Az auschwitzi kórházak voltak a halál várótermei

Az auschwitzi táborban működő „kórházak” valójában a halál előszobái voltak. A gyógyítás csak látszat volt egy brutális gyilkos rendszerben.

Az auschwitzi koncentrációs tábor története bonyolult és szívszorító. Nem csupán egy koncentrációs tábor volt, hanem egy haláltábor is, ahol a gázkamrák kegyetlen gyilkos gépezete működött. Erről szól az Auschwitzi Emlékhely és Múzeum podcastja.

A tábor szervezete meglepően összetett volt, többek között volt egy külön részleg, amely elvileg az őrző SS tisztek és az elítélt foglyok egészségének megőrzéséért felelt. Erről beszélgetett Paweł Sawicki Teresa Wontor-Cichy történész asszonnyal, az Auschwitz Emlékhely Kutatóközpontjának munkatársával.

Az auschwitzi kórház a halál előszobája volt

Az auschwitzi egészségügyi rendszer első pillantásra paradoxonnak tűnhet: hogyan lehetett egészségügyi ellátás egy haláltáborban? A túlélők visszaemlékezéseiben gyakran felbukkan a kórház emléke, de többnyire „a gázkamra várótermeként” emlegették ezeket a helyeket, amelyeket a foglyok igyekeztek elkerülni.

A tábor szerkezete Dachau mintájára épült, a német mintatáborból vették át az egészségügyi osztályt, amely kezdetben az SS katonák és családtagjaik ellátására szolgált. Később azonban, ahogy a tábor átalakult, az egészségügyi részleg is kiterjesztette feladatait.

A kezdeti kórházak szerények voltak. Egy helyiség a dohánygyár épületében szolgált betegellátásra, majd a tábor fejlődésével négy épületet jelöltek ki kórháznak. A 28-as blokk lett az ambulancia, a 21-es a sebészet, a 20-as a fertőző betegségeké, a 19-es pedig a lábadozóké. Később az 1941-es orosz hadifoglyok érkezése után újabb épületeket alakítottak át kórházzá, majd a női foglyok 1942-es érkezésekor külön női kórházi szárny is nyílt.

Birkenau építésével a kórházi ellátási területe is bővült. A férfiak és a nők számára is külön kórházak jöttek létre, sőt a cigánytáborban és a gettóból érkező zsidó foglyok között is külön kórház működött. Ez a struktúra végig megmaradt a tábor létezése alatt.

Csak a neve volt kórház

Fontos hangsúlyozni, hogy bár „kórháznak” nevezték ezeket az épületeket, az ellátás valójában a halál váróterme volt. A kórházak felszereltsége minimális volt: szalmaágyak, ritkán tisztított takarók, kevés gyógyszer, fájdalomcsillapítók. A foglyok leginkább pihenésre használták ezt a helyet, de a kórházba kerülés gyakran a halálos injekciókkal vagy a gázkamrába küldéssel végződött.

Az orvosi személyzet kettős volt. Az SS orvosai, akiknek egyetlen célja volt a tömeggyilkosság hatékony lebonyolítása, és a fogolyorvosok, akik – bár gyakran korlátozott eszközökkel – próbáltak segíteni társaikon. Az SS orvosok felelősek voltak a válogatásért a leszállóhelyen, a gyilkos gázkamrák felügyeletéért, kivégzésekhez való asszisztálásért, és emellett kísérleteket is végeztek foglyokon, tudományos előnyökért cserébe.

Az 1942-es év fordulópont volt, amikor a hadigazdaság igényei miatt engedélyezték, hogy fogolyorvosok dolgozzanak a kórházban. Ők igyekeztek a korlátozott körülmények között életet menteni, de a járványok, a fertőzések és a súlyos alultápláltság miatt ez csak részben sikerült.

A kórházban leggyakoribb betegségek közé tartoztak a törések, gennyes sebek, légúti fertőzések, tüdőgyulladás, tetű okozta tífuszjárvány, tuberkulózis, hasmenés és a súlyos alultápláltság szövődményei.

Az SS katonáknak külön, jól felszerelt kórházaik voltak

Az SS igyekezett a járványokat kordában tartani, de ez csak azért volt érdeke, mert a fertőzések fenyegették a saját őreiket is. A tífusz elleni védekezés szigorú, de kegyetlen volt. Betegeket különítettek el, nagy tömegeket gázosítottak el, az épületeket vegyszerekkel fertőtlenítették. A leghírhedtebb orvos ebben a feladatban Josef Mengele volt, akit a „betegség elleni harcáért” kitüntettek.

Míg a foglyok kórházai a halál előszobái voltak, az SS katonáinak külön, jól felszerelt kórházaik voltak, modern ellátással, szülészettel, specialistákkal. Ez is mutatja a rendszer kegyetlen kettősségét.

A beszélgetés során felmerült az orvosi kísérletek témája is. Ez egy különálló, mélyen tragikus fejezet. A német orvosok és intézmények „tudományos célokra” kísérleteket végeztek foglyokon, állami támogatással és engedéllyel, ami a humánum totális hiányát mutatja.

Ez a beszélgetés megmutatta az auschwitzi tábor egyik legellentmondásosabb részletét, hogy hogyan működött a halál árnyékában az egészségügy, amely valójában a halál gépezete volt.