Miért vált Anne Frank világszerte ismertté, miközben Szenes Hanna (Cháná Szenes) története jóval kevésbé ismert?
Miközben Anne Frank bujkált, Szenes Hanna (Cháná Szenes) fegyvert ragadott, és ejtőernyővel ugrott a náci uralom alatt álló Európába. Miért emlékszik a világ az egyikükre, és miért feledkezik meg a másikról? Beszélgetés Matti Friedman íróval.
A második világháború utolsó éveiben fiatal zsidók egy kis csoportja ejtőernyővel jutott el a náci megszállás alatt álló Európába egy szinte lehetetlen küldetésre, hogy segítsenek zsidókat menteni, és belülről harcoljanak a nácik ellen.
Történetüket dolgozza fel Matti Friedman új könyve, az Out of the Sky: Heroism and Rebirth in Nazi Europe. Naplókra, levelekre és levéltári anyagokra támaszkodva az író rekonstruálja ezeknek az önkénteseknek az életét. Sokan közülük alig voltak húszévesek.
A könyv megírásához Friedman mélyen elmerült az ejtőernyősök archívumaiban és személyes írásaiban.
„Több ezer dokumentum volt a Hágáná [az államalapítás előtti izraeli hadsereg] archívumában” – mondta egy interjúban. „A túlélők visszaemlékezései, valamint azok levelei és naplói, akik nem élték túl. Ez egészen szélsőséges vállalkozás volt… Ahhoz, hogy megértsük, mit és miért tettek, szinte bele kellett ugrani a történetükbe, és benne kellett élni.”
A zsidó erő korlátai
Bár a könyvben szereplő események 80 évvel ezelőtt történtek, Friedman szerint tanulságaik ma is meglepően aktuálisak. Sok mai olvasó számára – különösen október 7-e után – ismerős lehet az egyik központi téma, a zsidó erő korlátai egy ellenséges világban.
„Senki sem fog vigyázni ránk, ha mi nem tesszük” – mondja Friedman. „Még a szövetségeseinknek is vannak sürgetőbb ügyeik… A legtöbb ország ezeket előbbre helyezi a mi jólétünknél.”
Az ejtőernyősök egy olyan kiszolgáltatott világban éltek, amelyről sokan azt gondolták, hogy Izrael állam létrejöttével a múlté lesz.
Friedman szerint azonban a különbség ma sem olyan egyértelmű, mint gondolnánk.
„Az egyetlen valódi különbség köztünk és köztük, és ez óriási különbség, az állam létezése” – mondja. „Ez a kivétel. Ez az, ami megkülönböztet engem Szenes Hannától.”
Szenes Hanna a magyar származású zsidó költő, aki fiatalon vándorolt ki a brit fennhatóság alatt álló Palesztinába, majd önként jelentkezett, hogy ejtőernyővel jusson az ellenséges vonalak mögé, Friedman könyvének egyik központi alakja, és a modern zsidó történelem egyik legkülönlegesebb személyisége.
Sok önkéntes pontosan értette ezt a különbséget. Néhányan közülük végül életüket adták azért, hogy hozzájáruljanak a még nem létező zsidó állam felépítéséhez.
Anne Frank és Szenes Hanna
Az ejtőernyősök közül egy név különösen kiemelkedik. Szenes Hanna, a magyar zsidó költő és ellenálló, aki 1944-ben ejtőernyővel érkezett Európába, majd elfogták és kivégezték a nácik.
Izraelben nemzeti hősként emlékeznek rá. Nemzetközileg azonban egy másik, ugyanebből a korszakból származó zsidó lány vált sokkal ismertebbé, Anne Frank.
Friedman szerint ez a különbség sokat elárul.
„Anne Frank egyetemes szimbólummá vált” – mondja. „Egy fiatal lány, aki gyönyörűen ír, és hisz az emberek alapvető jóságában.”
Szenes Hanna története egészen más. „Szenes Hanna fegyvert ragad és ejtőernyővel ugrik, hogy brit különleges műveletekben vegyen részt” – fogalmaz Friedman.
Ez a különbség azt tükrözi, milyen zsidó történeteket talál a világ kényelmesebbnek.
„Nem véletlen, hogy Anne Frank világszerte ismert, míg Szenes Hannát főként a zsidók ismerik” – mondja.
„Az ő története kényelmetlen, ahogy a cionizmus is sokak számára az.”
Anne Frank csendes mártíromságával szemben Szenes Hanna valami mást képvisel, a zsidó önvédelem és ellenállás elszántságát.
Harc az emberiesség megőrzéséért
Szenes Hanna története azonban sosem szólt pusztán bosszúról.
Egyik háborús versében arról ír, hogy egy kis fáklyát gyújt „a háború máglyáiban”, miközben emberi arcot keres. Friedman szerint ez ragadja meg küldetésének erkölcsi lényegét.
„Nem azért megy Európába, hogy bosszút álljon a holokausztért” – mondja.
„Hanem azért, hogy visszaállítsa az emberiességet, hogy embereket mentsen meg attól, hogy ez az ipari méretű pusztító gépezet felfalja őket.”
Ez az üzenet szerinte ma is különösen aktuális háborús időkben.
„A háború embertelenné tesz” – mondja Friedman. „Az, ami a győzelemhez kell, komoly árat követel az emberiességből.”
Még egy igazságos háborúban is nehéz megőrizni azt.
Friedman újra és újra visszatér egy héber szóhoz Szenes Hannával kapcsolatban, ádám, vagyis ember. Ez a szó visszatér
verseiben, legismertebben az Eli, Eli című költeményben, amely később ikonikus izraeli dallá vált, és ezzel az egy szóval zárul. Minden nehézség ellenére költészete az emberi arc kereséséről szól a káosz közepette.
Ez az üzenet napjainkban is meglepően élőnek bizonyult. Amikor az izraeli hadsereg a gázai szárazföldi műveletre készült október 7-e után, Friedman felidézett egy jelenetet. Egy zászlóaljparancsnok, mielőtt egysége bevonult volna Gázába, összegyűjtötte katonáit, és felolvasta nekik Szenes Hanna „A háború máglyáiban” című versét. Abban a pillanatban, amikor Izrael harcra készült, nem harci jelszót választott, hanem egy verset az emberi arc kereséséről a lángok között. Friedman szerint pontosan ezt értette volna Szenes Hanna.
„Nemcsak az ellenségeink emberségére kell emlékeznünk, hanem a sajátunkra is.”
A zsidó történet ereje
Friedman szerint a könyv mélyebb mondanivalója valami olyasmire mutat rá, amit a zsidók mindig is tudtak, a történetmesélés erejére.
A cionizmus korai évtizedeiben nem volt állam, nem volt hadsereg, nem volt kormány. Csak egy eszme létezett.
„A cionizmus egyetlen ereje kezdetben az volt, hogy képes volt történetet mesélni” – mondja.
Az azt megelőző évezredekben is történetek tartották fenn a zsidó identitást kontinenseken át.
„Mi tartotta össze a zsidókat kétezer év száműzetés alatt?” – teszi fel a kérdést. „Történetek. Könyvek, szombat, peszách, azok a történetek, amelyeket arról mesélünk, kik vagyunk és hová tartunk.”
„Ma azonban ezt a közös történetet egyre nehezebb megfogalmazni” – mondja.
„Nem tudunk történetet mesélni kifelé, mert befelé sincs egy közös történetünk” – mondja.
Ez különösen jól látszik Izrael mai helyzetén. Azok a történetek, amelyek az első generációt összetartották az ország felépítése során, már nem működnek ugyanúgy. Október 7-e óta rekordszámú izraeli hagyta el az országot, miközben a bevándorlás továbbra is erős. Az eredmény egy olyan ország, amely nehezen tudja elmagyarázni magát a világnak, részben azért, mert saját polgárai sem értenek egyet abban, milyen történetben élnek.
„Akik közelebb állnak a szövegekhez, könnyebb helyzetben vannak” – mondja Friedman.
„Azok a zsidók, akik szoros kapcsolatban élnek a hagyománnyal, tudják, mit kell tenniük, és érzik, hogy egy olyan történet részei, amely jóval előttük kezdődött, és jóval utánuk is folytatódik. Ebben valódi erő van, és ez elvész, ha elhagyjuk a hagyományt.”
Forrás: aish
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.