Rendkívüli pillanat zajlott le tegnap este Jeruzsálemben néhány perccel napnyugta előtt, amikor hirtelen engedélyezetté vált egy brisz, épp akkor, amikor minden jel arra utalt, hogy el kell halasztani.

A briszt maga az apa hajtotta végre, aki egyúttal a szándek szerepét is betöltötte, elmondta az áldásokat, és minden tisztséget magára vállalt, amit általában a családtagoknak szoktak kiosztani.

Az esemény különlegessége nemcsak a sürgősségből fakadt, hanem abból is, hogy a nagy tekintélyű tóratudós, ráv Moshe Sternbuch, a kisbaba dédapja, már reggel előre megmondta:

„Ma lesz a brisz.”

Ez a kijelentés akkor sokkolta a családot, hiszen az aznapi laboreredmények szerint a csecsemő hemoglobinszintje túl magas volt ahhoz, hogy a háláchá szerint Ábrahám szövetségébe léphessen.

Csoda történt

Ahogy az este közeledett, újabb vérvizsgálatot végeztek és ekkor következett be az, amit többen nyílt csodaként emlegetnek. A hemoglobinszint drasztikusan, percek alatt zuhant le annyira, hogy a brisz már elvégezhetővé vált.

Egy brisz család nélkül, de még időben

A család nem vesztegette az időt. A körülmetélést még napnyugta előtt, az utolsó lehetséges pillanatokban hajtották végre. A szűk időkeret miatt rokonokat már nem tudtak összehívni, a legfontosabb az volt, hogy a micva idejében megtörténjen.

A szertartást követően az édesapa elvitte fiát ráv Sternbuchhoz, aki a saját asztalánál áldotta meg az újszülöttet. Az esemény megható lezárásaként a brisz utáni lakomán jelen volt a másik nagyapa is, ráv Chaim Uri Freund, a Jerzusálemi háredi közösség vezetőségi tagja.

Mázel tov a családnak és jó egészséget a babának!

Forrás: matzav

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.