Zsinagógákban, elsősorban a tóraszekrény függönyén (párochet), a tóratekercs takaróján, illetve a mellvértjén gyakran találkozni oroszlános motívummal. Az állatok királya felbukkan ősi zsinagógák mozaikpadlóján vagy falfestményein, imakönyvek nyitólapján. Az álltalános „zsidó nép” jelentése mellett előfordul Jechezkél (Ezékiel) próféta látomásának (1:10) illusztrációiban a sassal, a madarak királyával, illetve a kerubbal együtt, valamint a zodiákus ábrázoláson is, mely az ókori zsinagógák jellegzetes dísze volt. Az ábrázolások az egyszerű megmunkálástól kezdve az igényes, képzett művész kezéről árulkodó kialakításig bármilyenek lehetnek.
 Augusztus 28-án, a már hagyományosnak számító Sóletfesztivállal indul el az EMIH rendezvénysorozata a Zsinagógák Hete, amelyen egészen szeptember 7-ig, változatos zenei és kulturális programokkal várják az érdeklődőket Budapesten és vidéki helyszíneken. |
Hogy kerül az oroszlán a zsinagógába? Miért olyan népszerű motívum ez az egyébként nem kóser állat az antikvitástól kezdve egészen napjainkig? Írásunkban ennek járunk utána.
Az oroszlánmotívum használatának hagyománya a Szentélyre nyúlik vissza. A Királyok első könyvéből (7:29) értesülünk arról, hogy Slomó (Salamon) király idejében az első jeruzsálemi Szentély nagy gonddal és szakértelemmel elkészített díszei között oroszlánok is helyet kaptak:
„Az eresztékek között levő kereteken pedig oroszlánok, ökrök és kerubok, és így az eresztékeken is felülről; az oroszlánokon és ökrökön alul pedig csüggő munkájú füzérek.”
Maga a szimbólum azonban ennél jóval régebbi eredetű. A Vájechi hetiszakaszban a halálához közeledő Jáákov ősapa megáldja fiait. Jehudáról, negyedik fiáról ezt mondja (1Mózes 49:8-10):
Jehuda te, téged dicsőítenek testvéreid – kezed ellenségeid nyakán! Előtted leborulnak atyád fiai. Fiatal oroszlán Jehuda; zsákmánylásból jöttél fel fiam! Lehever, leterül, mint oroszlán és nőstény-oroszlán, ki kelti föl őt! Nem távozik a jogar Jehudából és a törvény pálca lábai közül…
„Nem távozik a jogar Jehudából” – mondja és a bölcsek ezt úgy magyarázzák, hogy Jehuda törzsének éppen azért az oroszlán a jelképe, mivel ebből a törzsből ered a királyi ház, Dávid háza. Ahogy a Lévi törzséből származó Áron főpap leszármazottai a kohénok, a Szentélyben szolgálatot teljesítő papok, akiknek senki nem veheti át a helyét, úgy a Jehudából való Dávid utódai a királyi család sarjai, és ők adják majd örök időkig Izrael királyait.
Jehuda (Júda) oroszlánja, ahogy azt fentebb említettük, a zsidó művészet máig közkedvelt szimbóluma. Bár eredendően csak egy törzset jelképezett, később – ahogy a törzs neve is – az egész zsidó nép szimbólumává vált. A jehudi – יהודי – zsidó szó e törzs nevéből származik.
Egy másik helyen, az utolsó hetiszakaszban (Vezot hábráchá) Gád és Dán törzsét is oroszlánhoz hasonlítja a Tóra (5Mózes 33). A gonosz, ám kiemelkedő tehetségű Bileám (Bálám), az idegen próféta pedig a következőket mondta a zsidó népről (4Mózes 23:24): „Íme ez a nép, mint nőstény oroszlán kel fel, mint az oroszlán emelkedik…”. Dávidról, a királyi dinasztia megalapítójáról ezt olvassuk (2Sámuel 17:10): „szíve oroszlánszív”. Gyakran idézik Jehudá ben Támá rabbi bölcsességét is a Misna Pirké Ávot, Az atyák tanításai című részéből (5:20):
Légy bátor, mint a párduc, könnyű, mint a sas, gyors, mint a szarvas, erős, mint az oroszlán, amikor meg kell tenned Mennyei Atyád akaratát.
A sor még sokáig folytatható, hiszen, ahogy említettük, ez a nagymacska számos prófétai könyvben felbukkan a bátorság, a merészség, illetve a mindig győztes fél jelképeként. Az oroszlánt a Talmud az állatok királyának nevezi, az oroszlánként jellemzett ember erős, bátor és egyben bölcs vezető.
Jelentőségét talán az is mutatja, hogy számtalan névvel illetik héberül: árje, ári, lávi, kfir (oroszlánkölyök), lájis (öreg oroszlán), sáchál (irodalmi név) és maga a gur, kölyök szó is sokszor oroszlánkölyökre utal. Az Árje, az Ári, a Lávi és a Kfir népszerű zsidó nevek a mai napig; askenáz közösségekben gyakran a jiddis megfelelőjével párosítva, Árje Lőv vagy Árje Léjb formában használatos, vagy Jehuda Árjeként, utalva a bibliai kapcsolatra. A Tánách, a zsidó Biblia száznál is több alkalommal említi az oroszlánt, sokszor allegóriákban vagy metaforákban.
A Tánáchból világosan kitűnik, hogy Izraelben a Negev-sivatag lakatlan részein kívül nem éltek állandó jelleggel oroszlánok, inkább a környező területeken tanyáztak. Innen indultak portyáikra és törtek be a lakott területekre, elsősorban aszályos években, amikor a saját vadászterületük kiürült. A pusztulás évét követő időszakban, tehát a polgári időszámítás szerinti első század végétől, amikor az ország elhagyatottan és megműveletlenül magára volt hagyva, az oroszlánok is elszaporodtak, és úgy tűnik, hogy a misnai és a talmudi korban is szép számban éltek Izraelben ezek a ragadozók. Sőt, még a keresztes hadjáratok (XI-XII. század) idejében is felbukkantak. Az utolsó oroszlánok a XIX. század folyamán tűntek el a Közel-Keletről.