A második ádár is beköszöntött, a purimi vigadalom közeledett, de Perele otthonába még nem érkezett meg a várva várt vendég, a „hosszú lábú gólya”. Perele asszonynak hat szép gyermeke volt, de a hetediket mégis nehéz szívvel várta. Hogy miért? Ennek oka egyszerű volt: a hat gyermeke közül mind leány volt. Egytől egyig okos, szép, és ami a legfontosabb, egészséges, erős gyerek, azzal a „megbocsáthatatlan” hibával, hogy lányoknak születtek.

Ezt Hoceploc zsidósága nem tudta megbocsátani, emiatt Perele asszony férjének, reb Herselének semmi tekintélye sem volt a kilében, vagyis a zsidó közösségben. Reb Hers Burschmann ugyan nagy Talmud-tudós és világi műveltséggel is megáldott ember volt, aki nem csak a falusi zsidók, de a nagyvárosi hitközségek dísze is lehetett volna. A kegyetlen sors miatt azonban még falun sem volt tisztelete, hiszen csupa lánya volt. Hoceplocon a tudását nem értékelték, de a hitközség vezetésében szerepet nem játszhatott. Bár rásekol, azaz elnök választáskor időről időre felmerült a neve, a konkrét jelöléskor inkább csak tréfásan legyintettek az atyafiak:

„Egy olyan elnök, akinek csupán lányai vannak, nem kell nekünk. Ha legalább egyetlen fia lenne, akkor még szóba is jöhetne, no dehát így…”

Így ment napról-napra, évről-évre, mindig ugratták, sajnálkoztak reb Hersele felett. Ő aztán a felesége hetedig terhességénél megelégelte a dolgot, és Perele asszonynak ultimátumot adott:

„Jegyezd meg Perele, még ezt megvárom, de ha ez is lány lesz, akkor – bli néder – elválok tőled.”

„Hála az Istennek!” – sóhajtott fel az asszony – „hogy »bli néder« [fogadalom nélkül – szerk.] jelentetted ki, mert mondd meg nekem őszintén Hersele, tehetek én róla? Minden péntek este a gyertyagyújtáskor könnyezve kérem a Mindenhatót, hogy adjon nekünk egy fiút, de úgy látszik, sajnos érdemtelenek vagyunk, hogy teljesítse a kérésünket.” Ezt aztán elismerte a férj, de az ultimátumot mégsem vonta vissza.

Ádár hó 7-én korán reggel ébredt reb Hersele, s örömmel újságolta feleségének, hogy álmot látott, és fiú gyermekük született! Micsoda öröm is lenne, ha a brísz ünnepség [körülmetélés – szerk.] éppen purimra esne! „Ámen!” – felelte Perele, „bár szavaid beteljesülnének…” gondolta magában.

De a szülés csak nem látszott beindulni, reb Hersele délután már korán a zsinagógába ment, hogy az olyankor szokásos zájin ádári beszédet meghallgassa, majd utána a hagyományos chevra kadisai halvacsorán részt vegyen. A rabbi dróséja nagyon szép volt, a hal is ízletes volt, de az örömhír csak nem akart érkezni.

„No, de nem baj, úgy is jó, ha este születik meg, Susán purimkor még mindig lehet a brísz!”

Aztán végre 9 óra táján a legidősebb lánya hozta a örömhírt! Nagy lett az vígasság, egész Hoceploc lázban égett, ilyen még nem volt: reb Herselének fia született! S a kile el is határozta, hogy a bríszkor tartandó lakomát a lehető legnagyvonalúbban fogják megrendezni, hogy annak öröme méltó legyen purimhoz.

Amíg a férfiak az imaházban mulatoztak, addig Perele fájó szívvel feküdt a gyermekágyban. A szülésznő, Grün néni már koradélután átment, s Perele kezét szorítva kérte őt, hogy nagyon vigyázzon, hogy fiú legyen, különben baj lesz… Grün néni tudta miről van szó, s csak annyit mondott neki:

„Legyen nyugodt Perele, ha törik, ha szakad, a gyerek mindenképpen fiú lesz!”

Már rég beesteledett, amikor a gyertyafényben felsírt az újszülött, Grün néni pedig mázl tovot kívánt az asszonynak: Fiú! Perele pedig nagyon megörült, de saját szemével is meg akart győződni erről, de Grün néni rárivallt, hogy azonnal feküdjék vissza, legyen nyugodt, türelemmel, mert még valami baja lesz.

De Perele csak addig volt türelemmel, amíg a szülésznő egy pillanatra kiment a szobából, s az asszony gyorsan újszülöttje után nyúlt a bölcsőbe, kicsavarta a takaróból, majd rémülten hanyatlott vissza a párnájára. A hetedik gyermeke is leányzó! Zokogásban tört ki. Amikor Grün néni visszajött, látta, hogy kiderült a csalás, de kedves hangon mégis csitítani kezdte Perelét:

„Jaj kedvesem, csak legyen nyugodt, a férjének megüzentem, hogy fiú. Már egész Hoceploc így tudja, s nem is lesz ez másképp egy hétig, Wachnacht [a körülmetélés előtti este – szerk.] estéig, amikor majd megvizsgálják a gyermeket, de akkor pedig purim este is lesz, a purimi mámor pedig kiengesztel majd mindenkit. No, nincs-e megelégedve az előre kieszelt tervemmel?”

Perele erre ugyan nem válaszolt, de a fájdalmas sóhajtása mindent elárult.

Egy hét múlva Hoceploc egész zsidósága örömmámorban úszott, hogy végre elérkezett purim napja, s másnap reb Herseléjék házában folytatódhat a mulatozás, ami olyan víg alkalomnak ígérkezik, amilyet a környék még nem látott. 

Egész délelőtt egymásnak adták a kilincset a sláchmónesz hordozói, akik a legfinomabb ételeket és italokat hozták az ünnep alkalmából. Ezeket reb Hers szellemes kis versecskébe költve köszönte meg, s úgy invitálta őket másnapra. Aztán purim délelőtt az asszonyok kezdtek gyülekezni a házban, hogy akik reggel nem hallgatták meg az imaházban a Megilát, azok most reb Hers felolvasásában tegyenek eleget a fontos purimi micvának.

„Ugye nem haragszik reb Hers, hogy mi is jöttünk hallgatni?” – kérdezték az asszonyok szinte kórusban.

„Hallgatni, hallgatni. Dehogy haragszom, sőt köszönetet is mondok önöknek ezért, hogy megoldottak nekem egy nehéz problémát, amely fölött évek óta töröm a fejem, eddig mindhiába. Mert a törvény szerint a purimi szabályok kötelezők férfira és nőre egyaránt. Bevett szokás, hogy purimkor minden zsidó az egész évben át rendes alakjából átváltozik, vagyis aki egész évben józan, az ilyenkor részeg. Eddig nem értettem, hogyan teljesítik ezt a nők, hiszen sokat inni, lerészegedni, tiltja a Tóra, tehát bizonyosan valami mással tartják be. Most azonban, hogy azzal köszöntek be hozzám, hogy jöttek hallgatni, mindent megértettem. A nők azzal gyakorolják a fent említett purimi szokást, hogy megváltoznak: dacára annak, hogy egész évben folyton beszélnek, purimkor hallgatnak!”

„No, no, reb Hers, azért ne örüljön olyan nagyon, hisz az egész hallgatás csupán félórácskáig tart, amíg maga a Megilát felolvassa…” – jött a válasz az asszony frontról.

De reb Hers kedvét nem vették el:

„Nem baj! Már ez is nagy változás és megcáfolja Kant, a híres filozófus megállapítását, hogy a nők nem jutnak az égbe, mert írva van egy helyen, hogy ott egy negyedóráig csend volt, s ez nem tételezhető fel egy olyan helyről, ahol nők is vannak.”

Erre viszont már az öreg szülésznő, Grün néni is megszólalt:

„Ejnye, ejnye reb Hers, kigúnyol bennünket, de félek, meg ne bánja, mert könnyen megtörténhet, hogy a maga újdonsült fiacskáját lánnyá változtatja az Örökkévaló.”

Erre el is ment a kedve reb Hersnek a további viccelődéstől, és végre nekilátott a felolvasásnak.

Purim este reb Hers háznépe korán vacsorázott, hogy időben előkészülhessenek a Wachnachtra érkező vendégek illő fogadására. Az első látogató reb Mechl, a mohel, a körülmetélés végzője és reb Dovid a kváter, vagyis a koma volt. Persze ők valójában a feleségesek voltak, de a purimnak megfelelően Fejgele a férje ruhájában, zsebében a metélőkéssel és a kváterné, Hindele szintén a férje ruhájában lépett be. Később, mikor már minden vendég jelen volt, Fejgele elkezdte a gyermek vizsgálatát, hogy alkalmas-e a másnapi körülmetélésre. Alig vetkőztette le a csecsemőt, mikor ijedtében felsikoltott, s ha nem kapják el, valószínűleg a földre esett volna.

„A fiúból tényleg leány lett!”

Aztán felocsúdott első riadalmából, s korholni kezdte Grün nénit, hogy ő ilyen csúnya purimi tréfát űzött velük. Erre a szülésznő sem hagyta magát, s azt mondta:

„Mit kiabál Fejgele, esküszöm, hogy ez a gyermek éppen úgy fiú, mint maga férfi!”

Erre az egész társaság nagy nevetésben tört ki, még reb Hers is kissé megenyhült, de azért rosszallását is kifejezte, hogy azért őt, mint apát, mégsem lett volna szabad ilyen sokáig csalogatni.

„Oh reb Hers, ön érdemelte meg leginkább. Ugyebár figyelmeztettem önt délután, hogy ne gúnyolja a nőket! Én ebben csak az Ég büntetését látom!”

Ezzel aztán Grün néni végképp megtörte az apa haragját, s még sokáig mulatoztak együtt, a végén pedig elhatározták, hogy a történtek dacára másnap, ha brísz nem is lesz, de az ünnepséget megtartják.

Másnap reb Herst felhívták a Tórához, hogy nevet adjon a fiúból lett lánykának, akiről egész Hoceploc beszélt. A közösség pedig boldogan kívánt újra mázl tovot reb Hersnek és Perele asszonynak, de most már nem a fiúkra, hanem a lányukra, ki az Eszter nevet kapta. S amikor a rabbi megkérdezte, hogy miért az Eszter nevet választották, akkor reb Hers a Megilából adta meg a választ:

„A Megilában írva van, hogy midőn Eszter szülei meghaltak, Mordecháj magához vette őt leányául. A mondat utolsó szava azonban felesleges, hiszen Eszter leány volt, így csak leányául vehette, nem fiául. Tehát bizonyára Eszter is fiúnak született, éppen úgy, mint az én Eszterlim és csak midőn Mordecháj vette magához, akkor lett belőle leány, s azért van így írva a Megilában.”

Helyes! Kiáltotta a rabbi és a közösség, akik elhatározták, hogy mégiscsak érdemes reb Herseléből majd hitközségi elnököt csinálni. Azóta pedig a nők legnagyobb tiszteletét Hoceploc városában, reb Hers házában lehet megtanulni!

Vidám purimot!

A tornai Guttmann József története nyomán.