A tíz emberhez tartozó csontokat nyolc éve találták meg, de csak most tudtak megbizonyosodni arról, hogy elhurcolt zsidók földi maradványai kerültek elő – írja az Arutz7.

A Lengyelország keleti részén, az ukrán határ közelében fekvő Sobiborban összesen 250 000 zsidót gyilkoltak meg, többségüket nem sokkal a táborba érkezésük után. A tábort 1943 októberében rombolták le, egy fogolylázadást követően.

Az egykori tábor területét régóta kutatják és számos megrázó lelet került már napvilágra. A tíz csontvázat 2013-ban fedezték fel, egy korábban feltárt gázkamra maradványai és egy tömegsír mellett, melybe krematóriumban elégetett holttestek maradványait helyezték el. A csontvázakat a Szczecinben működő Pomerániai Orvosi Egyetem kutatói vetették vizsgálat alá.

A leletek azért keltettek feltűnést, mert mind a túlélők, mind a tábor őrei azt vallották, hogy az összes holttestet elégették a tábor felszámolása előtt. Ez volt az oka annak, hogy korábban nem zsidók, hanem a kommunista hatalom által, az ötvenes évek elején kivégzett lengyelek maradványainak gondolták a csontokat.

A DNS-vizsgálat azonban kimutatta, hogy a csontokból vett Y-kromoszómák egytől egyig askenázi zsidó származásra utalnak, így tehát egyértelművé vált, hogy a holokauszt zsidó áldozatainak földi maradványait találták meg. A vizsgálatot követően a lublini Nemzeti Emlékezés Intézete elrendelte a csontok elföldelését.

„A temetés a zsidó hagyományoknak megfelelően, egy rabbi vezetésével zajlott. Az áldozatokat saját sírhelyekbe temették az ásatási helyszín közelében” – áll az intézet közleményében.

A kutatás szerint a csontvázak 20 és 60 év közötti férfiakhoz tartoztak, akiket közelről leadott pisztolylövéssel végeztek ki. A génvizsgálat azt is kimutatta, tíz áldozat közül négyen kohénok, azaz a bibliai Áron leszármazottai voltak.

 

Megszakítás