A zsido.com „Miről beszéltek a zsidók 100 éve?” rovatába kezdtem összegyűjteni az érdekesebb, fontosabb eseményeket, amikor találkoztam az izsáki vásáron történt zsidóveréssel. A hír nagyobb jelentőségűnek tűnt, mint az akkoriban rendszeres atrocitások, így utánajártam az izsáki zsidók történetének, s megdöbbentő dolgokat találtam.
Az 1919. november 18-ára virradó éjjel
Izsákon, 1919-ben késő ősszel, úgy éjféltájban Pánczél Zoltánékhoz zörgettek be: „Nyissad ki zsidó az ajtót, itt csendőrök vannak!”
A család akkor már több mint száz éve vezette ott a vas- és fűszerkereskedését, s addig köztiszteletben és szeretetben éltek, ezért szokatlan volt a hangnem. Nem is nyitottak ajtót, így a hívatlan vendégeknek baltával kellett betörniük a kaput. Míg a csendőrök a favágással bajlódtak, addig Pánczél feleségének sikerült kimenekülni a hátsó udvarra, és a jégveremben elbújni, ahol alig lehetett több -20 Celsius-foknál.
A kereskedőt combon lőtték, ellopták az aranyóráját, a készpénzét, majd a vérző embert megkötözték és egy kocsira hajították. Ezekután következett Schmidt Árpád szabómester és Beck Sándor borkereskedő, akiket szintén kiraboltak, Beckre is rálőttek, majd megkötözve őket is elvitték. Orgovány határában megrántották a kantárt, megálltak és a félholtra vert szerencsétleneket felakasztották.
Másnap hajnalban Pánczél felesége – akkor még nem tudhatta, hogy már csupán özvegye – Pestre „szökött”, hogy értesítse sógorát, dr. Pánczél Sándor fővárosi ügyvédet, hogy elrabolták férjét és még két embert.
Pánczél ügyvéd dr. Váry Alberthez (1875–1953), a budapesti ügyészség vezetőjéhez sietett, aki személyesen is ismerte a családot. Miután előadta a vérfagyasztó történetet, az ügyész Karafiáth Jenő (1883–1952), akkori belügyi államtitkárt tárcsázta és őt is tájékoztatta az eseményekről. Miután meghallgatták a történetet, a belügyminisztérium először arról érdeklődött, hogy vajon nem lehet-e, hogy ez a három zsidó kommunista volt, s úgynevezett „népítéletről” van szó… Váry erre közölte a minisztériummal, hogy itt közönséges rablógyilkossággal állnak szemben.
Az izsáki csendőrséget csak két héttel később tudták újraszervezni, hogy kinyomozhassák az elkövetőket. Ezután találták meg az alig fél méter mélyre ásott áldozatokat, egy veremben pedig az elrabolt ruhanemű nagyobbik részét is. Az egyéb értéktárgyak és pénz maradékát a csőcseléktől szedték össze.
A meggyilkolt áldozatokat az izsáki zsidó temetőben hantolták el újra, azonban sírköveket még évekkel később sem mertek állítani a családtagok. A rokonok féltek, hogy további gyalázat esne a mártírokon.
Az ébredők izsáki szervezete
Az 1919-es őszi események jó táptalajul szolgáltak a továbbiakhoz: 1920 februárjában – Kiss Gábor helyi plébános pártfogolásával – megalakult az Ébredő Magyarok Egyesületének izsáki szervezete, ezzel pedig még nagyobb lángra kapott a parázsként szunnyadó zsidógyűlölet. A városból gyakorlatilag az egész zsidó közösség elköltözött. Egy forrás szerint, mintegy háromszáz zsidó hagyta el a várost, ez a szám azonban valószínűleg túlzó, hiszen a zsidó népességi adatok alapján 1910-ben 140 izraelita vallású embert írtak össze Izsákon. Akárhogyan is, több mint száz embert kényszerítettek a szülővárosuk elhagyására és 1920-ban csupán két izraelita vallású élt Izsákon. A Braham-féle Holokauszt enciklopédia még azt is hozzáteszi, hogy az 1826-ban épült (1866-ban felújított) zsinagógát is felgyújtották, hiába állt magyarul a homlokzatán: „Egyedül az Istennek.”
Egy idős izsáki házaspárról külön is megemlékezett az Egyenlőség. Az izsáki borkereskedő Rosenfeld Bernát és neje, Fleischer Róza 1920 őszén ünnepelték aranylakodalmukat, de már nem az otthonukban, mert onnan még a tavasszal, a szédereste alkalmával el kellett menekülniük, miután kővel verték be az ablakaikat. Hiába voltak ők az izsáki szegények – természetesen felekezetre való tekintet nélküli szegények – gyámolítói. S bár a város jobb érzésű fele próbálta visszahívni az idős házaspárt, Rosenfeldék önérzetből már nem mentek vissza, mert nem tudták megbocsátani, hogy feldúlták az otthonukat.
Az ébredő magyarok egy 1921 június eleji vasárnap tartottak gyűlést Izsákon. A mozgóképszínház udvarán összeverődött társaság először egy budapesti küldöttet hallgatott végig, aki elpanaszolta, hogy a kormány nem mer elég erélyes kézzel a zsidókérdés megoldásához nyúlni, de eljön még az idő, amikor az ő jól bevált módszereikkel együtt fognak dolgozni (és milyen igaza lett…!).
Ezt követően a kiskőrösi ébredők szólaltak fel, de ők még inkább keserűek voltak, mert erősen fájlalták, hogy az Izsákról és a környékről elűzött zsidók közül többen Kiskőrösre költöztek át, s most náluk élnek, mint Marci Hevesen. Ugyan jönnének már át hozzájuk és raknák ki azokat: „A kiskőrösi ébredők arra kérnek benneteket, Izsák, Orgovány és Pany ébredő bajtársait, jertek át Kiskőrösre és segítsetek nekünk eltávolítani a mi zsidóinkat.”
Csak úgy dagadhatott az izsáki ébredők melle a büszkeségtől, s kiáltották, helyes, átmennek és kiverik őket. Aztán a fülöpszállásiak kértek szót, hogy mehetnének oda is kiverni a zsidókat, de az már az izsákiaknak is sok volt, hiszen onnan már egyszer kiverték őket, miért voltak hát olyan pipogyák, hogy visszaengedték őket?!
|
„Erdő mellett nem jó lakni,
Könnyű ágon fönnakadni. Tizenhárom órát meg egy felet Tölts az orgoványi erdő mellett.” |
A tárgyalás és tanulságai
Az 1919-es gyilkosok tárgyalására csak 1922 nyarán került sor. A fővádlott Zbona János csendőrmester a tárgyaláson – a „csak parancsot teljesítettem” mellett – azzal a nevetséges állítással próbált meg védekezni, hogy ő hallotta, hogy még 1919-ben a három meggyilkolt, a megszálló románok egyik főhadnagyát a kecskeméti parancsnokságon arra igyekeztek rábírni – méghozzá nem csekély, másfél millió koronával – , hogy három héttel hosszabbítsák meg a megszállást és ezért hazaárulásért kiérdemelték a halált.
A nevetséges és nyilvánvalóan hazug állítás mellett még az sem volt teljesen hihető tőle, hogy a bizonyos estén és éjszakán teljesen részegek lettek volna, s ezért nem voltak beszámíthatók, hiszen még erről is egymásnak ellentmondón vallottak, miközben azért igyekeztek egymásra hárítani a felelősséget.
A véres éjszakán körülbelül este 10-ig a Moró-féle vendéglében voltak, és mintegy nyolc liter bort ittak meg. Zbona vallomása szerint nem tudta pontosan, hogy melyik zsidó házába mentek be. „Ittas volt.” A három áldozatot megverve, véresen, megkötözve dobták a kocsira, majd hajtottak a Tóth-testvérek tanyájára, ahol felakasztották őket.
„A tárgyalásvezető: Az lehetetlenség, hogy arra ne emlékezzék az ember, akit eltalál. Maga nem volt ittas, mert maga célzott.
Zbona: Akkor céloztam, amikor megtámadott az illető.
Dr. Schmitz Rudolf ezredes-hadbíró ügyész kérdezi ezután Zbonát. – Maga tehát teljesen ittas állapotban volt és nem emlékszik semmire – mondja Zbonához. – Én azonban kétségbe vonom, hogy maga ittas volt. Arra emlékszik-e, hogy bementek egy helyre? Mondja meg őszintén, hova mentek azután?
Zbona: Sorba mentünk, csak nem tudom a neveket.
Dr. Schmitz ezredes-ügyész: Arra emlékszik tehát, hogy más helyekre is mentek.
– Nagyon régen volt ez, kérem alássan ezredes úr – mondja Zbona.
Dr. Schmitz: Én is tudom, hogy bizony nagyon régen volt, Becknél ugyebár eldördült egy lövés, ugyebár azért, mert magát megtámadták? És nézze, az a szerencsétlen Beck úgy támadta meg magát, hogy az utcán esett össze. Hol itt a támadás?
Zbona: Erről nincs tudomásom.
Dr. Schmitz: Próbálja meg csak, talán vissza tud maga mindezekre emlékezni. Azután megfogták és véresre verték. Nem emlékszik? Hát persze nagyon régen volt már mindez – jegyezte meg gúnyosan a katonai ügyész.”
A két fővádlott – kivételesen egybehangzó – vallomásából kiderült, hogy a felbujtó, vagyis az, aki a parancsot kiadta, a Kecskemét környéki ellenforradalmi mozgalom vezéralakja, a hírhedtté váló Héjjas Iván (1890–1950) volt. Az ellene folyó eljárást azonban még az ítélethozatal előtt megszüntették, méghozzá az alábbi indokkal: „közfelháborodásból és a magyar faj és nemzeti érzés szolgálatában követtetett el a cselekmény” (Mintha csak a Kamenyec-Podolszkijban történt tömegmészárlás előjátékát, a későbbi „idegenrendészeti eljárás” indokát olvasnánk).
A bíróság 1922. július 10-én, hétfőn 10 órakor hirdetett ítéletet. Zbona elsőrendű vádlottat rablás bűntettében katonai rangja és kitüntetései elvesztése mellett 7 évnyi börtönre ítélték, amelyből 5 hónapot a vizsgálati fogság miatt már letöltöttnek vettek. Danics Mihály csendőrtiszthelyettest, a másodrendű vádlottat szintén megfosztották a rangjától és kitüntetéseitől, őt 6 évre büntették. Juhász István pótcsendőr 5 évet, Tóth Ambrus és Tóth Ferenc orgoványi pótcsendőrök 3–3 évet, Csabai Tóth Gyula kecskeméti gazdálkodó pedig 2 évet kapott.
Az ítélet arculcsapásként érhette a meggyilkoltak hozzátartozóit, a magyar zsidókat és az összes jó érzésű honpolgárt, hiszen a csürhét rablásért ítélték el. A gyilkosság vádja alól felmentették őket. Bizonyára magukat kötötték fel a szerencsétlenek…
Az „igazi tanulságot” a korabeli orgánumok vonták le, mint például a Pápa és Vidéke (a címe alatt: „keresztény politikai napilap”), amely egy helyen azt írta: „[…] ha az orgoványi erdő minden fája roskadozna is a felakasztott kommunistáktól, ez sem lenne elégtétel azért a sok gazságért, amit a bolsevisták műveltek.” Mit számított az, hogy az akasztottak nem kommunisták, hanem ártatlan zsidók voltak.
A százéves izsáki zsidóverés
No de ugorjunk vissza egy évet, hogy a száz évvel ezelőtti nyárhoz jussunk, ahhoz a történethez, amelyet eredetileg találtam. 1921. július 17-én Izsákon országos vásárt tartottak. Mostanra már sejthető, hogy nem a környékre jellemző kiváló borokról vagy egyéb portékák dicséretéről híresült el a vásár, hanem egy újabb, vagyis a második izsáki pogromról. Igaz, ez a második nem volt olyan véres, mint az előző, de azért ez is emlékezetes maradt.
Történt, hogy pár nappal korábban a nemzetgyűlésben Beniczky Ödön (1878–1931) képviselő interpellációt intézett Bethlen István (1874–1946) miniszterelnökhöz, melyben több megoldatlan ügy aktáját olvasta fel, közöttük az izsáki rablógyilkosságét is. Az egész szépséghibája csupán annyi volt, hogy a gyilkosság idején pont Beniczky volt a belügyminiszter, és meglehetősen ellentmondásosnak hatott, hogy ha két éve perdöntő bizonyítékai vannak, akkor miért pont most adja elő azokat, ráadásul úgy, hogy azok az ő felelősségéről is szólnak. Mindenesetre Bethlen a válaszában kitért arra, hogy „az összes bűnöket meg fogja torolni”.
Így hát a mindig optimista zsidók egy része felbátorodott, ahogy később egy megvert kereskedő, Pollák Emil kiskunhalasi zománcárus mondta: „Bethlen miniszterelnök úrnak a Beniczky-féle interpellációra adott megnyugtató kijelentései folytán mi kiskunhalasi zsidó kereskedők azt határoztuk, hogy megjelenünk az 1921. július 17-én vasárnapon Izsákon volt országos vásáron.”
Körülbelül délelőtt 11 óráig rendben is folytak a dolgok, azonban Melics János katolikus kereskedő már reggel figyelmeztette az izraelita konkurenciát: „Megálljatok, zsidók, elküldünk ma benneteket Palesztinába.” Miből arra következtethetünk, hogy itt egy előre eltervezett hecc bejelentéséről lehetett szó.
Egyszer aztán megjelent a kisbíró, aki kidobolta, hogy délben a cédulaházban gyűlést tartanak az ébredők, ahol a zsidóknak is kötelező a megjelenés. Na ehhez már a zsidóknak nem volt kedve, s gyorsan pakolni kezdtek, ezért aztán pár tucatnyi ébredő látta, hogy a gyűlést előbbre kell hozni, s botokkal, bikacsökökkel felfegyverkezve, „Orgovánnyal” fenyegetőzve nekiláttak a zsidóverésnek.
Valaki azt kiáltotta a menekülők után: „Mehettek most büdös zsidók Beniczkyhez interpelláltatni!” S érdekes módon a korábban a téren sétáló csendőrök a verés idejére eltűntek a látóhatárról.
A rendőrségen tett vallomásokból megtudhatjuk, hogy mintegy 50–60 zsidó kereskedőt vertek meg, akiknek komoly anyagi káruk is keletkezett, miután portékájuk egy részét összetörték, másik részét pedig a tömeg ellopta. A vallomások végén minden esetben az illetők első világháborús teljesítménye volt olvasható, hogy hol szolgáltak éveket, milyen sebesüléseket szenvedtek és milyen kitüntetéseket szereztek.
A még 15 évre feltámadni akaró izsáki hitközség
Végül aztán a Tóra népének az élnivágyása erősebbnek bizonyult a gyűlöletből fakadó félelemnél, s a két évszázados, szétvert zsinagógájukat egy egész országon átívelő adománygyűjtésnek hála újjáépítették. A feldúlt zsidó templom felújításához még a kultuszminiszter is hozzájárult 400 pengővel. Dr. Borsodi József (szül.: Klein, 1878–1943) kecskeméti főrabbi ezt így foglalta össze:
„Patyolatfehérre meszelve áll a helyrehozott templom. Benne lüktet az azt helyrehozó zsidó testvéreink jóságos szívének áldozatos melege. Várja magához a kis, takaros templom a híveket egy új chanukasz habajiszra [“házavatásra”]. Üres még a nér tómid, az örök mécses helye, de lángra fog gyúlni. Elfoglalja ismét a Tóra a maga szentséges helyét s hirdetni fogja továbbra is a sok szeretettörvénye mellett a zsidóság legfőbb törvényét, vallásának alapjait: »És szeresd felebarátodat, mint önönmagadat.«
A templom renoválása és a gyönyörű, Izsák főterét díszítő hitközségi lak építése körül igen nagy, dicséretreméltó buzgóságot fejtett ki a jelenleg kis, nagyon is csonka hitközség egyedüli lüktető lelke: Fehér Izidor.”
Aztán jött ’44.
Borítókép: Képeslap Izsákról (Forrás: Hungaricana)
Források:
Borsodi József dr., „Künn voltam Izsákon…”, Egyenlőség, 1929. 49. évf. 43. szám, 1. old.
Kepecs József dr. (szerk.), A zsidó népesség száma településenként 1840–1941. Budapest: Központi Statisztikai Hivatal, 1993. 226. old.
Vági Zoltán – Végső István, „Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye”, in: Braham, Randolph L. (főszerk.), A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, vol. II. Budapest: Park Könyvkiadó, 2010. 847–848. old.
„Akik a magyar zsidóságért haltak meg – Látogatás egy elmult korszak árnyai között”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 50–51. szám, 8–9. old.
„Az orgoványi rablógyilkosságok bünpöre.”, Szeged, 1922. 3. évf. 150. szám, 3–4. old.
„Az 1848. XX. t.-c. mint proram a kongresszusi zsidóság egyházpolitikájában”, Egyenlőség, 1929. 49. évf. 37. szám, 2. old.
„Figyelő.”, Pápa és Vidéke, 1920. 15. évf. 33. szám, 1. old.
„Hétfőn délelőtt mondják ki az itéletet az orgoványi bünpörben.”, Szeged, 1922. 3. évf. 154. szám, 3. old.
„Hirek – Egye menekült család ünnepe”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 45. szám, 11. old.
„Itélet az orgoványi bünpörben.”, Szeged, 1922. 3. évf. 156. szám, 1. old.
„Izsák”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 24. szám, 5–6. old.
„Megfejelt népdalok”, Borsszem Jankó, 1922. 55. évf. 18. szám, 4. old.
„Mi a hiteles története az izsáki vásárnak?”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 31. szám, 2–3. old.
„Minden bünt megtorlok – mondja Bethlen miniszterelnök”, Magyarország, 1921. 28. évf. 155. szám, 2–4. old.