Ezrek érkeznek Bodrogkeresztúrra, hogy megemlékezzenek a csodarabbiról, akinek asztalánál soha nem fogyott el az étel, még akkor sem, amikor már semmi sem maradt.

A világ zsidóságának figyelme ismét az apró kelet-magyarországi falura szegeződik: Bodrogkeresztúrra, ahol 101 évvel halála után is élő hagyomány övezi Reb Sájele, a legendás „csodarabbi” emlékét. De miért is nevezik csodarabbinak? Lássunk két történet az életéből.

A csodarabbi, aki vendéglősnek vallotta magát

Steiner Jesájá, vagy ahogy mindenki ismeri: Reb Sájele, különös alakja volt saját korának is. Miközben mások tiszteletteljes rabbinak hívták volna, ő egyszerűen csak „vendéglősnek” nevezte magát. Nem véletlenül. Háza ajtaja szinte sosem zárult be: szegények, vándorok, éhezők és segítségre szorulók fordultak meg nála nap mint nap.

És bár ő maga is szerény körülmények között élt, egyvalami biztos volt: aki betért hozzá, nem távozott üres gyomorral. Ez a feltétlen adakozás és emberség az, ami legendáját máig életben tartja, és amihez a csodás történetek csak még több réteget adnak.

Hal a mennyekből

Egy pénteki napon különös aggodalom telepedett a rebbe házára. A halászok hiába próbálkoztak: egyetlen hal sem akadt horogra. Márpedig a szombati asztal nem maradhatott üresen, vendégek tucatjai voltak hivatalosak Reb Sájeléhez.

Miközben a ház népe kétségbeesetten tanácskozott, Reb Sájele csendesen visszavonult imádkozni. Persze akkor sem magáért könyörgött, hiszen ő beérte volna kenyérrel is, hanem azokért, akik nála keresnek menedéket.

Nem sokkal később különös látványra figyeltek fel a faluban: egy gólya körözött a ház felett, majd leszállt, és egy hatalmas pontyot ejtett a küszöbre.

A történet azóta is a hit és a gondviselés egyik legszebb példájaként él tovább.

Az utolsó pillanat halai

A Bodrog téli jege nem ismert kegyelmet: még ha sikerült is léket vágni, halat akkor sem találtak benne. Egy ilyen dermesztő napon ismét üresen állt a konyha, miközben a szombat közeledett.

Reb Sájele azonban most sem esett kétségbe. Azt kérte, kezdjék el főzni a levest, mintha minden rendben lenne. „Az Örökkévaló jó, majd kerül bele hal is” – mondta.

És valóban: alig fél órával a szombat beállta előtt egy halász érkezett néhány frissen fogott hallal. Az étel szinte az utolsó pillanatban készült el, vagy talán még akkor sem teljesen.

Akik azonban ott voltak azon a sábeszen, egy életen át emlegették: olyan ízletes halat még soha nem ettek.

Ezt üzeni nekünk a csodarabbi öröksége

Reb Sájele történetei nem csupán csodákról szólnak. Sokkal inkább arról az egyszerű, de ritka hozzáállásról, hogy mások szükséglete mindig előbbre való a sajátunknál. Ez az, ami miatt ma is ezrek indulnak útnak Bodrogkeresztúr felé.

Sosem mondaná meg, miért esznek a zsidók szombaton halat!

És hogyan lett a hal a szombati asztal egyik legfontosabb szereplője?

 

Forrás: Besser, Yisroel, Reb Shayele – The Warmth and Wonder of Kerestir. Jerusalem: Feldheim Publishers, 2017. 156–157. és 161–162. oldalak alapján.

A borítókép illusztráció. AI generált kép.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.