Jom házikáronhoz, az Izrael védelmében elesettek és a merényletek áldozatainak emléknapján már a korai időktől kezdve feltűnt egy kis piros virág: dám hámákábim – a makabik vére. Az ünnepek flórája és faunája című sorozatunkban ezt a virágot mutatjuk be.

Korábban egy másik virágot, a hérics egy fajtáját nevezték így, azonban néhány év alatt eldőlt, hogy a latinul Helichrysum sanguineumnak nevezett virág a alkalmasabb szimbólum. Virága szárítás után is megőrzi erőteljes piros színét, ezért már a korai cionisták, jóval az államalapítás és jom házikáron emléknapjának létrehozása előtt, használták ezt a jelképet lelkesítő beszédeikben.

A hanukai történetből ismert makabik a saját vérükkel vívták ki a győzelmet. A legenda úgy tartja, hogy ahol csak elesett egy közülük, vére nyomán egy kis növényke nőtt ki a földből és azonnal virágba borult. Innen kapta héber nevét ez a nem hivalkodó, de érdekes és látványos megjelenésű, mintegy negyven centiméternyi magasságba megnövő védett virág, amely tavasszal – áprilisban és májusban – virágzik Izrael bizonyos területein, elsősorban a hegyekben, de helyenként a part menti tájakon is, ahol alkalmas erre a talaj. A Hermon-hegyen különleges fajtája, a hegyi dám hámákábim él.

Kik voltak a makabeusok?

Több magyarázat is létezik, derítse ki velünk, hogy melyek ezek.

A virág a fészkesvirágzatúak közé tartozik. Jellemzői a száron apró, sűrűn egymás mellett növő virágok. Szára szürkés, szőrös tapintású. A család más tagjaival ellentétben a makabik vére egymáshoz igen közel növő, sárga csöves virágokat tartalmaz, amelyeket piros levélzet takar, ez adja a növény jellegzetes színét. Ez a piros takaró heteken át megőrzi élénk színét. A hosszú szár végén ülő piros virágok Efrajim és Cháná Hareuvenit, a hatalmas izraeli Neot Kedumim parkot alapító Noga Hareuveni szüleit vércseppekre emlékeztették, és ők adták a makabik vére héber nevet a virágnak. Az elnevezést a Héber Nyelvi Akadémia is elfogadta, így ez vált a növény hivatalos megnevezésévé.

Bár az elnevezésére 1923-ban, jóval a második világháború, illetve Izrael Állam függetlenségének 1948-as kikiáltása, illetve az azt követő háborúk előtt került sor, a makabik vére összekapcsolja Izrael mindennapos, a saját biztonságáért folytatott harcát azzal a mezőgazdasági közdelemmel, amelyet az időjárás szélsőségessége jelent. A makabik, vagy más néven hasmóneusok története a szabadság szellemének örök jelképe a zsidók számára. Eltökélt küzdelmük árán Izrael népének szabadságot és függetlenséget hoztak. Különleges elkötelezettségük Izrael Földje és a zsidó nép szabadsága iránt a mai napig példaként szolgál. Ezért választották az izraeli emlékezés napjának (jom házikáron) jelképéül ezt a virágot.

Ezen a napon az egész országot ennek a virágnak a képe díszíti Izrael elesett katonáinak és a terrorizmus áldozatainak emlékére.

Az oktatási intézményekben a gyerekek matricát kapnak a jelképpel, és néhány évvel ezelőtt elindult a Dám Hámákábim Projekt, amellyel létrehozóinak az a célja, hogy ne csak a megemlékezéseken vagy a sziréna ideje alatt, hanem kitűzők segítségével a nap minden pillanatában emlékezhessen bárki az utcán a nap jelentőségére. A projekt életre hívói – Sábi és Nátán Szpero, valamint Áriel Mareszki, unoktatestvérek, akik közeli hozzátartozóikat veszítették el 2003-ban a Café Hilélben történt öngyilkos merénylet során – úgy érzik, hogy a virágot ábrázoló matricák elveszik a növény valódi üzenetét és jelentőségét, ezért évek óta dolgoznak azon, hogy az egyébként védett és csak bizonyos területeken növő virágot hogyan tudják mesterséges körülmények között, nagy tömegben nevelni.

Megszólalnak a szirénák Izraelben: ma van Jom házikáron

Ma tartják Izrael elesett katonáinak és a terrorizmus áldozatainak emléknapját. Az 1860. óta elesettekre emlékezünk ezen a napon – ez volt az az év, amikor a zsidók először költözhettek ki a jeruzsálemi Óváros falai közül az akkor még az oszmán birodalomhoz tartozó területen. Az azóta eltelt időben több mint 23 000 ember vált áldozattá. Az … Olvass tovább

A virágokat leszedik, szárítják és kitűzőre erősítik és ezeket árulják az egész országban, illetve Amerika néhány zsidó közösségi központjában.

„A matrica soha nem adta át igazán az üzenetet. A virág soha nem kapta meg a neki járó elismerést. [Ez a virág] gyönyörű nemzeti jelkép, mely csodálatosan foglalja össze azt a koncepciót, hogy a veszteségeinkből is képesek vagyunk építeni népünket és kultúránkat.”

Míg a makabik vére örök emlékeztetőül szolgál arra, hogy micsoda árat kell fizetnie Izrael Államnak a létéért, soha nem fogy el a remény, hogy eljön a nap, amikor, mint Slomó (Salamon) király idejében „És biztonságban lakott Jehuda meg Izrael ki-ki szőlőtője alatt és fügefája alatt” (I. Kir. 4:25)

Fotó: Wikipédia