Szellemi fölény a túlerő ellen

“A karmesternek: Dávid zsoltára: Hallgasson meg téged az Örökkévaló a veszedelem napján; legyen oltalmad Jákob Istenének neve! Küldjön neked segítséget Szentélyéből; támogasson Cionból! Gondoljon sok ételáldozatodra, égőáldozatodat fogadja szívesen, szelá. Adja meg szíved vágyát, teljesítse minden tervedet. Akkor örvendezünk győzelmednek és zászlót emelünk Istenünk nevében. Teljesítse az Örökkévaló minden kérésedet. Tudom, hogy az Örökkévaló győzelemre viszi [vitte] felkentjét; válaszol[t] neki szent egeiből, győzelmes jobbjának hőstetteivel. Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat dicsérik, mi pedig Istenünk, az Örökkévaló nevét emlegetjük. Ők összerogytak, elestek, mi pedig felkelünk és fennmaradunk! Örökkévaló, segítsd meg a királyt, hallgass meg bennünket, ha hozzád kiáltunk!” (Zsoltárok 20:1-10.)

(Folytatás a 7. számból)

Röpke utalás az erőviszonyokra rámutat arra az állandósult helyzetre, amelyben a héberek – hazájukban – szinte állandóan arra voltak kényszerítve, hogy a számbeli és technológiai túlerő ellen harcoljanak, illetve az ellen védekezzenek. A legjobb írott példa erre Dávid mezítlábas szabadcsapatának küzdelme az állig felfegyverzett, páncélruhát viselő filiszteusok ellen (vö. Góliát fegyverzetét és “golyóálló” páncélját, amiből csak a homloka látszott ki, vagy Saul a törvényes király harcait, amikor katonáinak se kardja, sem lándzsája nem volt, mivel a filiszteusok megtiltották, hogy a héberek hadiipart szervezzenek).

Ebben a fejezetben a költő erre egy rövid mondatban utal amikor maliciózusan megjegyzi, hogy “ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat dicsérik – mi pedig Istenünk, az Örökkévaló, nevét emlegetjük” (uo. 8). “Ezek” persze az ellenség, Izrael ellenségei, akiknek nyomasztó katonai fölénye technológiában (harckocsik, lovasság, stb.) jutnak kifejezésre.

Mit tud Izrael ezzel szembe állítani? Csakis és kizárólag szellemi fölényét, Isten segítségét. A katonai és a szellemi fölény szembeállítása ősi eredetű. Már a Biblia figyelmezteti a zsidó népet, ne hagyja magát befolyásolni, megfélemlíteni az ellenség szemmel látható fölényétől, mivel ezek csupán lovak és szekerek, szemben a zsidók szellemi “titkos fegyverével” – Istennel. Mózes ötödik könyvében jön a biztatás-figyelmeztetés: “Ha háborúba vonulsz ellenséged ellen és látsz lovakat, harci kocsikat és nálad nagyobb sereget – ne félj tőlük, mert veled lesz Istened az Örökkévaló, aki felhozott téged Egyiptomból” (5Mózes 20:1.). A honfoglalás idején a Biblia tanúsága szerint több országrészt nem sikerült – legalábbis ideiglenesen – elfoglalniuk, mivel a kánaánitáknak, ha lovaik nem is, de vasszekereik (rechev bárzel) a kor tankjai álltak rendelkezésre. A próféták is említik több ízben is az ellenséges lovasság által keltett félelmet. Ezt a legplasztikusabban Jesája fejezi ki: “Jaj azoknak akik Egyiptomba mennek segítségért! Lovakban reménykednek, a harci kocsik tömegében bíznak és a lovasok nagy erejében. De nem tekintenek Izrael szentjére és nem folyamodnak az Örökkévalóhoz! Hiszen Egyiptom csak ember, nem Isten! Lova is csak test, nem lélek…!” (Jesájá 31:1-3.)

Dáát Mikrá hozzáteszi, hogy maga az ima – vagyis a zsoltár elmondása – az, ami a zsidó harcosban a biztonság érzetét kelti, hogy Isten megsegíti őt.

Az isteni “válasz” – a meghallgatás

Ebben a zsoltárban említve van a Szentély, az áldozatok, a király. Ebből arra lehetne logikusan következtetni, hogy a szöveg időhöz kötött: amikor van királyság és áll a Szentély. Ez azonban – mint a zsoltárok sok más fejezeténél – nem áll. Több kommentátor szerint a zsoltárok szövege szándékosan úgy van megfogalmazva, hogy az minden időben alkalmas legyen és az ájtatoskodók szívéhez szóljon. Elég itt csak Rásit idéznünk, aki az “ételáldozat és égőáldozat” értelmezésére azt mondja, hogy “ezek az imák, amiket elmondtok a háborúban”. Ez egybecseng azzal az általános felfogással, ami szerint mióta a Szentély romba dőlt, az imák és könyörgések helyettesítik az áldozatokat.

Ennek a zsoltárnak kulcsszerepe van magában az imarendben is. Egyrészt majdnem minden hétköznap mondjuk, az imarend vége felé – kivéve bizonyos örömnapokat. Ezenkívül innen ered azon imabetoldás szövege, amit böjtnapokon mondunk és ami úgy kezdődik, hogy “Hallgass meg bennünket, Örökkévaló Istenünk, mert nagy bajban vagyunk” és azzal fejeződik be, hogy “Áldott az Örökkévaló aki meghallgatja Izrael népét bajában”.

A héber szöveg – jáánchájáánénu – szó szerint választ jelent: válaszoljon neked az Örökkévaló. Ez értelemszerűen meghallgatást jelent, hiszen Isten nem jelenik meg mindenkinek személyesen, hanem válasza a meghallgatásban – és a kérelem teljesítésében – található.

“Adja meg szíved vágyát”

A Midrás erre a zsoltárra meglehetősen röviden reagál. A zsoltár kilenc versét a másállapot kilenc hónapjára vetíti rá. Értelme ennek az, hogy ha valaki bajban van, azt mondják neki: aki a szülőnőnek segített, amikor vajúdott, az segítsen meg benneteket! (Sochér Tov).

Ugyanitt a Midrás egy másik zsoltárverset idéz, amiből nyilvánvaló, hogy az isteni Jelenlét segíti Izraelt a bajban olyannyira, hogy Isten szinte fizikailag “velük van a bajban: “Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele vagyok a nyomorúságban; kiragadom onnan…” (Zsoltárok 91:15.). Mit jelent az, hogy “vele vagyok a nyomorúságban”? – kérdi a Midrás.

Ráv Judán válasza: ez arra az esetre hasonlít, amikor egy állapotos nő haragban van a mamájával. Amikor eljött a szülés ideje, a mama felment az emeletre, a lánya meg lent vajúdott. Amikor a szülőnő nyögött és kiabált kínjában – édesanyja, aki ezt hallotta, szintén jajveszékelt. A szomszédasszonyok [akik ismerték a kettő viszonyát], csodálkozva kérdezték a mamát: te meg mit jajgatsz? Te szülsz talán? Mi közöd hozzá?

Az meg ezt felelte: hát nem a lányom az, aki vajúdik?! Hogyan tudnám elviselni jajgatását? Hát a lányom fájdalma, nem az én fájdalmam is?

Így, amikor a Szentély romba dőlt, nagy jajgatás hallatszott az egész világban (és az égben is). Az angyalok csodálkozva kérdezték Istent, mit jelentsen ez (hiszen “az ég az öröm és vigasság birodalma” – vö. 1Krónikák 16:27.). Ő meg válaszolt nekik mondván: Hát nem a gyermekeim vannak életveszélyben? Hát az ő bajuk nem az én bajom is? Hát nem a Házamat döntötte romba az ellenség? Hiszen írva vagyon “Vele vagyok a nyomorúságban”!

Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 9. szám – 2014. október 6.