Szombaton olvasták a zsinagógákban világszerte a hevroni Máchpéla-barlang megvásárlásának történetét. Az alábbi történet ezen a különlegesen szent és misztikus helyszínen játszódik. A történetet, melynek apropóját a Chájé Szárá szakasz mellett a főszereplő rabbi, Ávráhám Ázuláj (1570 k. – 1643) halálozási évfordulója is adja (chesván 25.), a hevroni zsidó közösség weboldala tette közzé. További kapocs napjainkhoz, hogy a rabbi a Cheszed LeÁvráhám címet viselő fő művét Gázában írta.

Az 1640-es évek elején az Ottomán Birodalom nagy hatalmú szultánja ellátogatott birodalma fontos városaiba. Tiszteletét tette többek között a hevroni Máchpéla-barlangban is: uralkodói öltözetben, derekán gyémánttal és más drágakövekkel kirakott arany karddal lépett be az ősatyák barlangjába. Teremről teremre járt, végül elérkezett Jicchák terméhez, amelyik arról nevezetes, hogy a földön levő kicsi, kör alakú nyílás – az egész nagyszerű építmény legszentebb pontja – levezet magába a kettős barlangba, melyet a hagyomány szerint maga Ádám, az első ember vágott a kőbe.

A szultán, nem akarván elszalasztani a különleges lehetőséget, hogy lepillantson az ősi sírbarlangba, a lyuk fölé hajolt, ám hogy, hogy nem, drága kardja lecsúszott a derekáról, és hatalmas csendüléssel földet ért a barlangban. Az uraság azonnal hívatta a barlang őrét, és elrendelte, hogy válasszanak ki egy katonát, kössenek a derekára kötelet, és eresszék le a barlangba, hogy felszínre hozza az értékes fegyvert. Az őr nem teketóriázott sokat, a hozzá legközelebb álló katonát magához intette, a derekára erős kötelet tekertek, és már eresztették is lefelé, a föld alatti barlangba. Abban a pillanatban, ahogy a katona feje is eltűnt a nyíláson át, hatalmas üvöltés csapott fel a lyukból, gyorsan felhúzták a katonát, de ő már halott volt. Erre a szultán egy másik katonát küldött a mélybe, ám ő is ugyanígy járt, holtan húzták fel a barlangból. Ez még néhány alkalommal megismétlődött, de az uralkodó végül kénytelen volt belátni, hogy más megoldást kell választania, hiszen amelyik katona lemegy, az nem kerül vissza élve.

„Ki hozza hát vissza drága fegyveremet?” – kiáltott rá a szultán a barlang őrére. Ő a beosztottaira nézett, azok pedig egyszerre mondták: „Miért nem küldünk le egy zsidót? Ha meghal, egyikünk sem fog érte egy könnycseppet se hullatni, ha pedig túléli, legalább a nagyságos uraság visszakapja a kardját.” Ez a megoldás mindenkinek tetszett, és azonnal üzenetet küldtek a város zsidó közösségének, hogy állítson elő egy önként jelentkezőt, akit leeresztenek a kardért a mélybe. Ha nem, szólt az üzenet, azért keservesen megfizet az egész hevroni zsidó közösség.

A hevroni zsidók természetesen hallották, hogy hogy jártak a szultán katonái. Hogyan küldhetnének el bárkit, hogy a halálát lelje a barlangban? Mindannyian böjtöltek és imádkoztak, abban a reményben, hogy ez elviszi a fejük felől az ítéletet, de végül mégis dönteniük kellett: ki ereszkedik le a rettegett úton?

A közösség idős rabbija, a kabalista tudós, Ávráhám Ázuláj rabbi oldotta meg végül a kérdést. Azt mondta: „Én lemegyek a szent barlangba. Ne sírjatok és ne féljetek.” Így is lett: a szent életű rabbi imádkozott és könyörgött Ávráhám, Jicchák és Jáákov Istenéhez, megmerült a mikvében, a rituális fürdőben és magára öltötte a halottak hagyományosan fehér öltözetét. Így indult el a barlangba.

Ázuláj rabbi derekára kötelet tekertek, és már ereszkedett is lefelé a kettős barlangba. Amikor a lába földet ért, körültekintett, és három szakállas férfi között találta magát. Azt mondták neki: „Mi vagyunk ősapáid, Ávráhám, Jicchák és Jáákov”. A rabbinak a szava is elakadt, majd mégis összeszedte magát és így szólt: „Minek is mennék fel és hagynálak itt benneteket? Öreg vagyok már, a napjaim meg vannak számlálva. Végre itt vagyok ősapáimnál. Egyetlen vágyam van csak: hadd maradjak itt nálatok”. Az ősapák azonban szigorúan kijelentették: „Vissza kell térned és vissza kell juttatnod a szultánnak a kardját. Ha nem így teszel, az egész hevroni zsidó közösséget eltörlik a föld színéről. De ne aggódj. Hét nap múlva visszatérsz ide közénk.”

A rabbi tehát visszatért Jicchák termébe, kezében a csillogó fegyverrel. A szultán hálás volt, a zsidó közösség pedig örömünnepet tartott szeretett rabbijának visszatérése alkalmából. A rabbi a következő hetet tanítványai körében töltötte, és átadta nekik mindazt a misztikus tudást, aminek a birtokában volt. Éjjel-nappal tanultak, míg végül a hetedik napon visszaadta tiszta lelkét a Teremtőjének. Hevron ősi temetőjében helyezték végső nyugalomra, átellenben az ősatyák nyugvóhelyével.

Fotó: metmuseum

Hevron történelme és zsidó öröksége rendkívül szerteágazó. Az ősatyák városával kapcsolatos cikkeink közül ajánlunk egy csokorra valót:

Hevroni purim

A török pasa és a zsidók (mese)

A hevroni csodatevő (mese)

Hevroni nagyanyó

A hetiszakasz földrajza – Ávráhám útja

A hetiszakasz földrajza – Hevron

A hetiszakasz földrajza – Máchpélá-barlang

Leereszkedés Jicchák terméből egy titkos akció keretében

Az ősatyák barlangjának titkai

A három menóra gerendája

Chájé Szárá (videó, gyerekeknek is)

Vezot hábráchá (videó, gyerekeknek is)

A hevroni Chábád

10 tény Hevronról

Híres fák nyomában a Szentföldön

A hetiszakasz flórája és faunája: Az árnyékot adó tölgy különleges képessége

Visszatérés Hevronba

Báruch Náchson, a Rebbe kedves festőművésze

Hevroni purim

 

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás