A lelkesedéssel fogadott kéregetők – Egy bankár, egy rabbi és egy orvos New York-i útja

Az 1920-as évekre a hazai neológ zsidók mintahitközsége, a pesti, válságba került. Morális és anyagi értelemben egyaránt krízisben volt. Utolsó reményükként egy háromtagú küldöttséget menesztettek az Egyesült Államokba, megoldani a hitközségi intézményrendszer fenntartását, magyarán: kéregetni. Cikkünkben ennek az 1921-22-es amerikai útnak a részleteit idézzük fel. 

 

Az izraelita magyarok helyzete az első világháború után

Az első világháború lesújtotta egész Európát. Katonák milliói estek el a harctéren, további milliók sebesültek meg úgy, hogy életük végéig viselték magukon a hősiességük keserves jelét, más milliók pedig hadifogságban szenvedtek ki vagy eltűntek az ismeretlenség homályában. S ha nem lett volna elég gyötrelem az itthonmaradtaknak az apák, férjek és fiak elvesztése feletti szomorúság, a legtöbbeknek az egzisztenciája is tönkrement.

Sötét volt a kép az első világháború végén, az emberek mégis reménykedhettek abban, hogy a béke újból meghozza a mindennapok biztonságát és talán még újra mosolyt is csal az arcukra. Ebben reménykedett mindenki, a magyar izraeliták is. Izraelita vallású magyarok, nem pedig zsidók, hiszen a hazai Mózes vallásúak felekezetként tekintettek magukra, a magyar társadalom szerves részére, melynek kínjaiból és öröméből az 1848-as szabadságharc óta folyamatosan kivették részüket. Nem volt olyan izraelita család, akinek ne lett volna legalább egy olyan rokona, ki hősi halált halt hazájáért, vagy a harctér sebét büszkén ne viselte volna.

Azonban a magyar izraelitákra további szenvedések vártak a vörösterrorban, majd a fehérterrorban a középkori pogromokra emlékeztető üldöztetések. Aztán 1920 nyarán jött a trianoni döntés, amikor az ország teljes lakosságával egyszerre jajdultak fel ők is, s gyász Istentiszteleteket tartottak a zsinagógákban. S eljött 1920 ősze, és a nemzetgyűlés képviselői is arcul csapták őket. A numerus clausus törvényével elkezdődött a fajosítás…

A pesti hitközség tologatta a fil­lé­reket az üres pénztárban, hogy va­lahogy megpróbálják fenntartani az óriási infrastruktúrájukat. Utolsó elkeseredésükben egy háromtagú kül­döttséget menesztettek az Egyesült Államokba, hogy az ott élő zsidóktól próbáljanak pénzt szerezni. A küldöttség útjáról az Egyenlőség zsidó politikai hetilap folyamatosan beszámolt hasábjain – az út indulásáról a következőképp emlékezett meg főoldali cikkében:

„… A végtelen vízen szomorú, szerény hittel és bizalommal jövünk felétek, amerikai zsidó testvéreink. Mint nemrég a magyar nemzet Trianonba küldött követeket, úgy küld bennünket, mint a megalázottság, a földresújtottság, a lerongyoltság szomorú követeit a magyar zsidóság tihozzátok. Az egyszer boldog, hatalmas, nagy és szerencsés magyar zsidóság küldöttei vagyunk, amely ma porban fekszik, letörött, meghajolt és oda süllyedt, hogy kéregetnie kelljen.

Szomorúak vagyunk mi is és szo­morúak azok is, akik küldenek bennünket: a felekezet, mely szegénnyé lett; az árvák, akik támasz nélkül állnak; a diákok, akik nyomorral kűzdenek; az iskolák, melyeket nem tudunk felépíteni; a főiskolások, akiket külföldre űztek a tudomány hajlékából s akiknek nem tudunk szabadegyetemet nyitni; az intézmények, melyeket nem tudunk fenntartani s amelyekben nem tudunk a nyomor szürke nincstelenségében szeretetet nyújtani; a vakok, a siketnémát, akiket nem tudunk az életre nevelni; a betegek, akiknek nem tudjuk az ápolást megadni; az aggok, akiktől nem tudjuk az öregség borúját eloszlatni. A nagy célok, melyek megvalósítatlanul megrekedtek bennünk, a kötelességek, melyeket nem tudunk teljesíteni. Jövünk felétek, kérő szóval, kinyújtott kezekkel: nyissátok meg előttünk kapuitokat, tárjátok fel szíveteket!”1

 A háromtagú küldöttség
az Egyenlőség címlapján

A küldöttség tagjai: az élclapíró bankár

Székely Ferenc (szül.: Schlesinger, 1858–1936) a Belvárosi Takarékpénztár elnöke, királyi udvari tanácsos, a pesti neológ hitközség elnöke. 1936 áprilisában a nevével volt tele szinte az összes újság, melyekben megrendüléssel közölték, hogy abbáziai gyógykezelésén elhunyt a régi politikai világ és a magyar bankvilág is­mert embere:

„Székely Ferenc alapításától kezd­ve elnöke volt a Belvárosi Takarékpénztárnak, ezt megelőzően a Kereskedelmi Banknál működött, ve­zérigazgatója, majd alelnöke volt az Angol-Magyar Banknak és több pénzintézet, valamint iparvállalat el­nöki tisztét töltötte be életében. A bankpályán folytatott működésének első idejére esik a közgazdasági iro­dalomban elért sikere, valutapoli­tikai tanulmánya akadémiai pályadíjat nyert és nagy elismeréssel fogadták a pénzintézetek reformjáról szóló munkáját is.

Első irodalmi népszerűségét a Kagal néven ismert irodalmi asztalnál szerzett tekintélye és pozíciója biztosította. A Kagal naponta találkozott az egyik kávéház történelmi hírességű asztalánál, és ennél az asztalnál helyet foglalt Székely Ferenc is. Ő teremtette meg a Borsszem Jankó felejthetetlen két alakját: Seiffensteiner Solomont és Mihaszna Andrást. Mind a két alak Székely Ferenc alkotása, és mind a kettővel sokáig nevettette az akkori boldog Magyarországot. […]

Az országos politikában kevesebb szerepet játszott, ezen a téren sokat jelentett számára Tisza István gróf barátsága. […] Inkább a főváros községi politikája érdekelte és sok ideig Székely Ferenc azok közé tartozott, akik a régi Budapest sorsát irányították.”2

 Székely Ferenc (Forrás: MILEV)

A küldöttség tagjai: az aranyszájú főrabbi

dr. Adler Illés (1868–1924) főrabbi, kiben egyesült a régi hagyományos zsidó szellem a modern élettel. Jesiva-tanulmányait Pakson, Balassagyarmaton, majd Pozsonyban végezte, de a vallási tanulmányok mellett világi ismeretekre, sőt doktorátusra is szert tett. Héber idézetekben gazdag, de egyébként magyar nyelvű szónoklataival hamar kitűnt, melyek nyelvezetét személyes kedvenceiből, Tompa Mihály, Szász Károly és Arany János írásaiból merítette. Első működési helye 1891-től Kiskunfélegyházán volt. 1896-tól óbudai rabbi volt, 1907-től pedig a Rumbach utcai zsinagóga főrabbija lett.3

Halálakor az egyik első részvétnyilvánító táviratot Habsburg József (1872–1962) főherceg küldte.4 A tízezrekre menő temetésén dr. Hevesi Simon (1868–1943) Dohány utcai főrabbi többek között az alábbiakkal búcsúztatta:

„[…] Megillet Téged az elismerés vallásosságodért, a hagyományok kultuszával összekötött művelődési törekvéseidért, világosságot szerető lelked melegségéért, mellyel megbecsülted a haladás, a kultúra, a tudomány értékeit. Szívedben nagy erőnek gazdagsága lakott, és te pazarul szórtad életerőd kincsét. Életed delén kidültél, nagy törekvések lelkes bajnoka! Lángoló lélek, izzó szellem, küzdő harcos a hivatás terén! – Isten veled! […]”5

 A New York-i magyar zsidók és azok szimpatizánsai
az Astor Hotelben gyűltek össze

 

A küldöttség tagjai: Móricz orvosa

dr. Zahler Emil (1875–1956) belgyógyász és gyermekorvos, a pesti hitközség jótékonysági elöljárója, a ferencvárosi körzet kiemelkedő alakja, a Páva utcai zsinagóga tiszteletbeli elnöke, akit 1928-ban a Remete (ma: Sobieski János) utcai imaegyesület díszelnökének választott meg, mert 29 évvel korábban, amikor a kerületbe költözött, akkor ott kezdte meg vallásos tevékenységét.6 Ő volt Móricz Zsigmond kezelőorvosa is, akiről egyszer azt mondta: „Csak saját magától követelt emberfelettit. Én, mint orvosa, hasztalan próbáltam balzaci munkahajszájában mérsékletre inteni. »Ez hosszabbítja meg az életemet« – hárította el nevetve.”7

1944 őszén Ara Jaretzian (1918–2010) által a Zichy Jenő utca 1. alatt megszervezett ún. „Nyilas Kórház” egyik főorvosa volt, ahol viszonylagos biztonságban élhetett és dolgozhatott; Jaretziant később a Jad Vasem a Világ Igazai közé választotta.8 Zahler doktor szinte a haláláig ugyanabban a sarokházban praktizált, ahol a vészkorszak alatt, s előtt is tette.

 

A „Paris” gőzösén New Yorkba

A hajó Cherbourg-Octevilleból indult szombat este, ezért Adler rabbi, hogy a vallási törtvényeket be­tartsa, még péntek reggel a hajóra szállt9 (a hajón való utazás szabá­lyait lásd: Kicur Sulchán Áruch 74. fe­jezet). A Transatlantic Company „Paris” óceánjárója, fedélzetén a hitközség három képviselőjével 1921. november 21-én, csütörtök délben kötött ki New York partjánál. Megérkezésükről Székely küldött rövid kábelogrammot, melyben közölte, hogy az Ellis Islandon a Hungarian Jewish Federation egész vezetősége üdvözölte őket, elsőként pedig Zerkovitz Emil (1870–1923) miniszteri tanácsos szorított velük kezet.

 

Adler rabbi levele családjához

A küldöttség megérkezése utáni hetekben az Egyenlőségen keresztül nem érkezett hivatalos híradás. De­cem­ber közepén Adler rabbi család­jának küldött levelének részletét kö­zölték, melyből az alábbi gondolatok kiemelésre érdemesek:

„Nagyon szépen fogadtak bennünket; kéregetőket ritkán fogadnak nálunk ilyen lelkesedéssel. Száztagú deputáció várt a kikötőben, hazakísértek a szállóba és folyton jönnek a magyar ismerősök. A megérkezésünk híre benne volt az összes lapokban, még a New York Times-ban is. Szent ügyünk lassan és nehezen halad, de majd csak megy. Nagyon kedves, előkelő urakkal, hölgyekkel ismerkedtünk meg már eddig is. Hála Istennek egészséges vagyok, és elég jól bírom a folytonos mozgást, szaladást, lármát. Jó volna tudni hogy vagytok ti? Higgyétek meg drágáim, nagy tanulsága van egy ilyen világkörüli útnak; rájön az ember, hogy a világ egy bolond, kavargó méhkas, egy mozgó hangyaboly és ha ezer csillogást, ragyogást, kincsek halmazát, felhőket hasító házakat, ömlő áradatot lát az ember: az egyetlen értékes és maradandó a meleg, tiszta, szeplőtlen családi otthon, ahol hű gyermekek egymást támogatva, derítve, szolgálva együtt élnek.”10

 Adler Illés rabbi (Forrás: MILEV)

Amerikai bizottság a magyar zsidókért

A New York-i magyar zsidók és azok szimpatizánsai 1922. január 3-án az Astor Hotelben gyűltek össze, hogy bizottságot alapítsanak a Magyarországon élő zsidók megsegítésére, ahogy írták:

„A New York-i magyar zsidóság vezetői megértő szeretettel, meleg szívvel fogadták az óhazai testvérek vándorútra kelt küldötteit és fogadalmat tettek, hogy lehetővé teszik az emberbaráti és kulturális intézményeknek a fenntartását, ame­lyeket a segítésre soha nem szorult budapesti zsidó hitközség – a magyar pénz elértéktelenedése folytán – segítség nélkül képtelen lenne folytatni.”11

Az résztvevők maradéktalanul egyetértettek abban, hogy segíteni óhajtják az „óhazai” zsidókat, csu­pán abban oszlottak meg, hogy egy önálló nagygyűjtés vagy a Joint Distribution Committee-n keresztül történjen a támogatásuk. Utóbbi észszerűségéről Székely érvelése győzte meg az egybegyűlteket.

 

Először a hitközség elnöke tért haza

Az amerikai útról először, február 9-én csütörtökön Székely Ferenc hitközségi elnök tért vissza, addig a küldöttség másik két tagja folytatta a városról városra történő „kalapozást”. Az Egyenlőség riportere mások mellett az alábbi kérdéseket tette fel Székelynek:

„Mit üzennek az amerikai zsidók?

Igen meleg üdvözletet hoztam azoktól a magyarországi származású amerikai zsidóktól, akik amellett, hogy hazájuknak hűséges polgárai, szívük minden dobbanásával Magyarország mellett vannak, tekintet nélkül arra, hogy ahol születtek vagy az a hely, ahol szüleik sírja domborul, ma Csehszlovákiának, vagy minek neveztetik.

Mennyi az elért eredmény?

Azt hiszem, hogy nagyjából elértük a kívánt eredményt: a hitközség intézményeinek egzisztenciájának biztosítását. Összegszerűleg nem is nyilatkozhatom, mert a gyűjtési akció még befejezve nincs. […]”12

 

Adler rabbi élménybeszámolója

Március 6-án hétfőn reggel megérkezett (csak az érdekesség kedvéért rögzítjük, hogy a hazaút 17(!) napig tartott) Adler főrabbi is, aki bőröndjének kicsomagolása közben mesélt az Egyenlőség riporterének a háromhónapos útról.

Minden napra legalább egy találkozó esett, s a Rumbach főrabbija mintegy tízszer szónokolt amerikai zsinagógákban, közöttük a világ legnagyobbikaként számontartott Emánu-Él templomban, ahol a kántori funkciót a korábbi Dohány utcai főkántor, 1920 óta New Yorkban élő Quartin Szável (Zavel Kwartin, 1874–1952) látta el.

Volt még szó konstantinápolyi szenior nagykövetének rituális vacsorájáról és a Lexington Színházban rendezett jótékonysági koncertről is, melyen részt vett Rózsa Lajos (szül.: Rosenzweig Sámuel, 1877–1922) operaénekes is.

Rózsa a bevezetőben taglalt zsidóellenes megmozdulások áldozatának példa-alakja is lehetne. 1920 áprilisában, az Operaház történetében először kellett megszakítani előadást, ugyanis Wagner Walkürjének közepén néhány tucatból álló csőcselék tört be a nézőtérre, akik „Abzug Rózsa! Le a zsidó énekessel! Le a nemzetgyilkos galíciai zsi­dóval!” – és hasonló botrányos frá­zisokat kiabáltak. Rózsa, mielőtt tá­vozott volna a színpadról, még annyit mondott, hogy a háború alatt per­sze nem tüntettek ellene, amikor be­utazta az országot, hogy jótékonysági hangversenyeket tartson a há­ború rokkantjai megsegítésére.13 Ezután az őstehetség meg sem állt Amerikáig.

A küldöttséget fogadta John Francis Hylan (1868–1936), New York város polgármestere is, aki zanzásítva az alábbiakban állította párhuzamba a zsidók magyarországi és amerikai helyzetét:

„Hallom, hogy önöknél szomorú és sajnálatos nézeteltérések vannak a zsidók és a nem zsidók között, amelyek nem egyszer a gyűlölet forrásává lesznek. Amerikában tapasztalni fogják, hogy ilyesmi itt teljességgel lehetetlen. Nálunk nincs különbség ember és ember között és nem kételkedem benne, hogy nemsokára az én magyarországi keresztény testvéreimen is úrrá lesz a jobb belátás. Minden becsületes és munkás polgár egyformán hasznos tagja az államnak. Ez minden politikai bölcsesség alapja. Én vallásos és buzgó katolikus vagyok. De csak a templomban. A templomon kívül csak arra nézek: ki hogyan dolgozik. […]

Ha az amerikai zsidó intézmények baja jutnának, az amerikai keresztény intézmények mind egy szálig melléjük állnának és nem engednék, hogy helyzetük válságosra forduljon.”14

 

Az eredmények

A pesti neológ hitközség három kül­döttének emberfeletti munkája és az Egyesült Államokba telepedett ma­gyar gyökerű zsidók jóindu­la­ta meghozta a várt eredményt. Szinte a hazaérkezésükkel egy időben 15 ezer dollár gyorssegélyt folyósítottak a hitközségnek, mely a legégetőbb problémákra nyújtott hűs gyógyírt. Ezután pedig a Joint felállította az ún. rehabilitációs bizottságát, mely fi­gyelemmel kísérte az iskolák és az egészségügyi és szociális intézmények működését, hogy azokat a lehető legeffektívebb módon tudják támogatni.15

 

Cseh Viktor írása

 

1 „A »Paris« oceánjáró fedélzetén…”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 45. szám, 1–2. old.; 2 „Meghalt Székely Ferenc a Belvárosi Takarék elnöke”, Magyarország, 1936. 43. évf. 85. szám, 5.; 3 „Hirek – Dr. Adler Illés emlékezete.”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 10. szám, 9. old.; 4 „József főherceg levele Adler Illés özvegyéhez”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 8. szám, 4. old.; 5 „Hevesi főrabbi beszéde a templom kapujában”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 9. szám, 3. old.; 6 „Hirek – Dr. Zahler Emil ünneplése.”, Egyenlőség, 1928. 48. évf. 19. szám, 14. old.; 7 Vajda Sándor, „Móricz Zsigmondról beszél az orvosa”, Ország-Világ, 1957. 1. évf. 23. szám, 14. old.; 8 Gábor Zsuzsa dr., „Kórházalapítás az ostromgyűrűben”, Orvosi Hetilap, 2003. 144. évf. 48. szám, 2377–2378. old.; 9 „Adler Illés elmondja amerikai útjának emlékeit az Egyenlőségnek II.”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 11. szám, 6. old.; 10 „Levelek Amerikából”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 50. szám, 6. old.; 11 „Bizottság alakult Amerikában a magyar zsidók megsegítésére”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 2. szám, 14. old.; 12 „Székely Ferenc itthon”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 6. szám, 4–5. old.; 13 „Nagy botrány az Operaházban.”, Az Ujság, 1920. 18. évf. 83. szám, 3. old.; 14 „Adler Illés elmondja amerikai útjának emlékeit az Egyenlőségnek”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 10. szám, 8. old.; 15 „Hirek – Az amerikai Joint kiküldöttje Budapesten.”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 11. szám, 11. old.

 

  • Küldés emailben