Eltérő szokások vannak a szlichot imák mondásának idejére. Akárhogyan is, ez a zsidó újév körülötti imafűzér a legszebb tórai és egyéb szent szövegékbeli idézeteket tartalmazza.

Ebben az évben szeptember 13-án, szombat éjjel, illetve más közösségekben vasárnap hajnalban kezdtük mondani a szlichot nevű bűnbánó imákat. Akkortól kezdve minden nap (szombat kivételével) kora reggel, az ima előtt mondjuk, egészen a zsidó újévig, ros hásánáig (szeptember 22.), míg az askenáz közösségekben egészen jom kipurig (október 1.). De lássuk csak a legszebb sorokat, melyekben az Örökkévaló kegyelmét kérjük.

Szlichot: amiben az Örökkévaló irgalmában bízunk

„A Te nagy irgalmadban bízunk, igaz ítéletedre támaszkodunk, bocsánatod a reményünk, és segítségedre várunk. te vagy a király, aki ősidők óta szereti az igazakat, elnézi népe bűneit és eltekint hívei vétkeitől.”

„Hosszan tűrő Isten vagy Te, Irgalmasnak hívnak, Te mutattál rá a megtérés útjára. Emlékezz ma és mindennap kedveltjeid ivadékai iránti nagy irgalmadra és kegyelmedre! Fordulj felénk irgalommal, mert Te vagy az irgalom kútfője!”

„Bocsásd meg bűneinket és vétkeinket, s fogadj minket örökbe! Bocsáss meg nekünk, Atyánk, mert vétkeztünk, engedj nekünk, Urunk, ha elpártoltunk Tőled, hisz Te Urunk, jó, engedékeny és igen kegyelmes vagy azokhoz, akik hozzád fordulnak!”

„Mint apa a gyermekein, úgy könyörülj rajtunk, Örökkévaló! Az Örökkévalónál van a mentség, népeden áldásod örökké! A Seregek Ura velünk van, Jákob Istene az erősségünk mindörökké! Seregek Ura, boldog, aki Benned bízik! Örökkévaló, segíts meg, Urunk hallgass meg minket, amikor Hozzád fordulunk!”

„Isten, az irgalom trónján ülő Király, szeretettel viseltetik irántunk, megbocsátja egymás után népe vétkeit, sokat enged el a vétkeseknek, néz el a hűtleneknek, jótékonyan bánik minden testtel és lélekkel, nem fizet meg nekik rosszaságukhoz mérten.”

Csodálatos hasonlatok a zsidó szentszövegekből

„Töröld el hűtlenségeinket, mintha csak köd és felhő lennének, ahogy írva van: »Eltörlöm hűtlenségedet, mint ködöt, bűneidet, mint felhőt. Térj vissza hozzám, mert megváltottalak!«”

„Mint a hó és a gyapjú, oly fehérre mosd bűneinket, amit írva van: »Jöjjetek, vessünk számot – mondja az Örökkévaló –, ha karmazsinpirosak is lesznek bűneitek, kifehérednek, mint a hó, ha olyanok lesznek mint a bíbor, gyapjúfehérré válnak.«”

 

Az idézetek Simon Sároni fordításai a 2004-ben, a Chábád-Lubavics Egyesület által kiadott Szlichot – A bűnbánó imák című imakönyvből.

A borítókép 2022-ben készült a Siratófalnál mondott szlichot imán. Fotó: Menahem KAHANA / AFP.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.