A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!
Sokan a kisujjukkal mutatnak a Tórára, de kevesen tudják, hogy ez a szokás nem is olyan régi.

Aki rendszeresen jár zsinagógába, bizonyára észrevette már azt a különös jelenetet, amikor a Tóra felmutatásakor sokan a kisujjukkal a tóratekercsre mutatnak, sőt vannak, akik ezután meg is csókolják az ujjukat. Sokan ősi hagyománynak gondolják ezt a gesztust, ám valójában meglepően fiatal szokásról van szó.

A Tóra felmutatása (héberül: hágbáhá) ősi hagyomány. A Sulchán Áruch előírja, hogy a tóratekercset a felolvasás után a jelenlévőknek meg kell mutatni, miközben a közösség a Tórából vett verset mondja: „Vözot háTorá ásér szám Mose lifné bné Jiszráél” – „Ez az a Tóra, amelyet Mózes Izrael fiai elé helyezett” (5Mózes 4:44).Ilyenkor a közösség tagjai a Tóra írására mutatnak, hangsúlyozva személyes kapcsolatukat a felolvasott szöveggel.

A szefárd közösségekben a Tórát általában még az olvasás előtt mutatják fel, míg az askenáz hagyomány szerint az olvasás befejezése után kerül sor erre.

A Tóra felmutatásának nem csupán gyakorlati, hanem spirituális jelentőséget is tulajdonítanak. Ahogyan Oberlander Báruch rabbi egyik válaszában rámutat, a kabbalisztikus hagyomány szerint különleges isteni fényben részesül az, aki olyan közelről látja a Tóra betűit, hogy akár el is tudná olvasni őket. A Tóra körbemutatása egyfajta „kárpótlás” azok számára is, akiket az adott alkalommal nem hívtak fel a Tórához.

Honnan ered a rámutatás szokása?

A Tóra felmutatásakor mondott mondat maga is utalhat erre: „Ez az a Tan…”. Több rabbinikus magyarázat szerint a „ez” szó természetes módon sugallja, hogy a beszélő rámutat arra, amiről beszél. A Tórára való mutatás tehát jól illeszkedik a szöveg jelentéséhez.

Ami azonban igazán érdekes, hogy a kisujjal való mutatás nem ősi zsidó hagyomány. Oberlander rabbi szerint ennek első ismert forrása Chájim Paladzsi, a 19. századi izmiri rabbi műveiben található. A szokás elsősorban a szefárd világban volt ismert, ahol egyes közösségekben a hívek a kisujjukkal mutattak a Tórára, másutt pedig ezt követően meg is csókolták az ujjukat vagy a tálitjuk szélét.

A szokás szélesebb körű elterjedése valószínűleg egy népszerű ladino nyelvű kommentársorozatnak, a Jálkut Méám Loéznek köszönhető. A mű héber fordításai a 20. század második felében hatalmas népszerűségre tettek szert, és a benne szereplő szokások közül több az askenáz közösségekbe is átszivárgott.

Ez megmagyarázza, hogy miért nem emlékeznek sokan arra, hogy gyermekkorukban látták volna ezt a gesztust. Bár ma már számos zsinagógában természetesnek tűnik a kisujjal való rámutatás, valójában csak az elmúlt évtizedekben kezdett elterjedni az askenáz világban, így Magyarországon is.

Miért éppen a kisujj?

Erre több magyarázat létezik. Az egyik szerint a legkisebb ujj használata a szerénységet fejezi ki. Amikor a Tórára mutatunk, nem önmagunkat helyezzük előtérbe, hanem tisztelettel és alázattal fordulunk az Örökkévaló tanítása felé.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.