Jekutiel Jehuda Halberstam, a cánz-klausenburgi (kolozsvári) rebbe kiemelkedő tudású bölcs és csodálatos ember volt. A holokauszt során elveszítette feleségét, 11 gyermekét és szinte az egész közösségét, túlélt jó néhány koncentrációs tábort és halálmenetet. Szinte felbecsülhetetlenül erős hite és céltudatossága, mérhetetlen elkötelezettsége és szent eltökéltsége segítségével a holokauszt után újjáépítette közösségét, részben az izraeli Netánjában, ahol külön városnegyedet hozott létre Kiriját Cánz néven, részben pedig az amerikai New Jersey-ben.

Filozófiájának egyik alapvető eleme az öröm: hitte és tanította, hogy az embernek minden körülmények között örülnie kell, mivel a valódi öröm abból származik, hogy az ember tudja, minden Istentől ered.

Ebből a mély meggyőződésből táplálkozott akkor, amikor nem sokkal a felszabadulás előtt maceszt sütött néhány társával a lágerben.

Hogyan sütött maceszt a klausenburgi rebbe a lágerban?

A becsempészett búzából 20 kis maceszt tudtak titokban készíteni peszáchra. Jáákov Friedman, Mose Goldstein és Jekutiél Halberstam rabbi, a klausenburgi rebbe nem sokkal a felszabadulás előtt maceszt sütött a lágerben. A lehetőséget az adta, hogy a szövetségesek lebombázták a mühldorfi vasúti komplexumot, és a németek a közeli táborokba zárt rabok közül küldtek ki egy csapatot a helyreállítási munkálatokat … Olvass tovább

Amikor a felszabadulást követően egy amerikai katonával találkozott a föhrenwaldi hontalanok táborában, akkor a katona megkérdezte a rebbétől, hogy vajon a tanítványainak, akik vele ülnek és tanulnak, mindenük megvan-e. Ő így felelt: „Arra tanítom őket, hogy ne legyen szükségük semmire, így természetes módon mindennel rendelkeznek, amire szükségük van.”

Néhány évvel később, purim napján Halberstam rabbi azt mondta az egyik legnagyszerűbb tanítványának:

„Most bizonyosan boldog vagy, hiszen rengeteg Tórát tanultál… én azonban egyszerűen azért vagyok boldog, mert zsidó vagyok. Örömmel tölt el, hogy apám és anyám is zsidók voltak, és így én is zsidónak születtem…”

A mai nap, az első ádár hó 14. napja purim kátán. Nem olvassuk fel Eszter könyvét és nem kell ételcsomagokat küldenünk senkinek, mégis azt mondják a bölcseink, hogy jó, ha ünnepélyesebb és örömtelibb a napunk, mint más napok.

Purim kátán: kis purim, nagy öröm

Ádár legjelentősebb ünnepe purim, az első ádárban purim kátán (kis purim) néven a naptár kiemelt napja.

Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi kiemelte a nap furcsaságát: semmiféle micva nem kapcsolódik purim kátánhoz és azon kívül, hogy saját neve van, semmiben nem különbözik más hétköznapoktól, mégis a folyamatos öröm állapotában kell lennünk. Ezzel lehetőséget kapunk arra, hogy a rohanó hétköznapokban egy picit megálljunk és örömmel tekintsünk saját zsidóságunkra.

Isten mindig és minden körülmények között velünk van. Aki képes ezt tudatosítani magában, mindig biztonságban érzi magát, bármi történik is, és soha nincs egyedül, így képessé válik a valódi öröm megélésére.

Purim kátán tehát ajándék, innentől fogva egy teljes hónap áll rendelkezésünkre, hogy egyre inkább képessé váljunk arra, hogy örüljünk a hétköznapoknak.

Honnan tudjuk, hogy az öröm fellelése magában a zsidó létben a purim és ezzel együtt purim kátán egyik üzenete? – tette fel a kérdést a klausenburgi rebbe és rögtön válaszolt is. Azt mondjuk purimkor: „báruch Mordecháj hájehudi” – áldott a zsidó Mordecháj. Nem azt mondjuk, hogy bölcs, hogy tudós vagy hogy fejedelem. Egyszerűen annyit mondunk: hájehudi – a zsidó. Ez a legnagyszerűbb és legfontosabb cím.

Magát a zsidó létet ünnepeljük – purimkor, purim kátánkor és az év minden más napján is.

Nyitókép: Chabad.org

Megszakítás