Sziván hónap 20-án (idén június 19., vasárnap) számos, a zsidó népet ért csapásra emlékezünk. A chabad.org írása ezeket a tragédiákat szedte össze.
1096: az első keresztes háború
Franciaország és a Rajna-vidék zsidó lakosságának számára ez a nap már a XI. században szomorú és vészterhes nap volt. Ez volt az a nap, melyen megindult az első keresztes hadjárat. A keresztes háborúk során zsidók ezreit mészárolták le. Az első keresztes háborúban a Rajna környékének több zsidó közösségét megsemmisítették. Ebben az időben írták a környékbeli rabbik az Áv háráchámim (Irgalom atyja) imát, melyet eredetileg a sávuotot megelőző szombaton mondtak el. Sávuotot sziván hónap elején ünnepeljük. Az imádság nemcsak megszenteli Isten nevét, hanem azt is megjósolja, hogy az Örökkévaló végül megtorolja gyermekeinek kiontott vérét. Sziván 20. végül a keresztes hadjáratok alatt meggyilkolt zsidók emléknapja lett.
1171: Blois-i mártírok
A franciaországi Blois városában 1171-ben egy keresztény szolgáló azt állította, hogy látta, amint egy zsidó a Loire folyóba dobta egy gyermek holttestét. Egyetlen gyerek sem tűnt el a környéken abban az időben és senki nem találta meg az állítólagos holttestet, ráadásul tanúk sem voltak, a Blois-i zsidókat mégis letartóztatták és kegyetlenül megkínozták. V. Theobald, Blois grófja eredetileg hajlandó lett volna hatalmas váltságdíj fejében szabadon engedni a zsidókat, ám egy Ágoston-rendi püspök közbelépett. Próbára tette a szolgát és „minden kétséget kizáróan” megállapította, hogy a szolga igazat mondott. A gróf választás elé állította a fogva tartott 312 zsidót (köztük nők és gyermekek is voltak): vagy megkeresztelkednek, vagy máglyán égetik el őket. Mindannyian hűek maradtak őseik hitéhez és 1171-ben, sziván hónap 20-án meggyilkolták őket. Egy szemtanú beszámolója szerint a tűz nem fogta a halálra ítélteket, ezért előbb agyonverték őket és a holttesteket vetették a tűzre. Egyikük hangosan énekelte az Álénu lesábéách – Kötelességünk dicsérni a mindenség Urát kezdetű imádságot, melyet minden ima végén elmondunk és melyben dicsérjük Istent, amiért képesek vagyunk arra, hogy felismerjük valódi egyedülvalóságát.
A tragédia hírére az angliai, franciaországi és Rajna-vidéki zsidók, élükön a Rábénu Támként ismert Jáákov ben Meir rabbival, Rási unokájával böjtnappá és a bűnbánat idejévé nyilvánította sziván 20-át. Bár korábban is voltak már vérvádak, ez volt az első olyan vérvád, melyben a kormányzat is aktív szerepet vállalt és melynek folyományaként zsidókat öltek meg.
1298: Rintfleisch-mészárlás
Egyéb tragédiák következtében a sziván 20-i böjt hamar feledésbe merült, ám 1298-ban ismét tragédia érte a zsidó népet. Ebben az évben ugyanis azzal vádolták meg a zsidókat, hogy megszentségtelenítették a keresztények szent ostyáját. Így Rindtfleisch (vagy Rintfleisch) gróf csapatokat gyűjtött és a feltüzelt csőcselék megsemmisítette Rottingen egész zsidó közösségét, majd onnan továbbvonulva számos más zsidó közösségben hajtottak végre mészárlást és gyújtogatást. A szörnyűséges támadássorozatban végül 145 franciaországi, bajorországi és ausztriai zsidó közösség lett az enyészeté. A tragédia nyomán a rabbik újra bevezették a sziván 20-i böjtöt, mivel az évnek arra a szakára esett a mészárlás legnagyobb része.
1648-49: Hmelnyickij pogromjai
Később ismét feledésbe merült a sziván 20-i böjtnap. Mindaddig, amíg újabb tragédia nem történt. 1648-ban a kozák Hmelnyickij Bogdán bujtotta fel az ukrán hordákat a lengyel-litván birodalom ellen. A lázongó csőcselék a zsidókat sem kímélte és a hónapokon át tartó mészárlás nyomán több száz zsidó közösség semmisült meg, közülük a legtöbb a felkelés elején, 1648 tavaszán. A kozákok addig soha nem tapasztalt brutalitással végezték ki zsidók ezreit. A pogromok elcsitultával a Négy Ország Tanácsa néven ismert rabbitanács egész Lengyelországban bevezette a sziván 20-i böjtöt.
Az egyik első, a kozákok által megtámadott város Nemirov volt (a mai Ukrajnában). Zsidó lakosságának jelentős részét sziván 20–án gyilkolták meg a kozákok. Jom Tov Lipmann Heller rabbi, akit Toszfot Jom Tov néven is ismernek és aki néhány évvel a pusztjtás előtt Nemirov rabbija volt, elrendelte, hogy a Blois-i mártírok emlékére írt szlichot bűnbánó imákat mondják el sziván 20-án a Hmelnyickij-féle pogrom emlékére is. Sábtáj Hákohén rabbi (1621–1662), korának egyik vezető rabbinikus figurája szerint a dátum kiválasztásában fontos szerepet játszott, hogy sziván 20. a kötött naptárban soha nem eshet szombatra.
A második világháborúig elterjedt szokás volt a lengyelországi zsidók között a sziván 20-i böjt megtartása. Napjainkban csak néhány, többnyire magyarországi eredetű hászid közösségben tartják meg e napot. 1944 májusában és júniusában mintegy 500 ezer magyarországi zsidót deportáltak Auschwitz-Birkenauba. Többségük a gázkamrákban veszett oda. A háború után magyarországi rabbik egy csoportja úgy határozott, hogy a holokausztra és a magyarországi zsidóság elpusztítására sziván 20-án emlékeznek majd minden évben.
Bár a zsidóság túlnyomó része nem böjtöl sziván 20-án, a gyászt jelzi, hogy a sziván hónap beköszönte előtti szombaton felhangzik az már említett Áv háráchámán ima, pedig ilyen szombatokon ez általában elmarad.
Címlapkép: Wikipédia
