Négy, Amszterdamból elhurcolt, majd meggyilkolt gyermek fém azonosító medálját találták meg a sobibori haláltáborban végzett ásatások során. A munkálatokat az Izraeli Régészeti Hatóság munkatársa, Jorám Cháimi, a lengyel Wojtek Mazurek és a holland Ivar Schute felügyelte. Cháimi még 2007-ben látogatott el Sobiborba, hogy az ott meggyilkolt nagybátyjának sorsáról tudjon meg többet. Akkor még nem tudta, hogy ez az utazás egy évtizedes feltáró kutatás kiindulópontját jelenti.

Az általa megkezdett ásatások során sok ezer egykori deportált személyes tárgyai kerültek napvilágra. Ezek közé tartozik a most feltárt négy medál is. Néhány évvel korábban már előkerült egy hasonló lelet, melynek történetét ebben a cikkben lehet elolvasni.

A fémből készült azonosítókon a gyermekek neve, születési dátuma és lakóhelye szerepel. „Ezen adatok alapján újabb információkhoz jutottunk, miután felvettük a kapcsolatot az illetékes levéltárakkal. Nagyon nehéz volt megnézni a mosolygó gyerekeket ábrázoló fotókat és belegondolni, hogy milyen szörnyű véget ért az életük.” – mondta Cháimi. A kutatók elsősorban a Westerbork Tábor Emlékközpont segítségét vették igénybe. A holokauszt alatt Westerborkban létrehozott átmeneti táborban gyűjtötték össze a holland zsidókat, mielőtt keletre deportálták volna őket. Napjainkban egy emlékhely és egy kutatóközpont működik a helyszínen.

Az egyik gyermek, Lea Judith La Penha mindössze hat éves volt, amikor megölték. Azonosítóját a tábor vágányai mellett találták meg. Deddie Zak csak kevéssel volt idősebb, mint ő. A kisfiút egy olyan szerelvénnyel hurcolták Sobiborba, melyre összesen 1300, négy és nyolc év közötti gyermeket zsúfoltak fel. Többségüket elszakították családjuktól.

“Az ő azonosítóját a krematórium közelében találtuk meg, ami feltehetően azt jelenti, hogy viselte, amikor elégették a holttestét. Mindössze ennyi maradt belőle” – mondta Cháimi.

Annie Kapper 12 évet élt és családjával együtt érkezett a haláltáborba 1943. március 30-án. A szerelvényen utazó 1255 zsidót azonnal a gázkamrákba terelték. A lány azonosítóját a tábor egyik tömegsírjából emelték ki. Ugyanezzel a vonattal deportálták a 11 éves David Juda van der Veldét is, az ő azonosítója az egyik gázkamra mellett feküdt.

 

A Lengyelország keleti részén, az ukrán határ közelében fekvő Sobiborban összesen 250 000 zsidót gyilkoltak meg, többségüket nem sokkal a táborba érkezésük után. A tábort 1943 októberében rombolták le, egy fogolylázadást követően. A régészek az elmúlt évtizedet azzal töltötték, hogy megtalálják a gázkamrák és a krematóriumok maradványait, illetve a tömegsírokat. A munkálatok közben feltárták azt az alagutat is, melyet a foglyok ástak, hogy megszökhessenek a táborból. A feltárás során mintegy 75 000 tárgyat azonosítottak. „Találtunk tányérokat, villákat, ékszereket, és egyéb személyes tárgyakat, melyeket a foglyok hoztak magukkal. Egy kútban húsz arany eljegyzési gyűrűt találtunk, melyeket azért hajítottak oda, nehogy a nácik tegyék rá a kezüket” – mondta Cháimi. A régész egyébként éppen saját nagybátyjáról nem talált semmilyen új információt. „Ő Párizsban élt, anyám pedig Marokkóban, így nehéz volt a kapcsolattartás. Mindössze egy levelezőlap maradt tőle. A nevét és még néhány adatát megtaláltam a párizsi holokauszt emlékhelyen, de Sobiborban semmit. Tudtam, hogy nem sok esélyem van arra, hogy találjak valamit, de azért reménykedtem” – tette hozzá.

 

Forrás: Jpost

 

zsido.com

Megszakítás