A zsidó év utolsó hónapja, elul nem csupán az ünnepekre való felkészülés ideje, hanem egy különleges lelki utazásé is.
Elul a zsidó naptár egyik legkülönlegesebb időszaka. A ros hásánát és jom kipurt megelőző hetekben a hagyomány arra hív, hogy rendezzük kapcsolatainkat, embertársainkkal és az Örökkévalóval egyaránt. Nem véletlen, hogy a hónap számos jelképes szokása és spirituális gyakorlata mind ezt a belső felkészülést szolgálja.
Elul a „félelmetes napok” előszobája
A Tóra szerint elul a zsidó naptár hatodik hónapja, közvetlenül megelőzi tisrit, amelynek első két napján ünnepeljük ros hásánát, a zsidó újévet. Bár elsőre meglepőnek tűnhet, ros hásáná nem a világ teremtésének, hanem az ember megteremtésének évfordulója. A hagyomány szerint maga a teremtés hat nappal korábban, elul 25-én kezdődött.
A hónap egészét a közelgő nagyünnepek hatják át. A ros hásáná és jom kipur közötti időszakot „félelmetes napoknak” nevezik, az oda vezető hetek pedig a lelki felkészülés idejét jelentik: ilyenkor a hangsúly az önvizsgálaton, a megtérésen és a bűnbocsánat keresésén van.
Cháj elul: két nagy mester születésnapja
Elul 18-a – héberül „Cháj elul” – kiemelkedő jelentőségű nap. Ekkor született Jiszráel ben Eliézer, a Báál Sém Tov, a haszidizmus megalapítója, valamint évekkel később a Chábád haszid irányzat alapítója, az Álter Rebbe is.
A hagyomány szerint a Báál Sém Tov ezen a napon, 36 éves korában tárta fel valódi küldetését, és kezdte nyilvánosan tanítani a haszidizmus eszméit. Ezért Cháj elult sokan a zsidó lelki megújulás egyik szimbolikus dátumának tekintik.
„A Király a mezőn jár”
A Bölcsek tanítása szerint elul különösen alkalmas arra, hogy közelebb kerüljünk az Örökkévalóhoz. A haszid hagyomány ezt a gondolatot egy ismert hasonlattal fejezi ki: „a Király a mezőn jár.”
Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban Isten mintegy közelebb lép teremtményeihez, mindenkit nyitottan és szeretettel fogad, aki keresi a vele való kapcsolatot. Éppen ezért ez a hónap kivételes lehetőség a lelki számvetésre, a megbánásra és a kapcsolatok rendezésére.
A talmudi mesterek három olyan eszközt emelnek ki, amelyek különösen elősegítik az engesztelést: a megtérést, az imát és az adakozást.
Elul legfontosabb szokásai
A hónap során számos olyan hagyomány elevenedik meg, amely segíti a lelki felkészülést a nagyünnepekre.
A sófár mindennapos hangja
Elul első napjától kezdve, a szombatok és a ros hásánát megelőző nap kivételével a reggeli ima után megszólal a sófár, a kosszarvból készült kürt. Hangja figyelmeztetés és ébresztő egyszerre: emlékeztet a közelgő ítéletnapokra, és megtérésre ösztönöz.
Jó beírást kívánunk egymásnak
Ebben az időszakban találkozáskor vagy akár levélíráskor is szokás jó beírást és jó bepecsételést kívánni egymásnak. A köszöntés arra a hagyományra utal, hogy ros hásánákor megnyílik az Élet Könyve, amely jom kipurkor zárul le.
A 27. zsoltár mindennapos elmondása
Sok közösségben elul teljes hónapjában, a reggeli és esti, helyenként a délutáni ima után is elmondják a 27. zsoltárt, amely bizalomról, reményről és az Örökkévaló közelségéről szól.
A teljes Zsoltárok könyve
A Báál Sém Tov tanítása alapján sokan elul első napjától kezdve naponta három zsoltárt mondanak el, majd jom kipurkor a fennmaradó harminchatot. Így a teljes Zsoltárok könyve végigolvasható a bűnbánati időszak alatt.
A tfilinek és mezuzák ellenőrzése
A közelgő újév előtt hagyomány, hogy a tfilineket és a mezuzákat egy hozzáértő szóferrel megvizsgáltatják, hogy azok minden szempontból kóserek és hibátlanok legyenek.
Szlichot hajnalban
Elul utolsó hetében a hívők még a reggeli ima előtt, kora hajnalban mondják el a szlichot, vagyis a bűnbánó és bocsánatért esedező imákat. Ezek az imák már közvetlenül a nagyünnepek hangulatát idézik, és segítenek lélekben felkészülni az előttünk álló napokra.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.