A fél évszázada még önálló Rákospalota egykor aktív zsidó életnek adott otthont. Zsidó intézményrendszer óvodától az aggok házáig. A helyi közösség élete összefonódott a Duschinszky rabbikéval, akiknek iránymutatása a zsinagóga épületére is hatással volt. Az épületek még állnak, de közösség már nincs – az ő történetük következik. 

Rákospalota elsõ zsidói

Rákospalota ma a főváros XV. kerületének része, azonban 1950-ig önálló városi státusszal rendelkezett és egyébként a pestiek kedvelt nyaralóhelye volt. Külön városként az ott élő zsidóknak is megvan a saját története, mely relatíve későn kezdődött, ugyanis egészen a 19. század első feléig nem éltek ott zsidók.

Tudomásunk van arról, hogy 1836-ban a Kránicz fivérek posztógyárat alapítottak, ám arról nincs infor­má­ció, hogy ők itt is éltek volna. Nép­számlálási adatok szerint 1857-ben 38, 1869-ben 82, 1880-ban pedig 123 fő volt a helyi zsidó lakosok szá­ma, az 1930-as évek elején viszont már meghaladta a 2600 főt, egyes for­rások szerint pedig a 3000 főt is.

Az első zsidó családok – a város ré­gebbi lakóihoz hasonlóan – az Ófaluban telepedtek le a Szilas-patak mellett. Ezen a környéken volt az első imaház (Kossuth utca) is, és kezdetben a rabbinak is itt béreltek házat (Kertköz utca). Később a rabbi és családja átköltözött az Újfaluba, lakásukon alakítva ki a rabbihivatalt (Magyar utca 14.) is, így pár évtized múltán a többi zsidó intézmény is arrafelé rakta át székhelyét.

Önállósulás és rabbiválasztás

A gyarapodó közösség eleinte az újpesti anyahitközség „fiókjaként” működött, de az ottani, egyre erősödő neológ szemléletmód visszatetszést keltett a palotai hívekben, ezért Schwartz Jakab (?-1930) elnök az önállósulás mellett döntött egy 1898. február 27-én megtartott közgyűlésen. Megalakult a Rákospalotai Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség. Ugyanekkor elhatározták azt is, hogy saját rabbit választanak, próbaszónoklatra pedig nem a pesti Rabbiszemináriumból, hanem a pozsonyi jesivából hívnak jelölteket.

Hivatalosan március 16-án hirdettek pályázatot, melyben 1000 korona évi fizetést és lakást kínáltak a rabbijelölteknek. Április 17-én az elnök a három jelölt próbaszónoklata után indítványozta, hogy Katz nyitrai és Meisner budapesti jelölteket ejtsék és – az ekkori Hőgyészen élő – Duschinszkyt támogassák. A döntés ellenére április 24-én rendkívüli közgyűlést kellett tartani, mert az alapszabály értelmében két jelölt közül kellett választani: ekkor a hitközség nevében az 54 megjelent választó egyhangúlag Duschinszky mellett tette le voksát, aki később délután külön villamoskocsin érkezett Pestről, és fél négykor már meg is tartotta székfoglaló beszédét.

Duschinszky főrabbi családja körében 1905-ben

Székfoglalótól a jubileumig

„Hevesebben dobog a szívem ama gondolattól, hogy én, ki alig léptem a férfikorba, mint Izrael egy őre, a vallás szent szövétnekét, a tudomány világító fáklyáját fennen lobogtassam, lelkesítő szózattal hirdetve: Jákob háza, jertek, haladjunk az isteni világosság dicső útján. Félve félek a tudattól, hogy én legyek az, ki mint a hitközség vezetője, ama szent célokat képviseljem, melyek előbbre viszik a hitközség jólétét, és közelebb juttatják boldogságának révpartjaihoz.” – A hitközség hajóját Duschinszky rabbi az ezt követő 41 évben dicső módon kormányozta keresztül a történelem viharos éveiben is.

Rabbiságának 40. jubileumakor, a korszak nehézségei miatt nem akart külön ünnepséget. Végül még­iscsak tartottak egy összejöve­telt, melybe a rabbi csak úgy egyezett bele, hogy iktatásának évfordulója „a hitben való tömörülésnek szentelt nap” lesz. Beszédét a fokozódó antiszemitizmus okozta aggodalom szomorúsága

szőtte át, mondandója emellett lelkesítő volt, a közösség és a micvák ere­jére hívta fel a figyelmet: „Mert a jám­bor, hithű zsidó életmódot csak az összetartás teszi lehetővé. Az egyes ember – bármennyire lelkiisme­retes is – csak testvéreivel együtt gyakorolhatja a Tóra parancsolatait.”

Rabbicsalád széles spektrumon

Duschinszky Mihály (Michael Jichak, 1871-1939 / 5699. támuz 22.) Námesztón (Námestovo, Szlovákia) született pedigrés családban. Apja Duschinszky Bernát (Dov Beer, 1838-1922) az ottani, illetve környe­ző falvak rabbija volt, anyja a bu­da­-

pesti orthodox főrabbi, Reich Jáá­kov Koppel (1838-1929) húga, Reich Katalin (Rivka Hajele, 1850-1919).

Másodunokaöccse volt Joszef Cvi Dushinsky (1867-1948) huszti, később jeruzsálemi főrabbinak. Déd­apjuk Michael Squarenina Nadas (1774-1870) héber betűszedő, Pozsonynádas (Trstín, Szlovákia) első rabbijának a fia volt.

A híres Dushinsky rabbi köré jeruzsálemi évei alatt kezdett el szerveződni népesebb tömeg, míg végül egy külön haszid csoporttá nem alakultak. Eltérően más haszid csoportoktól a rebbe itt nem haszid háttérből érkezett, hanem Sévet Szofér (Scheiber Szimcha Bunim, 1842-1906) közvetlen köréből – többek között ezért is keverednek a csoporton belül az askenáz és szefárd szokások a mai napig.

Az első Dushinsky rebbe halálát követően a jeruzsálemi önkormányzat megtisztelésképpen egy utcát akart elnevezni róla, ám a rabbi fia, egyben a második rebbe, Jisroel Mose Dushinsky (1921-2003) megtiltotta ezt a fajta tisztelgést arra hivatkozva, hogy ha esetleg sábeszkor végighajtana egy autó azon az utcán, akkor apja lelkének az iszonyú fájdalmat okozna. A hivatal ezt tudomásul vette, de nem tágított a tisztelgés mellől, és végül arra a konszenzusra jutottak, hogy egy lépcsősort neveznek el a város rabbijáról. A lépcsősor (Ma’alot Dushinsky) Je­ruzsálem orthodox negyedében, a Szan­hedriában található.

Ma a nagyapjával azonos nevű egyik unoka – mint a harmadik Du­shinsky rebbe – vezeti a közösséget. Jeruzsálem mellett nagyobb számú követő él még Bét Semesben, ahová a jelenlegi rebbe egyik öccsét, Mordechaj Jehuda Dushin­skyt nevezte ki. A közösségnek élnek még jelentősebb számú haszidjai Londonban és New Yorkban is, akik saját zsinagógákban imádkoznak.

Duschinszky Mihály unokabáty­jához hasonlóan szintén a pozsonyi jesivában tanult, és Sevet Szofer egyik kedvenc tanítványa volt. A szigorú vallási tanulmányok mellett ő az európai kulturális értékeket is magába szívta, a német nyelv mellett megtanult angolul és franciául is. Házasságot Goitein Leával (1876-1966) kötött, ki a neves hőgyészi rabbicsaládból származott; frigyükből hat gyermek született.

Duschinszky fiatal korában, mind­össze 27 évesen került a Rákospalotai Hitközség élére. A megyében egyedüli rabbiként sikerült elérnie, hogy egész Pest környékén a palotai maradt az egyetlen olyan hitközség, mely nem szakadt szét, sőt, hogy az intézmények orthodox szellemben működtek. Sikeréhez nagyban hozzájárult személyének varázsa és nyitottsága a világra, hogy mindenkihez volt mondaivalója, ami egy heterogén közösségben fontos erény. Legkisebb leánya, Ráchel (férjezett nevén Áhároni, 1911-2002) például földrajzot tanult a pesti egyetemen. – Egy or­tho­dox rabbi lánya az egyetemen (!), kirívó eset volt ez még a korabeli nyugati vallásos világban is, pláne Magyarországon. Életmódjával a modern orthodox irányzat előfutára lett Magyarországon.

Duschinszky főrabbi és vitézségi érdemrenddel kitüntetett fia 1907-ben

Duschinszky-féle zsinagógaépítési irányelvek

Duschinszky, bár megteremtette az orthodox egységet, nem volt könnyű helyzetben a tórai értékek fenntartása tekintetében, mert sok asszimilálódott zsidó volt Palotán. Példás pedagógiával mégis sikerült közösségét a Tóra útján tartania vagy éppen visszavezetni őket: a vallási elemeket hangsúlyozta és nem uszított a neológia ellen, de emellett véleményét sem rejtette el.

Egy század eleji szukkoti beszédében érzékletesen fejezte ki a korszak zsinagógaépítéseivel kapcsolatos negatív tendenciákat:

„Az emberek sok házban akarnak Istennek emléket állítani, csakhogy, míg azelőtt minden zsidó ház egy szentély volt, melyben az isteni eszmék hajlékot találtak, melyben a szeretet és jótékonyság művei állandóan nemesítették az ember szívét, addig most sok Istennek szentelt templom van, melyekben csak az emberi gyarlóság nyilatkozik meg. A zsidó imaházakban mindig a bensőséges ájtatosság, a könyörgés és fohász hangja hallatszott […] Az újkor templomaiban azonban hideg formaságokat, holt, merev imákat ho­nosítottak meg idegen nyelveken. Az ember szavát, a szív és a lélek egyszerű, de bensőséges szózatát orgonazúgással némítják el.”

Az irányelvek tehát egyértelműek voltak a gondolatban már egy ideje dédelgetett új zsinagógával kapcsolatban. A századfordulón több pót­imaházat kellett létesíteni (Bocskai utca 56. és 118.) a szűkös és egyre kevésbé frekventált helyen álló régi zsinagóga (Kajár utca 8.) miatt. Az építkezést még a község vezetése is felkarolta: 1904-ben egy kisebb, majd 1910-ben egy nagyobb telket adományoztak a hitközségnek.

Rögös út a megvalósításig

A templomalapba a nyaranta itt üdülők is bőven adakoztak, ám sajnos a munkálatok megkezdését a világháború másfél évtizeddel odázta el: a tőke nagy része a hadikölcsönnel együtt úszott el, ráadásul nyaralók sem jöttek többet Palotára, mert a háborúban kivágták az árnyas ligeteket, és nem volt többet hol hűsölni…

A húszas évek közepén Feith Gábor (1863-1939) építési vállalkozó, egyben a hitközség díszelnöke, a palotai Vigadó (1912) – 1923-tól városháza – kigondolója a tettek mezejére lépett és megkérte fiát, Feith Mihály (1892-1975) építészmérnököt, hogy ingyen tervezze meg a hitközség monumentális új templomát (Régi Fóti út 77.). A Feith-család pedig nemcsak a lendületet adta, de saját üzletüket elhanyagolva az építési költségek megteremtéséről is gondoskodtak.

A zsinagógaépítés támogatása céljából a hitközség kiadott egy kis imakönyvet, egyben naptárt, melyben már szerepelt a készülő zsinagóga sematikus rajza is. A kiadványt Eph­raim Moses Lilien (1874-1925) – az első cionista művészként is emlegetett – szecessziós rajzai díszítik.

Az 1927-ben elkészült zsinagóga hátsó udvarán rituális fürdőt is emeltek, így az asszonyoknak többé már nem kellett az újpesti vagy a pesti mikvéhez utazniuk.

Figyelemreméltó városrendezési megoldás, mely a békés együttélés bizonyítéka, hogy az új zsinagógától néhány méterre két másik felekezet temploma is található: a reformátusé (1928), melynek kivitelezője szintén Feith Mihály volt és az evangélikusé (1941). Viszont arról sem feledkezhetünk meg, hogy ugyanekkor a régi zsinagógával szembeni Milisits-féle vendéglő egy szélsőjobboldai szervezet kedvelt gyülekezőhelye volt…

Esküvő a zsinagóga udvarán 1937-ben. A hüpe alatt cilinderben Duschinszky rabbi

Részvétel az elsõ világháborúban

Az első nagy háborúból nemcsak a hitközség fiatal férfiúi vették ki részüket, hanem Duschinszky rabbi is bevonult, mint tábori lelkész. Ha tudott, akkor életet is mentett.

Szolgálatához kötődik a következő történet, miszerint egy statáriális bíróság halálra ítélt egy zsidó katonát, a kivégzés napja pedig pont sávuot első reggelére esett. Az ítéletet a rabbi fellebbezte, így azt az ítélőszék elhalasztotta, de amikor az ünnep kimenetele után végre akarták hajtani a halálbüntetést, akkor Duschinszky újra megjelent a bíró előtt, és most azzal érvelt, hogy mivel a kivégzés nem történt meg huszonnégy órán belül, az esetet újra kell tárgyalni egy rendes bíróságon. A katona végül megmenekült.

A rákospalotai hitközségnek 21 hősi halottja lett a csatatéren.

Iskolaépítés helyett a cionista szervezetek felkarolása

A zsidó iskolát 1890-ben nyitották meg a régi zsinagóga mellett. Akkor a hat osztályos iskolában már az első években 50 gyermek tanult és ez a létszám egészen az 1910-es évekig növekedett, majd csökkenésnek indult. Nem mintha nem lett volna elég tanuló: gyerekek voltak, csak az iskolától messzebb, az Újfalu részen laktak, ők szívesebben jártak a közeli községi iskolába, mint a messzi felekezetibe. Az Ófalunak nemcsak házai, de ottlakói is elöregedtek…

1931-ben, pár évvel az után, hogy az Újfaluban felépült az új zsinagóga, pályázatot írtak ki egy új oktatási intézmény felállítására a zsinagóga telkén, mely újra vonzó opciót jelenthetett volna az környéken élő zsidó családoknak.

A lelkes fogadtatást végül nem követte megvalósítás: Hitler hatalomra jutása után a hitközség tagjai inkább a cionista szervezetek fenntartására jótékonykodtak. A rabbi egyik fia ki is vándorolt a Szentföldre, ahová 1934-ben Duschinszky is ellátogatott, majd látva az ottani vallásos életet, ő is pártolója lett az cionista eszméknek. 

Aggok háza „nõknek, férfiaknak és házaspároknak”

Az 1890-ben felállított Rákospalotai Hevra Kadisa sok éves előkészítő munka után 1931. szeptember 8-án ünnepélyes keretek között nyitotta meg az Aggok házát (Bethlen Gábor utca 58.), melyben a legmodernebb igényeket kielégítve minden szoba vezetékes vízzel és villannyal volt felszerelve. A korszerű intézetben a teljes pihenést levegős szobák, a tágas kert és a terebélyes fák árnyéka biztosította.

A bentlakóknak diétás koszt járt, mely a legszigorúbb kósersági szabályokat betartva volt elkészítve, a minőség biztosítékát Duschinszky főrabbi neve fémjelezte. Az otthonban önálló zsinagóga is működött. Az otthont Fried Sándor (1880-1943) gyógyszerész és Mandl Henrik (?-1944) orvos vezette lelkiismeretesen a történelem legnehezebb óráiban is.

Duschinszky egészsége, halála

A rabbi nem ismerte a könnyű mun­ka fogalmát, csak a megfeszített robotot. Éjt nappallá téve dolgozott szeretett közösségéért, ami sokszor az egészsége rovására ment. 1922-ben, édesapja temetésekor, amikor az első hó leesett, meghűlt. Tüdőgyulladást kapott, magas lázzal esett az ágynak, aggódó közössége ekkor változtatta meg a nevét és adta hozzá a Jichak nevet, hogy óvó pásztoruk felgyógyuljon. A sok zsoltár pedig nem a semmiben oldódott fel: két hét múlva felgyógyult a rabbi, és még hosszú évekig dolgozott a közösségéért.

A főrabbi végül rövid betegeskedés után tért meg Teremtőjéhez egy forró nyári napon. A temetést a hagyományoknak megfelelően gyor­san megtartották, ennek el­lenére búcsúztatásán majd’ ezer em­ber, közöttük olyan rabbielőke­lő­ség jelent meg, mint Sussmann Mor­dechaj (Viktor; 1867-1942) bu­dapesti, Singer Leó (1877-1944) vár­palotai és Silberstein Dávid Jehuda (1885-1944) váci orthodox főrabbi.

Az új rabbi és a vészkorszak

1939 ősz végén Londonból hívták haza Duschinszky rabbi legkisebbik fiát, Jenőt (Jerachmiel Jakov; 1916-1986) – korábbi pestújhelyi rabbit –, akit december 24-én palotai főrabbinak választottak. A fiatal rabbi az apja által kijelölt utat folytatta, de sajnos munkája nagy részét a vészkorszak megpróbáltatásainak enyhítése tette ki.

Különös tekintettel ügyelt a kó­ser­ság betartatására: ő intézte el pél-

­dául, hogy az Esztergomban ro­bo­to­ló – többek között rákospalo­tai – munkaszolgálatosok kóser kony­hát állíthassanak fel. A háborút követően alezredesi rangban őt nevezték ki tábori főrabbinak.

1944. július elején a rákospalotai gettót kiürítették, majd mások mellett az újpesti zsidókkal együtt először a budakalászi téglagyárba, onnan pedig Auschwitzba deportálták az embereket. A rákospalotai zsidók emléknapja támuz 19.

Újrakezdés a Holokauszt után

A zsinagógát és egyéb hitközségi épületeket – mint máshol, itt is – kifosztva találták a visszatérők. A munkaszolgálatból és a haláltáborból alig háromszázan érkeztek vissza. A rabbi a bori táborból tért vissza 1945 tavaszán, de hazafelé már gondja volt arra, hogy Romániából maceszt szerezzen a közelgő peszáchra.

A hitközséget egy magánházban (Bocskai utca 10.) szervezték újjá, a mindennapi imát a viszonylag jó állapotban maradt Aggok házában tartották. Elkezdték a nagyzsinagóga restaurálását, melynek költségeit az eladott régi zsinagóga és iskola árából finanszíroztak. Az 1948-as őszi nagyünnepektől kezdték újra használni az épületet.

A zsinagóga udvarán emlékművet állítottak, de a felvésett nevek sora közel sem lett teljes. Mintegy ezer lelket soroltak fel: feleannyit, mint ahányan elpusztultak, mert az ő emléküket már nem volt olyan, aki felidézhette volna.

A hitközség széthullásának évei

Duschinszky Jenő 1948-ban a dél-afrikai Fokvárosba költözött, ekkor helyét egyik bátyja, Duschinszky Ármin (Méir Cvi; 1900-1960) vette át, aki végül 1950-ben Izraelbe alijázott. Ekkor még száz családban mintegy háromszáz zsidó vallású ember élt Rákospalotán, ezért újabb szellemi vezetőt kerestek, és meghívták Schück Jenő (Mose Nátán; 1895-1974) rabbit, aki 1952-ig maradt Palotán.

1950-ben központilag egybeol­vasz­tották a hitközségeket, így meg­szűnt az önálló rákospalotai is. Elő­ször Rákospalotai-Pestújhelyi Kör­zetként működött, ám hamarosan az Újpesti Hitközséggel is össze­vonták – címben még ma is egy „temp­lomkörzetet” alkotnak, de ma már csak néhány zsidó család él az egész XV. kerületben.

A Rákospalotai Aut. Orth. Izr. Hitközség emlékezete

A homlokzatot 2013-ban felújították, okkersárgára festették a finomabb díszítéseitől már korábban megfosztott épületet. Néhány eredeti színes üvegtáblácska felsejlik még itt-ott a Dávid-csillagos ablakkeretekben. A nagyzsinagóga 1964-től az Országos Széchényi Könyvtár raktára, 1980-tól pedig könyvrestaurátor műhely. A Holokauszt emlékművet az újpesti mártírkertbe szállították át (Berzeviczky Gergely utca 8.).

Az egykori Aggok háza őrzi még eredeti klinkertéglás formáját, de belsejét felosztották: magánlakások vannak a falak között. A régi zsinagóga és iskola szintén magánlakásokká aprózódott, de a hitközség többi épülete (rabbilakás, székház, mészárszékek…) még ennyire sem volt „szerencsés”: a legtöbbet elbontották.

A zsidó temető a város szélén (Za­la György utca) terül el, az egykor 1641 parcellára osztott héber betűs kertben foghíjasan dülöngélnek a macévák, több síremlék pedig jobb híján a temetőt körülfutó kerítéshez van betonozva. A hármas­osztatú ravatalozónak már csak hűlt helye.

A zsinagóga felépítésére kiadott naptár egy-egy aukción felbukkan. Néhány egyleti meghívó, a temető térképe és egy vaskos könyv, a halotti anyakönyvek egy része, melyet 1907-1939 között vezetett a hitközség, a Zsidó Levéltárban tanulmányozható.

Ha a hetvenes évek közepén Duschinszky főrabbi leánya, Áhároni Ráchel nem írta volna meg a rákospalotai zsidóság történetét, akkor a mindennapok szürkeségébe olvadt volna be az egykor népes rákospalotai zsidóság és Duschinszky rabbi emléke is. Az ő lelkiismeretes munkájának segítségével kívántam emléket állítani a rákospalotai, vagy ha úgy tetszik, a XV. kerület zsidó múltjának.

Bibliográfia: Áhároni Ráchel: A rákospalotai zsidó hitközség története (Tel Aviv: Rákospalotai Emlékbizottság, 1978 – az archiv képek is innen valók); Duschinszky Mihály, A rákospalotai zsinagóga építkezésének emlékére (Budapest: Rákospalotai Aut. Orth. Izr. Hitközség Templomépítő Bizottsága, 1926 / 5686.); Genizi, Haim; Friedländer, Yehuda; Frojimovics Kinga: Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi válogatott beszédei (Budapest: Magyar Zsidó Levéltár, 2005); Reichenberg Ernő: „Mázkir” Emlékezzünk! Búcsúszavak megdicsőült lelkivezérünk, Duschinszky Mihály főrabbi, valamint Feith Gábor hitközségünk elnöke, z.l. és Dach Sámuel a váci hitk. volt elnöke, hitközségünk szeretett tagja, z. l. felett (Rákospalota: magánkiadás, 1940 / 5700.); „Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi halála”, in: A Magyar Zsidók Lapja (1939) 1. évf. 27. szám 11. oldal; „Zsidó Aggok Háza Rákospalotán”, in: Egyenlőség (1931) 52. évf. 2. szám, 7. oldal

Külön köszönet Prinner Gábor levéltárosnak és a Milev munkatársainak, aki rendelkezésemre bocsájtotta a rákospalotai hitközség megmaradt anyagait.

Cseh Viktor írása

A cikk az Egység magazin 99. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.