1922 május elején Szabolcs megye egy kis községében, Bűdszentmihályon (ma: Tiszavasvári) a tornácos öreg Dogály-kúriában csendes magányában elhunyt a 19. század egyik legtöbbet emlegetett bírója, Korniss Ferenc (1835–1922), a nyíregyházi királyi törvényszék egykori elnöke. Nyíregyházi bíróként aligha tett volna szert világhírnévre, ha nem ő az 1883-as tiszaeszlári vérvád perének vezetője, akit hiába azonosított az akkori közhiedelem a váddal, több hónapos tárgyalás után felmentette az ártatlanul megvádolt eszlári zsidókat. A nevezetes per után nyugalomba vonult. Halálának századik évfordulóján Korniss bíróra emlékezünk.

„A régi magyar urak nemes, karakterisztikus típusából való volt Korniss Ferenc, a nyíregyházi törvényszék elnöke. Kiváló jogi tudását, igazságszeretetét, pártatlanságát valamennyien becsültük, s valósággal példát mutató volt a független magyar bíró számára, ahogyan a nagy pör súlyos helyzetei között nehéz tisztét gyakorolta.” – kezdte visszaemlékezését dr. Székely Miksa, a tiszaeszlári per egyik védőügyvéde, aki a bíró halálának kapcsán azt is felidézte, hogy ő és a többi zsidó védő is mennyire összerezzentek, amikor először megpillantották a nyíregyházi tárgyalóterembe belépő kipödört bajszú embert.

140 éves a tiszaeszlári vérvád

A pészah előtti szombaton festékért küldték a 15 éves Solymosi Esztert, aki hazafelé menet eltűnt.

Székely úgy gondolta, hogy Kornissnak nyilvánvalóan nagy tekintélye és hitele lehetett a legmagasabb szinteken is, ha rábízták a 19. század egyik legfontosabb perének lebonyolítását. A bíró pártatlanságáról eleinte nem volt mindenki meggyőződve, hiszen a asztaltársaságára hivatkozó bizalmas információk szerint volt benne némi hajlandóság, hogy elhiggyen valamit a vérvád pletykájából.

„Nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél…”

– mondogatta kezdetben a bajszos Korniss.

Ábrányi Lajos grafikája a nyíregyházi tárgyalóteremből a Vasárnapi Ujságban

Korniss szabolcsi nemesi famíliából származott, jómódú ember volt, aki viszont nem élt nagy lábon, személyiségében volt valami különös ridegség. Nem volt túlzottan társasági ember, elsősorban a megye földbirtokosaival érintkezett, de a magyarországi zsidók tanult feléttől sem idegenkedett, nagyra becsülte például a nyíregyházi status quo ante izraelita hitközség egyik elöljáróját, dr. Heumann Ignác jogtudort, akivel nem csupán baráti viszonyt tartott fent, de a saját peres ügyeiben őt kérte fel ügyvédnek. 

„A tárgyalást szigorú pártatlansággal vezette, nem pályázott antiszemita babérokra, nem törődött a támadásokkal sem, mert a bírói tógát olyan szentségnek tartotta, amelyhez nem férhet hozzá a befolyásnak semmiféle hulláma sem. Voltak nehéz és kényes pillanatok, s ő mindig megtalálta a kellő megoldást.”

– folytatta Székely a nekrológot.

Kornissról nemcsak Székely ügyvéd, hanem dr. Friedmann Bernát is megemlékezett. A tiszaeszlári per másik védőügyvédje elsőnek azt emelte ki, hogy a bíró régivágású volt, aki nem szerette a hírlapírókat, amikor azonban azt tapasztalta, hogy a sajtó tárgyilagosan tudósít a perről, akkor ő is megbarátkozott velük, olyannyira, hogy többeket meg is hívott a tárgyalások közötti, 12 órai „fölöstökre, amelyen nagyszerű töpörtős és tejes pogácsákat, sonkát, likőröket szolgáltatott föl az elnök neje.”

Korniss bíró egy újságíróval azonban egyáltalán nem akart megbékélni, a „firkász” nem mást volt, mint Szabolcsi Miksa, a magyar zsidó újságírás úttörője, az Egyenlőség főszerkesztője. Szabolcsira éles cikkei miatt haragudott meg, amelyet ellene, a vizsgálóbíró és egyéb funkcionáriusok ellen intézett. 

Miután a tárgyalóterem közel sem tudott annyi embert befogadni, mint amennyit érdekelt a per, ezért minden napra belépőjegyeket osztottak ki, amelyeket a tulajdonosaik félnapra vagy akárcsak pár órára átengedtek az ismerőseiknek. A teremszolgák örültek ennek, hiszen így több borravalóhoz jutottak, az elnök pedig megtűrte ezt a gyakorlatot, Szabolcsit azonban kizárta a csereberéből, még az őröknek is meghagyta, hogy semmiféleképpen ne engedjék be. Így aztán az Egyenlőség főszerkesztője az egész pert a folyosóról kísérte végig, és a kijövő ismerősei elbeszéléseiből rekonstruálta az aznapi történéseket. 

Friedmann Bernát, de még Eötvös Károly, a per leghíresebb védőügyvédje sem tudta elérni, hogy Korniss változtasson a Szabolcsival kapcsolatos álláspontján, de Friedmann elárulta, hogy ez:

„más oldalról viszont nagy hasznunkra volt, mert mi meg ő általa azonnal megtudtunk mindent, ami kint történik a tárgyalótermen kívül. Tanúk összebeszélését, befolyásolását, elküldését stb. Mindig nyomban tudatta velünk. A védelem nagyszerűbb detektívre nem is tehetett volna szert. A mennyországban ha találkozni fognak, ott bizonyára ők is megbékülnek egymással…”

Ábrányi Lajos grafikája Korniss Ferencről a Vasárnapi Ujságban

Szigorú ember volt hát dr. Korniss Ferenc törvényszéki elnök, azonban az igazság szolgálatában kérlelhetetlennek mutatkozott, aki ítéletével semmissé tette a tiszaeszlári vérvádat.

Források:

Friedmann Bernát dr., „Aki Szabolcsi Miksát üldözte – Emlékeim Korniss Ferencről.”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 19. szám, 5–6. old.

Székely Miksa dr., „Meghalt a tiszaeszlári pör elnöke – Korniss és Scharf Móric”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 19. szám, 4–5. old.

„Hirek – A tiszaeszlári vérvád-pör birája meghalt.”, Magyarság, 1922. 3. évf. 102. szám, 6. old.