DÁVID ZSOLTÁRAI
 

Aki másnak vermet ás…

“Dávid (gyász)éneke, amit a benjáminita Kus beszéde miatt énekelt az Örökkévalónak. Örökkévaló istenem, hozzád menekülök, szabadíts meg üldözőimtől és ments meg engem! Hogy szét ne tépjenek, mint az oroszlán; szét ne szaggassanak menthetetlenül!… Kelj fel Istenem haragodban, szállj szembe dühös ellenségemmel, kelj föl és szolgáltass igazságot nekem! Gyülekezzenek köréd a népek, te pedig foglalj helyet fölöttük a magasban…Vess véget a bűnösök gazságának, és bátorítsd az igazat, szívek és vesék vizsgálója, igazságos Isten! Isten az én védőpajzsom, ő menti meg az igaz szívűeket. Igaz bíró az Isten, aki mindennap büntethet. Kardját élesíti a gonosz, íját feszíti és céloz. Pedig őt találja el a halálos fegyver, a tüzes nyilak, amelyeket készít. Ha rosszakarat fogant benne, nyomorúságot hordoz és csalódást szül. Vermet ás, jó mélyet de ő maga esik a gödörbe, amit ásott. Fejére hárul a nyomorúság, erőszakossága saját magára száll. Hálát adok az Örökkévalónak, mert igazságos Ő, zengem a felséges Isten nevét.” (Zsoltárok 7:1-18.)

Egy üldözött, szenvedő ember panasza ez, akit tegnapi barátai bántanak, életét akarják venni. Bánatában az igazságos Istennek ajánlja lelkét és kéri-követeli, hogy Isten avatkozzon be és mentse meg. Sokan a magukénak érzik a zsoltáros szavait, és azonosulni tudnak vele.

A bevezető versben említett Kus, a benjaminita – akit a hagyományos exegetika Sáullal, Izrael első királyával azonosít – arra mutat, hogy itt Dávid Sáullal folytatott küzdelmeit sorolja el. Mások megkérdőjelezik ezt, és Kus alatt az egyik versfaragót értik, akinek Dávid ezt a zsoltárt ajánlotta számunkra ismeretlen okból. Málbim és Ibn Ezra szerint ez a Kus egy benjaminita zsidó neve, aki Dávid ellensége volt. Zeév Jáávetz, a neves történész, Simi ben Gérával azonosítja Kust, aki Dávid esküdt ellensége volt és többször nyilvánosan megátkozta őt.

A homályt fokozza a zsoltár elején megjelenő sigájon szó, amit jobb híján gyászéneknek fordítottunk, de ami korántsem egyértelmű. Sokan (pl. Menáchem ben Szoruk) egy korabeli hangszert értenek alatta, amire a zsoltár íródott. Ilyen hangszerek – amelyek ma ismeretlenek és azonosíthatatlanok – gyakran fordulnak elő a zsoltárokban. Mások szerint a zsoltár hangszerelését jelzi ez, de a Midrás bölcsek szerint a szó tévedést jelent: Dávid bocsánatot kér tévedéséért, hogy megénekelte Sául elestét a harctéren. Rási elutasítja ezt a magyarázatot, mivel a zsoltár szavai nem fedik azt, és más értelmezést ad a szónak, aminek alapja a Talmudban található.

A szép néger nő

Ha “Kus” valóban nem más mint Sául, akkor felmerül a kérdés, gúnynévről van-e szó? Dávidról feltételezhető, hogy az őt halálra üldöző királyt – aki egyébként apósa volt – gúnynévvel illette. Ez azonban ellenkezik bölcseink azon felfogásával, amely a Kus-kusi szóban jelzőt, illetve eufemisztikus utalást lát. A Tóra Mózes feleségét, Zippórát, nevezi Isá Kusit-nak, vagyis kusita nőnek. Kusi héberül fekete bőrűt, vagyis négert jelent. Fölösleges mondani, hogy sem Mózes felesége (aki midjanita volt), sem pedig Sául nem voltak négerek. Erre a bölcseknek a magyarázata: “Ahogy a néger megismerhető színéről, úgy Zippora felismerhető szépségéről”. Itt tehát azért nevezi Dávid Sáult Kusinak, mert szép férfi volt…

Így vagy úgy, még egy olyan racionális exegéta mint Kimchi (Rádák) is a Dávid-Sául kapcsolat alapján magyarázza ezt a fejezetet. Csak egy királyra, aki egy egyszerű embert üldöz, csak arra lehet azt mondani, hogy “szét ne tépjen, mint az oroszlán” – mondja Kimchi. A továbbiakban rámutat arra, hány ízben mentette meg az üldözött Dávid Sául életét – a saját embereitől!

Egy balsorsú, beteg király…

A Sául-Dávid konfliktus a Biblia egyik legösszetettebb története. Mielőtt Sámuel, a próféta felkeni Sáult királynak, előbb sértődötten elbúcsúzik a néptől (ld. 1Sámuel 12.), figyelmezteti a királyság bevezetésének (negatív) következményeire és felmentést kér a néptől: kinek tett rosszat, kitől fogadott el vesztegetést, kit károsított meg, mint a nép bírája, aki próféta is volt. Az egyhangú felmentés után a nép változatlanul királyt követel, “hogy az vezessen bennünket, mint a környező népeket” (1Sámuel 8:5.), és Sámuel teljesíti a nép kívánságát. Érdekes és figyelemreméltó, hogy bár a királyságot, mint lehetséges államformát, maga a Tóra említi és szabályozza (5Mózes 17:13-20.), a próféta mégis rossznéven veszi a nép követelését, egyfajta bizalmatlanságot lát benne.

Sául, az első király, Benjámin törzséből származott. Szép, magas, vállas férfi volt, de ami egyéniségét illeti, az nem volt egyértelmű. Nehéz helyzetekben nem volt gerinces; populista viselkedése az Ámálék elleni hadjárat idején – amikor “hallgatott a nép szavára”, megszegte a próféta utasítását és hagyta, hogy a nép zsákmányoljon, valamint életben hagyta Agágot, Ámálék királyát – maga után vonta a próféta bizalmának megvonását (1Sámuel 15.). Sául a Sámuel által titokban felkent új királyt, Dávidot a királyságára törő esküdt ellenségének tekintette. Ez nem akadályozta őt meg abban, hogy udvarába fogadja a fiatal és szép pásztorfiút, aki muzsikált előtte, majd az sem volt ellenére, hogy Dávid megküzdjön a filiszteus óriással, Góliáttal és legyőzze azt, elhárítván ezzel a halálos veszélyt Sául királysága felől. Sául, amikor betegsége nyilvánvalóvá vált, búskomorrá vált. A király többször próbálta Dávidot saját kezűleg megölni, és ebben az sem gátolta őt, hogy közben hozzáadta lányát, Michált, és így Dávid a királyi család tagja lett, mégpedig népszerű tagja.

(folytatása következik)

    Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 12. szám – 2014. augusztus 6.