai fényekből erőt nyerve ne engedjék az ifjúságot a numerus clausus miatt a középkori sötétségbe taszítani, hanem minden eszközt bevessenek azért, hogy minél többen tanulhassanak újból.
Hevesi rabbi – a többek között a kezdeményezésére 1910-ben megalakult – Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) minél szélesebb körű támogatására is biztatta a zsidó polgárokat, hogy a kultúra minél szélesebb körben világíthasson, akár csak a hanukai menóra lágocskái. Hiszen, ahogy logikusan érvelt, minél műveltebb valaki, annál többet sajátíthat el a Tóra bölcsességéből is:
„Mert a vallási Idea kultusza, a tanítás csak akkor ér valamit, ha igazán kultúra, ha kulturális magaslaton áll, a művelt kultúrember színvonalán, sőt annak is fölötte, olyan magaslaton, hogy a művelt kultúrembert tanítani hivatott és fölemelni alkalmas legyen. Mennél nagyobb bölcseleti, tudományos és kulturális felkészültséggel lép valaki a zsidóság szent irodalmához és a Vallási Ideához, annál többet fog abban találni, annál többet fog abból meríteni, annál többet fog abból a szomjazó lelkeknek adhatni, annál eredményesebben fogja a zsidóság szentséges és csodamély ősi kultúráját föltárni, mai kultúráját építeni és a Vallási Idea kultuszát szolgálni.”
Hevesi rabbi száz évvel ezelőtti szavai manapság is érvényesek. Hála az Örökkévalónak ma meglehetős biztonságban és békében élhetünk, s így jelenleg, a vallásos fejlődésünkre legnagyobb árnyékot csakis a saját magunk szabta korlátok vethetik. Bontsuk hát le saját gátjainkat, s kezdjük el szellemünk és lelkünk táplálását, hogy képesek legyünk olyan olajat tölteni a hanukai gyertyatartónk edénykéibe, hogy azok fellobbantásával a Tóra bölcsessége és az abból fakadó műveltség sugározhasson, ne csak az ünnep nyolc napján, de az egész évre elegendő fénnyel. Emellett pedig gondoskodjunk az olaj forrásának pótlásáról is, ültessünk olajfákat, vagyis neveljük gyermekeinket a Tóra útjai szerint, hogy a fényesség sose veszhessen ki a világból!
Illusztráció: Cottonbro/Pexels