Az Ígéret Földjéhez a fák is hozzátartoznak.

Az emberiség két első ismert fája a Tóra szerint az élet, valamint a jó és rossz tudásának fája:

És növesztett az Örökkévaló Isten a földből mindenféle fát, kívánatosát a tekintetre és jót az eledelre; az élet fája pedig a kert közepén volt, meg a jó és rossz tudásának fája. (M.I. 2:9)

A fa azóta is meghatározó szereplője az emberiség életének, és híres fák is akadnak szép számmal. A Tóra az embert a mező fájához hasonlítja, megtiltja a gyümölcsfák értelmetlen kivágását, a Zsoltárok pedig datolyapálmához és cédrusfához hasonlítják az igaz embert. Ismerjünk hát meg néhány különleges fát!

Esel Ávráhám

És ültetett „esel”-t Beér-Sevában és hívta ott az Örökkévalót, az örök Istent. (M.I. 21:33)

Tudjuk, hogy a Tórában semmi sem szerepel véletlenül. Ha tehát arról tudósít minket, hogy az első ősapa valahol fát ültetett, annak minden bizonnyal jelentősége van. A középkori tóramagyarázó, Rási szerint az „esel” nem egy fát, hanem egy egész ligetet jelöl, amiben fogadó várta a vándorokat. Amikor a nála megpihent utazók köszönetet mondtak a szállásért és az ennivalóért, Ávráhám ezt mondta nekik: „Ne engem áldjatok és ne nekem mondjatok köszönetet, hanem a valódi vendéglátótoknak, Istennek, a világ Urának.” Az „esel” szó az áchilá-stijá-liná, vagyis étel-ital-hálóhely szavakból alkotott betűszó is lehet. Ávráhám elültette ezt a fát, és mellőle szólította Isten Nevét, hirdetve, hogy az Örökkévaló nemcsak az emberé, hanem a természetet, sőt, az egész világot is Ő uralja.

Egy másik fa, egy hevroni tölgyfa szintén Ávráhám nevéhez kötődik a legendák szerint, bár minden bizonnyal jóval fiatalabb annál, talán ha ezer éves. 1997, vagyis a hevroni egyezmény aláírása óta zsidók számára nem látogatható helyen áll, és minden bizonnyal kiszáradt, bár 1929-ben, a hevroni mészárlás idején még élt és zöldellt. Így említi a Tóra a fát, és ez az az epizód, melyben a fa alá pihenni ültetett jövevények elmondják, hogy Ávráhámnak és Szárának idős korukra fiuk születik:

És megjelent neki az Örökkévaló Mámré tölgyeinél, ő pedig ült a sátor bejáratában, a nap hevében… Hadd hozzanak egy kis vizet, mossátok meg lábaitokat és dőljetek le a fa alatt. (M.I. 18:1-4)

A fát a polgári időszámítás szerinti 680-ban a Szentföldön járt frank Arculf püspök és a XII. század végén oda látogató ratisboni Ptáchjá rabbi is említette, ahogy számos útleírás a további századokban. A helyet muszlimok és keresztények is különös jelentőségűnek tartják, és a fa ágainak olyan csodatevő erőt tulajdonítottak, hogy körül kellett keríteni, nehogy teljesen tönkretegyék a gyógyulni vágyók. A hevronban a XIX. század közepe óta jelentős szerepet játszó Schneerson család – a Rebbe távoli rokonai – működtetett Esel Ávráhám néven vendégházat a közelben, a névvel a hagyományos zsidó vendégszeretetre utalva ezen a történelmi helyen. Ez volt Hevron első szállodája, melyben még zsinagóga is működött.

Ávráhám tölgye Hevronban, egy 1900 körül készült, színezett fényképen

A magányos tölgy

Ez a fa Jeruzsálem és Hevron között félúton áll, és több mint 600 éven át útjelzőül szolgált az utazók számára. Az 1948-as izraeli függetlenségi háború után a zsidó visszatérés szimbóluma lett. Az ENSZ 1947. november 29-én elfogadott felosztási tervét követően a Gus Ecionban található zsidó települések ostrom alatt találták magukat. A környékbeli arabok több száz zsidót gyilkoltak meg, vagy börtönöztek be, otthonaikat lerombolták, és még a fáikat is kivágták. Az ezt követő 19 évben, a hatnapos háborúig, a magányos tölgy a visszatérésre vágyakozó zsidók szimbólumává vált. Miután ismét lehetővé vált zsidó települések alapítása e területen, a helyi önkormányzat ezt a fát választotta jelvényéül. A tölgyet Gus Ecion egyik településén, a beszédes nevű Álon Svutban (visszatért tölgy) lehet megtekinteni.

Jáákov fája Bét Élben

Egy másik, szintén ezer éves tölgyfa Bét Élben áll, közel ahhoz a sziklához, melyen Jáákov hajtotta álomra a fejét. Mivel egy muszlim imaház közvetlen közelében áll, szentnek minősül a muszlimok számára, és ez a státusz biztosította a hosszú életét. Érdekesség, hogy a tölgynek olyan fajtájáról van szó (Quercus Boissieri), mely a 800 méter feletti magaslatokat kedveli, így Izraelben a Hermonon és a Meron-hegyen találhatók leginkább rokonai. Héberül egyébként álon hátolának, kukactölgynek nevezik, mivel cserzésre és textilfestésre használható hernyók élnek rajta.

Jáákov fája Bét Élben

Tel Ruméda (Hevron)

Egy másik, feltűnően hosszú életű, szintén őshonos fafajta az olajfa: alacsony növésű, örökzöld fa, vastag, ezüstös, odvas törzse minél öregebb, annál csavarodottabb. Bölcseink számtalanszor hasonlították a zsidó népet az olajfához. Gyökereinket mélyre eresztjük, évezredek tóratudásába és istenszolgálatába, és minden körülmények között túlélünk. Vannak, akik azt mondják, hogy az Édenkertben levő tudás fája olajfa volt. Talán nem meglepő, hogy ezek közül a legöregebbek és legszebbek nem máshol találhatók, mint az ősapák városában, Hevronban, annak is a ma Tel Rumédaként ismert, ősi részében.

Több száz éves olajfa Hevronban

Gát Smánim

Ha már az olajfákat említjük, nem hagyhatunk figyelmen kívül egy másik ősi olajfa ligetet a jeruzsálemi Hár Házéjtim, vagyis Olajfák hegye lábánál. Héberül Gát Smánim, vagy olajprés a neve a helynek, melyet magyarul Gecsemánénak mondanak, és a keresztény hagyományban játszik szerepet. A kert gyönyörű olajligetében áll nyolc darab, nagyjából 900 éves olajfa, melyek a vizsgálatok szerint mind ugyanabból az anyanövényből származnak. A hatalmas, csavarodott törzsű fák a mai napig bőségesen teremnek is.

900 éves olajfa a Gecsemáné-kertben

Szentjánoskenyérfa – háruv

Az előző kettőnél jóval rövidebb életű, de szintén fontos szentföldi fa a szentjánoskenyérfa, héberül cháruv, melyről bölcseink azt mondják, hogy hetven évbe telik, mire meghozza az első termését: a polgári időszámítás szerinti első században élt Choni Hámáágel meglátott egy embert, aki cháruv fát ültetett, és megkérdezte tőle: „Mennyi idő múlva hoz ez a fa termést?” – „Hetven év múlva.” – „Gondolod, hogy még hetven év múlva is élni fogsz, és eszel ennek a fának a terméséből?” – „Valószínűleg nem. Azonban amikor erre a világra születtem, rengeteg cháruv fát találtam itt, melyeket apám és nagyapám ültetett, így én is ültetek a gyermekeim és az unokáim számára fákat, hogy ők is élvezhessék azok gyümölcsét.” Egy csodálatos cháruv fáról tud a zsidó hagyomány: a római üldözőik elől menekülő Simon bár Jocháj és fia, Elázár rabbi egy barlangba húzódtak be, melynek bejárata előtt éjjel csodás módon cháruv fa nőtt, mely reggelre már termést is hozott. Hogy a csoda még nagyobb legyen, a kemény és nehezen fogyasztható szentjánoskenyerek helyett szombatra mézédes fügét termett a fa. Bár ez a fa már nem található meg, évente egyszer, lág báomerkor megemlékezünk róla.

Végezetül említsük meg az 1901-ben alapított Keren Kájemet LeJiszráel zsidó nemzeti alapot, melynek eredeti célja az volt, hogy minél nagyobb területet vásároljon meg és telepítsen be a brit mandátum alatt lévő Palesztinában. Alapítása óta több, mint 240 millió fát ültettek szerte az országban, és több, mint 1000 parkot létesítettek, hogy építsék és megőrizzék az Ígéret Földjét, melyhez a fák, ahogyan azt a bevezetőben láttuk, az első pillanattól kezdve hozzátartoznak.

zsido.com