Moshe Feller rabbit, a minnesotai Chábád vezető rabbiját megkérték, hogy írjon egy újságcikket a zsidóságról, a Tóráról és a haszidizmusról. A cikkben igyekezett képletesen elmagyarázni olvasóközönségének, hogy milyen hatással van a Tóra az emberekre. Azt írta, hogy amikor egy ember elveszti az eszméletét és elájul, akkor egyesek szerint közel kell hajolni a füléhez és a fülébe kell kiabálni a nevét, attól magához tér. Ugyanígy, írta, amikor egy ember távol kerül a zsidóságtól, az identitásától és ezzel saját magától, akkor kiabálnunk kell a nevét és azt, hogy ő zsidó annak érdekében, hogy ráébredjen, ki is ő valójában.

Feller rabbi elküldte írását engedélyezésre az áldott emlékű lubavicsi Rebbének, Menachem Mendel Schneerson rabbinak. A Rebbe mindössze egyetlen szót változtatott meg az egész írásban, ám ez az egy szó hatalmas jelentőségűnek bizonyult.

A Rebbe ugyanis kihúzta a „kiabálni” szót és helyette odaírta: „suttogni”. Nem kiabálni kell a másik ember fülébe, hanem suttogni!

Hogyan lehet felébreszteni azokat, akik spirituálisan el vannak vágva a gyökereiktől? Hogyan vezethetjük vissza őket a Tórához, a micvákhoz és az Örökkévalóhoz? Az az ember, aki naponta milliók életére van hatással, azt javasolta: ahhoz, hogy másokban változást érjünk el, először a saját hozzáállásunkat változtassuk meg! Ne kiabáljuk a fülükbe, hogy helytelenül cselekednek, ne ordítsuk feléjük saját hitünket. Csak suttogjunk. Finom, érzékeny helyre készülünk belépni, a lélek csarnokába. Ne közelítsünk felé durvasággal, erőszakkal, nagy hanggal. Magabiztosan, de szeretettel közelítsük meg, határozottan, de finoman. Csak így érhetünk célt.

Forrás: Sziván Rácháv-Meir