Ma, amikor csokoládéfajták tucatjaiból válogathatunk, nehéz elképzelni, hogy ez a közkedvelt édesség egykor a gazdagok kiváltsága volt. A XVI. századi Spanyolországban a csokoládé a királyi család és az elit titkos itala volt. A kakaóbab óriási fellendülést hozott a spanyol gazdaság számára és hatalmas összegek folytak be belőle a királyi kasszába. Akik ugyanis megengedhették maguknak ezt a különlegességet, azok egyre többet és többet szerettek volna kapni belőle. Ez növelte a latin-amerikai kereskedelmet – itt termesztették a kakaóbabot – és a karibi szigetvilágban való letelepedésre is serkentőleg hatott, mivel ebből a térségből származott a csokoládé édesítésére használt cukor, derül ki az aish.com írásából.
A csokoládékészítés és -kereskedelem hatalmas iparággá nőtt, melynek művelői nagyrészt zsidók voltak. A felsőbb osztály kezdetben lenézte a kereskedőket, így történt, hogy nem akadályozták meg a zsidókat abban, hogy nagy számban foglalkozzanak az alantasnak tartott munkával. Ezért aztán a zsidók voltak azok, akik a Spanyolországból való kiűzetésük után egész Európával megismertették a csokoládét. Kiterjedt kapcsolataikat és mesterségbeli tudásukat pedig kivonták Spanyolországból és Európa más területeire helyezték át.
A XVI. századi Spanyolországban nem volt könnyű zsidónak lenni. Az inkvizíció gépezete kegyetlenül lesújtott mindenkire, zsidók ezreit vetették máglyára, másokat arra kényszerítettek, hogy felvegyék a kereszténységet (közülük sokan titokban gyakorolták tovább a zsidóságot, ők a conversók vagy marranók, akiknek leszármazottai közül sokan az elmúlt évtizedekben találtak vissza évszázadok után zsidó gyökereikhez) vagy elüldöztek. Mivel a spanyolországi zsidók jelentős része valamilyen módon a kereskedelemmel foglalkozott – ez volt azon kevés foglalkozások egyike, melyet megnyitottak a zsidók előtt, sok converso folytatta ezt a szakmát megkeresztelkedése után is.
A kereskedelem virágzott, a titkos zsidók közül sokan pedig nagy vagyonra tettek szert általa. Mivel most már „keresztényként” foglalkoztak az üzlettel, megnyíltak előttük a magasabb társadalmi osztályokhoz vezető kapuk is és ez javított a társadalmi helyzetükön. Hozzá kell azonban tenni, hogy a megkeresztelkedés alapjaiban nem változtatta meg a conversók megítélését. A „régi keresztények” közül nagyon sokan irigykedtek az „új keresztényekre”, megbízhatatlannak, hitetlennek, a társadalom szégyenfoltjának tartották őket, hiszen ereikben továbbra is zsidó vér folyt. Ez a különállás évszázadok múltán is fennállt.
A Spanyolországból elűzött zsidók közül sokan Franciaországba, Angliába, Belgiumba vagy Hollandiába menekültek. Kereskedelmi tapasztalataikat, kiterjedt kapcsolataikat és mesterségbeli tudásukat azonnal kamatoztatni is kezdték, ez pedig gazdasági fellendülést hozott a befogadó országok számára. A spanyolországi zsidók édesebb, szilárdabb csokoládét készítettek, mint korábban és termékük hamarosan rendkívüli népszerűségre tett szert.
Bayonne Délnyugat-Franciaországban fekszik, a spanyol határon, ezért a menekülők közül sokan ott telepedtek le. Ezek az „új keresztények” letelepedési engedélyt kaphattak csupán, állampolgárságot nem (csupán a francia forradalom után engedélyezték zsidók számára, hogy francia állampolgárok legyenek). A bayonne-i zsidók hamarosan kapcsolatokat építettek ki a Francia Nyugat-Indiákkal és külön központokból látták el a helyi közösséget ízletes csokoládétortákkal, kívánatos csokoládétöltelékekkel, valamint édes, krémes és forró iható csokoládéval. A csokoládé már nemcsak a királyi ház és az arisztokrácia kiváltsága volt. Bár még mindig borsos árat kellett érte fizetni, a korábbinál jóval szélesebb néprétegek számára is elérhetővé vált. Bayonne-t a mai napig Franciaország csokoládé-fővárosának nevezik.
Az élet azonban Bayonne-ban is nehéz volt a zsidók számára. Francia vetélytársaik nem nézték jó szemmel a zsidó kereskedők sikereit és az 1720-as években egy sor olyan rendelkezést hoztak, melyek megtiltották a zsidóknak a csokoládékészítést és – árusítást. 1820-ra mindössze két zsidó csokoládékészítő maradt a környéken.
Belgiumban és Angliában először a spanyolországi zsidók kaptak engedélyt csokoládé gyártására és forgalmazására. Emmanuel Soares de Rinero az 1600-as évek végén telepedett le Brabantban (Belgium). Abban az időben egy kis darabka csokoládéhoz tizenöt vekni áráért lehetett hozzájutni, ezért csak a felsőbb osztályok élvezhették ezt a különlegességet. A csokoládé azonnal hatalmas népszerűségre tett szert és az egész országban elterjedt. A belga csokoládé napjainkig a legjobb nevű csokoládék között szerepel.
Egyes források szerint egy Jacob nevű zsidó ismertette meg Angliát a csokoládéval 1650-ben. Ő nyitotta meg Anglia első kávéházát, ahol a kávé mellett forró csokoládét is lehetett kapni. Több híres csokoládékészítő család választotta otthonául Angliát, mely ilyen módon a cukor- és a kakaóbab-kereskedelem egyik központjává vált.
Az előzőekből látható, hogy a korábban lenézett és ezért a zsidónak átadott munka Európa-szerte hatalmas gazdasági sikereket jelentett a zsidók számára. A zsidó kereskedő antiszemita sztereotípiája is erre az időre nyúlik vissza. A világuralomra törő zsidó képe is ebből az időszakból származik.
A csokoládé ugyan nem vált jellegzetes zsidó étellé, ám számos zsidó ennek az édességnek köszönhette megmenekülését, illetve gazdagságát.
Fotó: Ecrin